Papírhajó

Ne aggódjatok, nem kezdek megőrülni! Még. De ha ez a mókuskerék, taposómalom, rabszolgasors örökké így tartana, akkor szerintem már egy rezgőcsontú idióta lennék. A szakkolis prezentáció kikészít, a nyelvvizsga szintúgy. Vígasztal a tudat, hogy alig több, mint két hét múlva már mindkettőn túl leszek. De addig bizony szakadatlan munka, munka és munka, s ahogy a jó megboldogult Lenin bácsi mondta: tanulni, tanulni tanulni! Azt kell, de nem is akármennyit. A francba.

Mostantól mindig így fogom csinálni. Minden hétvégén két bejegyzés lesz minimum, egy ilyen összegző típusú, egy pedig gondolati. Szép terv, remélem sikerül megvalósítani is

2008. V. 18, vasárnap- Az ebéd. A szentéle(te)tű apámmal. Ez hihetetlen nap volt. Eleve úgy indult, hogy unokatesómék késtek az ebédről, mint ahogy ez várható volt. Apám természetesen már fél 12-kor (!) verte a nyálát és olyan gusztustalan stílusban beszélt a mamámmal, mint mindig. Egyszer akartam rászólni hogy ugyan csak az anyjával beszél és modorálja magát, de a mamám meg engem baszott cseszett hordott le, mondván ne szóljak bele apám dolgaiba. Mire ő meg azt mondta: "Kisfiam, kicsi vagy még te ahhoz, hogy dirigálj nekem, mert amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek…". Mire a kis captain29 elmésen megjegyezte az apjának hogy mama is egy Jupiter. Azóta nem került szóba a dolog, de ez most nagyon felidegesített, hogy gyakorlatilag mást sem tett, csak terpeszkedett a TV előtt mint egy király, és utasítgatta az anyját alpári stílusban és kiritzálta de azt is hogy… mire én segítettem mamámank, és közöltem apámmal hogy ahelyett, hogy a nagy seggét a kanapéban pihentetné ráférne egy kis munka, hátha legközelebb is beleférne még abba a kényelmes fotelba. Ebből persze az lett hogy apám megint jött a "kisfiam majd megérted" szöveggel (teljes elmebeteg) mamám meg szívrohamot kapott hogy hogyan merek így beszélni apámmal. Hát ennyit erről. Ha ő meg ilyen, és még védi a kisfiát, hát meg is érdemli hogy csicskáztassa. Este pedig vissza a nagyvárosba, és elméletileg találkoztunk volna Szerelmemmel, de technika közbeszólt. A telefonom lemerült, így nem tudtam felhívni, hogy beért a buszom. Elmentem hát a talihelyre, de ő még nem volt ott, és én nem is gondoltam volna, hogy mivel nem telefonáltam, kiment a buszmegállóba hogy megvárjon. Ott szobroztam a cuccaimmal fél órát, majd elindultam egy nyomorék telefonfülkét keresni, de persze egy sem volt. Amitpedig találtam, az nem működött. Így könnyekkel küszködve mentem be a koleszba fájdalmasan korán, felbasztamnyomtam a telefonom töltőre, és a tervezett nagy happyből egy tízperces sütizés lett. Pff.

2008. V. 19, hétfő- Angol tz. Szerelmemmel pedig nagybeszélgetés. Volt valami, ami nyomta a lelkem nagyon, de ide nem írom le mert nem… szóval nem és ez a beszélgetés ismét megerősítette bennem a szeretetet, hogy miért is szeretem az én Szerelmem, hogy mennyire tudja hogyan kell megvígasztalni, hogy át tudja érezni amit érzek és teljesen helyre tud rakni… nagyon szeretem, és ez a hétfő nagyon sokat jelentett nekem. Mégha a problémát nem is írom le. Sorry. De ez nem blogtéma a továbbiakban

(Remélem most, hogy expasi lelépett MSN-ről jelentős mértékben felgyorsul a bejegyzés írása mert kifolyik a szemem. 01:13)

