Kettős élet
Azt hiszem, büszke vagyok arra, hogy két év után a Papírhajót immár arccal írhatom. Captain szerepét már nem a függönyök mögött játszom, és ez egy nagy lépés a kettős életem teljes felszámolása felé.
Mert sajnos kettős életet kell élnem- bár ebben igazából semmi meglepő nincs, hiszen melyik melegnek nem? Azelőtt is kettős életet kellett élnem, mielőtt kijöttem Duinoba. A közvetlen környezetem egy része előtt a hetero jófiút kellett játszanom. A kettős élet hazugságba kényszerített: nem csak szavak, hanem életvitel szintjén is. Fájt, és fáj a mai napig, hogy nem büszkélkedhetek el például a blogommal, egy- egy olvasói levél bizalmasságával, azzal, hogy milyen jól sikerült beilleszkednek a bloggerközösségbe. Ez azonban csak egy szelete a dolognak.
Nem oszthatom meg az érzéseimet sem. Nem tudhatják, ha különösen boldog vagy egy kicsit is szomorú vagyok, mert az kérdésekre adhat okot. Szinte hallom is nagyapám hangját, ahogy a csajok felől kérdez, mert természetesen velük asszociálnának mindent, és én nem mondhatom, hogy nem. Egyszerűen nem. Azt a részemet kell távol tartanom, gondosan elrejtve és az oda vezető utakat alaposan lefedve, amelyik az egyik legbefolyásosabb, legdominánsabb elemem. Azt a részemet, amelyik nagyban irányítja az életem, ami segített a személyiségem kiformálásában.
Hazudnom, titkolóznom kell olyan emberek előtt, akiket szeretek, akiket érdemesnek tartok a bizalmamra, de mégsem avathatom be őket, ha fenn akarom tartani a családi békét, a beszélő viszonyt. Fogalmam sincs, mekkora szintű elutasítással vagy toleranciával fogadnának, gyanítják-e, gondoltak-e már rá, van-e akárki a környezetükben, aki mesél nekik a melegségről, vagy van élménye vele… utálom, hogy hazudnom kell, mert utálom a hazugságot. Tartsam őket tudatlanságban, amíg csak tudom? A földrajzi távolság ebben kimondottan segít, de nem segíthetne az ellenkezőjében is? A dolgok nyugodt és elvonult megfontolásában, a napi konfrontációk kikerülésében?
A barátaim közül már nincs olyan, aki ne tudná, és ne fogadná el. Az igazi probléma itt egyértelműen a családom. Az egyik félről tudom elképzelni az elfogadás egy lassú folyamatát, a másik félről viszont egyértelműen és teljesen lemondhatnék, és meggyőződésem, hogy egyenesen zaklatásnak lennék kitéve, ha outolnék. Apám részéről még azt is el tudom képzelni, hogy Olaszországba is eljön, akár a pappal is, hogy „észhez térítsen”.
Duplán fájdalmas a helyzet akkor, amikor a blogomat végre az arcom fémjelzi, és nem (az egyébként nagyon menő) kis kék bábu. A háttérhelyzetem egyszerre bizonytalan, veszélyes és erős, biztonságos. Duinoban a melegek jogai mögött szinte 100% áll ki. Nem kell titkolóznom magamról: úgy élhetek melegként, hogy az embert látják bennem, és nem a meleget. Nem súgnak össze mögöttem, nyíltan kérdeznek, én pedig nyíltan válaszolhatok. A kabátomon viselhetem a 2QT2BSTR8 feliratú kitűzőt (too cute to be straight- túl helyes, hogy hetero legyen), mert viccesnek, nem pedig magamutogatónak tartják. Itt lehetek, aki vagyok. Kimondottan sokan szeretnék látni Kis Estit is, mert érdekli őket, ki az, akinek a gondolata naponta mosolyra késztet…
Két ilyen szinten ellentétes közeg között mozogni pedig nagyon nehéz. Két világnak vagyok része egyszerre, és akármennyire is igyekezek, tudom, hogy ha végleg le akarom bontani a kettő között húzódó falat, akkor nagyon nagy nehézségekkel kéne szembenéznem.
