Papírhajó

Most olyan jó. Jó az életem, szeretem. Szeretek élni. Szeretek itt lenni. Eredményes vagyok és sikeres. Vannak barátaim, akikben bízok és ők is bíznak bennem. Kölcsönösen folyik körbe a szeretet árama.

Kis Esti is jó. Maga az érzés, hogy van, él, létezik valahol. És hogy én is élhetek, létezhetek, és valahol, valahogy része lehetek, mint ahogy ő is részem.

Akárki akármit mond- az élet szép.

Ilyen pozitív hangulatban kezdtem neki önmagam mélyelemzésének. Az eredmény nemsokára a blogomon, több részben.

3.2.0

“Azért indult ez a blog, hogy leírjak ide mindent, szabadon és kötetlenül, amit gondolok a világról, az életről, az emberekről, akik közt csak egy vagyok a hatmilliárdból- igen, csak egy.

Mindannyian csakis egy vagyunk a sokból, a rengetegből. Egy van csak belőlünk, egy, utánozhatatlan, megismételhetetlen.” (Az első , 2008. február 9.)

“Az illúzióknak van egy sajátosságuk, mégpedig az, hogy el lehet őket tüntetni. Nem kell hozzá más, csak szilárd akarat. S még az sem kell, hogy ez a sajátod legyen! Elég egy barát, abból az igazi fajtából, aki melleted van, és ha kell, visszarángat a földre. Még beléd is rúg egyet, hogy ébredj már fel.” (Illusion, Confusion and Confession, 2008. április 19.)

“19 nap múlva 17 éves leszek és úgy látom, nincs értelme tovább. Pedig persze van, hisz itt van körülöttem rengeteg remek ember, a barátaim és szeretteim, akik most is, mint mindig teljes vállszélességgel mellettem állnak, fogják a kezem és segítenek, húznak de én egyre csak süllyedek.” (In  memoriam, 2008. június 5.)

“Lelkünk, jellemünk ugyanis erősödik bennük, de rengeteg rossz ember intrikája és mérhetetlen szenvedés szükséges ahhoz is, hogy igazán értékelni tudjuk a jó dolgokat. Folyamatosan szembesítenünk kell magunkat azzal, mink van, és mink lehetne- illetve mink nem. Minden bukás, minden vég magában hordozza az újnak az ígéretét, és minden új magában hordozza a véget is, de a vég által az újat, s ebben a megtörhetetlen körben élünk mi is. Menekülni nem lehet, ugyanis az élet vége is valami újnak a kezdete;)” (Kísértetek, 2008. augusztus 28.)

“Talán ez volt a legszebb időszakunk. Zsombornak és nekem. Mindketten kapcsolatban voltunk, szerelmesek, rózsaszínben láttuk a világot, ekkor semmi sem lehetett kegyetlen és rideg, lenéző vagy elutasító mert mi szerelmesek voltunk, nagyon szerelmesek és elmondhatatlanul boldogok.” (Két srác, 2009. január 10.)

“Másrészt viszont ott van az életem egy másik vetülete, ami sokkal nagyobb távlatokat foglal magában. Szabad vagyok érzelmileg; nem vagyok alárendelve senkinek, egyedül hozhatok döntéseket az új kapcsolatok kialakításáról, próbálkozásokról. Nem kényszeríti senki rám az akaratát a céljaim kitűzésében amiket szabadon meg is valósíthatok mert nem akadályoz benne senki; szabad vagyok, és ezt a szabadságom mások is tiszteletben tartják. Szabadon gondolkodok, szabadon érzek, senki nem próbál meggátolni abban, miről hogyan vélekedhetek és hogyan nem.” (Szabadság, 2009. március 27.)

“Egy folyosó indult az előcsarnokból az épület szíve felé de be volt falazva. Mindenki nekifutott, ütötte, rúgta, prüszkölt rá, megpróbálta varázslattal eltüntetni, rajzzal kaput bűvölni rá- mind hiába. A fal konokul csak állt. Mintha a szája is nevetésre rándult volna, de mi ezt nem is vettük észre. Csak utólag tűnt föl.”(A mániám, 2009. május 29.)

“Nyilván nem lehet egyházi esküvőm sosem, ezért inkább bele sem megyek, mi lenne, ha…? Kimondottan utálom az egyházat. És ezzel szerintem minden esetlegesen felmerülő kérdésre válaszoltam.” (A legnagyobb bajom, 2009. augusztus 2.)

