Papírhajó

… Svityó, mert azt hiszed hogy nem, pedig de

… nemzetközi szervezet magyar ága, ami odaítélte nekem az ösztöndíjat

… emberek ebben a szervezetben, akik nagyon jófejek és jajjdehűűdeohhdeááááh:D

… Csillebérc és Balatonszepezd

… pálinka ^^

… olaszországi iskola

… nyár, még akkor is, ha az olvasóim 1/3-át elviszed és nem tudnak olvasni

… Titeket, akiket a barátaimnak hívok, és akikkel mi nem véletlenül találkoztunk, mert véletlen nincs

… bloggervilág

… liberalizmus

… szerelem <3-jelet is tudok már, de az picsás

… J.K. Rowling és Janikovszky Éva

… élet, te keserédes tenger, te égetően perzselő homokos part, te didergetően magas hegycsúcs, te… te élet.

… hülye oldalam, már csak így az előzőből kiindulva egyébként miközben írtam, a fenti mondatot Hamlet- stílusban szónokoltam, csak hogy némi vizuális és audio- élményetek is legyen a bejegyzés kapcsán

… válogatott családom

… irigység, ha ellenem irányulsz, mert jó rajtad nevetni

… szerelem

… Captain, te bloggerek bloggere, te jóképűek jóképűje, te jóseggűek jóseggűje, te minden aktív nyunyócsődörök királya, te fantasztikus. te leírhatatlan, ah, Captain

… egoizmus. Ennyi.

Szép az élet ^^ Most mindent szeretek. Persze azért SVityót egy kicsit mindennél jobban, csak hogy elhiggye.

 2.4.6

Vagyis alkoholtúra GYK (vagyis gyengébbek kedvéért ), aminek igazából hivatalosan már vége van, csak utóhatás még igencsak aktívan jelen van a pici cuki fejemben wááá

Naszóval Kezdődött minden azon a derűs péntek hajnalon, amikor is megint voltam akkora balfasz, hogy gyakorlatilag hagytam hogy az exem úgy ugasson le, ahogy neki tetszik. Hogy mindezt miért hagyom? Háááát azt nem tudooom, de tény, hogy hagyom és ez bizony nagyon gáz. Pfff. És az is, hogy ezt leírom de a jééger az jéger és dolgozik, bizony dolgozik

Aztán lelkifurdalásom támadt… mondom, hogy balfasz vagyok!!! És rajzoltam neki. Nekiálltam hajnali fél kettőkor rajzolni, fél háromkor végeztem is, majd csak azért bementem Kecskemétre, hogy odaadjam neki. Megbizonyosodtam róla, hogy mekkora egy surmó fasz, mert én végig a szemébe néztem, ő meg rám egyáltalán nem. Nem tudom, minek játssza az agyát hogy ő mekkora nagymenő, amikor belül csak ugyanaz a félénk, megerősítésre vágyó, a múltja frusztrációjával leszámolni képtelen ember, aki mindig is volt. Bassza, hogy ismerem, és bassza, hogy nem hívtam fel álszenteskedni hogy neki milyen rossz. Őszintén akartam vele beszélni, amikor már tudtam megjátszás nélkül az lenni, erre megkapom hogy szürke vagyok és nem több egy túlmaskarázott (vagy valami ilyesmi) blogcelebnél. Hát kapd be. És én még miattad sírtad. Hát ne is kapd be. Azt nem érdemled meg.

Majd elmentem Budapestre a drága Untermannhoz, akihez jött aztán a drága Iguazu is, és elmentünk az édes cuki Kyle partijára Kyle, irtó jó volt, nagyon élveztem, aranyos vagy hogy hajtogattál nekem papírhajót- képzeld, még megvaan Na, milyen vagyok…? XD És nagyon nagyon köszi, hogy Igut és engem meghívtál 18. szülinapunk alkalmából egy nem is tudom már, mire. De egyszer csak ott termett egy pohár. Köszi ^^ Nos, hát ott igen jól elvoltunk, töökre sok blogger is tiszteletét tette- evidens, hogy Kyle, Igu, Untermann, Kocka (Cube, de én csak kockának hívom HAHAHA ), 979, LEQ, Redblek, Fors etc, ha valaki kimaradt szóljon mert jelenleg az is gondot okoz hogy ezt írjam Ja, és én holnap ma még fagyizok reggel hajnalban 10:30-kor Sanchoval jáááj Szegény, el fog menekülni ha meglát XD

Nos, Eklektika egy igen jó hely, el is határoztam hogy augusztusban mindenképpen ott fogom tartani a búcsú-blogtalim. Ami persze nem végleges búcsú lesz, csak hát tudjátok, elég nagy váltás következik most nekem. Juhééé de várom már

Majd Alterego. Lady Dömper vette a bátorságot és le”közepesenhelyesezte” Igut, de mivel én mondtam neki hogy ő nagyon helyes, nem csak közepesen, kaptam egy ajándék kotont Juhéé. El is tettem emlékbe. Elvégre nem mindennap kap az ember ajándék gumit magától Lady Dömpertől.

