Sok minden kavarog a fejemben ezután a nap után… a kivándorlás, hogy lehet-e akármit is tenni Magyarországért innen, a jövőben, a jelenben, akármikor, és ha igen, hogyan…
… de most mindez nem számít, mert a mai nap után érzem először olyan igazán, hogy igenis 100%, hogy nem tévedésből kerültem ide, helyem van itt, mert ide köt a szellemiségem.
Nehéz akármit is mondani, írni a mai napról és főleg arról, hogy mit jelentett ez nekem. Az elmúlt pár órában sok dolgot kaptam, amit még biztosan sokáig, nagyon sokáig fogok emészteni- talán örökre? Még azt sem tartom elképzelhetetlennek.
A kulturális különbségek néha döbbenetesek tudnak lenni. Egy nagyon egyszerű, mindennapi és egy hatalmas esemény, szinte rögtön egymás után, és mindkettő bombaként robbant.
Az első… viccesnek hat, de Secondának segítettem csirkét pucolni a tutorial vacsorájára, és nem nagyon boldogultunk vele, amikor jött az iraki lány, majd lesajnálóan rám nézett, hogy mit szenvedek, majd két perc alatt megpucolta az összes csirkét, míg én negyed órát szenvedtem egy szárny felével.
Mi meg csak álltunk és magunkat mélységesen szégyellve ámuldoztunk rajta. Kicsit lesajnálóak voltunk vele, mert nem az a nagyon szociális fajta, és angolul sem nagyon tud; szeptemberben egy mukkot sem, azóta nagyjából eltársalog, érted, mit mond, és ha elég lassan beszélsz, ő is fogja, te mit akarsz. És ő, akinél mi olykor tudat alatt, de valahol többnek, jobbnak érezzük magunkat, tegnap a maga kis mosolygós és természetes módján porba alázott minket. Tudom, hogy viccesnek hat, visszaolvasva tényleg nem nagy ügy, de igen, én ott legszívesebben elsüllyedtem volna.
És túl vagyunk a nemzeti héten is. Egy héten Kelet- Közép- Európa és a Balkán állt a reflektorfényben. Eleinte mi magyarok, húztuk a szánkat, hogy pont azokkal kell együtt lennünk, akikkel nagyon nem akartuk, hogy összekeverjenek (szlávok), de a végén mind nagyon boldogok és büszkék voltunk magunkra, a gazdag kultúránkra, az országunkra, a nemzetünkre. Kidekoráltuk az iskolát- a magyar dekoráció még mindig fent van, és senki sem mozdítja kisujját sem, hogy leszedje, és tegnap pont azt beszéltük, hogy a hatalmas Hungary feliratot fent is hagyjuk. Fárasztó és kimerítő, de elmondhatatlanul jó volt a csángó tánc gyakorlása és előadása, a Nemzeti dal szavalása, aminek a refrénjét a legviccesebb akcentusok tömkelegével mondták vissza; a híres magyarok, magyar tájak, magyar jelképek, a zászló, a városok, az ételek, a kultúra, a találmányok bemutatása… tudjátok, mennyien rajonganak a Rubik- kockáért? Elképesztő… talán a leghíresebb magyar találmány.
A csúcspont pedig a mai délelőtt volt. A suli általában minden hónapban egyszer szervez ún. Internatioal Affairs előadást, ahová egy híres vagy jelentős embert hívnak meg, aki egy téma specifikusa.
A mai téma: halálítélet. A vendég: egy amerikai férfi, aki 19 évig volt börtönben, várva saját halálát, ártatlanul. Két éve derült ki, hogy semmi köze a gyilkossághoz. Azóta szabad. Járja a világot különböző emberjogi szervezetek segítségével, és a korrupt amerikai igazságszolgáltatásról és saját élményeiről beszél.