“Problémáink vannak, ez tény. De nem azért vagyunk itt, mert mi képesek vagyunk megoldni…? Nem azért van itt 85 nemzet válogatott képviselője, mert ők a jövő reménysége? Nem azért vagyunk itt, mert mi át tudunk lépni a múlt problémáin és a jövőre tudunk fókuszálni?” (A múlt szelleme, 2009. október 21.)

“Amikor eldőlt, hogy Olaszországban folytatódik az életem, boldog voltam. Nagyon boldog. Untam Kecskemétet, nem akartam már oda tartozni; nem szerettem volna a kötöttségek rabja lenni. Kiszabadultam a reformátusoktól, akiktől már jó ideje különböztem. Idejöttem egy unikumnak számító iskolába. Szabad vagyok, senki sem szól bele az életembe, senki nem szabályoz. A magam ura vagyok, és élvezem.” (Kapcsolatok, 2010. január 15.)

A Papírhajót második születésnapja alkalmából köszönöm és ajánlom:

Kis Estinek, aki időről időre visszaadja az önbizalmam,

Anyukámnak, aki segített olyanná válnom, hogy megnyerhettem az ösztöndíjat,

Unokatestvéremnek, akivel 1 éves korom óta legjobb barátom,

B-nek, aki rádöbbentett, mennyire szeretem a Papírhajót, amikor mindenáron el akarta azt tüntetni az életemből,

SVityónak, aki barátságával önzetlenül segítette az én és a blogom életét,

Barátaimnak, akik felemeltek, ha elestem,

Duinoi másodéveseimnek, akik biztonsággal vezettek be a La Dolce Vita-ba,

A magyar bizottságnak, akik hittek bennem,

Bloggertársaimnak, akik beemeltek a blogéletbe,

És végül, de nem utolsó sorban

köszönöm és ajánlom Neked, kedves Olvasó, amiért kitartasz mellettem, olvasol, tehát van miért, van kikért írnom.

“Visszanézve sokszor csak a kilométerköveket látom, amik mellett elrohantam, és bele sem gondolok, hogy mennyi mindent hagytam az út mellett: verejtékcseppeket a porban, ahonnan az erőmet gyűjtöttem. Futottam, mert lebegett előttem valami és elértem: itt vagyok, de miért vagyok itt? Hogyan kerültem ide? Miért kerülhettem ide?” (A kör vége, 2009. december 30.)

3.1.2

captain@paperboat.hu

Kusza érzelmi életemtől eltekintve is igen izgalmasan zajlik az életem. Igaz, nekem most nem ezt kéne tennem, de úgy döntöttem, hogy mivel közgázból úgyis hetest kaptam, az új anyagot meg szintén vágom, nem kell tovább gyakorolni (főleg, mivel a következő teszt még far far away van, és megérdemelek egy kis pihenést).

Az életem mostanság a jogosítvány, Izrael, Haiti, a választások helyszíne, Verona, Örményország, a diák-ENSZ, Bosznia-Hercegovina, a project hét és Róma körül forog. Leszámítva persze Kis Estit, de róla már meséltem.

Haiti a legelevenebb, legfontosabb. A tragédia után megmozdult a világ, és megmozdult a mi nemzetközi közösségünk is. Szerveztünk egy csomó programot, hogy pénzt gyűjtsünk az újjáépítéshez. Az első ilyen egy kis helyi program volt: sütiárulás, de vasárnap volt Trieszt egyik legmenőbb és legdrágább kávézójában, a San Marcóban egy 30 nyelves versolvasásunk. Én Kosztolányi Halotti beszéd c. versével léptem fel. A végén pedig haiti lányunk könnyek között köszönte meg, hogy segítünk és áldozunk az ő országáért. Tört olaszsággal mondta mindezt, én pedig nem értettem mindent, de így is sűrűn pislogtam. Eddig 410 eurónk van, amit meg szeretnénk duplázni ezen a héten, Trieszt főterén egy előadással és gyertyás virrasztással. Hajrá!

