Pénteken este 9:32-kor 3 hónap 10 nap után ismét visszatértem Magyarországra! De addig is hosszú út vezetett- mind fizikailag, mind érzelmileg…

Az utolsó napok és Mr. Norway

Az utolsó napok a norvég jelenléte nélkül suhantak tova, ugyanis szerdán reggel Triesztből Londonba repült, onnan pedig Oxfordba ment felvételizni. Az azóta váltott üzenetek alapján jól sikerült neki, nem aggódik, és magabiztosan várja az eredményt. Ügyes Mostanában egyébként én is viszonylag sokat foglalkozok a továbbtanulás gondolatával, de erről majd kb. 10 hónap múlva- sőt, akkor a kelleténél többet is, azt hiszem

A kedvemet az utolsó héten az extrém ingadozás jellemezte- egyszer nagyon fent, máskor pedig nagyon lent. A norvégon látszott, hogy akar beszélni velem meg nem is, meg jön is meg nem is, hogy zavarban is van meg nem is, meg tudja is, hogy mit akar, meg nem is. Töketlen? Nem hiszem, szerintem csak zavarban van és összezavarodott. Csak úgy, mint én, mert én sem tudom, most akkor mi is van: csak részegek voltunk és jól éreztük magunkat, vagy ez valaminek a kezdete, alapja? Majd kiderül januárban- most szeretném élvezni a téli szünetem norvég- mentesen.

Amúgy tőle eltekintve minden okés volt az utolsó héten- elbúcsúztam a barátaimtól, Duinotól, Olaszországtól- egy hónapra, mert utána mindannyian visszamegyünk és még a mostaninál is csodásabb félévet varázsolunk Könnyek között búcsúztunk el Michelle- től is, a csodás baristától- sütivel, pezsgővel és búcsúkártyákkal. Hiányozni fog De februárban visszajön Duinoba, ugyanis magánovit akar nyitni és találjátok ki, ki fogja festeni a falakat meg logót tervezni…? Persze, hogy én

Mrs. Norway és a részeg Kapitány

Apám és a barátnője csütörtök este érkeztek a lehető legkisebb méretű kocsival, hogy hazahozzák a három duinoi magyart. Ezen rendesen ki is akadtam, de mérges sort of elmúlt, amikor egy órával később már bennem volt egy pálinkás üveg tartalmának kb. harmada. Így keveredtem oda a norvég elsőévese, évfolyamtársam mellé, és totál jót beszélgettünk. Elmondta, hogy ő is biszex- így a négy norvégból egy maradt hetero – és beszélgettünk a meleg életről, szerelemről, exekről, a norvégról és rólam, az esélyeimről- nem is rosszak… ez megadta az utolsó éjjel hangulatát, vidáman mentem dőltem ágyba.

A hazaút

Hosszas ölelések, könnyek, egy utolsó zenehallgatásos- cigit felváltva szívós züllés a teraszon és goodbye- ordítások után bezsúfolódtunk mindannyian a kocsiba, hogy aztán a főtéren meg kiugráljunk egy utolsó ölelésre Michelle-nél, majd meg sem álltunk egy szlovén benzinkútig, aztán meg egy másikig, aztán meg egy magyar kútig, majd a székesfehérvári pályalehajtóig utána pedig hazáig. Ahogy jöttünk északra, az idő egyre hidegebb és hidegebb lett, egyre jobban zavart Secondo hokiütője, ami a fejem mellett lógott be a képbe, és ami eleinte még kényelmes is volt, a lábaim egyre jobban zsibbadtak, de összességében a másfél óránkénti megállók jót tettek, és így nem éreztem magam teljesen összenyomorgatott szarnak, mire hazaértünk. Az úton egyébként sok minden nem történt, elkezdtünk filmezni, de elaludtunk mindannyian. A kis út eleji eltévedés meg szerintem említésre sem méltó, apám tulajdonképpen csak hozta a formáját, de meg kell hagyni, rendes dolog volt, hogy hazahozott. Jippí jippí.

Itthon

FURCSA!! Mindeni magyarul beszél, ami eleinte néha problémát okozott, és nem csak azért, mert keresnem kellett a szavakat; nem beszélhetem ki a mellettem lévő embert anélkül, hogy tudná, róla van szó; a hangom suttogóra kell fognom, ha bizalmas információt akarok közölni, mert értik, amit mondok, nem káromkodhatok korlátlanul mert értik: szabályok, kötöttségek, és az itthoni légkör…

És mégis annyira szívmelengető, de mégis, mintha 100 év telt el volna Duino előtt óta. Minden annyira ugyanolyan, de mégis más: kicsit érzem, hogy már nem ebbe a közegbe tartozom, holott része vagyok. Csodás volt újra látni a családom és a barátaim, az otthonom, a szobám, használni a nyelvem, élménybeszámolni (mondjuk sokadszorra már inkább unalmas)…

Szerintem Magyarország nekem mindig is egy nagyon mélyen ellentmondásos téma lesz. De ez így is van rendjén

And now

Munka, munka, munka! Előadás Szegeden, a kötelezők (egy olaszul, juhéé) olvasása, blogtali (mekkora stressz!!)…

Ez most csak egy ilyen kis összedobott bejegyzés lett, de ígérem, a közeljövőben több meglepetés is fog érni titeket Kitartás

2.9.5