Én ilyet még soha nem éreztem. Amikor egy órán keresztül szinte mereven ülsz és iszod minden szavát, egyik döbbenetből a másikba esel, miközben büszke vagy arra, hogy az Európai Unió nem alkalmaz halálbüntetést, és látod a színpadon ezt a megtört, de mégis erős embert, aki könnyeivel küszködve mesél arról, hogy mit is jelent a jogrendszerben a bűn és a gyilkosság fogalma, kik vannak igazából a börtönökben, hogy Bush egyedül annyi embert ölt meg mint összes elődje együtt…
Utána angolon a tanárral lesétáltunk a tengerparta, leültünk a sziklákra és az előadásról beszélgettünk. Nem tudom leírni. Képtelen vagyok rá. Olyan volt, mint maga az egész hely: leírhatatlan. Érezni kell.
Utána az ebédnél mellette ültünk, és beszélgettünk. Mit érzett, amikor halálra ítélték valamiért, amit el sem követett, miért jobb az EU mint az USA… kért könyvcímeket magyar íróktól, amiket olvashat, és szerintem a Sorstalanság ajánlása egy nagyon jó ötlet volt.
Persze közben ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy otthon meg egyesek a halálbüntetés visszaállítása mellett lobbiznak… és bár akármennyire is várom a téli szünetet, ez egy pillanatra megint elbizonytalanodott. Akármennyire is szeretném jobbá tenni a világot, ilyen élmények után pedig főleg, valahogy még mindig nincs meg bennem az a kellő határozottság és szembeszálláshoz szükséges erő, ami kéne. Miért rémiszt meg Magyarország gondolata, ha egy szinten még büszke is vagyok rá? Miért állok ki a kivándorlás mellett, ha egyszer azt vallom, hogy az országot fel kell emelni, mert nincs még veszve?
Valahogy mindig minden megtalálja bennem az útját Magyarország felé. Szerencsére.
Hát ezért imádok itt lenni. Itt azt csinálják, amit nekünk is kéne otthon. Nem csak oktatnak, hanem nevelnek. Olyan dolgokat adnak, amiket máshol nem kaphatunk. A keszekuszaságban meglátni a lényeget, a bírálatban közvetíteni a szeretetet és a törődést.
Érzem, hogy itt egyre teljesebb ember leszek. Igaz, nem otthon vagyok, eljöttem, amit sokan bírálnak, de erre otthon soha nem lett volna lehetőségem. Itt viszont van, ami jó nekem is, meg az országomnak is, mert ha visszamegyek, egy olyan embert fog visszakapni, aki minden olyan adottsággal rendelkezik, ami felemelheti az országot.
2.9.3
Comments 17
Egyet értek, tegnap legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Legalább 100 láb mélyre…bár utána azért volt egy kis nézeteltérés mikor el akarta magyarázni, hogy hogyan is kell akkor megfőzni azt a paprikás csirkét…Amúgy Rimma küldött neked palacsintát, meg hagytam a csirkéből is, amit beraktam a hűtőbe, de mivel higéniai okoból ma MINDENT kidobáltak belőle így sajna el kell köszönnöd tűlük…szal ha kérdezi mondd csak neki h ízlett a nutellás palacsinta…
Posted 02 Dec 2009 at 3:18 pm ¶Eddig is tudtam, de olvasva a bejegyzést csak megerősödik bennem, hogy annak idején egy nagyszerű középiskolába jártam. Igaz, csirkét (s egyéb jószágokat) nem ott tanultam pucolni, meg csak egy nyelvet tanultunk a magyaron kívül (zene), de a mai napig abból élek többnyire, amit ott tanultam… Nem volt könnyű az az öt év. S igen, nevelni is kell, nem csak ta-ní-ta-mi
Posted 02 Dec 2009 at 11:36 pm ¶Nem Te emeled föl. Nem teheted. De nem is kell, nem is így kell.
Posted 03 Dec 2009 at 4:02 am ¶Örülök, hogy így érzel, és csak annyit ugatnék be a pályán kívülről, hogy részemről — a közelmúlt — történései okán nem nevezném magyar műnek a Sorstalanságot, inkább csak magyar nyelven írt műnek.