Így hát lassan egy- egy téglát veszek csak ki ebből a falból, de azt hiszem, az alapot meghagyom. Tudom, hogy túléltem már sok nehézséget, sokszor kellett már felvennem a kesztyűt és küzdenem, és minden egyes harcomból megerősödve kerültem ki, de ez más.
Viszont egyre nehezebb és nehezebb lesz. Akármennyire is megtépáz Duino, ugyanakkor nagyon nagy fokon megerősíti az öntudatom, az önképem. Szilárddá teszi a magamba, mint melegbe vetett hitem.
Bele kéne tehát nyugodnom, hogy ennyi, ez így van és kész? De nem, ez nem lehet, ez hazugság, ez így nem fair, nem jó, nem igaz- üvölti az egyik felem, míg a másik szimplán csak szemet huny az ügy felett.
A jövőben szeretnék olyan ember lenni, aki valami nagyot, maradandót alkot. Valaki, aki minden tudását és tehetségét arra tudja fordítani, hogy segítsen az emberiségen. Szívesen mennék például Afrikába menekülteket segíteni, de tudom, hogy ezzel nem elégíteném ki a saját becsvágyam. Én aktív, dinamikus és lendületes harcot akarok vívni emberek jogaiért, köztük a mi, melegek jogaiért is. Aki pedig teljes odaadással küzd valamiért, az igazán csak őszintén szállhat ringbe.
Ugyanakkor egy másik részem pedig nyugodt, önreflexióval és gondolkodással teli életet akar, amelyben kiteljesíthető az írói ambícióit.
Lehet egyáltalán egy olyan valakinek, akinek a személyisége ennyire szerteágazó, az élete egységes? Talán nem, de ez még mindig nem válaszolja meg azt a kérdést, hogy miért kell egy, az őszinteséget szerető embernek hazugságban élnie a szerettei előtt.
3.2.3
captain@paperboat.hu
March 10th, 2010 at 10:18 pm
“(az egyébként nagyon menő) kis kék bábu” Ezdejó.
A CO-ról annyit mondanék, hogy én nagyon aggódtam, ugyanis apám mindigis elítélte a melegeket, meg alulképzett is [ami lehet, hogy csak sztereotípia azt tekintve, hogy a kevésbé képzett emberek még jobban elítélik a homoszexuálisokat], és szélsőségesen jobboldali, mégis, mikor elmondtam neki, hogy vác dö szityuésön, teljesen elfogadta. [Sőt, már a páromat is örömmel fogadja itthon. Kopp-kopp.]
Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy hajrá, elő a farbával, hanem hogy érhetnek kellemes meglepetések. [Legalábbis én ezt szeretném neked.]
March 10th, 2010 at 10:36 pm
Nézd, nem hiszem, hogy ezzel túl sokat segítenék a lelkivilágodnak, de az az igazság, hogy mindannyiunknak vannak ilyen dolgai, legyen szó nemi hovatartozásról, családi dolgokról vagy bármiről, amiről egyszerűen bármennyire szeretnél, nem tudsz őszintén beszélni anélkül, hogy ne vonna maga után súlyos következményeket. Valamilyen szinten a szélesebb rétegek előtt mind hazugságban élünk – amennyire magamon észrevettem, ez egy amolyan belső kényszer, amit azért erőltetek magamra, hogy fenntartsam a környezetemben a békességet. A világ ilyen. Az emberek nagy része ostoba, korlátolt és képtelen objektívan szemlélni a dolgokat.
Valamilyen szinten át tudom érezni a helyzetedet, mert nekem a családom múltja és jelene miatt kell nap mint nap lavíroznom a kérdések között, hogy kinek mennyit mondhatok el. Állandó harcot jelent fenntartani a látszatát annak, hogy “hétköznapi” és átlagos vagyok – ezt nem kell bemutatnom neked, hogy milyen.
Engem azonban az a véleményem vígasztal, hogy tudatlanságban hagyni valakit még mindig jobb, mint újabb, elkerülhető konfliktusokat idézni a saját fejemre. Jutott már belőlük elég és sajnos az én tűréshatárom sem végtelen, eljönne a pont, amikor egyszerűen nem bírnám tovább az emberi ostobaságot, amint rajtam vezetődik le egy olyan dolog miatt, amiről nem tehetek.