Hogy miért jogsi? Nos, apám még télen előjött az öltettel, hogy ugyan, kéne már. Igen, igaza van, kéne. Nyáron nem akartam, mert ugye utolsó nyár meg minden, meg ha úgyis külföldön vagyok, akkor minek. Most rájött, hogy a következő nyár rámehetne, mire mondtam, hogy nem vagyok hajlandó rááldozni, mert utazok, vendéglátok, stb. Erre elintézte, hogy június végére lehessen- kissé illegális, dehát elfér az. Csakhogy itt jön a képbe Izrael/Örményország. Az iskola ugyanis két nyári lehetőséget is nyújt ezekben az országokban. Örményországba három európai Egyesült Világ Kollégium (Wales, Norvégia, Olaszország) küld 5-5 diákot, hogy segítsenek nemzeti bizottságot szervezni, hogy lehessenek örményeink is a jövőben. Izraelben pedig szociális munka, menekülttábor-látogatás, stb. nyári programlehetőség van, és én természetesen mindkettőre akarok menni. Izrael biztosnak tűnik, Örményország meg pályázatos. Ha ezek pedig ütköznek a jogsi megszerzésének apám által elképzelt időpontjával (egész június), akkor ugrik a jogsi, ugyanis nálam az élmények, a közösség, a szolgálat jóval előbb van, mint a kis plasztikkártya, ami hasznos, de bármikor megszerezhetem- igen, akár külföldön is. Ezt az ő torkán már félig lenyomtam, de van egy olyan érzésem, hogy nem egy kellemetlen vitánk lesz még ebből. Képtelen tudomásul venni, hogy ő és én nem vagyunk egyformák…

Utazás lesz a választásokkor is. Nem tudom még ugyanis, hogy hol fogok választani. Velence lenne logikusabb, de Ljubljana közelebb van. Intézés alatt. Menő, hogy konzulátuson / nagykövetségen fogok először szavazni, nem? Az, hogy a pártom 1%-on áll, már nem annyira menő dolog, de én optimista vagyok

Diák- ENSZ: ide nem kell utazni, mert ideutaznak Az iskolában áprilisban lesz diák- ENSZ (Model United Nations), ahol nem csak mi leszünk, hanem a norvégiaiak, a walesiek, szlovének meg olaszok is A héten kell jelentkezni szerepre (delegált/nagykövet), bizottságokba, bizottságvezetőnek stb. Móka lesz, várom már

Bosznia- Hercegovina pedig úgy jön a képbe, hogy van egy student- exchange project a mi sulink és a boszniai között. Ide is pályázni kell- én pedig megpályázom

Project- hét: utazás. Magyarországra. Az iskola minden tanévban kiad egy hetet, amikor el kell menni valahová jótékonykodni, szociális munkát végezni, stb. Mi megyünk a régi sulimba angolt tanítani és ingyen ebédet osztani a hajléktalanoknak. Előtte- utána pedig 1-2 nap Budapesten 8-an megyünk ugyanis, ebből három meleg, és vidéken nem sok meleg élet leledzik… Ezt a hetet természetesen én szervezem: hát nem egy leányálom… de jól halad, vannak már befogadó családok, programok, kaja, szállás Budapesten meg minden. juppí

A húsvéti szünetben pedig repülünk Rómába Jajj de várom várom várom ^^

Szombaton pedig Verona.

Szóval ezek javarészt tervek, távlatok, lehetőségek, de mindent megteszek, hogy tényekké, tervekké, távlatokká váljanak.

Az élet szép.

3.0.9

Az akkor van, amikor már hetedszerre esel azon a k*rva hegyen lefelé csúszva. Síelni voltunk ugyanis

A legutóbbi mélydepressziós bejegyzésem után megkönnyebbültem, most pedig már kimondottan vidám vagyok Az egyik legjobb, ha nem a legjobb duinoi hétvégémen vagyok túl.

Péntek este, miután segítettem Secondának amerikai egyetemre jelentkezni (nem akarok másodéves lenni… ez marha bonyolult és kimerítő és idióta :S), elmentünk az ő rezidenciájába a három magyarnak másnapra kaját gyártani a síelésre. Épp nagyban sütögettünk, és már el is mondtam neki a norvéggal kapcsolatos történések bevezetőjét (ekkor még eléggé bánatos kedvem volt, és síelni sem nagyon akartam menni), amikor odajött a boszniai elsőéves, aki szintén meleg. Róla tudni kell, hogy nagyon a díva-típus, tökéletes transzvesztita fog belőle válni, ha “nagy” lesz. Soha nem volt vele semmi bajom, de nem is kedveltem különösebben soha. Kicsit antiszociális, de csak azért, mert nem a legkönnyebb az ő élete sem (meg szerintem ő sem teszi magának kimondottan könnyűvé). A lényeg, hogy teljesen jót beszélgettünk a duinoi melegéletről, ismét kategorizáltuk a melegeket és leszbikusokat. Azzal az indokkal nem mentem el a többiekkel aznap este a szomszédes település egyik hagyományos olasz ivójába, hogy ki kell magam pihennem a síelésre- nos, ehhez képest hajnali háromig beszéltünk mindenről. Jó volt- meglepően jó. Nem úgy meglepően, mielőtt bárki is kombinálna, mert ő azon kevesek közé tartozik, akikre azt mondom, hogy soha.

