Papírhajó

Már éppen kilépett volna az ajtón, egyik lábát talán már át is emelte a küszöbön, mikor végre rászánta magát, hogy utána szóljon.

- Ne! Várj! Még nem tudok mindent!

- Ezért megyek el.- felelte a furcsa idegen.- Most elmegyek, hogy szabadon élhess. Azért kell szabadon élned, mert csakis szabadon, magadtól tudsz megtanulni olyan dolgokat, amelyekkel később meg kell birkóznod. Ha most nem tanulsz, később már nagyon nehéz lesz és talán már erőd sem lesz hozzá. Ezért megyek most el. Eddig itt voltam melletted, teret adtam neked és nem engedtelek túlzottan messzire magamtól. Burokban éltél, de megtanitottam neked mindent, amit tudnod kell ahhoz, hogy túlélj, hogy sikeres legyél magadtól is. Viszlát!

Ezzel kisétált az ajtón, nem maradt mögötte más csak emlékének furcsa illata, amely lassan átjárta az egész teret. Ott állt ez a srác, magában, egyedül, de valahogy boldogan. Tudta, életének egy része most sétált ki az ajtón, és innentől kezdve nem lesz mellette, nem segiti át az akadályokon. Inenntől kezdve minden megváltozik. Nem lesz kihez futnia, amikor fáj, senki nem fogja bekötözni a sebeit és senki nem fogja helyette megharcolni a csatáit. Nincs többé ez a furcsa, egyszerre gyűlölt és szeretett akárki. Nem fogja megverni ha rosszat tett, de szeretni sem fogja többé. Nem fogja szeretni… elment…

- Nem ment el.- szólalt meg ekkor egy hang, amelynek forrását nem ismerte. Mintha belülről szólt volna valaki, akiről nem tudta kicsoda, de olyan érzése volt mintha már nagyon régen ismerné.- Nem ment el- ismételte meg a hang- csak már nem látod. Továbbra is benned él, részese az életednek, de már nem az ura. És az sem igaz, hogy nem szeret. Nagyon is szeret, és éppen azért enged kiteljesedni. Tudja, hogy rossz lesz neked, de azt is tudja hogy még rosszabb lenne, ha itt maradt volna veled. Senki nem élheti az életed helyetted.

- Értelek. – válaszolt.- Akkor te most miért beszélsz hozzám, ha egyszer a magam ura vagyok?

- Azért,- felelte a hang- mert tudom hogy támaszra van szükséged. Nagyon új még neked ez a helyzet. Azonban én nem fogom neked megmondani, mit tegyél. Nem azért ment el, hogy átadja a feletted gyakorolt hatalmat másnak hanem azért, hogy visszaadja annak, akit megillet, vagyis neked.

- Értelek.- mondta ismét. – De az ugye nem baj, ha megkérdezem, ilyenkor mégis mi a teendő?

- Nem. – válaszolt a hang, kissé mintha nevetett volna. -  A teendő nagyon egyszerű. Mihez van kedved?

- Nekem? Talán… kipróbálni, mennyit is érek. Magamtól.

- Tedd.

- Mi a véleményed róla?

- Nem tudom. Neked kell tudnod. Majd megtapasztalod, jó volt vagy sem. Végülis, ez a te életed.

- Akkor menjünk.

- Menjünk. Én mindig veled maradok.

hétvégén az utolsó forduló. 1.9.8

Tags: felnövés, ösztöndíj, verseny   Posted Uncategorized |