… no disease, no disaster…

December 21, 2008 - 7:41 pm 11 üzenet

Egyik ötletem sincs még annyira kiforrva hogy leírjam ide, ezért ma nem terveztem blogolást. Ahogy azonban aGaybears blogon ma ezt elolvastam… szóval most megszólalok egy olyan témában, amelyikben nem akartam. Íme az idézet: 

"Egyet észre kell venni: az Alkotmánybíróság és a magyar politikai
jobboldal tulajdonképp kb. 480-800 ezer magyar állampolgár korlátozott
jogfosztását mondta ki – mint anno a 30’-as évek végén, a 40’es évek
elején a Magyar Királyság törvényhozása, mikor a szenkorona-tanra
alapozott akkori alkotmány alapján meghozták a zsidótörvényeket. Csak a
mostani alkotmánybírák sokkal aljasabbak, mint anno a törvényhozók
voltak: akkor legalább nyíltan megmondták az ország közvéleményének –
és benne a zsidóknak -, hogy a cél a zsidók, cigányok és homoszexuális
populáció fizikai megsemmisítése. Ma a homoszexuálisok jogfosztását úgy
deklarálták, hogy kijelentik, hogy jogunk van az emberi méltósághoz.

Kedves
homoszexuálisok: akkor elő a rózsaszín háromszöggel, arccal a Duna
felé… és tarkóra a kezekkel. Előbb-utóbb megkapjuk a golyót is a
fejünkbe a magyar politikai jobboldal fegyveres
Árpádsáv-halálosztagaitól – ha a következő parlamenti választás után
jobboldali kormány alakul. Vagy pedig a következő választás(ok)on
alaposan gondolkodjunk el, hogy mégis kire szavazunk! De ezek után
szerintem a „melegszavazatokra” a magyar politikai jobboldal ne is
számítson – ami szerintem durván 480-800 ezer szavazatot jelent.
Például ha a homoszexuális szavazók 80%-a szavaz egy 60%-os
részvétellel „lezavart” választáson, az a szavazatok 8%-át jelenti – és
biztos vagyok benne, hogy ezt a 8%-ot nem a jobboldal pártjai kapják
meg!

Üdvözlettel: Frigyesmester (pride.hu)"

Pár történelmi helyesbítés elöljáróban:

Frigyesmester barátunk nyilvánvalóan elfeledkezik arról hogy ezeket a lépéseket a Magyar Királyság- amely nem egy ultrakonzervatív államaparátust takart hanem egy olyan államot, amely kényszerűségből tért vissza az államnak ezer évig biztonságot adó Szent Korona-tan oltalma mögé, és Horthy, ez a fasiszta csőcselék amikor megtudta, hogy folyik a deportálás, megvédte az összes zsidót akit még tudott, és a háborúból is ki akart ugrani, de nem sikerült neki mert elrabolták a fiát a németek meg nem mellesleg meg is szállták az országot, és innentől nem volt beleszólása abba hogy kit szállítottak el és kit  nem; a Dunába lövést is Szálasiék csinálták. Kéretik leállni a hagyomány, jelen esetben a Szent Korona- tan fikázásával. Szóval a Magyar Királyság ezen  intézkedéseket kényszerből hozta meg, mintegy honoráriumként a bécsi döntésekért cserébe, erős német nyomásra.

Az Árpád-sávról pedig csak annyit, hogy az nem nyilas jelkép hiszen az 8 sávú volt, az Árpád-sáv pedig 7 sávos. Elsős matek-anyag, talán?

Hogy a pride.hu-n ilyen megnyilatkozást olvashatunk, sajnos nem kell hogy meglepetésként érjen bennünket. Ma a magyar meleg életnek szellemi központja nincs olyan, amely elegendő lenne egy megfelelő propaganda kifejtésére. Hogy ez miért ekkora baj? Hozzunk történelmi példát, ha már ennyire benne vagyunk: az I. világháború vége felé a nagyhatalmak nem akarták szétdarabolni az Osztrák-Magyar Monarchiát, azonban az "elnyomott" nemzetek vezetői, például Masaryk vagy Benes olyan hathatós propanadát felytettek ki, melynek eredményeként az Antant elismerte szövetségesének az akkor még nem is létező Csehszlovákát. Benesék nem csehszlovák felvonulást rendeztek és mártírt játszottak a Monarchiában, hanem józan ésszel átlátták hogy itt a lehetőség, hiszen "Ausztria csak addig él, amíg Oroszország fennáll"- az orosz cár elbukott, követte az osztrák császár, Benesék pedig megalakították Csehszlovákiát. Hogy később mit tettek, az már nem tartozik ide. 

