Mi az, ami hajt, hogy mindig menjek tovább?
Miért állok mindig fel, az újabb bukás teljes tudatában?
Miért harapok bele olykor tudatosan a keserűbe, holott az édeset is választhatnám?
Mindenek előtt az idealizmusom éltet és mozgat. Idealista vagyok mindenben: naivan hiszek a szeretetben, a lassú víz sziklákat ledöntő erejében, a nagyobb jóban és a legyőzhetetlen igazságban.
Számomra az ideák mindenek felett állnak, mindent befolyásolnak és mindenre kihatással vannak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindig feltétel nélkül követem őket: néha kimondottan ellenük cselekszem (és utána hihetetlenül rosszul érzem magam).
Az én egyéni képzeletvilágomban béke van és szeretet. Az emberek a másikat a lelke alapján ítélik meg, és egyenrangú partnerként tisztelik. Az erőszakot a béke váltja fel, mert mindenki képes értelmes, érett emberi lényhez méltóan megbeszélni a problémáit a többi értelmes, érett emberi lénnyel. Fehérek és feketék, melegek és heterók, férfiak és nők, egészségesek és betegek: mind kiválóan megférnek egymás mellett tiszteletben, szeretetben, elfogadásban és békességben.
A valóság persze egy cseppet sem hasonlít erre az elképzelt világra. Most egy mini, 83 országból mesterségesen összekreált társadalomban élek, ahol az emberek túlnyomó többsége ilyen ideákban hisz. Ez a hely maga a valóra vált álom, de ha kilépek belőle, akár egyetlen percre is, még ha csak az interneten keresztül is, de kilépek- pl. elolvasok egy hírt (ha otthonit, akkor hamarabb)- rádöbbenek, hogy az itt életre kelő ideáim a külvilágban még mindig halálra vannak ítélve. De mivel idealista vagyok, és az ideáimért hajlandó vagyok küzdeni is, ez csak megerősíti az elképzelt világomba vetett hitemet.
Kicsit olyan, mintha megfordítanánk az ördögi kört…
Látom, hogy az idealizmusomat érvényesíteni otthon jelenleg nem tudom, ezért az életemet nem Magyarországon tervezem- minden lehetőségem adott ahhoz, hogy az életem a világ bármely más szegletén folytassam- minden csak rajtam múlik. Az ösztöndíjammal elképesztő mértékben kinyílt a világ- az én idealizmusomnak kedvező világ. De vajon fair-e, hogy nem viszem haza az ideáim? Tudnám otthon is olyan mértékben érvényesíteni, mint ahogy máshol tudom? Valóban olyan súlyosan holdkórosak a magyarok, hogy reménytelenül kívülálló lennék/maradnék a társadalomban? Lehetnék-e úttörő, vagy kiutálnának? Elég a blogom és a személyes kapcsolataim hálója az ideáim hazatelepítésére?
Amikor a gyakorlatba akarom átültetni a dolgokat, idealistának lenni nem hogy nehéz, de pokolian kínzó tud lenni…
Ez vagyok én. Egy reménytelenül idealista. Gyerekes…? Talán, de senki sem lehet igazán felnőtt, aki nem tud gyerekesen hinni.
2.8.6
Comments 8
Az utolsó mondatod különösen tetszik. Az ideáid is. Kicsit lefordítva az én nyelvemre: Nem könnyű becsületesen élni, de jó minden reggel a tükörbe nézni. Mikor tudva tudod hogy lehetne jobban csinálni, folyton falakba ütközöl. Le lehet (s kell is) bontani ezeket a falakat. Csak nem annyira könnyű. Tudod – nemcsak a zenéről beszélek – , mindig a nehezebb út az üdvözítőbb. Neked is, a közönségnek is. Régi elcsépelt mondás: “könnyen jött siker hamar elvész”.
Posted 15 Nov 2009 at 7:29 pm ¶Igen, meg kell izzadni minden egyes újabb kihívásnál, újabb próbatételnél. De felhőtlenül örülni csak akkor lehet, ha megtettél minden tőled telhetőt a cél elérése érdekében.
Idealista … szerencsés … remélhetőleg boldog is !
Posted 15 Nov 2009 at 10:15 pm ¶Ne törd a fejed ezeken a kérdéseken, élvezd, használd ki a lehetőséget, amik adattak és élj, ahogy Neked jó, ahogy az ideáid vezetnek. Itthon irigység, depresszió és lehúzás vár, de ha úttörő szeretnél lenni és érzel magadban erőt (sok-sok erőt) tégy úgy, ahogy jónak látod és úgy lesz jó, csak egy lényeg, hogy boldog légy és ez ma csak rajtad múlik (többé-kevésbé)! Felnőni? Hova? Minek? Amennyire kell, Te felnőtt vagy! Ritka és értékes gondolatok,amiket írtál! Vigyázz rájuk, vigyázz magadra!
