… Sólyom László, Köztársasági Elnök Úr! Én Önt egy rátermett elnöknek tartom. Tisztelem, mint rendszerváltó politikust, mint az Alkotmánybíróság volt elnökét, mint az alaptörvényt jól ismerő, korrekt embert. Pártatlanságát nem vitatom, stílusát, hozzáállását kedvelem. Az, hogy nem tárgyalt a felvonulás szervezőivel, először felháborított. Kicsit csalódott voltam akkor, de azóta sokat gondolkodtam a történteken és rájöttem: Önnek igaza van, Elnök Úr. Önnek nem egy olyan rendezvényhez kell adnia a nevét, amit a melegtársadalom csendes többsége sem tart helyénvalónak jelen formájában Magyarországon. Azonban annyit elvártam volna, hogy legalább egy nyilatkozatot adjon ki, melyben leszögezni, hogy egy jogállamban tűrhetetlen bárminemű kirekesztés és az agresszióra való felhívás. Erre a nyilatkozatra nagy szükség lenne. Elnök Úr, önt az emberek többsége egy pozitív személynek tartja és bízik önben. Kérem, védje meg a jogállamot és használja fel minden befolyását arra, hogy gátat tudjon vetni a szólásszabadsággal való visszaélésnek! Tudom, hogy Ön nem alkalmaz kettős mércét, ezért is kérem Önt tisztelettel erre a lépésre.
… Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom Párt elnöke! Önnek is kijár a Tisztelt megszólítás, hiszen idősebb nálam, így ha mást nem, hát a korát tisztelnem kell. A legmesszemenőbbekig megértem, miért jött létre az önök pártja, és miért lehet ilyen erős. Tudom, hogy Magyarországon a határok és a mértékek elcsúsztak, elveszett a becsület és az emberek egyedül érzik magukat. A parlamenti pártokból kiábrándult, a kormányzat kényszerű megszorító intézkedéseit gyűlölő, a kisebbség tagjaitól sokszor valóban terrorizált tömeg védelemre vágyik és egy határozott erőre, amely képes megvédeni őket, és kiállni mellettük. Az ilyen emberek kiszolgáltatottak, és önök ezt kihasználták politikai és hatalomszerzési céljaik valóra váltása érdekében. Ok nincs okozat nélkül, én látom és értem, miért vannak maguk és miért lehetnek erősek, de nem gondolja, hogy undorító, amit tesznek? Elismerem, hogy ha nincs egy olyan állami rendvédelmi szerv, amely képes hatékonyan fellépni az állampolgárok védelmében, nincsen más alternatíva, mint az önvédelem, de minimum aggályos, ha az erre hivatott félkatonai szervezet egy szélsőjobboldali párthoz kötődik, amely neonácikat is a soraiban tud, és amelynek elnöke zsidóellenes frázisokkal áll ki a nyilvánosság elé. Agresszióra nem lehet agresszióval válaszolni! Visszataszító, amit megengednek maguknak. Undorodom a stílusuktól és attól, hogy álszent lépésekkel megnyerik maguknak a tömeget. Morálisan összeegyeztethetetlen az önök eszmerendszere az Európai Unió alapértékeivel, amelynek Parlamentjében az egyik képviselőjük máris botrányt szított. Nyomatékosan kérem, hogy hagyjon fel a tömeg zsidók és melegek ellen hergelésével! Ne fogjon össze más szélsőjobboldali szervezetekkel és ne törekedjen arra, hogy megakadályozzon másokat az Alkotmányban biztosított jogaik gyakorlásában!
… magyarok, a Magyar Köztársaság és Európai Unió állampolgárai! Tudom, hogy nagyon nehéz most mindegyikőtöknek. Rengeteg kísértésnek vagytok kitéve. Válság van. Gazdasági, morális és politikai. Nehéz eldönteni, kinek mi is a célja valójában. Akármi is jöjjön, egy dolgot őrizzetek mindennél jobban: a józan ítélőképességeteket! Erre kérlek mindnyájatokat.