Neked kell döntened, mennyire akarod magadra omlasztani azt a bizonyos falat. Lehet, hogy a téglákat egyenként és lassan húzod ki belőlük, de előbb-utóbb eljön egy tégla, amelyiket még nem kellett volna kihúznod ahhoz, hogy a falad ne omoljon össze – és akkor ugyanott vagy, mintha egyszerre idézted volna a fejedre az egész helyzetet.
Kettős életet élni talán nem olyan rossz. Én legalább is ezt válaszottam, cserébe most a körülményekhez képest békesség van körülöttem. Lehet, hogy ez mások szemében gyávaság, szerintem azonban nézőpont kérdése. De ez a kettősség dolog megint egy olyan kérdés, hogy előnyödre is tudnád fordítani. A saját boldogságod és lelki békéd a cél. Ahogy téged ismerlek, meg fogod találni az egyensúlyt.
(azt hiszem ez elég kusza és össze-vissza lett, majd egyszer valami privát helyen kifejtem jobban…)
March 10th, 2010 at 11:01 pm
ez a két kérdés megfogott…
“Lehet egyáltalán egy olyan valakinek, akinek a személyisége ennyire szerteágazó, az élete egységes?”
Saját tapasztalat, hogy igen. Ha a gyökereket veszed szemügyre, akkor rá fogsz jönni, hogy ” a valami nagyot alkotó”, ” az afrikai menenkülteknek segítő”, “az emberi jogokért küzdő” ember nem áll messze a nyugodt, önreflexiót kereső, gondolkodni akaró embertől. Sőt…. ha az első felsorolást nem erős felindulásból akarod elkövetni, hanem komolyan így szeretnél élni, akkor nem működnek második felsorolás nélkül. Az élet elsődleges célja, hogy fedezd fel önmagad és találd meg azt az egyedi hogyant, ami mindkettőt megvalósítja kiegyensúlyozottan benned! Ez nem harc és kérdések nélküli, de valódi
“de ez még mindig nem válaszolja meg azt a kérdést, hogy miért kell egy, az őszinteséget szerető embernek hazugságban élnie a szerettei előtt”
hmmmm talán mert még nem tudja, hogy hogyan mondja el azt ami Ő, mert nem akar csalódást okozni, mert fél, hogy nem tudják elfogadni, hogy elutasítják, azok az emberek, akik a legfontosabbak számára…. szeretnénk a számunkra fontos emberekkel úgy közölni a dolgokat, hogy ne okozzunk nekik fájdalmat….
pipafüstösen jutott eszembe egy pár sor egy tanáromtól: Életünket azok formálják, akik szeretnek bennünket és azok akik megtagadják tőlünk a szeretetüket.
Erőt és kitartást ehhez az úthoz (is)
March 11th, 2010 at 7:04 am
A bábus dolog nekem is tetszett, de azért néha tessék feldobni egy-egy új kis kéket is
) helyzet, de talán így érhető el leginkább a békesség. Én is elkezdtem visszabontogatni a falat a két életem között, de rájöttem, hogy egy ponton meg kell álljak. A barátaim kivétel nélkül, mind tudják az igazságot rólam, és egy-két családtag is, de jól tudom kik azok, akiknek nem kell elmondanom, akikkel szemben jobban teszem ha megőrzöm az álarcot.
)
Elég mélyenszántó gondolatsor ismét, de nem hiába szeretem olvasni az írásaidat.
Az előttem szólókkal egyetértésben én is úgy gondolom, hogy a kétféle életút amit említettél csak együtt, egyetlen útként jöhet létre. Az önreflexió elengedhetetlen a többihez, hiszen előbb magadba kell nézned, hogy aztán tudd mi az amit tenned kell.
Én is azt mondanám, hogy csak óvatosan azzal a fallal. Ott kint persze sokkal jobb helyzetben vagy mint idehaza, de előbb-utóbb hazajössz, erre is gondolj. Egyáltalán nem biztos, hogy azt a falat teljes egészében le kell bontani. Igen, a kettős élet amibe Te is és még sokunk kényszerül elég gáz és őszintétlen (van ilyen szó?
Benned hatalmas igazságérzet van, ez kitűnik az írásodból, csak figyelj oda, ne vidd túlzásba.
