Sikerélmény
kell most nekem, de sürgősen.
Nem tudom, hogy a rossz természet vagy simán csak retardáltságom számlájára írjam, de ha pár napig (hétig…) sikerélmény nélkül maradok, akkor… fogalmazzunk úgy, hogy kedélyállapotom grafikonja bizony erőteljesen lefelé veszi az irányt.
És hogy mi a baj? Miben buktam el? Mi nem működik úgy, ahogy működnie kellene?
Lényegében- majdnem minden. Most legalábbis. Nem arról van szó, hogy nem szeretek itt lenni- sőt, imádok! Nagyon szeretem Duinot és az iskolát, hihetetlen, hogy én kaptam meg ezt az esélyt, csak mostanában kicsit kisiklott minden… és ha minden egyszerre siklik ki, az nem kimondottan kellemes, és a reális önértékeléssé csökkent egomat a minusz irányába fordítja.
A suliban ezen a héten nem voltam sikeres. Egyáltalán nem. Kezdődött minden a blokkváltással- az angolomon két szintet emeltem, így most a majdnem anyanyelvi szinten beszélő csoport magasabb tagozatában vagyok, egyelőre próbaidőn, ami viszont ütközött az emelt olaszóráim időpontjával, minden lehető helyen, szóval át lettem rakva egy másik olaszcsoportba, ami szintén emelt, csak a tanár… nem rossz, csak az energiabomba Cristina után az egyhangú és materiális Paola maga a kész agyhalál. Márpedig nekem érdekes tanár kell, mert ha az előadásmód nem érdekes, vagy nem érzem magamon a teljesítéskényszert, akkor előbb- utóbb öntudatlanul is feladom, és elkalandozok… ami nem kimondottan jó. Ezen már felnyomtam az agyam, majd jött a töriesszé… a töri mindig is a sikertárgyam volt, csoportelsőségem sosem volt megkérdőjelezhető (egészen mostanáig- itt már nem annyira egyértelmű). 2000 szavas esszében kellett kifejtenünk a véleményünkek Németország szerepéről az első világháború kirobbantásában, és olyan szinten mellélőttem, ahogy csak lehet. Gyakorlatilag tudományos esszé helyett a személyes véleményem támasztottam alá tudományos érvekkel, ami nem tetszett a tanárnak, és jól le is húzta a jegyet. Aranyos volt, mert hozzáfűzte, hogy tudja, hogy ennél ezerszer többre vagyok képes, és hogy ez csak egy baki volt, de a tüske akkor is itt marad- magammal kapcsolatban. Ok, többet nem csinálunk ilyet, személyes vélemény nullára redukálva a töri esszében, de akkor is…
Aztán folytatódott minden a matekkal. Matekból három szint van- studies, standard és higher. Év elején a standarbe osztottak a szintfelmérőm alapján- dagadt is a mellem a büszkeségtől, de azóta kiderült, hogy bizony, nem is olyan egyszerű ezzel lépést tartani, mint az elején tűnt. Másodévesem felvilágosított, hogy a studies felel meg az otthoni középszintnek, a standard az emeltnek, a higher meg kb. a BME első éves matekanyagát takarja, szóval ilyen kontextusban talán már érthető is, hogy hol keresendő a probléma. Ok, maga a studies-ba lemenetelés még nem is akkora gáz, mert hát Istenem, megesik az ilyesmi, de a gáz csak az, hogy a jövőben valami olyasmit szeretnék dolgozni az EU-nak, ami a közgáz és a társadalom összefonódását és kölcsönhatásait elemzi és jósolgatja a várható társadalmi reakciókat a különféle gazdasági változásokra- ehhez pedig nem kevés egyetem kér minimum matek standard nemzetközi érettségit, ami már gáz, mert a tananyagot végignézve egyértelmű, hogy nem tudom megcsinálni. Márpedig ha én azt mondom valamire, hogy nem megy, akkor az tényleg nem megy. Tehát vagy más szakirányt választok (szociológia, jog, európai politikai tanulmányok, nemzetközi kapcsolatok, ?irodalom? stb.), vagy megpróbálkozok egy lehetetlen blokkátszervezéssel, ami alapjáraton halálra van ítélve, mert nem sétálhatok be az igazgatóhelyetteshez hogy ‘Ciao, I’d like to change my teacher because I kinda’ hate him, and I strongly assume that with a new teacher I might be able to produce some kind of success.’ Oh, ugyanis maga a matektanár személye is kiábrándító: biztos egy ízig- vérig idevaló ember, nem tudom, de kb. úgy tanít, mint egy robot, akit reggel beindítottak, és este kikapcsolja magát (vagy felrakja magát töltőre és letölti magára az új oprendszert…).