2.4.3


Comments 22
huhh…most aztán belecsaptál a lecsóba…
a sólyom lászlóról írt résszel nem nagyon értek egyet. szerintem a semlegesség kérdéskörével sokan vitába szállnának elnökünket vizsgálva. nekem inkább súlytalan, mint semleges. nem érzem, hogy övezné olyan tisztelet, mint elődeit vagy éppen tenne is annyit. nekem a tubesi virágok ügyénél vannak komolyabbnak tűnő megoldandó problémák…most fognak megkövezni a zöldek…
valószínűnek tartom, hogy kiváló alkotmánybíró lehetett. jogi kérdésekben biztos nem merném kikezdeni, de sajnos az ő feladata a magyar berendezkedésben kicsit több lenne.
felmerült az örök vitatéma: pride vagy nem-pride? erről mindenkinek megvan a maga véleménye, amiket bizonyára igazolni is tud. én támogató vagyok. megmutatni magunkat, minél nagyobb számban. igen, lesznek picsarázók tangában, ezt nem lehet elkerülni. de ők is a közösségünk részét képezik, nekünk is el kell fogadni őket. mi akarjuk toleranciára tanítani a többséget, mikor magunkban is széthúzás van. ha az olyan gondolkozásúak, akik elítélik melegként a felvonulást és ezért nem jönnek el egyszer mégis felvonulnának, talán nem csak a többség, de mi magunk, melegek is észrevennénk, hogy a tangás srácok közöttünk is csak kisebbségben vannak és a melegek nagy része nem is tűnik ki annyira a társadalomból.
igen. ismerem a másik oldalt is, sok vitám volt exekkel, pasi jelöltettek és barátokkal arról, hogyan vélekednek a másságuk felvállalásáról és mutatásáról. szerencsére nem győztek meg, nem adom meg magam: én melegként vagyok ennek a társadalomnak a tagja, aki ugyanúgy kézenfogva mehet végig az utcán a párjával, mint a szomszéd gizi a tiborral.
jobbik. ezen most órákat tudna szerintem még a wc-s néni is ódázni. lehetne találgatni a jövőévi választások eredményét és eszmefuttatásokat folytatni a jelenségről. talán a háttérben rejlő valódi okok miatt kialakult támogatás a helyzet változásával alábbhagy és nem kell rettegnie magyarországon egy számottevő csoportnak fanatikus focidrukkerekről és energiáikat levezetni nem tudó emberektől.
a legnagyobb probléma mégis az magyar társadalommal, az emberekkel van. mik is ezek? csak végig kell olvasgatni a különböző blogok idevágó bejegyzéseit és máris átfogó képet kap az ember a helyzetről.
már megint szófosásom volt. elnézést. kicsit elragadott a hév. de már be is fejeztem…
Posted 20 Jul 2009 at 10:30 pm ¶Az elején kicsit megijedtem, amikor megláttam a köztársasági elnök úr nevét, de aztán megnyugtattál. Korrekt.
Posted 21 Jul 2009 at 8:05 am ¶A napokban magam is ki szeretném fejteni a dologról a véleményemet (igazából már egy hete tervezem), ahogy a Jobbikkal kapcsolatban is. Talán most már időm is lesz rá.
Dear Captain!
Sajnos Te még csak a felszínt látod. És ez nem egy vidám dolog, mert ha Te az átlag jobbik feléhez tartozó képességeiddel eddig jutsz, vajon meddig jut az, aki értelmi képességeiben az átlag alsó feléhez közelít…. Úgy tűnik, nem sok remény van, hiszen a 45 után következő legsötétebb években is megvolt még a magyar emberekben a sorok közt olvasni tudás képessége. Mára, ebből szinte semmi nem maradt, pedig egyre inkább nem az a valóság, amit látsz.
Posted 21 Jul 2009 at 10:48 am ¶Most ettől nekem is tudna lenni szófosásom, de hálisten felesleges, hisz ádám már elmondta, amit mondanék.
Csak még annyit, hogy mint adófizető (egyébként meleg) állampolgárnak, az a véleményem, hogy Sólyomnak kutya kötelessége lenne fogadnia olyan szervezetek képviselőit, akiket szélsőséges elemek akadályozni akarnak az alapvető jogaik gyakorlásában. Pont azért, mert úgy kell őt hívni, hogy a köztársasági elnök úr.
Főleg azután, hogy az általa, mint a magyar alkotmánybíráskodás anyja (muhahaha) által aláírt BEKA törvényt tavaly visszadobta az AB, stb. Szóval lett volna apropója felszólalni, mégse tette. Lelke rajta. Az én nemzeti egységemet ettől rosszabbul fejezi ki, kevésbé szeretem. Gondolom, majd túléli valahogy.