A melegek "vezetőinek"- idézőjel, hiszen ilyenek nincsenek- el kéne gondolkodni, de valahol nagyon mélyen. Ha nem megyünk ki a tüntetésre, az nem azt jelenti, hogy nem állunk ki a nagy meleg ügyért hanem azt, hogy távolmaradásunkkal fejezzük ki véleményünk nem csak a felvonulás, hanem a jogaink megszerzése ügyében is. Az, hogy mások vagyunk nem kell hogy azt eredményezze, hogy ezt nyomatékosítjuk a többségben.

Jogokért harcolni nem lehet úgy, hogy lenézzük, semmibe vesszük és vérig sértjük azokat, akiktől az elfogadást és a jogok megadását kérjük. Mire számítanak? Mit gondol az ilyen ember? Aztán meg kesereg mert a melegek kihasználja a politika? Persze hogy kihasználja, jelen helyzetben hülye is lenne nem kihasználni a jelenlegi szorult helyzetében a két baloldai párt (részletkérdés hogy valójában egyik sem baloldali).

A jobboldaltól való krónikus félelem pedig a műveletlenség és a butaság teteje. Kérdem én, hogy hány meleget égettek el máglyán 1990 és '94, illetve '98 és 2002 között? Emlékezetem szerint egyet sem, de javítsatok ki ha mégis, hiszen én akkor még azt sem tudtam hogy meleg vagyok. Kár, tutira jól mutattam volna egy Pride- plakáton mint a meleg kisfiú…

Hangsúlyozom: a magyar politikai parlamenti jobboldal, tehát névelegesen a Fidesz és a KDNP sem fog ilyenekre vetemedni. Véleményem szerint attól, hogy valaki meleg nem elképzelhetetlen hogy rájuk szavazzon, hiszen szerény véleményem szerint felelősen gondolkodó ember nem szavaz többet a szocikra az SZDSZ-re pedig végleg nem. Lássuk már meg végre, hogy mi rejlik a jelszavak mögött! Könnyű mindig a jobboldalra mutogatni. Ezzel is csak azt fejezik ki a kedves Frigyesmesterek, hogy mennyire megvezethetőek. Élő ember össze nem tudja számolni, hányszor de hányszor határolódott el a Fidesz a Magyar Gárdától, nem mintha utóbbi egy olyan borzalmas szervezet lenne. Miért ítéljük el azt, ami kiáll egy olyan ügy ellen, amely igenis létezik, nevén nevezve a cigánybűnözés ellen? Meg tudja nekem mondani, hogy hány cigány vert meg MG-s? Vagy hogy továbbmenjek, hány meleget? Vagy a lényegretörő kérdésre már nem megy ilyen zsigerből a válasz mert tényekkel nem szolgálnak azok akiknek mondatait csak úgy isszák a kedves Frigyesmesterek?

Hagyjuk a Magyar Gárdát, de aki bővebben akar olvasni erről, annak ajánlom egy korábbi bejegyzésem vagy 979 egy kiváló írását. 

Mivel liberális gondolkodású vagyok (fogalomtisztázás: nem szdsz-es, hanem liberális) ezért úgy hiszem, minden embert megillet néhány alapvető jog, így a RÉK-hez való jog is. Minket, melegeket is- gondolon mint meleg és liberális. Ezért azonban tenni kell. A többséget meg kell győznünk arról hogy nem vagyunk elborult állatok, pedofil, perverz semmirekellőek csak azért, mert melegek vagyunk. A társadalom elítéli a melegséget mert keveset tud róla. Amit tennünk kell ezért nyilvánvalóan az, hogy felvilágosítsuk őket. Írjuk a blogjaink, beszélgessünk velük nyíltan a témáról, ne zárkózzunk el, ne különcküdjönk. Ha kiderül számukra, hogy mi is csak ugyanolyan emberek vagyunk mint ők, akkor biztos vagyok benne hogy nem fognak késlekedni megadni azon jogaink, amelyeket akarunk hiszen egy boldog társadalom feltétele a teljes jogegyenlőség. De nem szabad elfeledkeznünk arról hogy a jog magával hozza a felelősséget is, amelynek vállalására fel kell nőni. Végső soron tehát ezt kell hangsúlyoznunk, hogy a magyar meleg közösség felnőtt jogaival járó felelősségének vállalására.