A síelés pedig… OMG Fantasztikus vooolt! A hajnali hatos kelés azért nem tetszett annyira, de aludutnk a buszban. Kb. 22-23 diák jött és 5 tanár. Délelőtt kaptunk síoktatókat… na ez vicces volt. A miénk az elméletileg tudott angolul, bár mindezt gyakorlatba nem sikerült átültetnie. Gyakorlatilag egyik cigit a másik után szívta, és erősen megkérdőjelezhető volt józansága is. Az igazgatóhelyettes jól el is káromkodta magát, amikor meglátta- igaz, németül, és csak annyit értettem, hogy sájsze, de ebből a többit is ki tudtam következtetni.

Az oktatást egy olyan pályán kezdte, ahol az egyedüli 10+-osok mi voltunk (egy délkelet- ázsiai csaj, aki még életében havast sem látott, a három magyar, egy belga, meg egy horvát). Secondoval úgy gondoltuk, hogy ez unalmas, és átmentünk az eggyel nagyobb pályára. Korai volt… igazából semmi bajom nem lett, csak az nem tudtam, hogyan kell megállni, így kb. 200-zal beleszálltam a tömegbe Azonban nem lett semmi gond, mert a görkorizásban szerzett reflexeim segítségével ügyesen kimanővereztem magam minden ütközés elől. A dolog egyébként úgy egészében tényleg könnyen tanulható, ha az ember használja az eszét, és van valamilyen korcsolyás tapasztalata.

Aztán már hivatalosan is átmehettünk a középkezdő- pályára, ahol az igazgatóhelyettes figyelt, és akit már elég jónak ítélt, az mehetett a hegyre. Mivel Secondo átvette a tanár szerepét, elég gyorsan fejlődtem, és már tök jó is voltam Nos természetesen pont akkor sikerült hasalnom egyet, amikor az én sorsom felől döntöttek, szóval én csak a második csapattal mehettem fel a hegyre.

Hmm… nice Egy holland lánnyal mentem fel, aki tudott síelni, és szerintem összességében jó vagyok, jó az egyensúlyérzékem, és ahhoz képest, hogy ez életem első síelése, nagyon jó vagyok Azt mondta, hogy másokat néha csak egy heti gyakorlás után engednek fel a hegyre, én meg már most mehettem Ok, lehet, hogy csak jófej akart lenni, nem tudom, de szerintem tényleg jó voltam. A pálya kicsit jeges volt néhol, és a fékezés- megállás technikám még nem tökéletes, szóval estem összesen 7-8 alkalommal, ebből kétszer elég komolyan. Pontosabban komolynak kinézően, mert mindkétszer elvesztettem az irányítást, és eszeveszett sebességben száguldottam lefelé, és még a fékezős háromszög- alakot sem tudtam megcsinálni, mert mindig szétcsúsztak a lécek. Nem akartam leérve teljes sebességgel bevágódni az első fenyőfába, szóval felkészítettem magam az esésre, és a pálya szélén egy félig- meddig direkt vetődéseset estem. Az első kicsit rizikós volt, mert gurultam lefelé kb. 10- 15 métert, amiből én semmit nem éreztem, csak annyit hogy minden oldalról üt valami, előttem meg forog a fehérség. A másodikban még a léceimet is elvesztettem: az egyik 4 méterre volt tőlem, a másik pedig félig felakadva a kerítésre, ami elválasztotta a pályát a hegy meredek oldalától. Huh. A másodiknál még pár ember is megállt, hogy segítsen, de (olaszul!!) elmagyaráztam, hogy semmi vész, leporoltam magam, és mentem tovább. Mindenképp jó, hogy tudok esni. Ettől a két nagy bakitól eltekintve tényleg elégedett is vagyok magammal: szépen szlalomoztam, kb. 5 necces helyzetet “mentettem”, és még lankás bukkanókon is szórakoztam Várom már a következő szombatot

Visszaérve egy kis alvás, majd Mickey’s! Az évnyitó party igen jóra sikerült Többen meg is jegyezték, hogy nagyon jól néztem ki Kicsit kellemetlen volt a norvégot meg a venezuelait együtt látni ahogy táncoltak, puszilgatták egymást, de nem volt komolyabb baj. Nem lett hirtelen szar kedvem, nem mentem el: ott maradtam és egy nagyon jót buliztam

Ma délután pedig Ellie-vel felfedeztük a tengerparti hegyes- völgyes tengerparti sétányt, teljes hosszában. Négy órán keresztül szikláról sziklára ugráltunk a tengerparton a napsütésben, fotózkodva, nevetve, beszélgetve és csendben. Hazafelé még egy fagyit is megengedtünk magunknak.