Egyébként feltűnt hogy (józanodok mert egyre inkább tudom, mit írok és visszajavítottam minden elírást húúú de milyenek voltak ) Kyle gyakorlatilag mindenkit ismer. Majd ha már én is olyan nagy és okos leszek mint ő, én is ilyen kis aranyos és népszerű szeretnék lenni. Egyébként Kyle nagyon jófej, ez az első találkozásunkkor nekem nem tűnt fel, elég vak voltam Szóval Kyle, csak így tovább A kis kék bábu szurkol neked XD

Na igen, és amiről még akartam Alterego kapcsán írni, az az, hogy elkérték a személyim. Most voltam először ott nagykorúként, rögtön fiatalkorúnak néznek. Eddig simán beengedtek. Mi van itt, drágáim? Tudom hogy fiatal vagyok, szép és szexi, na de ennyire…? XD

Aztán Untermannhoz, aztán Igu haza, aztán én is haza. Aztán fürcsi, szobatakarítás és indult a következő alkoholtúra. Ezúttal egy volt osztálytársnál, aki nagyon jófej, és egyszerűen képtelen vagyok összeszámolni, mit és hányat ittam. Ohjajjjjjjjjjj :D

Úristen, hát ilyet még nem olvashattatok itt Az tuti. Köszönöm első sorban Kyle-nak a nagyszerű élményeket és hogy megszervezte ezt a egészet, köszönöm mindenkinek, aki ott volt és megismerhettem, különösen pedig az én Drága Olvasóimnak köszönöm Kérlek, tartsatok ki, még akkor is, ha néha  ilyen borzalmakkal terrorizállak titeket (mint ez, amiben van ex, meg Alter, meg Eklektika, meg mittudoménmégmiii ).

Ma még lesz bejegyzés, Józan fejjel. Zsomboros lesz és nehezen érthető. Fasten your seatbelts. It will hurt.

 2.3.9 csak megszültem ezt is. A fejem ááá XD

- Megmosnád a hátam?- szólt ki Zsombor a fürdőszobából. Nem ritka, hogy itt tölt egy-egy éjszakát nálunk, néha akár még úgy is, hogy anyukám vagy tesóm itthon van. Végülis barátok vagyunk 18 (de jó ezt leírni ) éve, miért ne tehetnénk meg ezt, persze ártatlanul?

“Miért ne?”- gondoltam. “Újat már nem láthatok.” Valóban, mikor kicsik voltunk, sokszor fürödtünk együtt, és nem számított, milyen pici volt a fürdőkád, mi belepasszíroztuk magunkat, hiszen olyan de olyan jó barátok voltunk, hogy a világ minden kincséért sem váltunk volna egy egymástól.

Amikor egymásnál aludtunk, akkor is általában egy ágyban, szorosan egymás mellett szenderültünk álomra. Emlékszem, apukám egyszer meg is jegyezte úgy félhangosan hogy ‘Ezek buzik lesznek, ha nem vigyázunk.’ Nos, drágám, vigyázhattál volna kicsit jobban, mindketten buzik lettünk. Hoppá.

Kettőnk között mindig is nagyon erős kötelék volt, bár sosem tekintettem rá ‘potenciális húsként’. Beléptem a fürdőbe, és kicsit más látvány fogadott, mint amilyenre számítottam.

Mióta legutoljára láttam Zsombor meztelenül, nagyon megváltozott a teste. Jó tett neki az egy év úszás, formás kis izmok fejlődtek a karjaira, megizmosodott a hasa, és kidomborodtak a mellizmai. Akár csak barát, akár nem, ez akarva- akaratlan elindított bennem valamit, amit én betudtam a hormonoknak.

Elvettem tőle a betusfürdőzött szivacsot és hozzáláttam, hogy tisztára varázsoljam a hátát.

- Végülis mi volt a hétvégén?

- Nehogymár ne emlékezz, itt voltál te is… mondjuk amennyit ittál, nem csodálnám ha nem lennének emlékeid mint juSt.a.Girlnek…

- Nem a mostanira gondolok, nem vagyok olyan amatőr mint ő, én emlékszem mindenre. Az előzőre. Tudod. Amiről még nem beszéltünk, és amiről nem sokat tudtam meg a blogodban közzétett homályos, elvont firka alapján. Igazad van, vagy mi volt a címe.

- Ja, hogy az… nincsen semmi, mert…- és részletesen beszámoltam neki a budapesti eseményekről.

- Hát ez elég gáz… vagyis, ahogy veszed. Igaza van, ez tény, jól belerondít neked Duino a pasiügyeidbe… vagyis, ahogy veszed megintcsak. Aki megvárna, annak nagyon kell téged szeretnie. Mondjuk annyira, mint amennyire én szeretlek.

Furcsának hathat, de ahogy a hátát mostam, tökéletes rálátással formás kis barátjára, egyáltalán nem vettem ezt a mondatot rendkívülinek. Ezek nálunk mindennaposak.

A beszélgetést a rejtélyes pasiról, akivel azon a hétvégén Budapesten voltam tovább folytattuk, miközben ő lassan megtörölközött és felvette boxerét. Mivel ezen az estén nem volt otthon sem anyukám, sem tesóm, a nappaliban feküdtünk le aludni- ott tudtunk a leginkább kényelmesen elterpeszkedni.