Aztán az újdonsült angolóráim egyikén is félreokfejtettem az egy férfi- két nő ‘házasságot’ (Dylen Thomas: Under Milk Wood), és a kölcsönös szenvedést vontam le kozekvenciaként, miközben mindenki más a ‘végülis mindenki boldog’ végikifejlet mellett foglalt állást, még a leszbikus szexmániás tanár is, ami megintcsak nem tett jót az önbecsülésemnek.
Közgázzal mostanában jól megvagyunk, mondjuk ma háromnegyed órát szenvedtünk a fülöp- szigeteki sráccal a házi feladaton- végülis rájöttünk a megoldásra (nekem ugrott be az isteni szikra), de aztán a montenegrói srác közölte, hogy amin szenvedtünk, nem is volt házi, mert még nem tanultuk. Ahhoz képest egész jól összehoztuk a megoldást- már ha jó, amiben azért picit kételkedek.
Mr. Norway pedig… sokra megyek vele, ha mondjuk éjszaka összefutunk az utcán két rezidencia között tranzitban, aranyosan és kedvesen rám mosolyog és köszön azon az édes, behízelgősnek szánt hangján, amúgy meg nem kezd velem semmit… mondjuk mostanában én sem kezdtem vele sok mindent, igaz, de van egy határ, aminek túloldalán a megalázkodás lakozik, ergo nem lépjük át. Tehát Mr. Norway-t úgy néz ki, buktam. Nem látványosan, nem pletykák hada által kísérve, csendben, de biztosan elbuktam. Mondanom sem kell, hogy ez sem tett jót az önértékelésemnek. Még akkor sem, ha ő vesztett többet.
És hogy mire van szükségem? Sikerélményre. Mi hozhat sikerélményt? Egy tökéletesen összerakott esszé/beadandó, egy helyes órai okfejtés és tanári dicséret, pasinál elért siker- vagy a kairói diák- ENSZ- delegáltság elnyerése (az iskolánk Oroszország “képviselőjeként” küldhet két elsőévest Egyiptomba februárban).
De most, hogy kiírtam mindezt magamból, rögtön jobban érzem magam. Ha dobom a matekot gyökérszintre, hát legyen úgy: max találok olyan egyetemet, ahol flexibilisek a tárgyszintekkel kapcsolatban (pl.: Hollandia, Németország, stb.). Ha a töri esszém elb*sztam: nagy ügy, a következő kiváló lesz, mert tudom, hogyan ne csináljam. Ha Norway-nél elbuktam: nagy ügy. Jön másik.
És már csak azért is fel a fejjel, mert sikeresen belobbiztam magam a jövő heti Economics tanulmányi kirándulásba az Illyhez 
És vannak barátaim is, nem is kevesen, vannak haverjaim is, akikkel meg hülyülni lehet, van két csodás másodévesem, “anyu” és “apu’ elfogadnak és szeretnek, nemzetközi ösztöndíjas vagyok egy egyedülálló iskolában, és még ha átmenetileg most nem is úgy jöttek össze a dolgok, ahogy szerettem volna, ez még nem jelenti azt, hogy nem vagyok jó, vagy érdemes arra, hogy itt legyek.
Szeretek blogot írni Most jó kedvem lett.
“Akkor vagy igazán ügyes, ha vesztett helyzetből is fel tudsz állni! Annyi brilliánsat állítóttál már itt a blogodban is magadról, nem hiszem, hogy nem lennél képes megoldani a Bukást is.” – Lacinak igaza van. Mindent képes vagyok megoldani, csak nem szabad hagynom, hogy eluralkodjon rajtam a picsogás.
2.8.4
) és mindenkinek, aki még olvas de most nincsen itt megemlítve arról, hogy mi is happening with me.
Néhány tanár már ad jegyet (E-Systems), a többség még csak százalékol és pontoz (töri: 29/30, olasz: 92%, 80%). Viszont lassan kezd besűrűsödni a tennivalók sora (tesztek, esszék, elemzések: most pl. egy egyoldalas olasz képelemzéssel, Voldemort személyiséganalízisével valamint levélfajták vizsgálatával és rendszerezésével, ja, nameg egy egyelőre ismeretlen témában írandó töriesszével dolgozok). Mindezek mellett ott van a négy szolgálat: a kreatív, a sport, a szociális és az iskolának végzett munka. Akar még valaki ide jönni? 
