Még mindig nem tudom teljesen elhinni, hogy ez tényleg megtörtént

A rezidenciám ajtajainak nagyon trükkös zárjai vannak. Mikor tegnap este aludni mentem, becsuktam magam mögött az ajtót, és az bezárta magát, én pedig nem vettem észre, így kizártam a szobatársam. Elaludtam.

Ez így még nem is lenne probléma, mert ha be akar jönni, feldörömböl, én felkelek, átkozok mindenkit, aki éppen eszembe jut, beengedem, majd visszafekszek. Most azonban nem ébredtem fel. Olyan mélyen aludtam, hogy nem hallottam, ahogy csak ő, aztán páran többiek is dörömböltek az ajtón, kiabáltak, hogy nyissam ki.

Mivel nem hallottak hangokat, azt hitték, hogy valami baj történt- elájultam, vagy akármi rosszabb. Próbáltak hívni, de mivel a telefonom kikapcsolom, amíg alszok, nem értek el. Nem tudták, mitévők legyenek, nem akarták felébreszteni a rezidencia- tanárt, nem akartak felesleges riadalmat kelteni, így aztán…

… fogtak két asztalt és egymás tetejére tették őket, arra meg egy széket- az utcán, az ablakom előtt. Erre a közel sem stabil építményre felmászott Hemayat, a bangladesi másodéves- testi épségét nem kicsit veszélyeztetve- és bemászott a nyitott ablakon az emeleti szobámba. Erre sem ébredtem fel, mikor viszont már elég sokan bent voltak a szobában, lámpafénynél és hozzám beszéltek, az már kirántott az álmok világából. Legalábbis azt mondják, mert én semmire sem emlékszem.

És mindezt azért csinálták, mert azt hitték, hogy bajom esett Hát lehet nem szeretni őket?

3.3.5

captain@paperboat.hu