- Átölelhetlek úgy, mint régen?- kérdezte, és nekem még mindig nem tűnt fel, ami amúgy nyilvánvaló lett volna mindenki számára, még akkor is, ha mindennapos szituációk sora követte egymást, de így visszagondolva… igen, így már egyértelmű hogy a hangjában ott volt a félős kis remegés, a bizonytalanság szikrája, a rejtett vágy és a visszafogott izgalom íze.

Rámosolyogtam. Persze.

Átöleltük egymást. Én lehunytam a szemem. Sokáig, sokáig feküdtünk így. Nagyon álmos voltam, kicsit olyan volt, mintha az álom és az ébrenlét határán lebegtem volna.

Ám akkor történt valami… mintha álomból riadtam volna fel, olyan volt… megpuszilt. Ez már nem volt annyira mindennapi esemény.

Kinyitottam a szemem és két olyan szempárral találtam szemben magam, melyekről 18 éve hittem, hogy ismerem őket, de igazából csak most tűnt fel, mennyire szépek is valójában. Két semmihez sem hasonlítható fekete szempár.

Nem tudtam mire vélni a dolgot. Hogy Zsombor és én…? Nem, az nem lehet, hiszen mióta csak az eszemet tudom, az egyik legjobb barátom volt… mióta tudjuk már egymásról a másik másságát, Úristen… ha eddig semmi, akkor most miért lenne, miért kéne lennie, mi ebben egyáltalán a racionalitás…- itt szakítom meg: racionalitást kerestem. Talán tényleg kezdek felnőni…?- … és ha most csak félreértem, és tényleg én vagyok ekkora hülye…

Ám akkor a puszit csók követte. Lassan, mégis észrevétlenül hajolt oda hozzám és lehet egy könnyű, édes csókot ajkaimra- majd várt. Mélyen a szemembe nézett… és ekkor, mintha hirtelen átszakadt volna közöttünk a láthatatlan fal, és vele együtt bennem minden gátlás és ellenérv, én csókoltam meg őt. Hosszan, lassan, simogatva, érzékien… egyre szorosabban öleltem magamhoz, miközben öt ujjának bizsergető érintését egyre lentebb és lentebb éreztem magamon…

Végül keze megállapodott a helyen. Benyúlt a boxer alá és gyengéden, mégis erőteljesen megragadta és elkezdte fel-le húzogatnia bőrt, miközben izgató csókkal szakította félbe sóhajtásaimat, majd ajkai, szemei és egész feje lassan eltávolodott az én fejemtől, és elindult lefelé.

A mennyekben éreztem magam. Pontosan tudta, mikor érzem közelinek a végső pillanatot, és akkor fogta vissza magát, egyre hosszabbra és hosszabbra nyújtva ezzel az élvezetet… majd megint ott találtam az ajkait az ajkaimon. Nem emlékszem hogyan és mikor, de levetkőztetett. Megcsókolt. Ismét mélyen a szemembe nézett, és lassan rám ült. Testével az enyémre hajolt és egyre fokozódó tempóban mozgott, miközben úgy csókolt mint még soha senki.

A kéjes nyögések hangja minden mást kizárt a mi új valóságunkból. Az a kevés fény, ami az utcáról beszűrődött, homályos derengésbe vonta Zsombor testét, amint rajtam vonaglik…

És akkor eljött az örökkévalóság, egy pillanat, melyben a leghangosabban nyögtem, testem átjárta az ismert elektromos bizsergés ezerszerese és elemi erővel mentem el Zsomborba, az én gyerekkori barátomba.

Sokáig feküdtünk még egymás mellett. Nem szóltunk egy szót sem, mégis mindketten tudtuk, mire gondol a másik. Míg végül…

- Captain, mi a fene bajod van?

- Mi… micsoda?

A kép, amit az előbb láttam és átéltem, eltűnt és helyébe megint a fekete szempár tért vissza, csak most neheztelést olvastam ki belőle.

- Nem motyogj már, aludni szeretnék. – mondta, majd bokán rúgott.

Beletartott néhány másodpercbe, mire leesett, hogy valószínűleg életem egyik legfurcsább álmát éltem át az előbb…

2.3.4

Azzal indult, hogy átaludtam a pillanatot, amikor nagykorú lettem. Amikor felébredtem, 7:45-kor már negyed órája számítottam jogilag felnőttnek. Örömömben kivettem a fogszabályzóm és elindultam hogy megtöltsem a vizeletmintás fiolát, ugyanis fél kilencre az orvoshoz voltunk hivatalosak az utolsó ellenőrzés- sorozatra. Ez magában foglalta a pisiminta leadását, a tüdőröntgent és a vérvételt.

Az még hagyján, hogy a tüdőröntgenes nő nem akart nagykorúként kezelni és minden szarért anyukámhoz rohangált holott egy olyan kérdésre, hogy hol született, még egy fiatal/kiskorú is tud neki válaszolni. Azonban nem bosszankodtam ezen sokat, inkább izgultam a vérvétel miatt, de hősiesen túléltem. Két perc sem volt az egész, és nem is fájt annyira, de azért annyira bátor nem voltam hogy odanézzek, hogyan is áll ki belőlem az a fránya tű.

