Papírhajó

“…ha bánni tudsz a könyörtelen perccel:
megtöltöd s mindig méltó sodra van,
tiéd a föld, a száraz és a tenger,
és – ami még több – ember léssz, fiam!”

(Rudyard Kipling: Ha)

A test megy csak, a lélek marad.

A kikötőben ringó hajó kísértetét az éjféli holdban is színesnek látod, mert tudod, hogy él. Veled volt, van és lesz: részed, amit magadból kitépni, eldobni, megtagadni nem tudsz.

Érted és általad jött létre. Te magad barkácsoltad szíved minden dobbanásával, elméd minden foszlányával.

Kezdetben ez a hajó sem volt több: foszlány volt csak, végülis tényleg nem volt több puszta foszlánynál. Egy szándék, egy halvány akarat, pár leütött billentyű foszlánya.

Egy folyton mozgó internetes kikötő. Egy állandótlan állandóság, ami veled együtt nő, feszül, hevül, serdül- érik, bukik, fénylik és csalódik.

Valami, ami te vagy. Igazán Te vagy. Kicsivel kevesebb, mégis fényévekkel több.

Csatahajóvá lett a foszlány. Te pedig, te, a tegnap kedves kis tanonca mára kapitánnyá lettél. Te vagy A Kapitány.

És most ismét a hajóra lépsz, mert tudod; ismét készen állsz egy hosszú útra, nem félsz viharokon átvezetni a Hajót. Félsz? Izgulsz? Azt hiszed, nem vagy rá képes? Azt gondolod, ehhez kevés vagy?

Helyes. Igazad van. Talán tényleg így van. De sebek nélkül nincsen gyógyulás, bukás nélkül nincs győzelem és könnyek nélkül még egy mosoly sem ragyogott őszintén. És nincsen olyan kapitány, aki nem lett volna még hajótörött.

Készülj… nézz az iránytűre… megvan? Tudod, merre indulj? Akkor mire vársz még…?

- Fedélzetre! Fel a vasmacskával!

3.5.0

captain@paperboat.hu

Mert most ennek jött el az ideje.

Nem akarok különösebben írni már arról, hogy miért, ezért nem használom a kimondottan sablonszerűre megírt bejegyzést, amivel a szünetet akartam bejelenteni- azt hiszem, az a laptopom Papírhajó mappájában fog pihenni, mint ahogy minden, amit az újrakezdésig írok.

Szünetre van szükségem, mert át kell gondolnom, mi történt az elmúlt egy évben. Idő kell, hogy dűlőre jussak magammal, a világgal.

Írhatnék a mindennapjaimról, a velem történő vicces dolgokról, „nevettethetnék”- de a Papírhajó, mint az én blogom, nem ezt a funkciót látja el. A saját belsőbb énem kifejezője, közvetítője, gondolataim raktára- az én kis következmények nélküli privát játszóterem, ha úgy tetszik.

Az életem pedig megy tovább, a mosolyokkal, nevetésekkel, kalandokkal, élményekkel- mint egy amúgy teljesen átlagos 18, lassan 19 éves kisember élete.

A Papírhajó most egy időre kiköt. Az utasoknak, akik eddig a fedélzeten utaztak velem, teljes szívemből köszönöm a bizalmat, amivel megtiszteltek. Köszönöm a kommenteket, e-maileket, hozzászólásokat, a támogatást, a kitartást. Ez sokat jelent nekem.

A Papírhajó most meghatározatlan időre kiköt. A fedélzet zár, a Kapitány elhagyja a hajót.

3.4.9

captain@paperboat.hu