Amikor kijöttem ide, ebbe az egyedülálló iskolába, tudtam, hogy tanulni fogok. Tudtam, hogy lesznek majd emelt és középszintű tárgyaim, és annak rendje és módja szerint ki is választottam őket. Elkezdődtek az órák, és én azóta is küzdök a kereslet- kínálat diagramokkal, a történelem-esszékkel, az angol szövegelemzésekkel, az irodalmi elemzésekkel, a laboratóriumi beszámolókkal és még sorolhatnám.

Amikor kijöttem ide, tudtam, hogy sok minden fog változni. Tudtam, hogy rengeteg új embert és világszemléletet, politikia-, szociális-, kulturális nézetet fogok megismerni.

Itt vagyok három hónapja és igen- minden úgy történt, ahogy gondoltam és nem: semmi sem úgy történt, ahogy én elgondoltam.

Tudtam, hogy sokan szenvednek a világon, hogy nem létezik tökéletes demokrácia; tudtam, hogy ha hallok valamit a híradóban, nem kell feltétel nélkül elhinni, mert nincsen független média; tudtam, hogy az eszmék mögött sokszor összeesküvések és haszonszerzési vágy van. Tudtam, hogy súlyos dolog az éhínség, hogy háborúk dúlnak a világban, hogy sokan hontalanok, sokakat kínoznak, sokaknak azért kell szenvedniük és meghalniuk, mert nem élhetnek teljes életet.

Mindez azonban távoli víziónak tűnt, mintha a képek egy másik világról érkeztek volna érdekességként, amin elszörnyedek, gondolkodok egy ideig, majd elfelejtem, hiszen nekem sokkal fontosabb problémáim vannak: a pasik, a családi belviszályok, a blogom minőségének javítása, saját magam tökéletes kifejezése és értékelése… igen, ezek fontos, nagyon fontos önző dolgok.

Sokan azt hiszik, hogy nekünk itt más dolgunk nincsen, csak a határidőkön aggódni, megírni, kigondolni, kidolgozni, leadni, felülvizsgálni amit kell, miközben élvezzük az élet minden egyes percét az Adriai- tenger vagy az Atlanti- óceán partján, nevetünk, bulizunk és élünk, mert tudunk élni. Mert itt szabadon az lehetsz, aki; nem vagy megfosztva a lényegedtől.

Igen, ez egy bizonyos szintig tényleg így is van. De van valami, amit itt kapunk, mert elfogadtuk, hogy a nevelésünk része lesz: ez pedig nem csupán tekintélyes tudás, hanem kilátás a világra.

Mindeddig távolinak tűnt az izraeli- palesztin háború, de most, hogy az egyik legjobb barátom zsidó, a szobatársam meg palesztin, a mindennapjaim részévé vált. Nem tudtam elképzelni, milyen szenvedéssel teli élete lehet annak, aki a legalapvetőbb emberi szükségleteit kell, hogy feladja azért, hogy legalább pár nappal tovább legyen esélye életben maradni- a háborúzó országokból érkezettek erre emlékeztetnek. Kicsoda Hugo Chávez? Eddig csak hírből hallottam, de most már tudom, hogy a világ egyik valaha élt legellentmondásosabb embere.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió, a szabadság és a demokrácia védangyalai romba döntenek fejlődő országokat? Lehetséges ez? Lehetséges, hogy az én országom is részt vesz ebben anélkül, hogy tudnám?

Lehetséges, hogy a fejlett világ csak papol a fejlődőek felhúzásáról, de tenni semmit nem tesz- sőt?

Van még hely, ahol a melegeket akasztják? Van még hely, ahol azt hiszik, hogy a kommunizmus a földi Mennyország? És hol van az a kis ország, amelynek gazdaságát piócaként szívják a hatalmas kávéforgalmazók- a Nestlé,  a Starbucks… ? Az ösztöndíjasa mellettem ül történelmen…

Borzalmas dolgok történnek a világban, és mi nem tudunk róla- nem azért, mert nem szeretnénk hanem azért,  mert nem tudhatunk róla. És mindeközben mit teszünk…? Én néha bűntudatot érzek, amikor eszembe jut, hogy én itt a norvégról nyavajgok, miközben csodásabb életem nem is lehetne, mások meg éheznek…

És ilyenkor igenis nagyon fejlett és nyugatian országnak tűnik az én kis Hazám…

És itt vagyok én, a tehetséges nemzetközi ösztöndíjas, ebben a motiváló környezetben, ami lenyúlt az alapjaimig és egy új embert kreált belőlem: a gondtalannak tűnő élet árnyékában a felelősség súlyával. Tudom, hogy sosem lesz tökéletes a világunk, mert mindig lesznek éhes emberek, mindig lesznek elnyomásra tökrevő kegyetlenkedők, lelketlen zsarnokok, de ez nem jelenti azt, hogy ne szeretnék minden tudásommal és tehetségemmel segíteni a világnak. Néha alig várom, hogy kikerüljek az iskola falai közül, és úgy istenigazából tegyek valamit (nem mintha itt nem tennék, sőt)- de hol kezdjem?

Szociálisan érzékenynek vallom magamat, de vagyok annyira önzetlen, hogy feladjam a saját jólétem azért, hogy éhező afrikaikat etetek? És hol kezdjem? Annyi minden van, amin változtatni kell! Hogyan válasszak? Melegjogok, a nők egyenjogúsága, a háborúk, éhezés, diktatórikus rendszerek, dömping… mi ellen küzdjek először, annak a ténynek a teljes tudatában, hogy teljes győzelmet sosem arathatok?

2.9.1