Posted 03 Dec 2009 at 9:12 am ¶979:
El lehet indulni ezen a vonalon. Ha már a (nagy)magyarság és az irodalom kapcsolatát boncolgatjuk, szerintem fontosabb megkülönböztetés lenne, hogy amit jobboldalon sokan elsőrangú magyar irodalomnak tartanak, az reálisan legfeljebb másodvonalbeli lektűr, a három kifejezésből csak a magyar állja meg a helyét, de sebaj. Ezzel szemben Kertész kétségtelenül jó irodalmat alkot, nézőpont kérdése, hogy akár ő, akár más mennyire tartja magyarnak. Én a magam részéről tapsikolok örömömben, hogy egy ilyen formátumú íróról elmondhatom, hogy magyar (bár erre a kérdésre az érintett sem ad egyértelmű választ). Kertész munkássága igenis része a 20. századi magyar emberi-történelmi tapasztalatnak. Kertész viselkedéséről nem akarok Kertész helyett spekulálni. Én azt hiszem, értem, amit csinál. Engem ez nem bánt. Sokkal inkább az bánt, hogy olyan dolgok történtek/történnek vele és az országgal/az országban, amelyekre ezt érzi adekvát reakciónak.
Kicsit olyan lett Kertész, mint Elfriede Jelinek Ausztriában: akiket bánt, ha az osztrák társadalom gyenge pontjait feszegetik, utálják Jelineket, és árulónak tartják. Jelinek maga is ambivalensnek tartja az osztrák identitáshoz való kapcsolatát. De éppen ez teszi a legjellegzetesebb kortárs osztrák íróvá.
Akiket általában bánt, ha az országukkal, társadalmukkal, nemzetükkel kapcsolatban egyesek rámutatnak problémákra, a saját érzékenységük prizmáján keresztül láttatnak egy-egy helyzetet, azok könnyen a struccpolitika hibájába eshetnek. Márpedig az a személy, vagy társadalom, aki nem hajlandó tudomást venni a saját hibáiról, mulasztásairól, bűneiről, hihetetlen hibát követ el.
Posted 03 Dec 2009 at 11:38 am ¶Az egyetlen igazi “hazafias” lehetőség, ha nem teszünk különbséget többé az országok között. És ne értsétek félre, amit mondok, mert nacionalistát nagyon sokat láttam már, de igazi hazafit alig.
Posted 03 Dec 2009 at 8:31 pm ¶Másfelől, javaslom a Ska-p ‘Welcome to hell’ című számának meghallgatását, komolyan. Ami a halálbüntetés témáját illeti, tényleg nagyon ott van.
Everyday_normalguy:
Posted 04 Dec 2009 at 9:12 am ¶“utálják Jelineket, és árulónak tartják”
Ja, a Nobel-díj Bizottság meg szándékosan ilyeneket tüntet(ett) ki ezzel a díjjal. Ez miért jó? Mellesleg ha Kertész olyan zseniálisan ír, miért volt a díjig teljesen totál ismeretlen mind az ember, mind az összes műve? Sajnos nem tudom felkutatni, de abban az időben az egyik patinás nyugati lap azt írta, hogy “Kertész Nobel-díja válasz az Európában egyre növekvő antiszemitizmusra”, ergo politikai okok húzódtak a háttérben, nem a zsenialitás méltó elismerése.
Szerintem a Nobel- bizottságban elég tapasztalt és bölcs emberek ülnek, és el tudják dönteni, ki igazán érdemes.
Kertész mai mentalitásáról lehetne vitatkozni, de az biztos, hogy (legalábbis Nyugaton) előtte sem volt éppen népszerűtlen, a díj óta pedig pláne nem az.
Assam pedig nagyon jól megfogta a hazafiság és a nacionalizmus közötti lényeget. Köszönöm!
Posted 04 Dec 2009 at 9:30 am ¶979:
Hol is kezdjem? Még a gimnáziumi irodalomkönyv is tele van olyan szerzőkkel, akiket a saját korukban nem ismertek el. A legjobb kortárs szerzők nevét valószínűleg még a bölcsészkarokon is kevesen ismerik. Olyan mércét javasoltál a Kertész kérdés eldöntésére, amelyről nagyon könnyen belátható, hogy irreleváns.
Logikailag is gyenge az utolsó mondatod. Ebben egy nyugati lap azon véleményét, hogy Kertész Nobel-díja válasz az antiszemitizmusra úgy értékeled, mintha ezt a Nobel-díj bizottság mondta volna, akik nyilván az egyetlen autentikus forrás azzal kapcsolatban, hogy Kertész miért is kapta a díjat.
