Ebben lehetett volna részem, ha minden ajánlatra árugrok, ami a cute_bottom18 nevű romeós profilomra érkezett. Gumi nélkül.
Mint ahogyan arra kuruc nemzettársaink (és természetesen megbízhatóbb források is) voltak szívesek felhívni figyelmünket, a HIV-fertőzöttek száma növekszik, és elsősorban még mindig a fiatal melegeket sújtja leginkább.
Gondoltam, itt az ideje egy érdekes kísérletnek. Ki akartam deríteni, hogy mi a konkrét ok. Tudom, hogy a fiatal, melegségüket frissen felfedezett meleg fiúk hajlamosak belemenni rizikós kalandokba tapasztalt, maszkulin, harmincas éveikben járó férfiakkal, akik egy percig sem haboznak kihasználni őket.
Egy álprofillal regisztráltam a gayromeo-ra, és 2009.12.25 22:00-tól 12.29. 10:43-ig, minden bejövő és kimenő adatforgalom rögzítésével, statisztikai táblázatokkal és jegyzettömbökkel felszerekezve kerestem szexpartnerem- aki lehetőleg gumi nélkül dugná meg a cuki szőke pasit (a képek természetesen hamisak- SVityó Vasárnapi Fiús Képek sorozatából emeltem ki kettőt. Köszönet!)
Az eredmény még engem is meglepett. Mondanom sem kell, hogy rekordidő alatt rekordmennyiségű levelet kaptam: naponta átlag 100-120-at, és természetesen nem csak magyaroktól. Szép számban akadtam külföldi “hódolóim”- elsősorban olaszok-, akik néha 4-5 ezer eurót ígértek egy kóbor menetért. Ezeket nem vettem figyelembe, mivel a kísérletem kitalált alanyának nem ők képezték a célcsoportját.
“Szexi vagy… megdugnálak.”
“20/7-es dákót bevállalod?”
A 4 nap alatt több, mint 750 látogatója volt profilomnak. Mindenki levelére válaszoltam, egy hamis e-mail címet is létrehoztam, hogy minden igényt ki tudjak elégíteni. MSN címet és telefonszámot persze nem adtam meg- bizalmi okokra hivatkozva. Megpróbáltam a leggyorsabban a lényegre terelni a szót: vagyis ki lenne hajlandó gumi nélkül szexelni velem. A “Miért gumi nélkül?” kérdésekre rendre azt a választ adtam, hogy azért, mert nekem úgy nem fáj.
Kíváncsian vártam a válaszleveleket. Persze voltak, akik nem válaszoltak, de meglepően sokan belementek egy második levélváltásba. Akikkel már a harmadik- negyedik levélig eljutottam, azokkal általában le is fixáltam a talit. Konkrét idő és hely nélkül, csak megegyeztünk abban, hogy majd írok nekik, ha szabad vagyok- külföldi tartózkodásra vagy elfoglaltságra hivatkoztam.
És az eredmény…? 27- en dugtak volna meg gumi nélkül. Az átlagéletkoruk 29 év: a legfiatalabb 20, a legidősebb 40 éves.
Akik belementek, általában figyelmeztettek a gumi mellőzésének veszélyére, de el lehett őket hallgattatni egy “van
papírom” félsorral. A papír hasznos dolog, de könnyen hamisítható. Ez ugyanúgy igaz rám, mint rájuk.
“Szívesen megdugnálak, és a méretem is tetszene neked!”
“Nice pics… I love hot bottom boys… wanna fuck?”
Kell még tovább keresnünk a fiatal melegek körében a HIV gyors terjedésének okát? Nem hiszem. Szerintem ez mindent megmagyaráz. Elképesztő felelőtlenségnek tartom, amit a korombeliek- és nálam fiatalabbak- tesznek. Ebben a négy napban kb. annyi időt töltöttem romeon, mint előtte összesen. Körbenéztem hasonló, vélhetően nem álprofillal kereső fiatal srácok után. Döbbenetes, mit találtam.