Ja meg főleg azért, mert kisvirágok meg az üdülési csekknek nevezett, Kraft durch Freude jellegű adóelkerülési technika védelmére jut a drága idejéből. Nahát így meg kész röhej már, amit a köztársasági elnök úr emberi jogi fronton tesz. Ja, mert a meleg jogok emberi jogok ám.
Ja, és ha elkezdesz látni valamit a sorok között, akkor menj el szemészhez: ott biza üresség van. Pont ez az üresség teszi lehetővé, hogy ott, ahol nincs üresség, meglásd a betűket…
Posted 21 Jul 2009 at 9:38 pm ¶ádám: Nem hiszem, hogy Sólyom László feladata olyan sokkal több lenne, mint amit tesz, ugyanis az Alkotmány a Köztársasági Elnöknek kevés jogkört biztosít- nem úgy mint pl. Franciaországban vagy az USA-ban. A Pride, az örök téma… úgy gondolom, hogy jelenlegi formájában, ilyen létszámmal a pride csak árt a melegeknek Magyarországon. Szerintem az lenne a jó, ha egyelőre picsarázó, magamutogató emberek nélkül menne a dolog, és ha majd az emberek többsége fel tudja fogni, hogy a melegek csak identitásukban mások, jöhet mindenki. Nincs velük semmi bajom, csak egyszerűen nem szeretném, ha a tömeg tévesek velük azonosítana, és így jogtalanul igazságtalan következtetésekre jutna velünk kapcsolatban. A szarból nem lehet várat építeni, mondta egyik kedvenc tanárom, és igaza van.
979: Várom az írásod
Álarcos: Nem hiszem, hogy felületesen látnám a kérdést. Nem szokásom elhamarkodottan véleményt nyilvánítani, és a jobbikról kifejtett véleményemben le is írtam: értem, miért lehetnek.
everyday_normalguy: Ha fogadnia nem is kellett volna, de egy nyilatkozatot ki kéne adnia- ezt én is írtam. Sólyom László sokat tesz az emberi jogokért, főleg a határon túli magyar kisebbségek jogaiért, csak erről a mass media nem sokszor számol be- és vajon ki tudja, miért nem… A sorok között olvasni tényleg nem kell, csak meglátni a nehezen olvasható sorokat is
Posted 22 Jul 2009 at 2:27 pm ¶Nagyon szép és helyes, ha a köztársasági elnök felelősséget érez a határontúli magyarokért.
De Sólyom ezen területen elért bármilyen érdeme nem mentheti a melegekkel kapcsolatos hallgatását. Van olyan, hogy a nemcselekvés politikája, és az adott esetben ugyanolyan beszédes, mint ha felszólalna valaki. Bocs, de szerintem Sólyom ezen a területen egyszerűen nem teszi meg a tőle elvárhatót. Ilyen szempontból – akármit is tesz más problémák megoldásáért – az emberi jogi teljesítménye bizony nem lesz példás addig, amíg meleg ügyben passzív (no pun intended). Jó, persze tudom, hogy nincs is akkora verseny a rátermett, becsületes, elkötelezett politikusok terén idehaza. De most nem arról volt szó, hogy Sólyom valaki máshoz képest mekkora májer, hanem arról, hogy a hivatalához képest mennyire jó, amit (nem) tesz.
Posted 22 Jul 2009 at 6:14 pm ¶És pontosan ezt emeltem ki a bejegyzésben:
Posted 22 Jul 2009 at 6:56 pm ¶“Azonban annyit elvártam volna, hogy legalább egy nyilatkozatot adjon ki, melyben leszögezni, hogy egy jogállamban tűrhetetlen bárminemű kirekesztés és az agresszióra való felhívás. Erre a nyilatkozatra nagy szükség lenne. Elnök Úr, önt az emberek többsége egy pozitív személynek tartja és bízik önben. Kérem, védje meg a jogállamot és használja fel minden befolyását arra, hogy gátat tudjon vetni a szólásszabadsággal való visszaélésnek! Tudom, hogy Ön nem alkalmaz kettős mércét, ezért is kérem Önt tisztelettel erre a lépésre.”