Öt kis fiola vért vett le a nő, aki egyébként meg kell hagyni, ügyes volt mert legalább elsőre eltalálta a vénám, plusz egyet az AIDS-tesztnek, ugyanis igen, az is kell, így igencsak kényelmes helyzetben voltam, mert mivel kötelező vizsgálat, így ingyen és bérmentve megcsinálták itthon, amúgy viszont Kecskemétre kellett volna menni, ahol csak 5300 forint ellenében vették volna le a vért erre a vizsgálatra. Pedig itt is, ott is az ÁNTSZ csinálja a dolgot… nem értem én ezt, pontosabban ezt sem a magyar egészségügyben.

Nos, miután meglékeltek, vagyis véráldozattal igazi férfivá avattak- ahogyan ezt anyával megbeszéltük a kocsiban hazafelé – olyan zabálást rendeztem reggeli címszó alatt, mint talán még nyáron soha Érzékenyen érintett a tény, hogy a szülinapom reggelén vérvételre kell mennem, hát még hogy éhgyomorra…!

Közben természetesen alig győztem válaszolni a sok sms-re és beszélni azzal a sok emberrel, akik csak azért kerestek engem hogy boldog szülinapot kívánjanak! Külön meglepetés volt hogy Cube nagy ravaszul kinyomozta a számom és felhívott, ami váratlanul ért de jól esett . Éppen az ebéd utáni mosogatás kellős közepén ért a hívás, amelynek első pár másodpercében még képtelen voltam az érdemi kommunikációra, hiszen az edénytisztogatással párhuzamosan természetesen éppen ettem .

Délután pedig gyakorlatban is kiélveztem frissen megszerzett jogaim, elmentem két olyan helyre, ahol eddig nem szolgáltak ki. Az egyik a lottózó volt, ahol a csaj képébe vágtam a személyi m hogy akkor ide a Rákos asztro-sorsjeggyel! Nem szoktam szerencsejátékozni, mielőtt még bárki is mentális betegnek kiáltana ki, csak már régóta idegesített hogy a lottózós csaj annak ellenére, hogy tudta, hogy nem magamnak adom fel a lottót hanem mondjuk anyukámnak, akit ismer, nem szolgált ki. Nos, most revansot vettem.

A másik hely pedig az italbolt volt, ahol bevásároltam a pénteki nem túl konszolidáltnak ígérkező partimra mindazt, amit a nagypapám nem tud biztosítani, vagyis: sört. Itt is volt személyivillogtatás és sikerélmény

Itt is megragadom az alkalmat, hogy mindenkinek megköszönjem a jókívánságokat és a köszöntéseket! Jó érzés… 18 vagyok. Durva, de jó érzés.

Bábus kép helyett pedig most egy video Jó szórakozást! XD

2.3.2

1 évesen nagyon örültem annak, hogy elsajátítottam a járás tudományát,

2 évesen elkezdtem folyékonyan beszélni (és ez azóta is nagyon jól megy ),

3 évesen rájöttem, hogy elég csak elpanaszolni az óvó néninek hogy az Olivér megint meg akart verni, és rögtön enyém a kisautó (igen, kis genyó voltam, tudom…)

4 évesen már tudtam, hogy nem zöld-fehér-piros hanem piros-fehér-zöld, ez ugyanis sokáig nem ment, ami, tekintve hogy a zászló volt a jelem, elég kínos volt

5 évesen kijelentettem, hogy márpedig ezt a kisbabát vigyük vissza, én fiút akartam,

6 évesen már fejlődőben volt az egom, mert az óvódai ballagás után kijelentettem, hogy szerintem én mondtam a legszebben a verset,

7 évesen pedig már tutira tudtam hogy jó vagyok, hiszen nekem jött össze először a 10 kismalacos nyomda olvasásból, így én szereztem az osztályban először piros pontot,

8 évesen elvesztettem két legjobb barátom- a Mikulást és a Nyuszit, majd

9 évesen sajnos az ajándékhozó Jézuskától is el kellett búcsúznom, aki a Fogtündért is magával vitte,

10 évesen már olyan nagy egom volt, hogy a kistáblámat kiállítottam az utcára, hogy mindenki láthassa rajta a nagy ‘Ma lettem 10 éves’ feliratot,

11 évesen nagyon örültem, hiszen abba a korba értem, amikor az embert felveszik a Roxfortba és biztosra vettem, hogy ez velem sem lesz másképp (jó nagy pofára esés volt szeptember elseje…),

12 évesen kisebb sírógörcsöt kaptam, mert életemben először nem lettem kitűnő (azóta sem),

13 évesen piros betűs ünnepnappá minősült minden egyes hétköznap, amikor szőrszálkezdeményt találtam a zacsimon (ez azóta persze változott ),

14 évesen majdnem megcsókoltam egy lányt (nos, igen, ez is változott azóta ),

15 évesen pedig leesett hogy basszus, én meleg vagyok.

