“…ha bánni tudsz a könyörtelen perccel:
megtöltöd s mindig méltó sodra van,
tiéd a föld, a száraz és a tenger,
és – ami még több – ember léssz, fiam!”

(Rudyard Kipling: Ha)

A test megy csak, a lélek marad.

A kikötőben ringó hajó kísértetét az éjféli holdban is színesnek látod, mert tudod, hogy él. Veled volt, van és lesz: részed, amit magadból kitépni, eldobni, megtagadni nem tudsz.

Érted és általad jött létre. Te magad barkácsoltad szíved minden dobbanásával, elméd minden foszlányával.

Kezdetben ez a hajó sem volt több: foszlány volt csak, végülis tényleg nem volt több puszta foszlánynál. Egy szándék, egy halvány akarat, pár leütött billentyű foszlánya.

Egy folyton mozgó internetes kikötő. Egy állandótlan állandóság, ami veled együtt nő, feszül, hevül, serdül- érik, bukik, fénylik és csalódik.

Valami, ami te vagy. Igazán Te vagy. Kicsivel kevesebb, mégis fényévekkel több.

Csatahajóvá lett a foszlány. Te pedig, te, a tegnap kedves kis tanonca mára kapitánnyá lettél. Te vagy A Kapitány.

És most ismét a hajóra lépsz, mert tudod; ismét készen állsz egy hosszú útra, nem félsz viharokon átvezetni a Hajót. Félsz? Izgulsz? Azt hiszed, nem vagy rá képes? Azt gondolod, ehhez kevés vagy?

Helyes. Igazad van. Talán tényleg így van. De sebek nélkül nincsen gyógyulás, bukás nélkül nincs győzelem és könnyek nélkül még egy mosoly sem ragyogott őszintén. És nincsen olyan kapitány, aki nem lett volna még hajótörött.

Készülj… nézz az iránytűre… megvan? Tudod, merre indulj? Akkor mire vársz még…?

- Fedélzetre! Fel a vasmacskával!

3.5.0

captain@paperboat.hu