Ezt bizonyítani pedig nem úgy lehet hogy megsértődünk, ha valaki kritizálni mer minket, a felvonulást, ha minket negatívan érintő döntés születik. Nem mindig másban van a hiba. Hiba a meleg közösségben mindenekelőtt ott van hogy a civil szervezeteket nem azok vezetik, akik képesek bármi hathatósat is tenni. Majd ha le tudunk ülni tárgyalni úgy, hogy magunk mögött tudunk egy eredményes kampányt amelynek során támogatókat szereztünk és nem ellenségeket, ha nem hagyjuk magunk eszközként használni, ha sikerül elérnünk hogy ne azokat a melegeket mutogassák akiknek IQ-ja kb. olyan mélyen van hogy ásni kell utána és pár ilyen feltétel teljesül, na akkor mondhatuk hogy igen, eljött az idő arra hogy végre éljünk jogainkkal. Mert igaz, hogy haza csak ott van ahol jog is van, de jog csak ott van, ahol képesek élni vele.

1.3.8 by Captain himself

 

11 hozzászólás van: “… no disease, no disaster…”

  1. captain29 szerint:

    Elnézést kérek mindenkitől aki tegnap nem úgy került fel a linkek közé ahogy kéne vagy egyáltalán nem, késő volt már amikor Matinnal (akinek ezúton is sokadszorra köszönöm a segítségét) felpakoltuk a sablont, a hibákat most korrigálom, kérem ha még van hiányosság akkor szóljatok!

    979: Erről van szó. Csak a baj az hogy nem csak a fent idézett idióta gondolkodik így,


  2. chris szerint:

    Na, leszállok a Horthy témáról én is:-) És igen, jól emlékszel, nem írtam még hozzád. De valamikor el kellett kezdenem:-)


  3. 89682 szerint:

    Ha már elkezdted, ne hagyd abba ;) Mármint a kommentelést.


  4. 74611 szerint:

    Tetszik ez a z új sablon. (Még így nélkülem is. :) )


  5. 111226 szerint:

    Tényleg jó ez az új sablon:) Karácsonyi ajándék az olvasóknak?
    – csak egy betűt tévedtél a nickben, már a defalla-ban:)


  6. 78065 szerint:

    Ezzel a véleménnyel több baj is van.
    Először is a 480-800 ezer homoszexuális egy kissé túl tág spektrumú becslés. Elhiszem, hogy önnön melegségükön túl nem látó önjelölt melegjogi aktivisták szeretik érveik alátámasztásához minél nagyvonalúbban megbecsülni a melegek számát, de sokszor ezzel túllőnek a célon. Mi az, hogy valami vagy a fele vagy a duplája? Nyilván a 800e főbe beleszámolták a 14 évesen közösen masztizó srácokat is, meg a nyilvános vécében sandán pillantgató kíváncsi férfiakat, de sajnos ők ettől még nem melegek. De ha megengedjük ezt a túlzó számítást, akkor sem ennyi ember érintett, hiszen számtalan pár akkor sem kötné össze a törvény előtt az életét, ha erre lehetősége volna, ugyanis a család és a barátok véleménye ettől még mit sem változna. Szerintem nagyon kevés olyan pár van, akik ténylegesen élnének is ezzel a lehetőséggel. Egyszerűen nem mernék avagy nem tart még ott a kapcsolatuk.
    Másrészt az is beszűkült látásmódra utal, hogy a melegek ide vagy oda szavaznak, mert ők melegek. Miért kéne nekem az SZDSZ-r szavaznom, amiért az 1%-hoz közeledve kétségbeesetten kapták elő ezt a témát (mellesleg ha minden buzi rájuk szavazna, akkor vagy 10%-os párt lettek volna eddig is, vagy nincs ennyi meleg vagy mégsem ezen múlik, hogy hova szavazunk). Attól ők még a volt kommunisták hajdan (is) kiváltságos helyzetben levő gyerekeik, pedofil- és gazdasági ügyek miatt letartóztatott politikusok, a nemzettudatot, a hívő embereket gyalázó, csak a gazdaság (könyörtelen) mindenhatóságát szajkózó érzéketlen banda. A büdös életben nem fogok rájuk szavazni, amíg egyébként ilyenek.
    Harmadrészt senkit nem jogfosztottak, pusztán arról van szó, hogy egy újabb jogot nem kaptunk meg. Nem vettek el semmit. Ha egy párt beadna egy törvényt, hogy mostantól jogom van pofán verni a nekem nem tetsző politikusokat, és ezt az alkotmánybíróság ezt elutasítaná, a kedves véleményformáló akkor is a Dunának akarna menni? Kicsit talán túlzó a példa, de valójában valami hasonlóról van szó.
    Szóval ráér még az a rózsaszín háromszög.


