Az elmúlt egy- két hétben sokszor megfordult a fejemben, hogy nem folytatom a Papírhajót.
Tudom, hogy sok dolog van, amit meg kell emésztenem magammal, a világgal, Duinoval, a tágabb és szűkebb környezetemmel kapcsolatban egyaránt. Olyan hatások értek az elmúlt intenzív időszakban, amivel kevés ember szembesül ilyen idős korban.
Olyan ez, mintha egy nagyon nehéz terhet raknának egy gyenge alapra.
A végtelenségig sokat változtam, mióta Duinoban vagyok. Változott az önképem, változott az identitásom, az eszmerendszerem, a világfelfogásom, a véleményformálásom, a kritikusságom, a hazaszeretetem- minden, ami én vagyok, vagy valaha én voltam. Duino előtt magabiztos voltam, hittem önmagamban, sikereim garanciájában, személyiségem biztosító erejében, kapcsolataim erősségében és mindenben, aminek bármi köze is volt hozzám.
Gyakran úgy érzem, hogy nem vagyok képes úgy megbirkózni ezzel a fokú változással, hogy közben blogot vezetek. A blog elméletileg az én lenyomatom, az én részem, minden egyes betűje én vagyok- kellene, hogy legyek, de sokszor nem éreztem már ezt. Éreztem, hogy akarok mondani valamit, ami túlmutat a Papírhajó profilján, ami nem illik bele a Papírhajónak a blogok között meghatározott helyébe. Elveszettnek éreztem azt az írói stílust, ami két éve formálódott előttem, előttetek, mindkettőnk előtt, mindkettőnk segítségével.
A Papírhajó régi mottója: „Belső összeférhetetlenségem dühöngője” volt. Ez a mottó valahogy elveszett az idők során, de azt hiszem, ma jobban illik a blogra, mint valaha. Adva vagyok én, aki sejti, de nem igazán tudja, mit vár magától, mit várhat az élettől. Vagyok én, aki olykor magamra veszek olyan dolgokat is, amikre legtöbben csak legyintenének, aki igenis érzékenyen foglalkozik dolgokkal, amikkel nem feltételezik, hogy foglalkozik. Vagyok én, aki próbálom, de nem tudom elmagyarázni a UWC- élményt- de hogyan is tudnám…- ami viszont kulcsfontosságú szerepet játszik abban a változásban, ami megkérdőjelezi a blog létjogosultságát.
Vagyok, de nem tudom, kellene-e még, hogy legyek, mint blogger.
Nem tudom, mire van szüksége a blognak, és mire van szükségem nekem.
Az előttem álló időszak szintén intenzív, kihívó, embert próbáló. Május 25-én búcsút mondunk másodéveseinknek, aki a világ különböző részeire szélednek szét. Soha többet nem fogjuk őket együtt látni.
Hazamegyek. Ez lesz a leghosszabb otthon töltött időszakom tavaly augusztus óta. Én rengeteget változtam, de az otthoni környezetem szinte ugyanolyan maradt, vagy ha változott is, akkor nem velem egy irányba.
Nem tudom hová rakni magamban ezt az egészet. Egyrészt azt érzem, idő kell, hogy helyre rakjam a dolgokat magamban, másrészt viszont nem tudom, hogy lennék erre képes, ha nincs egy hely, ahová mindent kiírhatok magamból. Bár inkognitó nélkül mennyire minden a minden…?
Egy szóval: a Papírhajó most egy nagy fordulóponthoz érkezett. És félreértés ne essék, nem arra számítok, hogy most megindul a kommentek árja, mindenki biztosít arról, hogy szeretimád és folytassam- ez úgyis rajtam múlik. Egyszerűen csak nem tudtam tovább magamban tartani ezt a logikai kapcsokat sokszor nélkülöző gondolattömeget.
3.4.8
captain@paperboat.hu
Comments 9
Feltétlenül ragaszkodsz a megszokott stílusodhoz? Miért nem sztorizol, mesélsz, nevettetsz meg minket, vagy bármi? Aztán ha letisztult benned a kérdés, folytatod a választott irányban.
Posted 19 May 2010 at 11:30 am ¶979, nem engem kérdeztél és nem is akarok beleszólni, de az ember azt a választott irányt nem úgy választja, mint a fagylaltosnál a gombócokat, íz meg szín szerint. Megmutatjuk a véleményünkkel, a döntéseinkkel, a választásainkkal, hogy kik vagyunk, de azok a választások nem választások, mert éppen a kilétünket mi nem választjuk meg. Szerintem.
Posted 19 May 2010 at 2:06 pm ¶Csatlakozom 979 véleményéhez – s ha abbahagyod, akkor jóóól meghúzom a füled! Nahát, ez nekem paff…
Posted 19 May 2010 at 4:06 pm ¶… és muszáj neked mindenáron bemutatnod nekünk a UWC-érzést? Muszáj neked mindenáron világmegváltó gondolatokat közvetítened a Papírhajón keresztül?
Attól még, hogy egy ilyen különleges környezetben élsz és tanulsz, nem kell minden szempontból azt tudatosítanod magadban hogy rajtad/rajtatok áll a világ sorsa és úgy is viselkedni minden helyzetben. Kapitány, 19 éves leszel, engedd meg magadnak néha, hogy kicsit úgy viselkedj, mint egy 19 éves tinédzser és nem kell mindig az élet nagy problémáit a nyakadra venned.
Szerintem nem.
A blogoddal se másoknak akarj megfelelni. Ne úgy írd, hogy közben az jár a fejedben, hogy ezt hányan fogják olvasni. Csak add ki magadból, ami kikívánkozik. Ennyi önzőség neked is kijár. Nem kell mindent szájbarágnod. Ha nem értjük, hát nem értjük, nem kell nekünk mindent világosan látni, ami benned történik.
Az a lényeg, hogy ha te úgy látod jónak, megörökítsd az épp téged foglalkoztató eseményeket/gondolatokat/stb. Ne foglalkozz azzal, hogy nekünk minden világos legyen.
A blogod a tied. Kezeld is úgy. =)
Posted 19 May 2010 at 6:56 pm ¶Captain!!!!! 979 sokkal jobban megfogalmazta, mint én telefonban bármikor. Ezaz. mesélj. Nevettes. Légy olyan egy picit, mint amilyennek megismertelek!
Posted 19 May 2010 at 8:04 pm ¶én szavaimat pedig táboros lány közvetítette!
a további megismerés pedig még egy kicsit várat magára!
Posted 19 May 2010 at 8:33 pm ¶Köszönöm, de én Assammal értek egyet.
Posted 19 May 2010 at 9:55 pm ¶Igen, 19 éves leszek, és nagyon is úgy élek. Az az életem, ez a blogom. A kettőtől más elvárásaim vannak, és ezek nem minden ponton találkoznak. Ami a blogban nincs, az van a való életben.
Sirnom kell!!!!!! Eco is done, Everything is finishing… te meg ezt csak igy, kegyetlenul leirtad… nem szep dolog mondhatom… es raadasul a haza menes ijeszto gondolatat is bedobtad…
Posted 20 May 2010 at 11:12 am ¶Nem tudom, mi az UWC, de ez nem is fontos. Az ember ne kezdjen olyanba, amit nem bír el. Illetve saját maga próbáljon meg önnön léte kormányosa lenni, mégha ez szükségképpen nem is tartható mindenkor. 19 évesen még nem dőlt el semmi. Mert úgy 18-19 évesen, mikor egyetemet választunk, kezdődik az igazi felkészülés azoknak, akik hisznek a szellemi emberek létében.
Posted 20 May 2010 at 10:08 pm ¶Post a Comment