Mi ennek az oka…? Természetesen rengeteg magyarázatot lehet találni: a társadalmi nyomás alól szabadulni vágyás, a családi nyomás ilyen extrém “önkeresésbe” csap át, tapasztalatkeresés, apakomplexus… de tényleg ennyire nincs agyuk a kortársaimnak? Ilyen szinten hiányzik a magyar oktatási rendszerből a hathatós felvilágosítás? A szülők ilyen szinten nem beszélnek a gyerekeikkel?
A jelenleg Magyarországon uralkodó közgondolkodás nem kedvez a melegknek, ami véleményem szerint csak tovább mélyíti a problémát. A szexuális felvilágosító programok nevetégesek- amit mi kaptunk, az legalábbis az volt. Nem hiszem, hogy bárki is odafigyelne egy késő- középkorú szemüveges néni tanácsaira. A szülő- gyerek kapcsolatok pedig szintén döglőgnek, főleg, ha egy olyan fiúval kell megküzdenie a változásokra sokszor nem sok hajlandóságot mu
tató, zárkózott és saját problémáival sem bíró középkorú szülőpárnak, mint egy önmagát kereső meleg srác. Ezért őket csak egy bizonyos fokig lehet hibáztatni, mert nem lehet könnyű feldolgozni, hogy a fiad egy olyan kisebbség tagja, amit Magyarországon a társadalom megvet és általában deviánsnak bélyegez. Az így egyedül maradt fiatalok pedig érthetően máshol keresnek egy felnőtt, megbízhatónak vélt partnert.
Ezek a kapcsolatok pedig nem csak egészségügyileg, de lelkileg is súlyosan károsíthatják őket. Nem kapják meg a nekik kijáró becsületet, tiszteletet és szeretetet- amire pedig nagyon nagy szükségük lenne. És mert nem találják, még kétségbeesettebben keresik, ez pedig újabb és újabb meggondolatlan kalandokhoz vezethez, amibe önmaguk meglésének kétségbeesett vágya és a szeretet keresésének reménytelen rohama veti őket.
Figyeljünk oda rájuk! Hiszem, hogy minket, melegeket összeköt egyfajta közös felelősségvállalás, amiben benne van a fiatal, tapasztalatlan, könnyen kihasználhatóak védelme. Nézzünk túl a saját érdekeinken- nekünk is úgy a legjobb. A HIV egy olyan veszély, ami elsősorban még mindig a meleg közösséget sújtja. Elsősorban rajtunk múlik, hogy engedjük-e terjedni, vagy minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy megakadályozzuk.
3.0.6
captain@paperboat.hu


Comments 25
Jó, hogy írsz erről, de sajnos tényleg az van, hogy a meleg fiatalok magukra vannak utalva. A rejtőzködés, a homofóbia és a közöny mind ezt eredményezi. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a heteroknál sem sokkal jobb a helyzet. Mind a szülők, mind az oktatás hátat fordít ennek a témának, mintha nem is létezne. Erről oldalakat lehetne írni persze. Szomorú ez nagyon.
Posted 22 Jan 2010 at 11:48 pm ¶Ha megfigyeled, egyre többen teszik ki a profiljukra, hogy HIV pozitívak. Ez abból a szempontból nagyon hasznos, hogy segít tudatosítani az emberekben, hogy mennyire reális, köztünk járó a fertőzés veszélye.
Posted 23 Jan 2010 at 7:19 am ¶Érdekes és jól szemléltető kísérlet, de a sajnálkozástól kicsit eltávolodnék.
Az okok annyira nem is bonyolultak. Nekem is van “enyhe” apakomplexusom és családi nyomás alatt is vagyok rendesen, a társadalom ellen meg szinte minden meleg küzd, már ami a jogaikat illeti, szóval ezek nem lehetnek okok. Csak jó rájuk fogni. Az értelmes fiatal nem megy bele ilyen kalandokba, főleg nem gumi nélkül! Ez így van. Én se mentem volna sose bele már 16 évesen sem! Mert felértem ésszel! Pedig senki sem világosított fel (bár egy meleg fiatalt ki világosíthatna fel a szülőn kívül, szóval mentem az internetre). Maga a szeretethiány sem vezethet ilyesmihez. Mondhatnám, én már csak tudom, de a magam példájából kiindulva tudom, hogy ez sem lehet kiváltó ok, persze csak annál, aki nagyon gyenge. Oké, hogy figyeljünk oda egymásra, értsük meg egymást meg szoknyám alá fiatalok, de legyen már eszük! Viszont az is lehetséges, hogy alkata és személyisége válogatja. Van, aki 16 évesen és 25 évesen is kurva marad, mert egyszerűen igénye van rá és van olyan, aki nem az és később sem lesz az. Persze vannak átmenetek is.
