- Isten óvja a királyt! - Isten áldja a királyt! - Isten óvja Magyarországot! Vivát! Vivát! – zengték a szokatlanul kellemes januári estébe az ünneplők jókívánságaikat a Parlament előtt, amelynek erkélyén nem más állt, mint maga a király, teljes egészében: kezeit és mosolyát szélesre tárva üdvözölte a téren őt ünneplő tömeget. Jámboran mosolygott, mint mindig, [...]
Elfordultam, és kiviharzottam az étkezőből. A tetőn talált rám. Egyedül ültem a kéménynek támaszkodva, jobb kezemben egy régen leégett cigit tartogatva meredtem a templom közeli tornyára. Hazug mocskok, gondoltam magamban, olyan akar ő is lenni, mint ti… ti vagytok a példaképe, a készre szabott személyiség, amit felvehet a csődöt mondott sajátja helyett… - Na, mi [...]
- Szia. - Szia. – mondtam én is, majd határozatlanul néztem, ahogy leszáll a villamosról és kilép a ritmikusan szálló hó alá. „A Baross tér következik” – hallotta Zsombor. Az ajtók záródtak, Kis Esti azonban nem távolodott: a villamost nézte, pontosabban valahol a villamos és a felhős ég között kalandozott a tekintete, meg- megízlelve Zsombor [...]
Tanácstalanul téblábolt fel és alá, sehogy sem találta a helyét. Vakító fehérség, mindenhol csak ez a fránya vakító fehérség, égette a szemét – ám amikor meg akarta dörzsölni azt, nem tudta megérinteni. Ebből rájött, hogy valószínűleg nincsen szeme. De hogy ne lenne – kérdezte ekkor magát – ha egyszer ennyire irritálja a fény? Vagy netán [...]
Ébressz fel, ha vége lesz szeptembernek és mondd, hogy nem álmodom. Mondd, hogy igazak a színes buborékokba vegyült lebegő sárdarabkák. Hogy igaz, amit megélek. Hogy én tényleg létezem, ebben a korban és ebben a precíz pillanatban itt, melletted. Ébressz fel és mondd, hogy éljek. Hogy lépjek ki az álomból, mert nincs értelme tovább aludni. Mondd, [...]