Szóval köszönöm, jól vagyok

3.0.5

Búcsúblogtali:

2009. augusztus 28., péntek, 20:00, Eklektika (Budapest, Nagymező u. 30)

Gyertek el minél többen

Miután leperkáltam a licenszdíjat Christof-m számlájára, teljes joggal írom meg ezt a bejegyzést

Nem tudom, miért, de a Disney- mesék sajátos varázsát egyszerűen lehetetlen utánozni, koppintani vagy reprodukálni. Egyre inkább kezdem azt hinni, hogy minőségi rajzfilm készítésére csak Mickey Mouse öröksége hivatott

Gyerekkorom részesei lettek ezek a mesék, és én mind a mai napig bolondulásig szeretem őket. Nehezen, de összehoztam a top hármas listát.

3. Hamupipőke

Ami elsőre megfogott a mesében: az egerek! Imádnivalóan elbűvölőek. Jackie és Guszti- és főleg ő- nagy kedvenceim voltak egy időben Volt Fagyivárosban egy ajándékbolt, ahol árultak miniatűr kerámiaegereket. Én abból minden héten körülbelül kettőt tuti “elfogyasztottam”- anyukám legnagyobb örömére, aki így folyamatosan pótolhatta a készletet

2. Aladdin

Kiváló példája annak, hogy ne játszd meg magad, mert önmagadért is szerethetnek, tisztelhetnek és elfogadhatnak! Az egyedüli járható út az őszinteség.

Jó, nyilván kiskoromban ezt így nem vágtam le. Hogy akkor miért szerettem nagyon? Nem tudom, minden esetre egészen a második helyig futotta neki

ééés a győztes:

1. Oroszlánkirály

Abszolút kedvenc! Szimba kegyetlen körülmények között elveszti apját, Mufasza (nem röhögni!!) királyt, mert a gonosz Zordon úgy intézi. Utolsó aljadék, így szokás nevezni az ilyen rohadékot! Ez a mese képes bennem az érzelmeket a tetőfokig felkorbácsolni, mivel úgy élem át az egészet, mintha valós lenne. Mesterien keveredik az önazonosság keresésnek problémája a jóért való küzdelemmel és a zseniális humorral, amit az utánozhatatlan Timon és Pumba biztosít! A zene pedig egyszerűen csodás, imádom!

És a Ti Disney Top 3 listátok…?

2.5.7

Jajjjajjajjj, csak gyorsan egy szösszenet ide Nektek, hogy tudjátok hogy

1) élek

2) a tegnapi/mai lagzi fergeteges volt, férjhez ment egy barátom Jééézusom Én szerveztem az elrablását

3) örülök, hogy jeleztétek már páran hogy ott lesztek 28-án, nagyon remélem, hogy mindenki el tud jönni

Most pedig nemsokára kocsiba be, országból pedig ki- irány Erdély! Juhéé Nagyon szeretem

Szóval most egy hétig kénytelenek lesztek kedvenc bloggeretek nélkül boldogulni. Hát, nehéz lesz, de azért sok sikert hozzá

Bábus kép nincs, mert nem otthonról írom ezt a szösszenetet

2.5.4

… Svityó, mert azt hiszed hogy nem, pedig de

… nemzetközi szervezet magyar ága, ami odaítélte nekem az ösztöndíjat

… emberek ebben a szervezetben, akik nagyon jófejek és jajjdehűűdeohhdeááááh:D

… Csillebérc és Balatonszepezd

… pálinka ^^

… olaszországi iskola

… nyár, még akkor is, ha az olvasóim 1/3-át elviszed és nem tudnak olvasni

… Titeket, akiket a barátaimnak hívok, és akikkel mi nem véletlenül találkoztunk, mert véletlen nincs

… bloggervilág

… liberalizmus

… szerelem <3-jelet is tudok már, de az picsás

… J.K. Rowling és Janikovszky Éva

… élet, te keserédes tenger, te égetően perzselő homokos part, te didergetően magas hegycsúcs, te… te élet.