Plusz: Sólyom László volt az AB elnöke, amikor a testület felszólította 1995-ben a Parlamentet, hogy rendezze a melegek élettársi kapcsolatát. Tudom, hogy ez nem menti fel az alól, hogy most hallgat, mint Köztársasági Elnök, csupán érzékeltetni szeretném, hogy nem érdektelen az ügy iránt, sőt.
Az 1995/14-es határozatra gondolsz?
Az indoklás első bekezdéséből: “A gyermekek nemzésére és szülésére való képesség nem fogalmi eleme és nem feltétele a házasságnak, de a házasság eredeti és tipikus rendeltetéséből folyóan a házastársak különneműsége igen.”
Ezt azért bajosan nevezném a magyar meleg jogi progresszió sarokkövének. Az alkotmány szövegéből le nem vezethető módon jelentette ki a tanács, hogy a házasságnak az alkotmány szerint fogalmi eleme a házastársak különneműsége…
Egyébként valóban megemlítette, hogy akár rendezheti is a törvényhozó az együtt élő melegek jogi helyzetét…
A fair play kedvéért megemlítendő, hogy Sólyom meleg ügyekben természetesen nem tanúsított olyan destruktív hozzáállást, mint Németh János, Tertyánszkyné, stb. Egyszerűen higgadtan megnézte, mi van az alkotmányban. Azonban a fent említett kiterjesztő értelmezés is mutatja, hogy a kulturális előítéleteit nem tudta mindig elnyomni. Ha az AB háza táján a melegek melletti kiállás példáit keressük, ezeket inkább Bragyova András tavaly decemberi különvéleményében találjuk meg.
Szerintem.
Azért nyugodtan lehet Sólyom valakinek szimpatikus. Csak épp melegbarátnak nem nevezném. A semlegesség az nem pozitívum, hanem alapvető elvárás. Szerintem.
Posted 22 Jul 2009 at 8:07 pm ¶Őszintén a határozatot magát nem ismertem, de ha adnál egy linket, akkor megnézném az egészet. Házasságról azóta sincsen szó, így ezen bekezdés alapján nem hozhatunk ítéletet az egész határozatról (mindamellett, hogy ez a bekezdés elég ultrakonzervatív).
Posted 22 Jul 2009 at 9:17 pm ¶Látom, hogy nagyon utána néztél mindennek- őszintén, én ennyire nem túrtam bele a témába, csupán összegző véleményt írtam Sólyomról, mint a Magyar Köztársaság Elnökéről. Szerintem jól végzi a munkáját, de ahogy már fent is írtam nem egyszer: egyet értek abban, hogy most határozottabb kiállásra lenne szükség a mi védelmünkben (már csak azért is, mert az Elnök támogatása híján a kormány használja ki (ismét) a felvonulás nyújtotta politikai lehetőségeket).
én a magyarországi melegek jogairól, az őket ért diszkriminációról írtam a szakdolgozatom (3 hónapja). egy csomó AB határozatot végigolvastam amik mérföldkövei a melegjogok fejlődésének. nekem mindegyik korrektnek tűnt, mindenféle személyes állásfoglalás nélkül, tényleg igyekeztek az Alkotmányt ráhúzni a kérdésre. (persze a már említett Tertyánszkyné és még páran különvéleményükben már inkább nevezhetőek “homofóbnak”, persze mindezt ügyesen leplezve jogászi okfejtéssel…mellesleg a néni az egyik tanárom a jogon
))
azok a kérdések, amik pedig most kerültek rendezésre az immár tényleg hatályba lépett törvénnyel pusztán azért valósultak meg, mert kellett a jó pont. az hogy az AB javasol valamit, vagy akár felszólít törvényhozásra…hát az ilyenkor feltett kérdés a következő: és?
summa summarum: nem lesz házasság, mert alkotmányellenes lenne. ezt elég konkrétan kőbe vésték anno. lett reg. élettársi kapcsolat, csak homóknak.