2008. V. 20, kedd- Reggel templom után hihetetlen elázás mindazon a 25 méteren ami a templom és az iskola között van a főtéren. Az esernyőként funkciónáló zakóm magunk föle tartva rohantunk, majdnem fölborítottuk a kolesz igazgatónőjét (miért csak majdnem? Pont volt ott egy szép nagy pocsolya! ?pocsoja?), de végül csak beértünk órára, ahol az osztályfőnök az igazolásokat kérte ratjam számon, melyekkel előző héten nem tudtam szolgálni, de nagy ravaszul írattam két szülőit, de az egyiket rossz dátummal. Kicsit sem volt feltűnő az áthúzás. Nem baj, én nem vagyok átlátszó. Kicsit sem . Majd délután legjobb barátosnémmal akartunk az Arborétumba kimenni, de sajnos ismét úgy eláztunk, hogy mire visszaértünk a koliba nemcsak hogy vizesek de ázottkutya-szagúak is voltunk, s nem utolsó sorban fáradtak, mert szaladtunk de úgy, ahogy csak lábaink bírták. Természetesen a város másik végén kapott el az a rohadék eső.  S este úsztam. Csak akkor lettem vizes önszántamból.

2008. V. 21, szerda- Szerelmemmel mászkáltunk a városban, és mindefélre jóról (vagy inkább egy konkrét nemjó személyről) beszéltünk, mikor már a visszafelé úton egyszercsak felbukkant valaki, aki régóta sejti róla, így nekem, mint az első számú gyanúsított (?gyanusított?) személynek egy kis mellékutcán le kellett lépni, hogy jelenlétem ne eredményezzen kínos kérdéseket Neki. Néha el tudok csodálkozni azon, milyen jól tud vágni az eszem, s olykor pedig nagyon nem. De nem vagyok a végletek embere, csak kicsit szeparált az elmém… Az esti úszás pedig egyenesen csalódás volt, mert a helyesek közül most nem volt senki :'( Ágyba pedig hajnali kettőkor kerültem, mert este nagyon belemelegedtem a beszélgetésbe

2008. V. 22, csütörtök- Négy óra alvás. Kemény, nem? Angol nyelvvizsga-ek (két hét és nyelvvizsga!), "tanulás…", majd pedig szerelmemmel egy kis esti mászkálás és romantikázás (Hihetetlenül hiányzik!). Ilyenkor este a koliban csodálatos bibliakör van, csoportbontás, csoportvezető lelkész. Na, fasza, gondoljátok sokan, de tényleg az: a mi lelkészünk egy fiatal, jófej ember, akivel általában a bajnokság állásáról illetve a legújabb viccekről lehet dumálni. Ennek ellenére ellógtam még két csoporttársammal együtt, s inkább kihasználtam egyedüllétem a szobában, és vagy háromnegyed órán keresztül áztattam magam a zuhany alatt. Majd ismét egy hosszú-hosszú beszélgetés-röhögcsélés, amit sajnos kettőkor megintcsak a nevelőtanár szakított félbe ("Captain29, fejezd már be a storyzgatást!"). 

2008. V. 23- Kicsivel többet alhattam volna, ha nem kellett volna kimásznom a város végére nagynénémékhez egy rajztablóval, amit odaadtam nekik megőrzésre. Természetesen semmi értelme nem volt kimenni, mert útközben rájöttem hogy ez a tabló nekem végülis nem is kell, szóval akár szét is vághattam volna és úgy a koliban is lehetett volna tárolni. Mindez persze azután jutott eszembe, hogy fél órán keresztül dacolva a széllel, megvédve a tabló testi épségét, már megnyomtam a kapucsengőt. Jellemző. A nap további részében viszont valamiért (miért? Jó kérdés! Aki tudja a választ, kérem írja meg!) olyan voltam, akár egy energiabomba, ellentétben osztálytársaim hihetetlen elcsigázottak voltak, szóval ez nem volt épp jó párosítás. De sebaj, én jól éreztem magam

S ha minden igaz, hétvégén még hallotok felőlem egy nagyon nagy téma kapcsán Szakkolis-meleges téma lesz. Érdekes, izgalmas és tanulságos És most… alvás. Mert különben itt halok meg. 

A Make it possible most nyert értelmet. De sikerült. Kibírtam, élek még mindig, összehoztam amit akartam. És most jöjjön a megérdemelt jutalom, az alvás