Breaking news

Igazából semmi különös… leszámítva hogy csak nem nyugodott annak az orvosnak a diagnosztikája, amelyik a nem létező manduláim ítélte gyulladtnak, ezért elmentem urológiára. Nem volt hiába.

Én már akkor rohadt ideges voltam, amikor az urológián velem szemben várakozó két néni (!) fennhangon sopánkodott, hogy nade ilyen idős korban rák…!

Aztán meg frusztrált, hogy már megint látta, sőt, tapizta egy ember ott, és nem kezdett vele semmi értelmeset.

Ezek után szinte megkönnyebbültem, amikor mondta hogy visszértágulat, és 21-én műtét. Áh mondom fasza…! Nem nagy cucc, vágnak egyet a köldököm mellett- ott megy ugyanis az ér arrafelé, azt megbasszák megcsinálják úgy, hogy jó legyen és voi lá: másnap már jöhetek is ki :) Kész felüdülés. Ennek örömére ma reggel ismét el kellett mennem vérvételre, mert a múltkor nem teszteltek véralvadásra. Oh yeah.

Amúgy köszi Cube a mai szegedi kis idegenvezetést :) A kereket jók a görkorimba, már mentem is velük egy kört itthon. Igaz, még be kell járódniuk, de ez minden új kerékkel így van. Annak ellenére, hogy nem Hyper, jól mennek. :)

A hétvégén meg borfeszt Fagyivárosban. Yeah. Én meg dolgozom, Yeah Yeah. Apámmal. Kimondhatatlanul sok yeah. De ott lesz a barátnője is, aki jó arc, remélem ellesz azzal engem meg hagy nyugodtan végezni a munkám (jó pénzért, persze). Valódi yeah.

Aztán ha oda jutok, akkor majd írok valami értelmeset is ám, de most ennyire futotta. Már harmadik napja kelek korán, nézzétek el, hogy nem vagyok szellemileg a topon. (A korán: 8:20, 9:15, 7:25).

Egyébként olvasom az Untermanntól kölcsönkapott Battle Royale-t, ami nagyon brutál, de tövig rágom a körmeim rajta, már csak négyen vannak életben. Ezer árbóc és vitorla, alig bírom ki, hogy ne lapozzak a végére és nézzem meg ki fog nyerni :D

Ja, és a műtétem miatt ne aggódjatok, rutin munka, nem lesz semmi bajom. Nektek nincs olyan szerencsétek, hogy elpatkoljak, nameg Duiononak sem, hogy megússzon engem. Amúgy az urológián nagyon izgultam, mert előttem egy kuuurvajó pasi várakozott és hát… ez beindította a fantáziám, ami… igen, de nagy önuralommal végül nyugodtan mentem be. Kínos felállás lett volna.

Azért akármilyen semmitmondó kis izé lett ez a bejegyzést, számozzuk be 2.3.6-nak. Ha már normális bejegyzés írására lusta voltam, jogosan hihetitek, hogy bábus kép sem lesz. Tévedtek. Muhaha.

hiaba

    Comments 9

    1. Tigri wrote:

      Szorítunk neked. És nem eret… :) )

      Posted 04 Jul 2009 at 9:08 am
    2. Assam wrote:

      Ha véralvadási tesztet csinálnak, akkor ne lepődj meg, ha egy dunányi vért levesznek. Én a múltkor voltam a “haemosztázis szakrendelésen”, és meg sem álltak 12 kémcsőig meg egy ivy vérzési időig (megvágják az ember kezét…), utána pedig egy hétig nem éreztem a karom! Vigyázz!

      Posted 04 Jul 2009 at 10:14 am
    3. Captain wrote:

      Köszi :D Ért? Az olyan szarul hangzik :D
      Már voltam csak 5 üvegcsével vettek le. :D

      Posted 04 Jul 2009 at 10:43 am
    4. Hanson wrote:

      Nem aggódunk érted, tiszta sor, hogy nem lesz semmi bajod ;)
      Azért majd írj, hogy mi volt :)

      Posted 04 Jul 2009 at 12:33 pm
    5. Cody's wrote:

      Nagyon szorítok én is neked(: Nagyon jó, hogy ilyen jól állsz hozzá a dolgokhoz, kitartás captain (:

      Posted 05 Jul 2009 at 10:45 am
    6. 979 wrote:

      Remélhetőleg semmi probléma nem lesz.

      Posted 06 Jul 2009 at 8:39 am
    7. iszkiri wrote:

      Óó hát az tényleg nem oly nagy műtét (csak kitágult a plexus pampiniformisod -imádom ezt a szót:D – feltételezhetően a bal oldalon:)) Úgyhogy felesleges is lenne izgatnod magad miatta:) A vérvétel viszont überszar engem midngi halálra kínoznak ott :@ :’( Sok sikert hozzá vagy nem tom mit kell ilynekor mondani :)

      Posted 07 Jul 2009 at 6:41 pm
    8. Captain wrote:

      Igen, a bal oldalon :D

      Posted 07 Jul 2009 at 8:30 pm
    9. iszkiri wrote:

      Látod, látod, úgy ismerem a testedet, mint te pedig még soha nem is láttalak :D D

      Posted 08 Jul 2009 at 1:14 pm

    Post a Comment

    Your email is never published nor shared. Required fields are marked *