1 évesen nagyon örültem annak, hogy elsajátítottam a járás tudományát,

2 évesen elkezdtem folyékonyan beszélni (és ez azóta is nagyon jól megy ),

3 évesen rájöttem, hogy elég csak elpanaszolni az óvó néninek hogy az Olivér megint meg akart verni, és rögtön enyém a kisautó (igen, kis genyó voltam, tudom…)

4 évesen már tudtam, hogy nem zöld-fehér-piros hanem piros-fehér-zöld, ez ugyanis sokáig nem ment, ami, tekintve hogy a zászló volt a jelem, elég kínos volt

5 évesen kijelentettem, hogy márpedig ezt a kisbabát vigyük vissza, én fiút akartam,

6 évesen már fejlődőben volt az egom, mert az óvódai ballagás után kijelentettem, hogy szerintem én mondtam a legszebben a verset,

7 évesen pedig már tutira tudtam hogy jó vagyok, hiszen nekem jött össze először a 10 kismalacos nyomda olvasásból, így én szereztem az osztályban először piros pontot,

8 évesen elvesztettem két legjobb barátom- a Mikulást és a Nyuszit, majd

9 évesen sajnos az ajándékhozó Jézuskától is el kellett búcsúznom, aki a Fogtündért is magával vitte,

10 évesen már olyan nagy egom volt, hogy a kistáblámat kiállítottam az utcára, hogy mindenki láthassa rajta a nagy ‘Ma lettem 10 éves’ feliratot,

11 évesen nagyon örültem, hiszen abba a korba értem, amikor az embert felveszik a Roxfortba és biztosra vettem, hogy ez velem sem lesz másképp (jó nagy pofára esés volt szeptember elseje…),

12 évesen kisebb sírógörcsöt kaptam, mert életemben először nem lettem kitűnő (azóta sem),

13 évesen piros betűs ünnepnappá minősült minden egyes hétköznap, amikor szőrszálkezdeményt találtam a zacsimon (ez azóta persze változott ),

14 évesen majdnem megcsókoltam egy lányt (nos, igen, ez is változott azóta ),

15 évesen pedig leesett hogy basszus, én meleg vagyok.

16 évesen fülig szerelmes voltam,

17 évesen pedig nemzetközi ösztöndíjat nyertem.

18 évesen pedig azon gondolkodom, hogy jövőre ide majd remélem azt írhatom, hogy “sikeresen elvégeztem az első évem Duinoban”.

Jippí jé Nagykorú lettem

2.3.1