16 évesen fülig szerelmes voltam,

17 évesen pedig nemzetközi ösztöndíjat nyertem.

18 évesen pedig azon gondolkodom, hogy jövőre ide majd remélem azt írhatom, hogy “sikeresen elvégeztem az első évem Duinoban”.

Jippí jé Nagykorú lettem

2.3.1

Untermann buzdít egy ideje egy 25-ös lista megírására, konkrétan egy ilyen lista képernyőre vetésére:

Rules: Once you’ve been tagged, you are supposed to write a note with 25 random things, facts, habits, or goals about you. At the end, choose 25 people to be tagged. You have to tag the person who tagged you. If I tagged you, it’s because I want to know more about you.

De mivel az én kedvenc számom a 24, ezért inkább 24+1-es listát írok. Csak Nektek

1. Imádok firkálni, rajzolni, mindenfélét alkotni, akár egy kis nonfiguratív motívum, akár egy nagyobb  mű(remek) amiről beszélünk.

2. Töröltem magam iwiwről.

3. Facebook-fan lettem. Van kis állatkám is, aki a Pet Society mezein éldegél. Gyakran meglátogatja Matin állatkáját, aki már olyan büdös, hogy legyek röpködnek körülötte. Ejnye.

4. Ha ismerkedek egy sráccal, fel szoktam neki tenni a kérdést hogy olvas-e blogokat. Ha a válasz “nem”, akkor megnyugszom ugyanis nagyon nem szeretném ha a leendőbelim olvasná a blogom. Ezzel egyszer már megjártam, többször nem akarom.

5. A házimunkák közül legjobban a portörlést utálom, bár jó zene mellett azt is megcsinálom ha nagyon muszáj. Amúgy a szobám állapotára nagyon odafigyelek, ez számomra nagyon fontos.

6. Így születik meg egy bejegyzés a Papírhajón A verzió: Captain agyába betolakodik egy jó ötlet valamikor, gyorsan beírja címszavakban a telefonjába mint sms-piszkozat (azért oda mert az mindig vele van és nem veszti el (jóesetben)). Aztán hagyom a gondolatot hogy érlelődjön, majd amikor már elért a megfelelő szintre és konkrét mondatok is összeálltak a fejemben, leülök ide és megírom.

7. B verzió: Pont itt ülök a laptopnál és eszembe jut egy jó ötlet. Kihasználva a kreatív rohamot, leírom a bejegyzést. Általában kómás fejjel ülök neki írni, azok a bejegyzések a legjobbak, vagy azok amik valamilyen oknál fogva elsőre elvesztek és újra be kell őket gépelni.

8. Utálom a pacalt, a grízes tésztát és az Unicumot.

9. Még sosem láttam a tengert, bár azt hiszem szeptembertől kárpótolva leszek szép magyarosan megmondva ezért, ugyanis az iskolám a tengerből kimagasodó szikla tetején álló kastélyban működik. Egész jó, nem?

10. A Kapitány nicknév eredete: amikor indítottam a blogom, hatalmas PotC rajongó voltam (most is az vagyok bár már nem olyan intenzíven) ezért alap volt hogy Captain leszek. A 29 azért jött hozzá, mert a freeblogon a sima Captain már foglalt volt. A Papírhajó mint blognév meg már adta magát

11. A bábus style egy éjjel pattant ki a fejemből amikor visszatértem a szobámba éjszakai pisilésemből és még nem tudtam elaludni.

12. Kedvenc stílusirányzataim a szecesszió és az eklektika.

13. Imádom a törit! Ez a kedvenc tárgyam, nincs jobb mint a diplomáciatörténet… egyszerűen csodálatos! MCC modern kori töri kurzus-függő vagyok. És persze Osztrák- Magyar Monarchia rajongó.

14. Félek a békáktól és a hüllőktől. Viszolygok tőlük. Fúj, undorítóak. A levelibékák és a teknősök képeznek kivételt, de elég csak ránézni egy kígyóra vagy egy varangyra, olyan gonosz a tekintetük…

15. Nem tudok fütyülni. Aki megtanít, kap egy puszit. Vagy esetleg beváltom azt az ígéretet, amit Cube és Custos tettek, mégpedig hogy eljöhet velem Alteregoba Persze ez csak akkor áll ha a tanítóm egyben az ominózus verseny egyik győztese.

16. Kétéves koromban majdnem meghaltam, a szervezetem ugyanis eldöntötte hogy következetesen visszaküld minden folyadékot hányás formájában. Természetesen mindez nyáron volt, és egy orvos sem volt itthon, elutaztak szabadságra. Egyet mégis sikerült keríteni, aki gyakorlatilag megmentette az életemet. Ohyeah

17. Kedvenc évszakom a nyár, nem csak a szülinapom miatt hanem amúgy is… milyen ember az aki tud élni 30 fok alatt? Mutáns (persze ez csak poén)

18. Utál az osztályfőnököm. Ezt előbb-utóbb mindegyiknél kivívom, nem is tudom miért. Talán kicsit nagy a szám és hajlamos vagyok elfeledkezni arról hogy a szabályok rám is vonatkoznak. Hát, előfordulhat. Mindenesetre úgy gondolom azért amiért olyan eredményeket hozok a sulimnak amilyeneket, ez valahol jár nekem, nem…?