  7. 64099 szerint:

    Ez a csúnya frigyesmester nagyon megijesztett a Dunábalövős dologgal. :S


  8. chris szerint:

    Történelmi helyesbítés?
    Mi kényszerítette a Magyar Királyságot az ezer évig oltalmat adó Szent Koroan tan-oltamába (ne gyere Trianonnal)?
    Miért is ez a nosztalgia egy kvázi háborús bűnös iránt, akit csak Sztálin érthetetlen jóindulata mentett meg Nürnbergtől?


  9. captain29 szerint:

    Iguazu: Alaptalanul félsz, nem fog senki a Dunába lőni. Vagy ha mégis odakerülsz, csak hogy igazam legyen, majd beugrok a golyó és közéd ;)

    Chris: Pedig pont azzal fogok jönni hiszem a választ ott kell keresni. Hangsúlyozom hogy az amit ide leírok nem feltétlenül állja meg a helyét mint egyetemes igazság hiszen ez az én véleményem, de nyilván azért írom le mert én szubjektíve igaznak tartom. Képzelj el egy olyan államot, amely társadalma és gazdasága szétzilálva, fehér- és vörösterrortól, intervenciós csapatoktól megtépázva utat keres amely mentén elindulhatna. Nem gondolod hogy logikus hogy a jól beváltat választják?
    Háborús bűnös alatt kit értesz? Hotrhyt én nem tartom annak. Bár azt mondják, tudott a deportálásról csak azt mondja nem: nem tudom, mi igaz és mi nem de tény, hogy közbelépett (igaz, későn de közbelépett). Az is igaz, hogy már túl idős volt arra hogy az országot vezesse (én legalábbis annak tartom);nem feltétlen kellett volna a világháború alatt az országot egy egykori királyi tengernagynak irányítani. Tény azonban az is, hogy Horthy és Hitler találkozóján a kormányzó sokszor ellentmondot a führernek és határozottan elutasította annak követeléseit. Hogy Sztálin mentette-e meg Nürnbergtől, nem tudom, úgy tudom emigrált és Portugáliában halt meg 1957-ben. Horthy megítélése nagyon nehéz mert ellentmondásos ember, de ez a bejegyzés nem is róla és az ő történelmi szerepéről szól hanem Frigyesmester agyrém írásáról amelyhez viszont hozzátartozik azon időszak vége melyet a történelem Horthy-korszaknak nevez.


  10. chris szerint:

    Horthyt a nácik fogságából kiszabadulva az amerikaiak vették őrizetbe, majd egy idő után, mint esetleges tanura vigyáztak rá. A szövetségesek azért nem állították vádlottként Nürnberben a bíróság elé, illetve azért nem adták ki mint háborús bűnöst Magyarországnak, mert Sztálin nem ragaszkodott hozzá. Amúgy igen, Portugáliában telepedett le és ott is halt meg 1957-ben. Megmondodm őszíntén, a Szent Korona tan számomra a trianoni sokk hatása alá került konzervatívok szellemi kiútkeresésének terméke, és ammennyire visszaemlékszem történelmi tanulmányaimra, ez a formába öntött tan nem épp 1000 éves, inkább amolyan romantikus nosztalgiatermék. De ebben meg én nem vagyok biztos mindenféle utánanézés nélkül:-)


  11. captain29 szerint:

    Hát ok:) Hangsúlyozom hogy itt nem tisztünk Horthy megítélése és a bejegyzést sem ezért írtam. Mindenesetre örülök a kommentednek- ha jól emlékszem, nem kommenteltél még de lehet hogy tévedek ;)


Szólj hozzá itt