Krel: normálisan kell élni melegként! Úgy lehet a homofóbia, a rejtőzködés és a közöny ellen fellépni! Nem úgy, hogy na, akkor most elmegyek, megdugatom magam egy húsz centissel, mert engem hú de elnyom a társadalom és szeretet kell… Emberek, könyörgöm, le az áldozatszereppel!
(Belátom, kicsit indulatosra és antiszociálisra sikeredtem.)
Posted 23 Jan 2010 at 10:49 am ¶Nagyon jó kis összeállítás, tetszett! (Már amennyire tetszhet egy ilyen) Gondoltam, hogy rossz a helyzet, de azt nem, hogy ennyire. Jelen esetben nem értek egyet Iguval. A bejegyzés nem feltétlen rólad, rólam, Captainről szól. Gondolkozzunk csak! Hány olyan naiv lány van a heteró világban, akiknek egy-két kedves szó elég ahhoz, hogy… Most ők akkor “könnyűek?” Nem gondolnom. Ott is ugyanezekre vezethető vissza a dolog, amit Captain ecsetelt. Apakomplexus, család hiánya stb. Egyszerűen nem tudom őket elítélni, hogy ilyen hibába esnek. Sem ott sem nálunk.
Borzasztóan kevés információja van manapság erről egy fiatalnak. Oké. Ott az internet, és akinek nincs? Vagy pár éve nem volt? Kitől kérjen segítséget?
Posted 23 Jan 2010 at 12:29 pm ¶Huh, elég durva, de hatásos kísérlet, meglepő eredménnyel..
Azért valljuk be, mindenkiben megfordul, hogy egy ilyet bevállaljon – mindkét oldalról. Valaki feléri ésszel és mondjuk a barátai támogatásával, hogy ezt így nem, valaki pedig örül, hogy végre van egy pasi “aki törődik vele”, esetleg pár kedves szóval illeti a nagy behatolás előtt.. Szóval nehéz kérdés. A gumi meg olyan dolog, hogy valszeg félnek felszólalni a kis tini, hogy ők csak gumival, mert akkor esetleg a 40esek ejtenék a kis bottomot. Szóval..
Posted 23 Jan 2010 at 12:38 pm ¶Talán az a gond a felvilágosítással, hogy egyrészt addigra mindenki túl van az első tapasztalaton, és elméletben kívülről fújja, hogy mire és hogyan kell figyelni, másrészt – és ez a fontosabb – a felvilágosítás teljesen személytelen. Vagyis csak a technikai oldalra koncentrál. Eszközökre, szerkezetre, biológiára… Személyesség kellene, saját tapasztalatok. De akinek manapság képesítése van szexuális felvilágosítást tartani, az nem valószínű, hogy személyesen lesz hajlandó beszélni a témáról. Azt nem mondanám ugyanis, hogy információhiány van.
Posted 23 Jan 2010 at 12:59 pm ¶Már tegnap is végigolvastam, néhol hümmögtem, néhol meresztettem a szemem, majd ma újra elolvastam és sok minden eszembe jutott … Először is jó tanulmány, de ez egy kórkép (korkép?) … felállíthatjuk a diagnózist, de mi lenne a gyógymód? Mindannyiótoknak igaza van bizonyos szempontból Captainnak, Igunak, Christofnak … mindenkinek, mégha néhol ellentmodani látszik is egy-egy vélemény a másiknak.