19. Apámat meginterjúvolta egy újság a napokban a melegek élettársi kapcsolatáról. Jutalmul a véleményéért elhívtam gokartozni és felkentem a falra egy kanyarban. Persze ő fizette a menetet.

20. A macskám becenevei: Pogika/Cunci/Punci/Puncipöcögtető/Cuncos – ez majdnem olyan mint a Custos / Cunc/Cuncer/Puncer

21. Nem szeretem az msn-t. Az a gond hogy túl sok ember akar velem beszélni egy időben. Hát Istenem, mit tegyek, a népszerűség átka…

22. Egyszer elkezdtem olvasni a Bibliát de nem jutottam el még Mózes második könyvéig sem (az egyessel kezdődik az egész). Azóta a kezembe sem vettem, még hittanórán sem (mondjuk már nem kell mert egyháztörit veszünk ami még érdekes is), inkább közösködtem a padtársammal az övén

23. Szeretek énekelni csak rohadtul nem tudok.

24. Csak angolul olvasok könyvet. A Battle Royale most kivételt fog képezni, de csak az. De csak azért mert Viktor adta kölcsön

24+1. Nem gondoltam volna hogy ilyen gyorsan a lista végére érek. Ide egy verset terveztem nektek, szerintem tetszeni fog… nem én írtam hanem az örökbecsű Paul Verlaine.

TANÁCS KISFIÚKNAK NYÁRRA

                          A kisleány kiváncsi:
                          két ujjhegyével tartja,
                          mert azt hiszi, pisálni
                          készül a kölyök farka.

                          De az feláll. Húzigálja
                          - csak tízéves, Úristen! -,
                          s hogy nyögdicsél a drága,
                          míg jobbra-balra spriccel.

                          A lány bámul: nem sárgás,
                          fehér tejet eresztett.
                          Lehajtja hozzá száját,
                          megkóstolja a nedvet.

                          Ne büszkélkedj, fiacskám,
                          ne mondd ezt élvezetnek.
                          Pajtásod többet használ,
                          kivel a rétre mentek.

                          Elfeküsztök az árok
                          legalján, komisz kölykök,
                          gyorsan le a nadrágot,
                          dugjátok ki a pöcköt,

                          szívd őt meg, de a spermát
                          tarsd vissza, mert így kéjes,
                          mikor két suhanc egymás
                          tátott szájába élvez.

                          S hogy ennél jobb már nincsen?
                          Van! Osztályodban negyven
                          bugris jár, egy-egy frissen
                          meszelt, ruganyos seggel.

                          Menj egyikkel a pajta
                          mögé, állítsd négykézláb,
                          fektesd a fűben hasra,
                          guggoltasd, mint a békát:

                          térdelj mögéje szépen,
                          húzd szét farráncát, lődd meg.
                          Azt érzed, hogy az égben
                          vagy és szárnyaid nőttek.

                          Vagy te feküdj le s hagyd, hogy
                          ő fúrjon meg fardombod
                          tövén - nem élt még taknyos,
                          ki erre nemet mondott.

                          S a lánykák! Most bérmáltak:
                          nagyszámú a rokonság,
                          mind vétkezni kívánnak -
                          és nővérkéd, hugocskád!

                          Csináld velük akárhol,
                          találsz csűrt, padlást, kertet
                          dosztig - csak ne az ágyon,
                          mert ezzel gyanút keltesz.

                          Hanyatt fektesd az édest.
                          Két lába között árok.
                          Azt nem kell keresgélned:
                          szabad szemmel meglátod.

                          Oda, fiam! Előlről
                          nyomod be. Használj némi
                          erőszakot először.
                          Tudja meg, ki a férfi!

                          A lányság között gyorsan
                          veszi neszét hírednek.
                          Jönnek hozzád csoportban,
                          s akikkel egyszer tetted:

                          mind utánad szaladnak
                          s repetálnak belőle.
                          Ezt meg ne gyónd a papnak,
                          mert ideges lesz tőle.

Tetszett?

2.1.1   captain@paperboat.hu

Hát nem helyes?

2.0.6   captain@paperboat.hu

Ez a bejegyzés múlt héten kellett volna hogy datálódjon, de mindeféle más miatt ide csúszott át

Szóval megnyertem az ösztöndíjat, örömködtem magamnak de úgy gondoltam mit sem ér a boldogság ha az ember egyedül van, így hát nagy levegőt vettem és beígértem a barátaimnak szombat estére egy házibulit.

Nyolcra hívtam őket, és így már délután kettőkor nekiálltam a szintén beígért palacsinta elkészítésének. A palacsintámról azt kell tudni, hogy jelenleg szegényes gasztronómiai művészetem csúcspontja ez az étel, ami bár finom meg minden, de igencsak szegényes tudásról árulkodik. Ezt mindenképpen tovább kell fejleszteni, főleg mivel ennek a hétnek az elején hivatalosan is tuti: Olaszország, és egy, azt az iskolát elvégzett csajtól azt a tippet kaptam hogy nem feltétlenül rossz ha tudok magammal kezdeni valamit a konyhában ott. Hát ok, nyáron fel kell kötni a gatyaszárat Legalább az alapokat el kéne sajátítani.

