Papírhajó

    • Home
  • Pages

    • A Papírhajó kapitánya
« Together- post 0
Sweet but older than sixteen »

Magyarok és melegek

August 27, 2008 - 5:41 pm 2 Comments

Végigolvasva a blogokat, melyeket nap mint nap nézek (oldalt, már amelyik nem szünetel), viszonylag sok meleg ismerőssel, mondhatjuk egy ismert embernek számítok a helyi meleg közösségben, azt kell hogy mondjam, totál letaglóz az, hogy még mennyien nem mondták el otthon, hogy mi is a helyzet. 

Nem csak az én korosztályomból, hanem az idősebbek között is. Van, aki még 30 év felett sem vállalja be, pedig a szüleivel él (bár 30 év felett a szülőknél élni még… nem túl szerencsés, az ő esetében meg kimondottan lúzer dolog). Meddig lehet ezt húzni?

Meddig lehet halogatni a nagy mondatot, hogy "meleg vagyok?". Sokan tartanak attól, hogy a szülők, barátok, rokonok stb. kitagadják őket, megszakítják a kapcsolatot velük mert mások. 

A félelem jogos, ugyanis ennek veszélye ma Magyarországon elég nagy. Az emberek, mint oly sok mindenben, ebben is két részre szakadtak. Vagy toleránsak, vagy nem. Ez betudható talán az általános tudatlanságnak is a melegekkel kapcsolatban. Nekem is nem egy ismerősöm volt homofób amíg be nem avattam, amikor viszont átértékelte a dolgot, lévén az egyik legjobb barátja is meleg. A jó vége a dolognak tehát ez, amikor a szeretet le tudja győzni a beteges előítéletet. 

De mi okozza elő ezt? Miért ilyenek az emberek? Miért ennyire erős az intolerancia Magyarországon?

Mondják, hogy előítélettel élni azért (is) egyszerű, mert rengeteg időt meg lehet spórolni azzal, hogy az ember nem gondolkodik. Ha ebből indulunk ki, akkor talán vissza tudjuk vezetni a problémát a pártállami múltra (biztos hogy csak múlt? Gyurcsány nyilatkozata a Daily China-nak megkérdőjelezi ezt a feltevést!), szóval gondoljunk arra, amikor az embereknek felülről megmondták, mit kell tenni és hogy, miről mit kell gondolni, mi merre hány méter és lehetett élni kényelmeses, állambácsi mindent elrendezett. A mai 30-35 évesek még ebben nőttek fel! 

A magyarok amúgy is sokkal hajlamosabbak az általánosításra, mint a többi nép/nemzet. Ennek vajon mi az oka? Rejtély. Egy szakkolis nemzetkarakteológiai tanulmány írta, és egyet is értek vele, hogy a nemzeteket próbálták mindig is beskatulyázni, vagyis általános jelzőt rájuk húzni. A németek tiszták és szabálytisztelők, az angolok távolságtartóak, az oroszoknak vezető kell, a skótok fukarok, a magyarok szeretnek kirúgni a hámból, makacsok és szabadszelleműek (ezt vajon mire érti? Erről is lehetne vitatkozni!). Ugyanakkor megjegyzi, hogy ezen állítások mindegyike megbukott, emberek millióra nem lehet igaz egy és ugyanazon séma. Elég csak a Magyarországon nyári szabadságukat töltő németekre gondolni, rögtön nem fogja az ember őket szabálytisztelőnek és tisztának gondolni.

Véleményem szerint a magyarok többsége azért ennyire beskatulyázós fajta, mert a történelem során rengeteg megrázkódtatás érte. 

A tatárjárás, a török idők, a Habsburg- elnyomás kiváltott egyfajta kollektív utálatot a népben az elnyomók iránt, melyben az is közrejátszhat, hogy az Árpád-ház 1301-es kihalását követően a legtöbb alkalommal nem magyar király ült a trónon, és bizony sokszor nem is Budáról, Visegrádról vagy Pozsonyból kormányozták az államot. A magyarok nehezen fogadták el az idegen uralmat, ez idegenellenességet generált, ez pedig automatikusan kiváltotta a különbözőekkel szembeni elutasító hozzáállást (és a mai napig lehet hallani a "mert a zsidók" vagy "mert a cigányok" kezdetű rigmusokat).

Nameg ugye az egyházak, melyekről már kifejtettem véleményem egyszer-kétszer (ilyenkor kicsit a rosszullét is elkap, lévén én egy egyházi iskola egyházi kollégiumába- elnézést, khm, internátusába- megyek vissza vasárnap). Hirdették, hogy csak dolgozz, imádkozz és húzd meg magad, házasodj, csinál gyereket és akkor üdvözülsz (leegyszerűsítve ennyi). 

Nyugat- Európában is ugyanilyen egyházi hegemónia volt, de ott az emberek mégis toleránsabbak. Ezzel vissza is kanyarodtunk a pártállami múlthoz, mint fő okhoz, kiegészülve mindez a sajátos magyar mentalitással pedig igen egyéni keveréket ad. Talán ebben rejlik a magyarok elutasításának titka.

