Lelöktelek a fedélzetről. Kegyetlenül vágtam mellkasod bal szélébe a rozsdás fakést. Könyörtelenül hajadba markoltam, szememből kiűztem a kékes árnyalat szerelmét, a barna mező nyugalmát és vörös izzással utáltalak. Ajkam gyűlölettel telt  mosolyra görbült, izmaim megerőltető feszítésbe kényszerítettem és így facsartalak jelentéktelenné, így fordítottam egyet késemen, hogy halálhörgésed minél hamarabb haljon el.

Utolsó dögként zuhantál a nyugodt vízbe. Én kaján örömmel hahotázva másztam a legmagasabb árbóc tetejére, fejem felett viharfelhők alkottak glóriát, míg a vöröslő vízen nyílegyenesen száguldott a hajó a fellegek fölé.

Brutálisan meggyilkoltalak.

*

Éjjel, mikor senki sem lát, láztól fűtve bújok hozzád. Ajkam csókká zárul ajkadon, bizsergő testem nedves vággyal simul testedhez. Szavakat érzek. Képeket álmodok. Víziókkal becézlek. Úgy ölellek, mint egy futó villanást szokás; sorsomat kezed s kezem közé zárva remélem, hogy ujjaim őrült tánca nem hervad a halál sorsára.

3.3.6

captain@paperboat.hu