Posted 23 Jan 2010 at 1:45 pm ¶Valóban sok beteg család van, ahol a szülők el vannak saját gondjaikkal és akkor még ott a “gyerek is, aki meg buzi lett” (uhh, még leírni is rossz!). Szegény srác! OK! De ha kisajnálkoztuk magunkat, valóban felmerülhet, hog ygondolkodni is kéne, meg az hogy dúlnak a hormonok és a tapasztalási vágy, nem ok arra, hogy belemenjen felelőtlen ügyletekbe! Racionálisan mindenki így gondolkodik, de mi van a racionalitás elvesztése után … dörzsölt 30-as pasik, akik kivetik a hálót, tudatódosító szerek … sok minden van ebben a témában valóban! És ahogy fentebb olvashattuk, valóban nem csak a fiúkról van itt szó … nem hinném, hogy kevés az információ, az “én időmben ” ennyi sem volt, se’ internet, se’ semmi. Akinek nincs magához való esze, nem lehet akarata ellenére megvédeni!
Szerintem értelmetlen ebbe belekeverni az apakomplexust… Csak vegyük az első példát… 18 éves cute bottom, és a 20 éves srác – gondolom magyarázni sem kell.
És még azt szeretném jelezni, hogy egyáltalán nem értek egyet az itt leirtakkal, meg azzal a parával, hogy mennyire elfajzott a magyar fiatalság… Szerintem gumi nélkül dugni igenis jó dolog, összehasonlíthatatlanul jobb, mint azzal, és álszent barmok vagytok mind, ha ezt tagadjátok. Vagy szüzek – és akkor no comment:P
Posted 24 Jan 2010 at 9:19 am ¶Klassz ötlet volt, bár az eredmény sajnálatos. A többit az előttem szólok már elmondták
Posted 24 Jan 2010 at 11:07 am ¶Itt most nem arról van szó, hogy hogyan szeretkezel azzal, akivel hónapok óta együtt vagy, és 100%-ban megbízol. Itt olyanokról van szó, akik 1 numerára akarnak egy 18 éves srácot…
Posted 24 Jan 2010 at 11:49 am ¶Azt még mindenképpen szerettem volna itt is megemlíteni, hogy egyszer kerültem kapcsolatba nemi betegséggel. Szifilisz. És nem egy vadidegentől kaptam el, hanem a páromtól. Szóval szerintem ez az egész téma úgy, ahogy van, túl beszűkülten van értelmezve.
Posted 24 Jan 2010 at 2:02 pm ¶Nagyon-nagyon jó az írásod, bár a végén szerintem kicsit más irányba mentél. Egyrészt igaza van Igunak, értelmes srác ilyen csapdába nem esik bele, a butábbakat, szerencsétlenebbeket viszont az élet annyi más téren is sújtja, hogy tényleg felesleges belemenni a lelki sérelmekbe. Ezek a srácok vagy saját erőből talpra állnak és túlteszik magukat mindenen, vagy a sok külső segítség ellenére örök életükben meg fog maradni bennük ez a pár év.
Posted 24 Jan 2010 at 3:14 pm ¶A statisztikák nem hazudnak- ez egy élő, létező probléma. Csak azért, mert nem látjuk, még jelen van. Kijelenthetjük, hogy nincs- az iráni elnök is kijelentheti, hogy nincs az országukban meleg, hiszen ha felvállalják, felakasztják őket… ilyen a HIV is: sokszor nem láthatod, de attól még létezik.
Gumi/gumi nélkül: igen, tény, hogy nélküle jobb, de- ahogy Christof-m is megírta- van különbség egy monogám párkapcsolat és egy kóbor numera között. A páros AIDS- teszt pedig a világ egyik legjobb dolga.
Posted 24 Jan 2010 at 4:07 pm ¶jah, és: cute bottom 18 nem csapdába esett, hanem ő kérte a gumi nélküli dolgot. Nem a csúnya bácsik támadták le ezzel. Na mindegy. Ez egy faszság.
Posted 24 Jan 2010 at 4:39 pm ¶és nem mondtam, hogy nincs aids, de hogy nem kell parázni meg pánikot kelteni, az biztos.
A tények bemutatása nem pánikkeltés.
