A név kötelez
Azt mondják, a név kötelez. És valóban, akár már az utcai árustól megvásárolt kis tollon lévő feliratból megtudhatjuk, mit is jelent a nevünk ergo mire kötelez. S ennek rendje és módja szerint én tényleg "fejedelemnek, uralkodónak" érzem magam (ezt jelenti a török-magyar eredetű nevem). A név azonban mégis egy olyan dolog, amit nem Te választasz hanem úgy kapod. Adják.
Azért, hogy legyél hozzá hűséges, kövesd azt, amit megfogalmaz, teljesítsd a feladatot, amit ad. Hogy megfejtsd szimbolikájának jelentését mely elindít azon az úton, amelyen tovább kell haladnod, menned. Ez az a név, ami felvértez a harcra, amit meg kell vívnod, melyben győzöl vagy elbuksz- lényegtelen, ha kitartasz az mellett, ami vagy, ami a lényeged.
A név azonban csak egy dolog. Nem mi választottuk, de adatott nekünk: olyan, amelyet nem kértünk de kaptuk hogy felnőjünk hozzá. És akár tetszik akár nem, mindig elkísér és áldott-átkozott ómenként végig velünk lesz hosszú utunk során, melyet meg kell tennünk. Van, hogy véget ér azelőtt, hogy elmondhatnánk: igen, méltó lettem a nevem viselésére. Megszakad az út minden ok nélkül.
A név valahol a tudatod alatt, akár akarod akár nem de alakít, formál. Tetszik vagy nem, de ez is azon kevés dolgok egyike melyek ellen nem tudsz tenni. Nagyban részt vesz jellemed kialakulásában, többek közt ez adja a lényeged.
Azt a jelleget, lényeget amely sokszor nem látszik mert az emberek elhamarkodottan, felszínesen ítélnek és nem néznek a színfalak mögé, nem érdekli őket hogy a hajó rakterében mi van, ha nem tetszik nekik az, amit a fedélzeten vagy az, akit a kormány mögött találnak.
"…köztünk minden ember más, különös és sokfajta szokás…"- énekli Kulka János és igen; mindenkiben van jó és rossz, "…a világot nem lehet felosztani jókra és halálfalókra"- írja Rowling.
Mert vajon minden lelkész tökéletes és feddhetetlen csak azért, mert lelkész és hivatásánál fogva Isten földi prófétája?
Vajon minden vezető felelős-e a rábízottakért, csak azért mert irányítja őket?
Vajon minden döntés jó-e csak azért, mert olyanok hozták akiket méltónak gondolnak rá?
Nem.
A lelkész is elköveti ugyanazt a bűnt mint minden más ember, csak ezeket a bűnöket eltakarja a reverenda.
A vezetők visszaélnek a helyzetükkel, melyet elfed a hatalom.
A döntések pedig visszásan sülhetnek el mert valahol mélyen mindig ott van a személyi érdek bennük…
Nem lehet azonban kollektívan elítélni mindenkit csak azért, mert egy adott csoport tagja- pláne nekünk nem. És észre kell vennünk, hogy ha a legjobb, legszentebb dolgoknak is megvan a sötét oldala, akkor a legrosszabbnak tartott dolgok is hordoznak magukban valami szépet és jót, olyat, amit esetleg még ők maguk sem látnak.
Ki tudja hogy az ádáz, mindenkin áthajtó, gátlástalan ember nem rendelkezik-e olyan tulajdonságokkal, melyek a hősöknek adatottak?
Vajon elítélhetünk-e valakit azért, mert rossz útra tért úgy, hogy nem tudjuk pontosan az okát annak, miért jár ezen az úton? Mert "…van úgy, hogy a jó cél érdekében kényszerű kalózkodáson át vezet az út és így végső soron a kalóz is jó tettet hajt végre"- hallhatjuk az egyik kedvenc filmemben, a Karib tenger kalózaiban.
Nem ítélhetjük el. Kötelezi a neve. Kötelezi a jelleme. Kötelezi mindaz, amelyet egy felsőbb gondolatra el kell érnie, és amit el is fog érni és mire ott van, megtalálja, megcsinálja, addigra megérti, miért volt szükség mindenre amit útközben talált, átélt. Mire véget ér ez a hosszú utazás, még akkor is, ha pokolian nehéznek és keservesnek éreztük is; meg fogjuk érteni, hogy volt értelme. Akkor, amikor már minden szálat, mozzanatot kristálytisztán látunk és átlátunk. De addig még nagyon sok van hátra.
1.2.2 by Captain himself
November 9th, 2008 at 10:10 am
Ma álmondtam veled (mindezt úgy, hogy kb most vagyok először a blogodon…:S), és az álmomban Jani volt az igazi neved
November 9th, 2008 at 4:19 pm
Sajnálom ha ki kell ábrándítsalak de tényleg nem Jani vagyok
November 9th, 2008 at 11:04 pm
Én teljesen az ellentéte vagyok mindannak, amit a nevem jelent. Valóban egy feladat lehet az, hogy megfeleljek mindannak, ami a nevemben rejlik – eddig nem gondolkodtam ezen, viszont a bejegyzést olvasva egyre inkább felfedeztem, hogy tudtomon kívül mindennap próbáltam megfelelni annak, ami a nevemben meg van fogalmazva…
November 9th, 2008 at 11:11 pm
Az én nevem a szultán szóból eredeztethető és sztem meg is felelek az ilyesféle tulajdonságoknak
Jah és az én nevemből fejlődött ki Captain neve
/Bocs ezt nem hagyhattam ki
/
Natsume: Én is álmodtam már a Kapitány Úrral
Úgy emlékszem, hogy dumáltunk és egy vékony szőke kölyökképű srác volt
November 9th, 2008 at 11:14 pm
Spikey: Ugye milyen furi dolog a tudatalatti? És főleg milyen alattomos
Eirik: Hát ha az a neved amire gondolok akkor tényleg abból fejlődött ki az enyém
mi már csak ilyen… királyok vagyunk 
Egyébként sajnálom ha ki kell ábrándítsalak de… nem vagyok sem szőke, sem annyira kölyökképű bár nem tudom, ez attól függ. Vékonynak vékony vagyok de nem az akit elfúj az első szél
Wow, hányan álmodtok velem? Ez tökre jó:P Én még nem álmodtam bloggerekkel de lehet ez is eljön majd egyszer.
November 9th, 2008 at 11:36 pm
Jaja azok vagyunk
Na meg persze szerények is
De legalább a három feltételből egy teljesült
November 10th, 2008 at 8:59 am
Na, (gyerekek) beizzítódni látszik az “egomérő”
Igenis captain, kölyökképű vagy – már ha a neveknél tartunk. “az én nevem, az én nevem: Kukorica, Kukoricaaa Jáááánoooossss. Lalalala…
Csillagjegyem szerint oroszlán lenné, de sem büdös nem vagyok, sem ordítani nem szoktam. Az állatövi jegyem pedig nyúl. Jól össze van ez hozva. Uralkodni vágyás sincs bennem, hatalmat meg pláne nem akarok. Jó nekem a második hely.
November 10th, 2008 at 9:31 am
Hát az én nevemből nem következik semmi, sem a vezeték-, sem a kertesztnévből.