én nem tartom az elnök urat homofóbnak. viszont az tény, hogy passzív. szerintem nem csak ebben a kérdésben, minden másban is. amúgy pedig nem feladata, hogy emberjogi aktivista legyen. joghallgatóként tisztában vagyok a különböző rendszerekkel, tudom, hogy jellegtelen szerepet tölt be alkotmányilag a köztársasági elnök. viszont én úgy gondolom, hogy pontosan azért, mert ilyen kevés megnevezett feladata van, fontos, hogy személyében egy olyan ember képviselje az országot, akire tényleg felnéznek, tisztelik és becsülik. én a nyilatkozatai és megnyilvánulásai alapján sajnos nem érzem ezt.
persze lehet szeretni, mindenkinek szíve joga
ezért hívják ezt az izét demokráciának.
Posted 22 Jul 2009 at 10:00 pm ¶http://www.mkab.hu/netacgi/ahawkereuj.pl?s1=14/1995&s2=&s3=&s4=&s5=&s6=&s7=&s8=&s9=&s10=&s11=Dr&r=1&SECT5=AHAWKERE&op9=and&op10=and&d=AHAW&op8=and&l=20&u=/netahtml/ahawuj/ahawkere.htm&p=1&op11=and&op7=and&f=G
Ha ez nem működne:
http://www.mkab.hu/hu/frisshat.htm
Megnyomni a határozatkeresés gombot, közlönyinformációba beírni sorszámhoz, hogy 14, évhez, hogy 1995.
Az, hogy Sólyom végül is mennyire korrekt elnök, ízlés kérdése. Nem bocsátkoznék bele. Van olyan szokása, amit megértek, van, amit nem. Van olyan tevékenysége, amivel egyetértek, van, amivel nem. Ha az a kérdés, hogy meleg ügyileg milyen elnök, akkor kitartok a mellett, hogy passzív-konzervatív. Arról is lehet vitatkozni, hogy ennek most mekkora jelentősége van, de ha egyszer felmerült a kérdés, akkor én így válaszolnám meg. Persze nagyon helyénvaló, hogy többször is felszólítottad, hogy aktivizálja magát. Ennek biztos meglesz a hatása.
A kormány lenyúlja a pride-ot… Hát ez akkor megy, ha minden más politikai tényező hagyja. Persze ez megint messzire vezet, mert felmerülhet, hogy a szervezők miért nem csinálnak olyan pride-ot, ami Sólyomnak vagy Orbán Viktornak is megfelelne (vagy ad absurdum Vona Gábornak, hisz ő le is nyilatkozta, hogy őt, lelkemet, csak a provokáció zavarja). A meleg szervezeteknek sokszor a szemükre hányják, hogy balra húznak. Ez nekem inkább mende-mondának tűnik, bár igaz, hogy fontos lenne tenniük az ilyen látszatok elkerülése végett. (Ja, és csak hogy félreértés ne essék: nem a pride szervezőit értem meleg szervezetek alatt; azt egy alapítvány szervezi, míg vagy 10 különböző meleg szervezet van, bár vannak átfedések.)
Ugyanakkor érdemes lenne megnézni, kivel tárgyalhatnának a másik oldalon: Semjén Zsolt Birtalan Balázzsal néhány éve sajtó polémiába keveredett, mivel Birtalan úgy emlékezett egy informális találkozójukra, hogy ott Semjén azt mondta, megérti, hogy a melegek szeretnék az élettársi kapcsolataik jogi rendezését, Semjén meg úgy emlékezett, hogy ezt tuti nem mondta. Egyébként Semjén szerint a homoszexuális irányultság nem bűn, csak a homoszexuális gyakorlat; hisz a katekizmusban is benne van, hogy a homoszexuálisok “a tisztaságra kaptak meghívást”. A Fideszt az emberi jogi bizottságban elnökként Balog Zoltán lelkész képviseli, szintén ők delegálták Ékes Ilonát. Balog szerint nem szabad a melegek élettársi kapcsolatát a családjog körébe utalni, Ékes meg olyanokat nyilatkozik, hogy a gimnazistáknak a melegségről szóló felvilágosító program “abúzus”, amely szexuális fejlődésük szempontjából érzékeny korban befolyásolja a fiatalokat. Ugyanennek a programnak a befogadásáról a Pokorni Zoltán vezette OM 2000-ben levélben próbálta lebeszélni a gimnáziumokat. Ékes egyébként “gender ideológia” néven káros áltudományos elméletként tartja számon azokat a nézeteket, amelyek szerint a homoszexualitás nem választás kérdése, ugyanakkor valakinek lehet a biológiai nemétől eltérő nemi identitása… Just to put the gay record of Hungarian main stream right wing forces straight… (pun intended) Ezzel nem a jobb oldal általános politikájáról akartam valamit mondani, hanem csak arról, hogyan nyilatkoznak meg meleg témákban.