Na de, addig is: természetesen a palacsinta készítését dokumentáltam, íme: (a képek után folytatódik a beszámoló)

Természetesen az este nem csak palacsintákból állt, hanem egyéb jó dolgokból is. Ezek egyike volt az a két üveg pálinka amely nagypapám az estét segítő szándékáról tett tanúbizonyságot, bár igen rövid ideig minek következtében elég khm hogy is mondjam, furcsa állapot lett rajtam úrrá amin a vendégek távozása utáni forró fürdő sem segített, sőt… erről SViktor egyébként nagyon viccesen tudna mesélni biztos, felhívott és olyan hangon szerintem még senki más nem hallott engem beszélni mint ő akkor… Nade pár perccel később az ágyikómban már sokkal jobb volt a helyzet, bár a másnaposságot nem sikerült elkerülni, sőt…mit ne mondjak, marha jó volt így suliba menni hétfőn és tz-t írni de ez van…

Minden esetre nyugtat a tudat hogy akármit teszek, van egy biztos utam ahol végig fogok menni. Ez persze nem jelenti azt hogy akár egy cseppnyivel is lazábban lehet venni a sulis és sulin kívüli tevékenységeimet, sőt, éppen ezért kell talán ha lehet még többet beleadni mert szűk négy hónap múlva minden eddigi tapasztalatomra (nem csak tudásomra!) szükségem lesz. De erről majd akkor…

Amúgy a heti suli maga volt a borzalom (ballagás szervezése, bankett, szerenád…), jó ez az érettségi szünet. Mármint nekem, aki hétfő-kedd-szerdán nem érettségizik és a csütörtöki sem nyom sokat, sőt, semmit a latban. Mondjuk elég mókás lesz exemmel egy teremben emelt angolt írni…

Szóval a sikert megünnepeltük, a belünk kidolgoztuk azért hogy a végzősök minden este lerészegedhessenek, ez az!  Jöhet három nap pihenés, bár most belegondolva igazából idejét sem tudom MCC-re mikor néztem fel és a víz is kiver ha belegondolok ott mit fogok találni szóval talán nem is lesz olyan felhőtlen pihenés ez a három nap… De így szép az élet, legalább lesz mit csinálnom. Nem úgy mint most szombaton… de ez már egy másik történet amit talán máskor mondok el, talán el sem mondom

Ritkán veszem ennyire lazára a bejegyzéseim, ilyenkor kicsit olyan érzésem van mint ha semmit sem csináltam volna hiszen gyakorlatilag ugyanezt öt percben ledarálom bármikor bárkinek. Na jó, legyen fél óra, ha beleszámítjuk a gesztusokat és a röhögést

2.0.4

Anya: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! (bééé!)

Apám: És mennyit kell fizetni? (neked nem mindegy, most úgy őszintén? nem zavart eddig sem a téma)

Captain: Persze reméltem, de hogy meg is kapom fúú ezt nem gondoltam volna jó persze valahol gondoltam meg számítottam rá mert tudom hogy jó vagyok de most nagyon fontos hogy ne szálljak el… (de legalább ismeri magát a srác)

Egyik legjobb barát: Utállak! Utállak! Ááá, hihetetlen! De ha tudnád most mennyire utállak! (én is, tudod jól

Unokatesó: (sírva) Együtt nőttünk fel és most itt hagysz? Nem érdekel, én pályázok, megnyerem és utánad megyek! (gyere! csak nehogy elkapjanak a határon! lehetőleg Szlovénia felé gyere, az EU-tag)

Osztályfőnök: Hát végre egyenesbe jön az életed! (eddig tökre görbe volt ha nem vettétek volna észre)

Angoltanár: Ugye én megmondtam? (azt mondtad, érzed! )

Nagymama 1: Ez piramisjáték. (persze, én leszek a fáraó)

A hozzá tartozó nagypapa: Hát, kár. Most már nem fogok tudni mindent ami történik veled mert ott nincsenek ismerőseim. (na ezért biztos nem fogok könnyeket hullajtani)

Nagymama 2: Most sírjak vagy nevessek? (nevess sírva)

A hozzá tartozó nagypapa: Ez szép! (köszi, a cseresznyéket azért még megvárom)

Nagynéni: (levegőért kapkod és nem tudja szavakba önteni amit mondani akar) (igen, kb. én is hasonlóképpen reagáltam)

Osztálytárs: Akkor miért nem mondod vissza az érettségit meg a nyelvvizsgát? (minek? azért gürcöltem egész évben hogy most visszamondjam?)

