Olyan ez, mint egy film.

Amikor elkezdődött, minden rendben volt. Úgy, ahogy, de rendben mentek a dolgok.

Aztán persze minden összeomlott, majd felépült megint, csak kicsit máshogy. És azóta is folyamatosan omlik és épül, minden mozdul, minden változik, minden hullámzik és semmi sem marad ugyanolyan.

A főhős pedig mindent átél, minden túlél, mindenből jól kerül ki, összejönnek a dolgai. Nem kívülálló, de nem átlagos. Mindenki megláthatja benne magát. Van kapcsa a való világhoz, de a sajátját jobban szereti.

Viszont a filmek véget érnek egyszer. Tehát az élet nem olyan, mint egy film- mondhatnánk most, de nem, mi nem az életről beszélünk itt.

Mi egy limitált, mesterséges keretek közé szorított valamiről beszélünk, aminek a kezdete egy megmásíthatatlan dátum, a vége viszont még nyitott. A véghez részint szándék, részint irányíthatatlan folyamatok akaratlan összjátéka, betűk, gondolatok és leütések vezetnek.

Szándékok, melyeket tapasztalat szül, összjátékok, melyeket a szándék generál, betűk- mint megannyi elektrosokk egy haldokló testnek, mely mégis tovább funkcionál, nem törődve azzal, hogy lassan szétesik- mint egy film a vége felé haladva…

Szóval igen, olyan ez, mint egy film. Mindennek szét kell esnie, a szálakat el kell vágni, hogy tisztán rendezni tudjuk az új kontextust, hogy letöröljük a fura ábrákat és nyilakat, melyek egy tiszta laphoz vezettek.

Akkor vajon mire várunk még…?

3.4.7

captain@paperboat.hu