… hülye oldalam, már csak így az előzőből kiindulva egyébként miközben írtam, a fenti mondatot Hamlet- stílusban szónokoltam, csak hogy némi vizuális és audio- élményetek is legyen a bejegyzés kapcsán

… válogatott családom

… irigység, ha ellenem irányulsz, mert jó rajtad nevetni

… szerelem

… Captain, te bloggerek bloggere, te jóképűek jóképűje, te jóseggűek jóseggűje, te minden aktív nyunyócsődörök királya, te fantasztikus. te leírhatatlan, ah, Captain

… egoizmus. Ennyi.

Szép az élet ^^ Most mindent szeretek. Persze azért SVityót egy kicsit mindennél jobban, csak hogy elhiggye.

 2.4.6

Vagyis alkoholtúra GYK (vagyis gyengébbek kedvéért ), aminek igazából hivatalosan már vége van, csak utóhatás még igencsak aktívan jelen van a pici cuki fejemben wááá

Naszóval Kezdődött minden azon a derűs péntek hajnalon, amikor is megint voltam akkora balfasz, hogy gyakorlatilag hagytam hogy az exem úgy ugasson le, ahogy neki tetszik. Hogy mindezt miért hagyom? Háááát azt nem tudooom, de tény, hogy hagyom és ez bizony nagyon gáz. Pfff. És az is, hogy ezt leírom de a jééger az jéger és dolgozik, bizony dolgozik

Aztán lelkifurdalásom támadt… mondom, hogy balfasz vagyok!!! És rajzoltam neki. Nekiálltam hajnali fél kettőkor rajzolni, fél háromkor végeztem is, majd csak azért bementem Kecskemétre, hogy odaadjam neki. Megbizonyosodtam róla, hogy mekkora egy surmó fasz, mert én végig a szemébe néztem, ő meg rám egyáltalán nem. Nem tudom, minek játssza az agyát hogy ő mekkora nagymenő, amikor belül csak ugyanaz a félénk, megerősítésre vágyó, a múltja frusztrációjával leszámolni képtelen ember, aki mindig is volt. Bassza, hogy ismerem, és bassza, hogy nem hívtam fel álszenteskedni hogy neki milyen rossz. Őszintén akartam vele beszélni, amikor már tudtam megjátszás nélkül az lenni, erre megkapom hogy szürke vagyok és nem több egy túlmaskarázott (vagy valami ilyesmi) blogcelebnél. Hát kapd be. És én még miattad sírtad. Hát ne is kapd be. Azt nem érdemled meg.

Majd elmentem Budapestre a drága Untermannhoz, akihez jött aztán a drága Iguazu is, és elmentünk az édes cuki Kyle partijára Kyle, irtó jó volt, nagyon élveztem, aranyos vagy hogy hajtogattál nekem papírhajót- képzeld, még megvaan Na, milyen vagyok…? XD És nagyon nagyon köszi, hogy Igut és engem meghívtál 18. szülinapunk alkalmából egy nem is tudom már, mire. De egyszer csak ott termett egy pohár. Köszi ^^ Nos, hát ott igen jól elvoltunk, töökre sok blogger is tiszteletét tette- evidens, hogy Kyle, Igu, Untermann, Kocka (Cube, de én csak kockának hívom HAHAHA ), 979, LEQ, Redblek, Fors etc, ha valaki kimaradt szóljon mert jelenleg az is gondot okoz hogy ezt írjam Ja, és én holnap ma még fagyizok reggel hajnalban 10:30-kor Sanchoval jáááj Szegény, el fog menekülni ha meglát XD

Nos, Eklektika egy igen jó hely, el is határoztam hogy augusztusban mindenképpen ott fogom tartani a búcsú-blogtalim. Ami persze nem végleges búcsú lesz, csak hát tudjátok, elég nagy váltás következik most nekem. Juhééé de várom már

Majd Alterego. Lady Dömper vette a bátorságot és le”közepesenhelyesezte” Igut, de mivel én mondtam neki hogy ő nagyon helyes, nem csak közepesen, kaptam egy ajándék kotont Juhéé. El is tettem emlékbe. Elvégre nem mindennap kap az ember ajándék gumit magától Lady Dömpertől.