Ne felejtsd el, hogy ott, abban a közegben nem léteznek azok a problémák, amik a világ bajait okozzák mindenhol, a szemedben lassan szarszemétté váló Magyarországon is, ahol a holdkóros nem-idealista magyarok azon aggódnak, hogy honlap nincs mit zabálni, hogy a szomszéd szétlopja a házat a fejük fölül vagy leszúrja a gyereküket az utcán, hogy nincs munkahelyük és ha a síneket is felszedik a falu mellől, akkor a büdös életben nem is lesz, és a többi.
Posted 16 Nov 2009 at 11:59 am ¶Minden szembenállás alapvető oka, hogy szűkösek az erőforrások, nem jut minden mindenkinek. Valahol nagyon nem jut, valahol meg mégis, például az olyan mesterséges környezetben, ahol most élsz. Ott van 83 ország szerencsés és tehetséges szülötte, mind kiragadva a saját társadalmából, a mindennapi problémák közül, mindenkinek az a gondja, hogy ezt vagy azt meg kell tanulnia, és közben nem a párizsi gettóban kell az életét féltenie vagy egy berlini törökök lakta területen, stb. Vajon mind a 83 idealizmustól fűtötten fordul hátra, és köp egyet?
Ne haragudj a nyers megfogalmazásért, csak non-stop feszült vagyok, elvégre mostanában dől el, hogy megadatik-e a lehetőség a nyomi hazámban való érvényesülésre, és így a normálisnál is rosszabbul esik azt látni és azt olvasni, hogy egyre hevesebben támadod a szülőhazádat, és egyfajta kollektív bűnösséget állapítasz meg például rólam is. Onnan, a mesterséges környezetből.
Szeretem a blogodat és téged is, ezért ez nem a személyed elleni támadás, de mint mondtam (ld. fent)
És én is idealista vagyok, nagyon is. És mint idealista, hiszek benne, hogy itt is más lesz a helyzet egyszer, és hiszem, hogy tehetek is érte.
defalla, angelo.o: Köszönöm!
979: Értem, hogy nem a személyem ellen intézel támadást, és nem is vettem annak, bár még így is meglepett az erőteljes reakció.
Posted 16 Nov 2009 at 5:04 pm ¶Most tisztázok valamit, bár szerintem eddig is érthetően leszögeztem nem egyszer, nem egy írásban:
nem arról van szó, hogy hátrafordulok és leköpöm azt az országot és nemzetet, amelyik ilyenné formált. Otthon sosem éreztem magam nagyon otthon- és most nem a szűk köröm otthonára, hanem az országomra gondolok- ezért szerintem teljesen érthetőek ezek a gondolataim. Nem akarok kollektív bűnösséget megállapítani, egyrészt, mert olyan nincs, másrészt UWC-sként távol áll tőlem minden általánosítást- ha mégis úgy érződött, hogy általánosítanék, akkor hibáztam, nem fejeztem ki magam egyértelműen, bocsánatot kérek érte, nem akartam senkit sem megbántani, de a véleményem ettől még áll.
Tudom, hogy otthon milyen problémák vannak, és nem azért vagyok itt, hogy kiéljem a zsenialitásom és elfeledkezzek arról, hogy közben otthon sokan nagyon szarul élnek. Magyarország nem válik szarkupaccá a szememben, mert büszkén viselem, hogy én egy magyar európai vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy nem szemlélhetem kritikusan a Hazámat.
És azt is nem egyszer megfogalmaztam már, hogy a Magyarországgal kapcsolatos gondolataim és érzéseim rohadtul ellentmondásosak. Szeretem is meg nem is, de ahogy egyre jobban távolodok tőle, úgy válik egyre szerethetőbbé. Egyébként ennek is oka van…
Mindazok felett, hogy idealista vagyok, erősen individualista is, ergo önző, és első sorban a saját érdekeimet tartom szem előtt. De mivel a közösség egyénekből épül fel, remélem, hogy egyszer hasznos tagja tudok lenni bármilyen olyan közösségnek, ami segíthet Magyarországnak is.
A külföldiekkel kapcsolatban pedig: otthonról máshogyan néz ki a helyzet, mint ahogyan az a valóságban létezik. Ezt én is itt éltem át, ottani beszámolók alapján.
Köszönöm a választ, és még egyszer bocs a ‘kirohanásért’.
Posted 16 Nov 2009 at 5:08 pm ¶Mivel nem engem fikáztál, nincs miért bocsánatot kérned.
Posted 16 Nov 2009 at 5:23 pm ¶A véleményed, hozzászólásod pedig mindig szívesen veszem
Azt hiszem a mai na után a bejegyzésed nagyon aktuális…:))))
Posted 16 Nov 2009 at 11:20 pm ¶Idealistának lenni jó, de nehéz.
Posted 18 Nov 2009 at 9:12 am ¶Post a Comment