Szóval a kormánynak nem kell lenyúlnia a meleg témát, mivel Sólyom kábé tesz rá, a másik oldalon meg félnek tőle, mint a tűztől.
Posted 23 Jul 2009 at 12:45 pm ¶Ja, és valahányszor azt olvasom kommentelés után a blogodon, hogy “your comment is awaiting moderation”, meleg érzés tölti el a szívem, hogy itt aztán tényleg azt mondhatok, amit akarok…
Posted 23 Jul 2009 at 12:49 pm ¶az én blogomon?
Posted 23 Jul 2009 at 1:22 pm ¶Nem, itt volt valami izé, és ettől nem jelent meg a hosszú, linkeket tartalmazó bejegyzés. De pofára estem, mert a panaszkodós megjegyzésem egyből megjelent, szóval nem is Captainben volt hiba, hanem valami készülékben, gondolom.
Szóval bocs a heveskedésért, meg ha megbántottam valakit, de azért köszönöm a rendezőnek, a kutyámnak és a szüleimnek, az anyósom mondjuk sajnos meddő volt…
Posted 23 Jul 2009 at 1:52 pm ¶Ja, a hosszú megjegyzés mellett speckó még mindig azt mondja, hogy awaiting moderation… Fene tudja, mi van, gondolom a szerver vagy mifene nem szereti, ha sokat beszélek. Még egyszer bocs, a rendszerben van a hiba, meg bennem (csak még azon vitatkozunk, hogy akkor melyikünkben milyen mértékben).
Posted 23 Jul 2009 at 1:55 pm ¶everyday: Hogy a mostani ellenzék fél a melegektől, az valamilyen szinten érthető. Mi ma még nem tartunk ott, hogy a konzervatív pártnak akár melegtagozata is legyen (ahogyan van ez nyugatabbra néhol helyen). Valamilyen szinten az ő érdekük is ez lenne, de Magyarországon még nem elég toleránsak az emberek ahhoz, hogy megemésszék azt, ha egy konzervatív párt a melegek felé fordul. Többet vesztenének az ügyön, mint nyernének. Így viszont csak az marad, ami: szerintem sokan úgy vagyunk vele, hogy inkább köpjünk szembe magunkat, mint szavazunk egy olyan pártra, amely nem támogatja a jogainkat. És hogy a fesztivál nem balra húz… mit keresett ott az SZDSZ-es kamion? És Draskovics nyilatkozata?
ádám: Ki tudja, a végén még a melegjogi aktivisták jogi képviselője leszel
És visszatérve: A linkek miatt dobta moderációra a kommented. Nemrég elkezdtek özönleni a spam-ek komment formájában, ezért kellett szűrőket telepíteni.
Posted 23 Jul 2009 at 5:22 pm ¶Oh és Ádám, a szakdogád el tudnád küldeni ide: captain@papaerboat.hu? Köszi ^^
Posted 23 Jul 2009 at 6:04 pm ¶Épp ezért mondtam, hogy nem a fesztiválról beszélek, amikor azt mondom, a szervezetek nem igazán húznak balra.
És véletlenül sem akartam ikszelési tanácsot adni az előző hozzászólásomban. Nagyon sok oka lehet, hogy ki miért szavaz ide vagy oda, én csak azért emlegettem fel ezeket a dolgokat, mert a baloldalnak ilyen körülmények között nem kell nagyon megerőltetnie magát, hogy lenyúlja a meleg témát, és ez szerintem fontos szempontja a helyzetértékelésnek.
Másrészt fel lehetne tenni a kérdést, hogy az immáron legerősebb pártnak nem lenne-e felelőssége a szavazatmaximalizálásra tett erőfeszítésein túl kiállni a kisebbségek jogai mellet. Az, hogy ők mit és hogyan mondanak, igenis alakítja a választóik hozzáállását különböző témákhoz. Szerintem felelőtlenség azzal mentegetni a politikájukat, hogy hát az elektorátus erre még nem felkészült. Ez ugyan – ahogy mondtad – érthető, de nem helyeselhető. Spanyolországban, Csehországban tuti nem attól javult a melegek társadalmi megítélése, hogy azt ismételgették, hogy ez a társadalom ehhez még nem elég toleráns…
És még egyszer elnézést a moderation-ös megjegyzésért, kösz az elaborációt.