Posted 24 Jan 2010 at 4:54 pm ¶Nyilván senki nem úgy írt, hogy “szívesen megdugnálak gumi nélkül”. A kérdésre viszont sokan egyértelmű választ adtak (igen, megtennék). Végeredményben egyre megy.
Ötletes dolog volt ez a kísérlet, le a kalappal. Viszont én is azt mondanám, hogy kár ilyen messzire menő okokat keresni, mert vélhetőleg egyénenként is minimum 2-3 ok van a háttérben. A tudatlanság biztosan jelentős tényező, de talán nem annyira, mint a “velem ilyen nem történhet” vakhit, ami rengeteg emberre jellemző egyébként is. És akkor ott van még a többi, a bejegyzésben vagy a kommentekben megemlített ok is.
Posted 25 Jan 2010 at 9:55 am ¶Azért azt hadd tegyem hozzá, hogy Iránban azért sincs meleg, mert ott szabad helyette transzszexuálisnak lenni. Az ugyanis legális.
Posted 25 Jan 2010 at 3:14 pm ¶Sohasem gondoltam volna, hogy ezt fogom írni, de egyetértek 979-nek a “Velem ilyen nem történhet” állításával:P CSODA:D
Posted 25 Jan 2010 at 7:31 pm ¶Helllóóóóóóóó Kapitányh:-D Grt for this!
BÚÉK!:)
(Gyerekek, sok a mellébeszélés) Itt az én sztorim dióhéjban, fordított verzióban.
1. Én egy átlagos, jóképű, szolidan izmos pasit “játszottam” (ilyen volt az ál-tagom)
és kamaszokra vadásztam, a cél a gumi nélküli szeretkezés volt. Hihetetlen adatok jöttek ki a végére. A srácok, 13-19 évesek voltak, lényegében inkább 14-16évesek. …20-ból 18 srác volt benne a dologban :O
A legtöbbjük NEM sexet keresett, monogámiát hirdetett a leírásaiban etc. DE..hát meglátták a jópasit..és bummmm. Ezeket írták a gumitémára:
1. Áhhh egészséges vagy, nem kell gumi.
(16 éves nem kezdő)
(17 éves kezdő)
(mi a garancia, hogyha van is, azóta nem szúrtam magamban aids-es tűt) (15 éves kezdő)
( 16 éves nemkezdő)
2. Nem lesz gyerekem nyugi
3. Hááát, ha van papírod, akkor mehet.
4. Ha időben kihúzod, és nem élvezel belém, akkor mehet anélkül, úgy jobban szeretem 30 felnőttel voltam így (14-éves)
5. Hát gumival jobb volna, de….najó menjen. (14 éves kezdő)
6. Háát félek a fertőzésektől, de ha nem vagy beteg, akkor mehet. (14 éves szűz)
7. Most még gumival, de ha már többet vagyunk együtt, akkor mehet anélkül is. (ja HIV-esen még gumiban mehetett, utána elhagyhatjuk a gumit, merthát járunk már) lol (15 éves kezdő)
8. Menj el tesztre és mehet gumi nélkül (:-) )
9. Gumiiii? Minek az?:O (kezdő ‘hetero’ ‘átjött’ fiúzni, kipróbálni) (16éves kezdő)
10. Bocs, de bennem ne zoknival közlekedj…. (15éves nemkezdő)
11. Lol minek gumi, nemááá
12. Hát, ha anélkül jobb…., akkor felőlem… ( 15 éves kezdő)
13. akarom érezni, amikor a forró….. belém…jön, mert imádom (16 éves haladó)
14. fúúúúú,iszonyújópasi vagy, hallod,én most átmegyek hozzád, nekem nem fontos gumi,de te ha akarsz, húzhatsz, de anélkül jobb (13 éves!!! nem kezdő)
15. hát igazából gumival szoktam,de neked megengedem…. (16éves)
16. Azta dekurvajópasivagy!!!ahh. Én: akarod, h belédélvezzek? Ő: simááánnnn:P mikor, hol? (15éves)
…….. etc….
egs mindenkinek!
Ez egy hét alatt!!!