Én soha nem tekintettem úgy, hogy hazugságban élnék, csak mert a családom egy része nem tudja, hogy meleg vagyok. Nem tartom ezt olyan lényeges információnak, hogy mindenkinek egyenként a szájába rágjam. Ha úgy alakul, hogy megtudják, hát legyen, hiszen az életemhez tartozik, de nem csinálok hírt belőle.
(Napi jó tanácsnak álcázott humbugomat olvashattad…
March 11th, 2010 at 1:57 pm
A melegek sajnos előítéletesek. Meg vannak győződve róla, hogy mindenki más mélységesen korlátolt, heteronormatív gondolkodású, agresszív és primitív személyiség. Aztán 10-ből 8-szor jön a beszámoló, hogy “jaj, de fantasztikus anyá/apám/testvérem stb. van” (persze biztos azért is, mert az ember jó érzékkel kiválasztja, hogy kinek érdemes co-zni), és a pozitív reakciókon mindig mélységesen meg vannak lepve. Persze, jó érzés a meglepetés, de kérdem én: honnan veszik a melegek a bátorságot maguknak, hogy egy heteró részéről állati jófejségnek könyveljék el azt az álláspontot, ami egyszerűen csak normális? Miért csak én érzem azt, hogy ennek az az üzenete, hogy “ennyit nem néztem volna ki belőled”?
Igaz, hogy a gondolkodást a szellemi környezet is befolyásolja, sőt, részben meg is határozzak, de azért bőven vannak olyan körök a társadalomban, amelyeknek a tagjai kulturális alapon (és nem orientáció alapján) azt mondanák, hogy a homofóbia, az nem menő.
March 11th, 2010 at 2:02 pm
Köszönöm a hosszú és kimerítő kommenteket.
Nyugi, a kis kék bábu nem marad el ezután sem, csak meg kell osztania a helyet… velem
Azt hiszem, a kommentjeitek külön- külön is bejegyzéssel érnének fel.
Pape: Köszi a bátorítást, de nem hiszem, hogy nálunk lenne pozitív meglepetés. Az intelligencia és az iskolai képzettség nem függ össze, de apám nem teljesen normális, kicsit mentálisan retardált szegény. Szóval az igazi probléma itt ez.
Na meg, meggyőződésesnek hiába magyarázol… a meggyőződés irracionális, ergo rációval nem lehet ellene eredményesen küzdeni. Legalábbis nagyon hosszú távon lehet csak eredményt elérni, márpedig nekem másra kell a hosszú távú energiám.
Táboros lány: Jó a név, hiányzik a tábor és az a csapat
Igen, mindenkinek van egy mögöttes személyisége, amit nem oszt meg mindenkivel- tény. Lehet, hogy mi, melegek néha kisajátítjuk ezt- nem tudom, őszintén én nem érzem így. 
Őszintén ahogyan te írtad, én még nem gondolkodtam a dolgokról, nem közelítettem felé- talán mert a saját ‘problémám’ kötött le végig. Nem hiszem, hogy gyáva lennél. Feláldozni valamit a békéért… nos, ezt néha meg kell lépni, és szerintem én újra és újra meg fogom ezt tenni. Még akkor is, ha rossz.
Gandalf: Köszönöm! Gyorsan olvasol
Az idézet jó, én pedig igyekezni fogok azon, hogy ne fordítsak arányt a szeretteim és nemszeretteim között bármilyen hirtelen jött vallomással 
Igen, a fájdalom kérdése… ez is elég szar, mert nekik fájna a dolog, mert féltenének, azt hinnék, nekem ez így nem jó, hogy bajban vagyok, pedig nem kell semmitől sem megmenteni.
Hanson: Köszönöm
Igen, kicsit most is úgy érzem hogy lassan omlik rám a fal, míg nem figyelek oda, mert éppen a bátorságomat ünnepelem, hogy meg tudtam lépni az inkognitó eltörlését. Legalábbis arc szintjén. Ne tudd meg, mennyit gondolkodtam és mérlegeltem, mielőtt megléptem- nem fogok hirtelen döntést hozni semmiben, és inkább tartok egy téglát a helyén, míg kirohad, ha nem érzem úgy, hogy teljesen ésszerű (vagy legalábbis kb. 50%) kihúzni.