Osztálytárs 2: Akkor neked már tök mindegy milyen jegyeket kapsz! (elvileg igen, gyakorlatilag már magam miatt sem)

Tesó: Jaj… nekem végem… (én is szeretlek

Egy másik nagyon jó barát: Mi másra is számítottunk? (oh és még én legyek szerény)

Ugyancsak nagyon jó barát: Most mit lepődtök meg? Én végig tudtam. (tavaly is tudtad, mégsem kaptam meg. vagy már ezt tudtad? ahh kis ravasz)

Matektanár: És azt megmondanád nekem hogy ezután kinek fogok beszólni? (azt nem tudom de én az utolsó óránkon biztos rád zúdítom az egész évi mennyiséget gonosz vén banya)

Iguazu: Tudtam! (L)

Matin: Ügyes vagy báz gratula! (jöhetsz látogatni )

Untermann: Büszke vagyok rád! (akkor is Olasz )

Szobatárs: Akkor ketten emigrálunk! (igen csak te családostul )

Pogi: Miáu (=adj kaját) (jaj Punci te sem változol)

Volt kémiatanár: Ez hihetetlen! Gratulálok! Gratulálok! Sok sikert! (bakker nem is tanít de milyen rendes)

Igazgatóhelyettes: Elszívják a magyar agyakat. De azért sok sikert! (ha igazán jó munkát akartál volna, erőlködtél volna még egy kicsit a mosolyon)

2.0.2

Rajz fakt, kedd, délután negyed öt körül, központ, templomrajzolás. Már majdnem vége- a faktnak is, a rajz is lassan elkészül. Már csak egy-két vonal itt, egy kis finomítás erre-arra, az árnyékok rendben, tér rendben, arányok rendben, megérte két hónapot vesződni ezzel (is). Büszke voltam magamra, és pont arra gondoltam hogy egy év múlva ilyenkor vajon még mindig a kecskeméti eget fogom-e bámulni, amikor megcsörrent a telefonom.

Anya volt az. Hívott, hogy megjött a levél az ösztöndíjbizottságtól, amely az eredményt tartalmazza.

Mondtam neki hogy jó, tegye le az asztalomra, majd pénteken kibontom, mert én akarom kibontani. Igazából nem is tudom ezt miért találtam ki, de talán azért mert féltem a kudarctól, attól hogy a levélben elutasító válasz lesz, hogy leírják hogy nem engem választottak, nem vagyok benne abban a háromban akiket 208 közül válogattak ki nagy gonddal… és letettem.

Majd tíz perc múlva visszahívtam anyát hogy na jó, engem nem érdekel, bontsa ki  mert szétrágom a körmeim olyan ideges vagyok. És nekiállt. És bontotta… hallottam ahogy szakad a boríték, ahogyan csúszik ki a levél, széthajtogatja… majd felsikít. És kiáltozik a tesómnak, és örömében ugrál, a kezében még ott a levél, ő már tudja de nekem még le sem esett, csak maga az érzés árad szét bennem lassan de biztosan, átjárja minden sejtem és feltölti őket valamiféle ritmusos vibrálással… igen, ez az volt: a győzelem és siker tudata, és akkor, abban a pillanatban ahogy anyukám kimondta hogy “nyertél”, akkor már tudtam, akkor már megértettem mi van, és akkor már én is vele együtt ugráltam tőle negyven kilométerre de mintha ott lettem volna mellette,  mintha a levél az én kezemben lett volna… és letettem a ceruzát mert annyira remegett a kezem hogy nem tudtam befejezni a rajzot, szaladtam, telefon a kezemben, sms-ek, hívások, be a koliba, mindenkinek a nyakába ugrottam akit csak találtam… öröm, öröm és öröm, határtalan öröm mindenfelé, aznap semmi sem lehetett nem szép, semmi sem ronthatta el a kedvem, és a mosolyt nem lehet letörölni az arcomról azóta sem… nem lehet, mint ahogy a szívemből sem lehet kitörölni azt a láthatatlan fényt ami elárasztotta tegnap délután, és azóta is ott ragyog…

Igen, szeptembertől itt hagyok sok mindent. Magam mögött hagyom az eddig felépített életem, elmegyek valahová, ahol csak egy dolog lesz biztos: az hogy jó lesz. Két év Olaszország vagy Wales következik most: két év, és ez csak a kezdet… valami új kezdődik most, ami azt jelenti, hogy valami másnak pedig vége szakad. Nem lesz többé református gimnázium, nem lesz több reggeli áhítat, jutott eszembe mindjárt… és nem lesz több kényelmes otthonlét mert messze lesz tőlem minden, ami most számomra a világot jelenti- éppen ezért kell majd felépítenem egy újabb világot és ahogy magam ismerem, nem lesz gond mert sikerülni fog. Innentől nincs megállás: kaptam egy hatalmas esélyt, minden rajtam múlik.

Izgulok, Várom, mi fog történni, várom milyen lesz az élet szeptember után… várom, mennyire tudom megállni a helyem, mit tudok elérni, hol van képességeim határa, mi az amire még elég az erőm és mi az, amire már nem…rengeteg kérdésem van, de mindre választ fogok kapni. Lesz rá két évem.

A távcső végén már felsejlett a Jóreménység foka, ahol a Papírhajó irányt vált. Hajrá!

2.0.1