Azonban, ha az átlag magyarok ilyen elutasítóak, akkor lehet-e egyáltalán kárhoztatni a magyar melegeket azért, ha nem akarnak coming-outolni?

Lehet, ugyanis a sorsukkal igenis szembe kell nézni, nem lehet a végtelenségig hazudni. Magyarországnak, a magyar nemzetnek egy nagyon mély és átfogó szellemi reforma (igazi reformra) van szüksége. Az embereknek ki kell emelkedniük a szürke szabvány- hétköznapokból, abból az általános megkeseredettségből, amiben vannak, meg kell állítani az áltag IQ-rohamos csökkenését (ehhez persze olyan kormányra lenne szükség amelynek nem érdeke birkákat nevelni), és a másra nem mint abnormálisra, hanem mint újra kellene tekinteni, nyitottsággal és befogadókészséggel. 

Ennek véghezvitelére egy liberális párt lenne alkalmas, de olyan ma Magyarországon nincs. Na ok, ott az SZDSZ, nevében valóban liberális párt, de az csak árt a ténynek, ugyanis nevét összefűzte az ámokfutással, az országrombolással és a hazugsággal. Az SZDSZ ellen és "képviselt" érdekei ellen fellépni ma annyit jelent, mint fellépni a kormány ellen, mégha az SZDSZ már nincs is kormányon.

A változás azonban hosszú folyamat, élére olyan emberek kellenek, akik tudják, mit tesznek, s mindazt nem egyéni vagy pártérdekekből, hanem azért, mert a Haza érdeke úgy kívánja. Nem vagyok pesszimista, de ha ezen múlik, akkor még várnunk kell erre az igazi nagy változásra, áttörésre. Addig is marad a terjedő, kormány által üdvösnek tartott tudatlanság és széthúzás, agresszió. Igen, ezt mind megcsinálták. 

by Captain himself  <kapitany.29@gmail.com>

Posted Uncategorized |

2 Responses to “Magyarok és melegek”

  1. 78065 Says:
    August 28th, 2008 at 11:15 am

    Én nem hiszem, hogy a pártállami múlt volna oka az intoleranciának. A vallás, a tudatlanság és az évszázados, átörökített hozzáállás együtt tehet erről. A keresztények elítélik, az iszlám pedig halállal bünteti a homoszexualitást, és ez a kettő együtt már a Föld lakosságának jelentős részét kiteszi.
    A világnak azon a részén a toleránsabbak az emberek, ahol már jószerivel semmivel sem foglalkoznak, csak magukkal, így addig nem érdekli őket más dolga, amíg az őket nem akadályozza bármiben.
    Igazából nem is tudom, mi volna a jobb, a féktelen liberalizmust támogatni egy maréknyi ember érdekében, vagy a konzervativizmust támogatni, és közben felhomályosítani a népeket, hogy a kecske is megmaradjon, meg a káposzta is jól lakjon.

  2. 89682 Says:
    August 28th, 2008 at 12:03 pm

    Szerintem az ideális egy olyan konzervatív párt lenne, melynek elnöke meleg ;)

Leave a Reply

  • erről szól

    élet érettségi érzés érzelmek ösztöndíj apa barát barátok Blog blogger blogtali Captain Coming egyház emberek ex gondolatok gyerek hülye hazugság kérdés kapcsolat Mélyen múlt magyar Magyarország Matin meleg Olaszország out papírhajó pasi pasik politika Politika református suli szülők szakítás szakkoli szerelem szeretet társadalom Untermann Zsombor

    WP Cumulus Flash tag cloud by Roy Tanck requires Flash Player 9 or better.

  • kapitányi szoba

    • A Papírhajó kapitánya
  • speakers’ corner

    • anyuja on Egyetemek
    • IO on Egyetemek
    • Mikoyan on Egyetemek
    • deFalla on Egyetemek
  • hajóraktár

  • irányok

    • Babilon 2050
    • Főnix
    • UWC
  • mások ;)

    • 979
    • Christof-m
    • Confessor
    • csokipuding
    • Custos
    • Defalla
    • dnsd
    • Egy meleg srác újrakezdése
    • EM
    • Gay Fitness
    • Gondolatraktár
    • Hádész
    • Hanem jelez
    • His Trashy Trash
    • Iguazu
    • J.T. Hanson
    • Krisztofóró
    • Kyle
    • Latens
    • Lost
    • Matin
    • Maxen
    • Mennyei Mandarin
    • Meztelencsiga
    • Natsume
    • Pablo’s
    • Pape
    • PetitPrince
    • Redblek
    • Rolly
    • SPF
    • SVityó
    • Tamás
    • Tigri's Personal
    • Westart
    • Wordpress Theme
    • Xián
  • archív

  • kategóriák

    • Blog
    • család
    • Everyday
    • Felüláll
    • Képzet
    • la dolce vita
    • lmbt
    • Mélyen
    • politika
    • Uncategorized
    • UWC és IB
    • Vélemény
    • világ
  • Meta

    • Register
    • Log in
    • Entries RSS
    • Comments RSS
    • WordPress.org
  • Meta

    • Register
    • Log in
    • Flash Payday
    • Wordpress Themes

Colon Cleaner | Auto Loan Quotes | Colon Cleaner