Egyébként feltűnt hogy (józanodok mert egyre inkább tudom, mit írok és visszajavítottam minden elírást húúú de milyenek voltak ) Kyle gyakorlatilag mindenkit ismer. Majd ha már én is olyan nagy és okos leszek mint ő, én is ilyen kis aranyos és népszerű szeretnék lenni. Egyébként Kyle nagyon jófej, ez az első találkozásunkkor nekem nem tűnt fel, elég vak voltam Szóval Kyle, csak így tovább A kis kék bábu szurkol neked XD

Na igen, és amiről még akartam Alterego kapcsán írni, az az, hogy elkérték a személyim. Most voltam először ott nagykorúként, rögtön fiatalkorúnak néznek. Eddig simán beengedtek. Mi van itt, drágáim? Tudom hogy fiatal vagyok, szép és szexi, na de ennyire…? XD

Aztán Untermannhoz, aztán Igu haza, aztán én is haza. Aztán fürcsi, szobatakarítás és indult a következő alkoholtúra. Ezúttal egy volt osztálytársnál, aki nagyon jófej, és egyszerűen képtelen vagyok összeszámolni, mit és hányat ittam. Ohjajjjjjjjjjj :D

Úristen, hát ilyet még nem olvashattatok itt Az tuti. Köszönöm első sorban Kyle-nak a nagyszerű élményeket és hogy megszervezte ezt a egészet, köszönöm mindenkinek, aki ott volt és megismerhettem, különösen pedig az én Drága Olvasóimnak köszönöm Kérlek, tartsatok ki, még akkor is, ha néha  ilyen borzalmakkal terrorizállak titeket (mint ez, amiben van ex, meg Alter, meg Eklektika, meg mittudoménmégmiii ).

Ma még lesz bejegyzés, Józan fejjel. Zsomboros lesz és nehezen érthető. Fasten your seatbelts. It will hurt.

 2.3.9 csak megszültem ezt is. A fejem ááá XD

- Megmosnád a hátam?- szólt ki Zsombor a fürdőszobából. Nem ritka, hogy itt tölt egy-egy éjszakát nálunk, néha akár még úgy is, hogy anyukám vagy tesóm itthon van. Végülis barátok vagyunk 18 (de jó ezt leírni ) éve, miért ne tehetnénk meg ezt, persze ártatlanul?

“Miért ne?”- gondoltam. “Újat már nem láthatok.” Valóban, mikor kicsik voltunk, sokszor fürödtünk együtt, és nem számított, milyen pici volt a fürdőkád, mi belepasszíroztuk magunkat, hiszen olyan de olyan jó barátok voltunk, hogy a világ minden kincséért sem váltunk volna egy egymástól.

Amikor egymásnál aludtunk, akkor is általában egy ágyban, szorosan egymás mellett szenderültünk álomra. Emlékszem, apukám egyszer meg is jegyezte úgy félhangosan hogy ‘Ezek buzik lesznek, ha nem vigyázunk.’ Nos, drágám, vigyázhattál volna kicsit jobban, mindketten buzik lettünk. Hoppá.

Kettőnk között mindig is nagyon erős kötelék volt, bár sosem tekintettem rá ‘potenciális húsként’. Beléptem a fürdőbe, és kicsit más látvány fogadott, mint amilyenre számítottam.

Mióta legutoljára láttam Zsombor meztelenül, nagyon megváltozott a teste. Jó tett neki az egy év úszás, formás kis izmok fejlődtek a karjaira, megizmosodott a hasa, és kidomborodtak a mellizmai. Akár csak barát, akár nem, ez akarva- akaratlan elindított bennem valamit, amit én betudtam a hormonoknak.

Elvettem tőle a betusfürdőzött szivacsot és hozzáláttam, hogy tisztára varázsoljam a hátát.

- Végülis mi volt a hétvégén?

- Nehogymár ne emlékezz, itt voltál te is… mondjuk amennyit ittál, nem csodálnám ha nem lennének emlékeid mint juSt.a.Girlnek…

- Nem a mostanira gondolok, nem vagyok olyan amatőr mint ő, én emlékszem mindenre. Az előzőre. Tudod. Amiről még nem beszéltünk, és amiről nem sokat tudtam meg a blogodban közzétett homályos, elvont firka alapján. Igazad van, vagy mi volt a címe.

- Ja, hogy az… nincsen semmi, mert…- és részletesen beszámoltam neki a budapesti eseményekről.

- Hát ez elég gáz… vagyis, ahogy veszed. Igaza van, ez tény, jól belerondít neked Duino a pasiügyeidbe… vagyis, ahogy veszed megintcsak. Aki megvárna, annak nagyon kell téged szeretnie. Mondjuk annyira, mint amennyire én szeretlek.

Furcsának hathat, de ahogy a hátát mostam, tökéletes rálátással formás kis barátjára, egyáltalán nem vettem ezt a mondatot rendkívülinek. Ezek nálunk mindennaposak.

