Az ablakom mindig nyitva áll

Még mindig nem tudom teljesen elhinni, hogy ez tényleg megtörtént :D

A rezidenciám ajtajainak nagyon trükkös zárjai vannak. Mikor tegnap este aludni mentem, becsuktam magam mögött az ajtót, és az bezárta magát, én pedig nem vettem észre, így kizártam a szobatársam. Elaludtam.

Ez így még nem is lenne probléma, mert ha be akar jönni, feldörömböl, én felkelek, átkozok mindenkit, aki éppen eszembe jut, beengedem, majd visszafekszek. Most azonban nem ébredtem fel. Olyan mélyen aludtam, hogy nem hallottam, ahogy csak ő, aztán páran többiek is dörömböltek az ajtón, kiabáltak, hogy nyissam ki.

Mivel nem hallottak hangokat, azt hitték, hogy valami baj történt- elájultam, vagy akármi rosszabb. Próbáltak hívni, de mivel a telefonom kikapcsolom, amíg alszok, nem értek el. Nem tudták, mitévők legyenek, nem akarták felébreszteni a rezidencia- tanárt, nem akartak felesleges riadalmat kelteni, így aztán…

… fogtak két asztalt és egymás tetejére tették őket, arra meg egy széket- az utcán, az ablakom előtt. Erre a közel sem stabil építményre felmászott Hemayat, a bangladesi másodéves- testi épségét nem kicsit veszélyeztetve- és bemászott a nyitott ablakon az emeleti szobámba. Erre sem ébredtem fel, mikor viszont már elég sokan bent voltak a szobában, lámpafénynél és hozzám beszéltek, az már kirántott az álmok világából. Legalábbis azt mondják, mert én semmire sem emlékszem.

És mindezt azért csinálták, mert azt hitték, hogy bajom esett :) Hát lehet nem szeretni őket? :)

3.3.5

captain@paperboat.hu

    Comments 11

    1. meztelencsiga wrote:

      :)

      Posted 14 Apr 2010 at 6:49 pm
    2. Hanson wrote:

      Jó ég, hát hogy alszol te???!

      Posted 14 Apr 2010 at 7:30 pm
    3. 979 wrote:

      Most már akkor mindenki tudja, hogy amikor alszol, akkor szabad a pálya.

      Posted 15 Apr 2010 at 2:14 pm
    4. táboros lány wrote:

      ez jópofa.. =D mindenesetre jó nagy mormota lehetsz. ^^

      Posted 15 Apr 2010 at 2:15 pm
    5. deFalla wrote:

      Hmm… nem vagy kispályás :)

      Posted 15 Apr 2010 at 8:46 pm
    6. anyuja wrote:

      Már kiskorodban sem ébredtél fel a legvadabb égzengésre sem. Úgy tűnik, nem nőtted ki.
      Ha csinálsz valamit, azt teljes hévvel szoktad tenni. Még az alvást is. :-)

      Posted 17 Apr 2010 at 2:42 pm
    7. deFalla wrote:

      Anyuja hozzászólását megmosolyogtam :)

      Posted 17 Apr 2010 at 6:56 pm
    8. SPF wrote:

      anyuja: :)

      Posted 19 Apr 2010 at 9:27 pm
    9. EM wrote:

      Még jó, hogy az ablakod nyitva volt. :)
      Édesek, hogy aggódnak érted.

      Posted 20 Apr 2010 at 11:51 am
    10. Svityó wrote:

      bibibiii, én tudom, hogy lehet felkelteni:P

      Posted 20 Apr 2010 at 5:54 pm
    11. Seconda wrote:

      Azt hiszem elfelejtetted megemlíteni, hogy miért van mindig nyitva az ablakod…;) szóval csak hogy mindneki tisztában legyen a dolgoggal: a szobatársa eszméletlenül büdös :)

      Posted 23 Apr 2010 at 4:03 pm

    Post a Comment

    Your email is never published nor shared. Required fields are marked *