Papírhajó

Megint megtörtént az, amitől annyira féltem hogy be fog következni.

Dehát persze, mindez benne van a pakliban. Nyilván senki nem akar számolni vele egy új, vagy esetünkben régi- új párkapcsolat kezdetén de amikor vállaljuk a kapcsolatot vállaljuk az esetleges szenvedést, küzdelmet, vállaljuk azt is hogy talán egyszer eljön az a pillanat is amikor azt kell hogy mondja valaki: vége.

Nem tehettem mást, ki kellett mondanom. Ez már régen túl volt a Rubiconon. Maga a tény hogy két hétig azt sem tudtam él-e vagy hal, hogy szükségem lett volna rá de nem volt ott, neki is szüksége lett volna rá de én pedig nem tudtam ott lenni mert nem tett érte, hogy ott lehessek mellette.

Tudom, az élet zűrös. Tudom, bármikor jöhet bármi, közbeszólhat bármi, de akit szeret az ember, arra akkor is szakít idÅ‘t amikor a legnagyobb a hajtás, annak akkor a legszabadabb, ha arról van szó; akit szeretet az ember, azt igazán szereti és nem csak szavakkal de fÅ‘leg tettekkel; akit szeret, annak sosem mondja azt hogy nem érek rád; akit szeret az ember, annak sosem lesz elérhetetlen… akit szeret valaki igazán, akit szívbÅ‘l szeret azt nem úgy szereti, hogy a másik ezt nem érzni.

Mégis azt hiszem, szeret. Tudom, ismerem. Tudom, milyen, eljutottam a lelke legmélyéig és amit ott találtam az érdemes volt arra hogy megadjam a második esélyt ennek a kapcsolatnak. Változást láttam és őszinte, igaz szándékot. Egy valamit nem vettem csak figyelembe, mégpedig azt a tényt, amit talán nekem kéne a legjobban tudni; ha az ember változik is lényeges dolgokban, van egy alap ami sosem változik meg, mindig ugyanaz marad; állandó, szilárd, kikezdhetetlen és örök.

A történelem meg is ismételte önmagát, meg nem is. Megint nem jött össze de nagyon jó volt, egészen két héttel ezelőttig. Megint szakítottunk, de most én mondtam, hogy vége. Megint szakítottunk, de ezúttal szemtől szembe, nyíltan, őszintén és tisztességesen. 

Szeretem. Szeretem, de vannak igényeim, van büszkeségem és vannak elvárásaim, melyeknek meg kell felelni. Nem nagy elvárások, csupán az, hogy ott legyen, amikor kell és legyen Å‘szinte. Nem várom el hogy örökké szeressen, de szeressen addig amíg képes rá, és ha már nem, akkor Å‘szintén tárja fel, miért nem és akkor vége…

…ezért is vagyok most nagyon kiábrándult és csalódott. Nem a szeretet hiánya miatt lett vége hanem azért, mert Å‘ nem változott, én viszont igen. ErÅ‘sebb lettem olyan értelemben, hogy ellen tudok állni a szívemnek és kordában tudom tartani az érzelmeim. Hiába tartok ki mellette, mondván, szeretem, ha a közben elemészt ez a szeretet…!

A Papírhajó tüzet nyitott és elsüllyedt a második hajó is. A fedélzetrÅ‘l ismét bedobták a mentÅ‘kötelet, a kérdés csak az, hogy vajon a hajótörött elfogadja-e a felajánlott segítséget? EgyelÅ‘re nincs elég közel ahhoz, hogy elérje. Vajon eljön még az az idÅ‘, amikor megfoghatja…? A Papírhajó ugyanis megy tovább. A kapitány nem néz vissza a süllyedÅ‘ hajóra, eléggé fáj neki az, ami benne elpusztult, összedÅ‘lt. Az Élet tengere nem kímél senkit és semmit. Minden hajónak tovább kell mennie. Hiszen véget ért valami, ugyanakkor valami más pedig éppen most kezdÅ‘dött el.

1.0.3 by Captain himself <kapitany.29@gmail.com>

Téma: csalódás, szakítás, szerelem, út   Gyüjtő Uncategorized |