A legtöbb srác, nem sexet keresett az infójában. 2 levél után már mindegyik ágynak dönthető volt. Volt köztük mindenféle kölyök. Jó tanuló, suhanc, sportoló, átlag…. ha az lettem volna, ez történt volna, és nem egy egy alkalomra, hanem akár még ma is….
Amiket leírtam, így igazak, nem vélemények,hanem tények.
Kéne prevenció, a szülőknek is “kéne” tudniuk ezekről a veszélyekről, h elmondják a serdülőiknek, hogyha titokban fiúzik
“kapkodva is akár”, gumit húzzon vagy húzasson!
Ma ezek a gyerekek betegek lennének, mert a duzzad péloszommal véresre kúrtam volna őket havi 5x. Nem finomítok.
ps: Direkt volt a teszt. ÉS figyelemfelhívás.
üdv:)
Posted 26 Jan 2010 at 2:13 am ¶úi: minden ilyen “társkereső” oldal küldhetne első köszöntő, üdvözlő üzijébe, h gumi, gumi, gumi, ….fogalmazza meg ,aki akarja, de biztos, értitek. Annyit érhet, h beregisztrál egy friss naiv generáció, h “huh, ez jelent valamit, majd odafigyelek”….
(de legalább megtett ilyet az oldal), h figyelmeztet.
ugyanakkor hiába figyel a srác, ha jön egy kurvajó pasi, aki két mondat után meggyőzi, h nem kell gumi.
Nem kell eltiltani a kicsiket az ismerkedéstől, mert tisztelet a kivételnek (bár lehet, jó megoldás lenne)
Posted 26 Jan 2010 at 2:22 am ¶Regisztráltam egy társkereső oldalra 20 különböző, fiatalkorú nicken, hogy ilyen idiótáknak, mint ti, legyen kin kiélni a perverz felméréseiket.
Posted 26 Jan 2010 at 8:36 am ¶És akárki kérdezi, csak gumi nélkül fogok dugni, és dugatni magam. “A duzzadt péloszotokkal”….
áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá:S
Levi: Te adtad az ötletet, tehát neked eleve köszönet jár
Nem is tudtam, hogy te is csináltál ilyen kísérletet- de mindenképpen hasznos. Akárki is fogalmaz meg ellenvéleményt, én kimondottan büszke vagyok erre a felmérésre, mert reprezentatívan mutatja be a jelen helyzetet.
Posted 26 Jan 2010 at 3:00 pm ¶Levi: ha láttad volna az arckifejezésem, miközben olvastam, hogy mit válaszoltak azok a kis csitrik… elképesztő!!!
Posted 26 Jan 2010 at 6:45 pm ¶Ha már statisztikáknál járunk:pár éve volt a tévében egy HIV prevenciós ember, lehet rossz a memóriám de azt mondta 60 milliót kapnak évente. Ehhez képest a 20096os választási kampányra legalább 2 milliárdot költhettek a pártok. Szerintem ez azt mutatja, hogy senkit nem érdekel a dolog. A 80-as, még talán a 90-es években is elég nagy téma volt, mikor elkezdett hullani a nép, aztán jöttek az antivirális koktélok és hirtelen eltűntek az AIDSesek. Ma nem téma, mert senki nem beteg, senki nem hal meg (persze halnak, de kevesebben). Nem érezzük többé valódi veszélynek. De ha el is kapja valaki, mi van? Ma egy 20 évesen fertőződő ember helyes gyógyszerzés mellett 50-60 éves korig is elélhet, míg egy egészséges férfi sem éri el a 70 átlagosan. Jó eséllyel hamarabb elviszi egy szívroham mint az AIDS.
Posted 28 Jan 2010 at 12:39 pm ¶Ezek a statisztikák is borzalmasak, de ez nem jelenti azt, hogy ne kellene odafigyelni és minden eszközzel megakadályozni a HIV terjedését.
Posted 30 Jan 2010 at 3:07 pm ¶Trackbacks & Pingbacks 1
[...] férfiak érdeklik őket- és rendszerint mind passzívak lesznek (ezt a problémámat ez a- vitatott- bejegyzés is [...]
Post a Comment