March 11th, 2010 at 2:04 pm
Assam: egy ‘kezdő’, bizonytalankodó meleg képes magából áldozatot csinálni, mert ő sem tudja, mire számíthat. Én azt tapasztaltam, hogy az emberek nagy többsége nem tartja kimondottan negatív dolognak a melegséget, csak nem ismeri, nem tudja pontosan, mi is az, kicsit megfoghatatlan számára a dolog. A co-k folyamata billenti helyre a dolgokat.
March 11th, 2010 at 2:20 pm
Hát gondold is át rendesen a lépéseidet, hogy tisztára büszkék lehessünk rád! (Ahogy eddig, mert igenis büszkék lehetünk hogy az elért eredményeiddel sikerült például egy ilyen helyre kijutnod.)
(Azért persze túlzásba se vidd a mérlegelést, mert elmerülsz a részletekben és kétségekben, aminek sokszor hibás döntés a vége.)
March 11th, 2010 at 8:51 pm
Üdv Captain.
Elég régóta nyomon követem már a blogod (kb. mióta te is kommenteltél egyszer az enyémbe), de eddig még nem tudtam, nem akartam megjegyzéseket tenni. De az utóbbi és a jelenlegi bejegyzés valahogy erre sarkallt.
Jó volt megtudni, hogy ki is valójában Captain, de persze a blog “visszafelé” olvasása is sok infoval szolgál. .
Ez a kettős élet téma pedig. … Hát sokan vagyunk ezzel így. (És ezzel most én is mindent elárultam.) És egyúttal azért is döntöttem gy, hogy végül kommentet írok, mert engem is nagyon foglalkoztat mostanában ez a téma. Csak mivel nálam nagyon kevés ember tudja, ezért a blogban sem írhatok róla nyíltan. Valamit vannak olyan emberek, akik olvassák, és nekik még nem kellene megtudni.
Hát végül lehet elég egy hablaty komment lett, ha igen, bocsi.
Sok sikert a továbbiakhoz.
March 12th, 2010 at 10:48 am
AZ előttem szólók szinte mindent leírtak, amit pár szóban le lehet. Én csak annyit tennék hozzá, hogy bár már most sok mindent értél el, és ennek a nagy részét a saját erődből, tehetségeddel, kitartásoddal, elszántságoddal (stb.), de tartsd szem előtt, hogy ha nagyra törő álmaid vannak, szükséged van az emberi kapcsolatokra is. Azokra is, amikről most talán nem is gondolnád, hogy még jól jöhetnek. Ha önzésből, ‘beleszarásból’, a saját igazadhoz való ragaszkodásból vagy bármi más miatt elpusztítod ezeket a kapcsolatokat, a saját dolgodat nehezíted meg. Ha pedig ez elér egy kritikus szintet, nem fogod tudni elérni a céljaidat, mert nem mindenhez elég egy ember, és annak elszántsága. Fájdalmas dolog a megalkuvás, de hasznos is egyben. Szóval csak mérlegelni azt az őszinteséget.
ASSAM: szerintem a melegek azért veszik maguknak a bátorságot, hogy csúnya dolgokat gondoljanak a heterokról, mert félnek tőlük/miattuk. Sok dolognak a félelem az oka. Másrészt meg a magukat kevesebbnek érző-gondoló melegek nyilván így kompenzálnak.
March 12th, 2010 at 2:33 pm
A saját ‘igazam’ a saját milyenségem- erről nem többről szól a bejegyzés.
Az emberi kapcsolatok pedig nagyon fontosak, ezzel tisztában is vagyok, és ezeknek a kiépítését is segíti Duino, mivel olyan kapcsolatokra teszek szert, amelyekről korábban nem is álmodtam- és mindezt anélkül, hogy tagadni kéne magamat.
A későbbieket pedig majd meglátjuk, ez sok faktortól függ. De ha szükség is lesz a kapcsolataimra, nem hiszem, hogy első sorban azokat használnám, amelyekben nem lehetek őszinte.
De igen, tény, hogy igazad van, meg kell húzni a határt a ‘beleszarok’ és az ésszerű között.