Posted 23 Jul 2009 at 7:52 pm ¶Átgondolva igazad van. Nade most mit vársz a KDNP-től, ami a Fidesz rákos daganata…? Más kérdés, hogy önként aggatták őket magukra.
Posted 23 Jul 2009 at 8:48 pm ¶Nem mentegetem őket- dehogyis! Csupán próbálkoztam valamiféle okfejtéssel, de el kell ismernem: ebben neked van igazad.
akkor talán summáznám az észrevételeket: (sarkítottan és inkább pesszimista szemlélettel)
elnök úr: szarik a melegekre.
kormány: szarik a melegekre.
ellenzék (kormánypárti): szarik a melegekre.
ellenzék (az igazi): szarik a melegekre.
egyéb pártok: szarnak a melegekre…sajnos ha módjuk lenne rá sokan szó szerint is tennék ezt tennék :S
jogvédő szervezetek: szarnak a melegekre.
melegek: szarnak a jogaikra.
legnagyobb probléma? az utolsó pont.
Posted 24 Jul 2009 at 9:40 am ¶Hát Ádám, szerintem tényleg sikerült sarkítani is meg pesszimistának lenni is.
Főleg a szervezetekkel kapcsolatban érzem igazságtalannak ezt a kitételt, bár hozzá kell tennem, nem ismerem részletesen és belülről a működésüket. Akikkel beszéltem ebből a világból, azok jó indulatú, színvonalas emberek, bár elismerem, hogy a munkájuk látható eredményei gyakran hiányérzetet/rossz érzéseket hagyhatnak a szemlélőben. Azt sem tudom, hány fizetett alkalmazottal és hány önkéntessel működnek, pedig ez nagyon fontos kérdés az eredményeik megítélése szempontjából. Én csak egy-két fizetett alkalmazottról tudok, de ismerek olyan szervezetet is, amelyik nagyon színvonalas munkát végez, filmklubbal, kiadványokkal, jó honlappal, és csak önkéntesekkel működik.
Azt, hogy melyik politikai erő mennyire szarik a melegekre, az adott időszakokban elért eredmények, illetve azok politikai háttere alapján szintén lehet szerintem árnyaltabban is elemezni. Egy tavalyi, Schiff András által is felvetett toposzra utalva: nem mindegy a melegeknek, hogy a szadesz és a maszop csak politikai számításból csinálta meg a BEKA törvényt, ha egyszer megcsinálta, és most lehet regisztrálni??? Ráadásul épp a Fidesz meleg politikája kapcsán felmerült szavazatmatematikai levezetés ugyanúgy érvényes ezekre a pártokra is: ezzel csak ronthatnak a választási eredményükön. Ha tényleg szarnak a melegekre, miért érte ez meg nekik? Remélem, a Fidesz is ilyen mértékben fog szarni a melegekre kormányon, és mondjuk beindít egy programot az iskolai homofóbia felszámolására, amely kiterjed az egyházi iskolákra is. Ismételten mondom, nem akarok egyik pártnak sem kampányolni, én is itt éltem az elmúlt 7 évben, tudom, hogy a 100 napos program egy nagyon nagy hiba volt, és még ahhoz képest is tudtak rontani a kormányok, stb. Ettől függetlenül szerintem elmondható, hogy a meleg politika terén ez a társaság letett olyasvalamit az asztalra, ami azért nem kis lépés volt a magyar melegeknek, a klerikális reakciónak meg nagy béka lenyelni. Ezt én nem vitatnám el tőlük. Erről túl sokat írtam, hijackeltem is a postot, bocs…
A diplomamunkádra én is kíváncsi lennék. Megköszönném, ha megküldenéd ide: bpszte KUKAC gmail PONT com
Posted 24 Jul 2009 at 10:42 am ¶“értem, miért lehetnek.”
Sztem közel sem olyan egyszerű, de ahogy gondolod.
Posted 26 Jul 2009 at 10:40 pm ¶Post a Comment