Ha őszinte és megbízható véleményt szeretnél alkotni Kertész írói kvalitásairól, akkor a művei és nem harmatgyenge színvonalú, politikailag elfogult sajtótermékek olvasását ajánlom.
A Jelinekre vonatkozó mondatodban esetleg benne van az is, hogy inkább mégse kellett volna Nobel-díjat kapnia? Hát, az irodalmi értéknek a nacionalizmushoz, nemzeti érzéshez, ilyesmikhez semmi köze. Elképzelhető, hogy a kettő egyszerre jelentkezik, az is, hogy az egyik megvan, a másik nem. Ez nem irodalmi szempont.
Egyébként a Nobel díj túl van dimenzionálva. Sok jó író kapta meg, és néhány olyan is, aki később könnyűnek találtatott. De még fontosabb, hogy a legtöbb óriási író nem kapott Nobel díjat. Az, ahogy a magyar jobboldal egyik része Kertész díjához viszonyul kicsit emlékeztet arra, amikor Orbán Viktor még miniszterelnökként valami díjat kapott Bostonban, és a baloldali sajtó leszólta Orbánt is, a díjat is, meg azt is, aki a díjat odaadta. Akkor a jobboldal (jogosan) kérdezte, hogy ezt miért kell csinálni, miért nem lehet örülni a sikerének. Szerintem ez a kritika sokkal súlyosabban fogalmazható meg a jobboldal Kertésszel kapcsolatos atitüdjére: kicsinyes, irigy, dögöljön meg a szomszéd tehene ihletésű…
Noch dazu Kertész és Jelinek kritikus kijelentéseivel kapcsolatban is meg kéne vizsgálni, hogy van-e bennük igazság. Ha igen, akkor kontraproduktív hozzáállás a duzzogó leszólás.
Posted 04 Dec 2009 at 7:37 pm ¶“olyan embert fog visszakapni, aki minden olyan adottsággal rendelkezik, ami felemelheti az országot” – ez egy aranyos mondat volt.
Úgy érted, hogy egyedül? Kapitány diktatúra lesz? 
))
Posted 05 Dec 2009 at 12:34 am ¶Alap
Mindenki nekem lesz alarendelve es aki nem eleg nyitott es tolerans azt kilokjuk a capaknak 
Posted 05 Dec 2009 at 1:35 pm ¶miért, ki az a capak?:O
Posted 05 Dec 2009 at 2:42 pm ¶______/\__________/_____
capatamadas
Posted 05 Dec 2009 at 5:20 pm ¶Olvasni is élmény, hát még ott lenni! Nagyon örülök, hogy írsz, és hogy így. Az iraki lányról: ez az amit meg kell tanulnunk; valamiben mindenki jó. Vagy hagyni kell, hogy megmutassa, vagy nekünk magunknak kell kikutatni, miben is.
Posted 06 Dec 2009 at 1:52 pm ¶Mindig is szerettem a bejegyzéseidet. És igen, soha ne tudhatod, hogy kit becsültél alá, aztán egyszer csak kiderül, ilyen semmitérő apró dolgokból, hogy mekkorát tévedtél
Posted 06 Dec 2009 at 6:25 pm ¶Ha hazajöttél, írj, különben megharagszom
everyday_normalguy: nem végtelenítenék egy ide nem tartozó témát, de továbbra is bátorkodom azt állítani, hogy az Oscar-díjhoz és a Nobel Békedíjhoz hasonlóan az Irodalmi Nobel odaítélésekor is munkálnak a szakmaiságon (irodalom) túlmutató egyéb tényezők, ezek pedig tágabb értelmezést is adnak egy-egy ilyen aktusnak.
Posted 07 Dec 2009 at 11:33 am ¶979: Amit az utolsó hozzászólásodban írsz, az igaz. A Béke Nobel-díjnál és az Oscar díjnál azért az irodalmi Nobel-díj egy komolyabb kategória, de nyilván. Azért reflektáltam a korábbi hozzászólásaidra, mert ennél azért többet is bátorkodtál mondani.
Posted 07 Dec 2009 at 1:01 pm ¶Post a Comment