Három téma megírásán gondolkodtam, így most írok a negyedikről.

Június 30 és július 18 között Izraelben voltam, egy iskolai project ment ott, abban vettem részt plusz ha már arrafelé sodort az élet, akkor meg is néztem, ugyan mi akad abban a szerencsétlen kis államocskában

Június 30-án indult a gépen Ferihegyről. A becsekk előtt azonban elkaptak a biztonságiak… lévén, hogy Izraelbe megyek, ami nem a világ legbiztonságosabb országa, keresztül- kasul kikérdeztek mindenről, mindezt olyan bunkó stílusban, ami engem is hasonló hang megütésére sarkallt, szóval volt egy pont, mikor azt hittem, nem engednek fel a gépre. Amikor a facebookomon kellett leveleket megmutatni, akkor nagyon kedvem lett volna otthagyni az egészet a francba, mert szerintem ez a megmozdulásuk perelhető lett volna egyébként, de végül csak biztonságosnak minősítettek… mintha legalábbis én akarnám felrobbantani magamat valahol…

A repülés egyébként nagyon jó volt, még sütit is kaptunk, meg török ásványvizet.

A Project neve SEED (Student Engagement in Education for Development), amit természetesen támogat a UWC. A lényege az, hogy szegényebb helyeken szervezik meg diákok évente, lehet jelentkezni, és az adott környezetben segítenek azt, amit kell. Volt, aki árvákat mentett Bolíviában, Kambodzsában… mi pedig Tel Aviv egyik nagyon lepukkant negyedében tettük ugyanezt. Olyan gyerekekkel foglalkozó cserkésztáborba mentünk, akiknek a szülei nem lehetnek velük, mert illegális bevándorlóként menekültek Izraelbe – jellemzően háborúk elől – de illegális létük miatt kitoloncolták őket, de az ott született gyerekek maradhattak, mert helyben születtek, tehát állampolgárok. Kemény :S

Nem mindenki beszélt angolul, de volt tolmácsunk, a legtöbb dologhoz pedig nem is volt szükség ilyen fajta kommunikációra: játszottunk, rajzoltunk, festettünk… Iszonyúan édesek voltak a kis kölykök, csak úgy lógtak rajtunk, rajtam jellemzően 4-5 egyszerre, a hátam majd’ leszakadt tőlük Jó érzés volt segíteni, tevékenyen részt venni valami hasznosban, gyakorlatba ültetni a UWC eszméit. Minden téren jól éreztem magam. Egyébként lehet, hogy az utolsó pillanatban voltunk ott, két okból is: indexen olvastam, hogy csomó gyereket toloncolnak a szülők után, illetve hogy küszöbön áll az Izrael – Irán összecsapás… kegyetlenségek, háborúk megint… másra sincs szüksége a világnak.

A háború, bármilyen borzalmas is, sajnos az izraeli társadalom többsége által támogatott alternatíva. Ok, én aláírom, hogy számukra lételem a hadsereg, hogy a hosszú szolgálati idő (fiúk: 3, lányok: 2 év), az ország védelméért van, de egyetlen vitás helyzet sem egyoldalú… Akármennyire is demokráciának vallja magát Izrael, a jobboldal gyakorlatilag korlátlan hatalma (huh, így leírva ismerősen hat a dolog) simán kinyírja a békepárti baloldalt, ráadásul a nemzetközi események is az ő kezükre játszanak.

Izraelben egyébként általánosan jelen van a társadalomban a konzervativizmus és a hagyománytisztelet. Ami érdekes,  mert az országban 4 Gay Pride kerül megrendezésre egy évben (ebből az egyik Jeruzsálemben), és mindegyik népünnepélynek számít, nem pedig kordonos birkavonulás, mint a mi budapesti gyönyörűségünk. Egyébként az országban engedélyezett a melegházasság és az örökbefogadás is (!). Tel Aviv egyértelműen a Közel- Kelet melegparadicsoma. A beach egyik szakasza (közvetlenül a fallal elkerített vallásos beach mellett…) a melegek közismerten kedvenc találkozóhelye – és, hát igen, van is min legeltetni az embernek a szemét A város főutcáján pedig egymást érik a meleg szórakozóhelyek, a fő parkban pedig egy gyönyörű LMBT Központ várja a segítségre, támogatásra vágyó melegeket, leszbikusokat, biszexuálisokat és transzneműeket. Ugye nem csak én érzek erős kontrasztot?

Ami abszolút meglepett, az a péntek estétől szombat estéig tartó teljes OFF. A szó szoros értelmében az egész ország leáll, megbénul- ami, hagyománytisztelet ide vagy oda, valljuk be, elég nagy botorság egy, a világban érvényesülni és gazdaságát élénkíteni kívánó ország részéről a XXI. században. Nem jár sem busz, sem vonat, nincsenek nyitva a boltok… ezen viszont a magán busztársaságok nagyon jól keresnek, így gyaníthatóan ez még sokáig így marad, és a mi 4-es metrónk is hamarabb lesz kész, mint Tel Aviv földalattija.

A blogger már csak Izraelben is blogger marad, akár ír, akár nem – mi sem támasztja ezt alá ékesebben, mint hogy Matin jóvoltából találkoztam blogom egyik lelkes jeruzsálemi olvasójával Nagyon kellemes volt, még egyszer köszönet mindenért.

Egy éve már tudtam, hogy duinoi diák leszek: izgatottan számoltam vissza a napokat, lázasan pakoltam, búcsúzkodtam… tudtam, hogy nagy kalandok várnak rám, de ez az egész még visszagondolva is elég hihetetlennek tűnik. Nem csak azért, mert ellátogattam olyan helyekre, melyekről álmodni sem mertem korábban (mint pl. Jeruzsálem, Holt- tenger), hanem azért is, mert olyan értékes és életre szóló tapasztalatokkal lettem gazdagabb, melyeket mások talán sosem élnek át. Egy, a mi irányunkba igyekvő, megosztott kultúrájú nép kivetettjeinek sorsa, a világvallások központjában pezsgő melegélet látványa, történetek a háborúról araboktól és izraeliektől, a béke utáni reménytelen vágy érzése… sosem fogom elfelejteni ezt az izraeli utat. Nagyon hálás vagyok azért, hogy elmehettem, örülök, hogy jelenlétem hasznos lehetett, és remélem, visszatérhetek még egy békés Izraelbe- és akár Palesztinába is.

3.5.6

captain@paperboat.hu