Már megint elszalad velem a ló, pedig az életem most totálisan rendben van. Nincsen konfliktusom senkivel, vagy csak alkalmi kis összezörrenések amiknek nevetés a vége. Minden, ami hiányzik az életemből csak egy pasi, de majd lesz az is, nincs tragédia. Az egész évi gürcölésnek lassan meglesz az eredménye, ugyanis május 7-én emelt angol érettségi, 16-án felsőfokú nyelvvizsga, június 9-én pedig az érettségi szóbeli része.
Annyival jobb a sorsom rengeteg emberénél, hogy el sem tudom képzelni, pedig tényleg jó nekem. Noha anyagilag nem állunk fényesen de én úgy érzem, jól élünk mert anyukám valahogy úgy tudja elosztani a pénzt hogy senki se szenvedjen hiányt, se a tesóm, se ő sem pedig én. Nyilván nem megyünk tengerpartra nyaralni vagy síelni, de az életemmel ezen a téren semmi gond. A magam kis költségvetését is mindig ki tudom hozni szuficitesre, szóval tényleg nincs miért aggódnom.
Vannak barátaim, nem kínoznak öngyilkossági gondolatok. Valódi emberek vesznek körül, valódi érzelmekkel, és én is ilyen vagyok. Persze mindnyájunknak megvannak a maga kis démonai, na de kinek nem? Az egész csak annyi, hogy én sokszor nagyobbnak hiszem a problémát, mint amekkora.
És annyi mindent szeretnék még csinálni…! Itt áll előttem az egész élet, még 18 sem vagyok és mennyi lehetőségem van! Meg akarok ragadni mindent még akkor is ha fájni fog, de meg kell tennem. Sosem utaztam még elefántháton, akarok bungee-jumpingozni, szeretnék vadvízi evezni, szeretném látni a piramisokat és a Nílust, szeretném körbeutazni a Földet, szeretnék elmerülni a buddhista szerzetesek világában, elmenni Tibetbe, szeretnék ellátogatni Afrika legelszigeteltebb törzseihez, szeretnék elmenni Betlehembe, körbe akarom járni az egész Európai Uniót, sőt, a egész Európát, szeretnék felmenni a Szabadság-szobor koronájához, szeretnék együtt mulatni a mexikóiakkal, végigjárni El Caminot, szeretnék vitorlás hajót kormányozni, repülőt vezetni még egyszer minimum, szeretnék élni, élni és élni boldogan a napfényben, kéz a kézben a szerelmemmel úgy hogy nem érdekel senki és semmi más, nem érdekel ki mit gondol. Szeretnék szabadon élni és boldogan és igen, minden lehetőségem megvan rá és meg is fogom ragadni ezeket a lehetőségeket mert intelligens vagyok és több mit az átlag. Igen, sikerülni fog.
Csakazértis boldog életem lesz. Melegként, magyarként, egyéniségem teljes valójában. Boldog.
1.9.7


Comments 7
Ez hányadik ilyen bejegyzés is?
Mintha már olvastam volna szinte ugyanezeket a gondolatokat…
Posted 16 Apr 2009 at 10:29 pm ¶Ez sorrendben a 197. bejegyzés, ami épül egy régebbi tízes felsorolásra a vágyaimról. Aki szemfüles, kitalálja, melyik fontos vágyam nincs itt felsorolva
Posted 16 Apr 2009 at 11:03 pm ¶Huhh, ehhez a hátra levő életed nem biztos, hogy elég lesz
Posted 17 Apr 2009 at 9:04 am ¶Űrsétálni nem szeretnél? Az is joh lehet. ^^
Posted 17 Apr 2009 at 1:38 pm ¶Ha van rá lehetőségem…
Posted 17 Apr 2009 at 2:14 pm ¶A Caminot én is nagyon szeretném. Mondjuk 3-4-5 év múlva. Készülök rá. Olvastál róla könyveket?
Posted 17 Apr 2009 at 3:54 pm ¶Nem olvastam, csak érdekelne. Lehet hogy visszafordulnék 10 perc után, de egy próbát mindenképp megérne.
Posted 17 Apr 2009 at 8:38 pm ¶Post a Comment