A beszélgetést a rejtélyes pasiról, akivel azon a hétvégén Budapesten voltam tovább folytattuk, miközben ő lassan megtörölközött és felvette boxerét. Mivel ezen az estén nem volt otthon sem anyukám, sem tesóm, a nappaliban feküdtünk le aludni- ott tudtunk a leginkább kényelmesen elterpeszkedni.

- Átölelhetlek úgy, mint régen?- kérdezte, és nekem még mindig nem tűnt fel, ami amúgy nyilvánvaló lett volna mindenki számára, még akkor is, ha mindennapos szituációk sora követte egymást, de így visszagondolva… igen, így már egyértelmű hogy a hangjában ott volt a félős kis remegés, a bizonytalanság szikrája, a rejtett vágy és a visszafogott izgalom íze.

Rámosolyogtam. Persze.

Átöleltük egymást. Én lehunytam a szemem. Sokáig, sokáig feküdtünk így. Nagyon álmos voltam, kicsit olyan volt, mintha az álom és az ébrenlét határán lebegtem volna.

Ám akkor történt valami… mintha álomból riadtam volna fel, olyan volt… megpuszilt. Ez már nem volt annyira mindennapi esemény.

Kinyitottam a szemem és két olyan szempárral találtam szemben magam, melyekről 18 éve hittem, hogy ismerem őket, de igazából csak most tűnt fel, mennyire szépek is valójában. Két semmihez sem hasonlítható fekete szempár.

Nem tudtam mire vélni a dolgot. Hogy Zsombor és én…? Nem, az nem lehet, hiszen mióta csak az eszemet tudom, az egyik legjobb barátom volt… mióta tudjuk már egymásról a másik másságát, Úristen… ha eddig semmi, akkor most miért lenne, miért kéne lennie, mi ebben egyáltalán a racionalitás…- itt szakítom meg: racionalitást kerestem. Talán tényleg kezdek felnőni…?- … és ha most csak félreértem, és tényleg én vagyok ekkora hülye…

Ám akkor a puszit csók követte. Lassan, mégis észrevétlenül hajolt oda hozzám és lehet egy könnyű, édes csókot ajkaimra- majd várt. Mélyen a szemembe nézett… és ekkor, mintha hirtelen átszakadt volna közöttünk a láthatatlan fal, és vele együtt bennem minden gátlás és ellenérv, én csókoltam meg őt. Hosszan, lassan, simogatva, érzékien… egyre szorosabban öleltem magamhoz, miközben öt ujjának bizsergető érintését egyre lentebb és lentebb éreztem magamon…

Végül keze megállapodott a helyen. Benyúlt a boxer alá és gyengéden, mégis erőteljesen megragadta és elkezdte fel-le húzogatnia bőrt, miközben izgató csókkal szakította félbe sóhajtásaimat, majd ajkai, szemei és egész feje lassan eltávolodott az én fejemtől, és elindult lefelé.

A mennyekben éreztem magam. Pontosan tudta, mikor érzem közelinek a végső pillanatot, és akkor fogta vissza magát, egyre hosszabbra és hosszabbra nyújtva ezzel az élvezetet… majd megint ott találtam az ajkait az ajkaimon. Nem emlékszem hogyan és mikor, de levetkőztetett. Megcsókolt. Ismét mélyen a szemembe nézett, és lassan rám ült. Testével az enyémre hajolt és egyre fokozódó tempóban mozgott, miközben úgy csókolt mint még soha senki.

A kéjes nyögések hangja minden mást kizárt a mi új valóságunkból. Az a kevés fény, ami az utcáról beszűrődött, homályos derengésbe vonta Zsombor testét, amint rajtam vonaglik…

És akkor eljött az örökkévalóság, egy pillanat, melyben a leghangosabban nyögtem, testem átjárta az ismert elektromos bizsergés ezerszerese és elemi erővel mentem el Zsomborba, az én gyerekkori barátomba.

Sokáig feküdtünk még egymás mellett. Nem szóltunk egy szót sem, mégis mindketten tudtuk, mire gondol a másik. Míg végül…

- Captain, mi a fene bajod van?

- Mi… micsoda?

A kép, amit az előbb láttam és átéltem, eltűnt és helyébe megint a fekete szempár tért vissza, csak most neheztelést olvastam ki belőle.

- Nem motyogj már, aludni szeretnék. – mondta, majd bokán rúgott.

Beletartott néhány másodpercbe, mire leesett, hogy valószínűleg életem egyik legfurcsább álmát éltem át az előbb…

2.3.4