Papírhajó

Mert most ennek jött el az ideje.

Nem akarok különösebben írni már arról, hogy miért, ezért nem használom a kimondottan sablonszerűre megírt bejegyzést, amivel a szünetet akartam bejelenteni- azt hiszem, az a laptopom Papírhajó mappájában fog pihenni, mint ahogy minden, amit az újrakezdésig írok.

Szünetre van szükségem, mert át kell gondolnom, mi történt az elmúlt egy évben. Idő kell, hogy dűlőre jussak magammal, a világgal.

Írhatnék a mindennapjaimról, a velem történő vicces dolgokról, „nevettethetnék”- de a Papírhajó, mint az én blogom, nem ezt a funkciót látja el. A saját belsőbb énem kifejezője, közvetítője, gondolataim raktára- az én kis következmények nélküli privát játszóterem, ha úgy tetszik.

Az életem pedig megy tovább, a mosolyokkal, nevetésekkel, kalandokkal, élményekkel- mint egy amúgy teljesen átlagos 18, lassan 19 éves kisember élete.

A Papírhajó most egy időre kiköt. Az utasoknak, akik eddig a fedélzeten utaztak velem, teljes szívemből köszönöm a bizalmat, amivel megtiszteltek. Köszönöm a kommenteket, e-maileket, hozzászólásokat, a támogatást, a kitartást. Ez sokat jelent nekem.

A Papírhajó most meghatározatlan időre kiköt. A fedélzet zár, a Kapitány elhagyja a hajót.

3.4.9

captain@paperboat.hu

- … és akkor a mutató- és középső ujjaitok a here mögé teszitek, a hüvelykujjal pedig lassan, gyengéden masszírozzátok a herét, aminek a felülete ideális esetbe sima, de…

(Captain ásít)

-… na igen, és ha ez van, akkor van hererákotok.

“Persze nekem ez nem lehet.”

Aztán a koleszban este a zuhany alatt eszembe jutott a mozdulatsor, amit a védőnéni mondott. Masszírozom, masszírozom… Nem… Ez… olyan mint egy csomó… de az nem lehet, hiszen nem is… de mögötte is, rajta, végig… ez áttétes, biztosan már az…

Vége lett a világnak. Egy érintés, egy másodperc és összedőlt majdnem 18 év. Összedőltek az izzadságszagúan kellemes álmok. A látótérből hirtelen kisiklott Duino és a helyébe mindenféle orvosi műszerek tolakodtak be.

“Nyugi. Majd az orvos megmondja.”

×

-…és elmagyarázta, hogyan kell és én megcsináltam és… de nem tudom, átnéztem egy csomó ábrát meg leírást, tüneteket nem érzek magamon de nem vagyok benne biztos, hogy egészséges…

- Erről úgy győződhetünk meg legkönnyebben, ha megnézzük. Feküdj fel oda, kérlek!

Kínos percek következtek. A fogaim összeszorítva próbáltam minden erőmmel a lazaságra koncentrálni…

- Nyugalom, semmi baj. Nem vagy rákos. Ne haragudj…- mosolygott- de tudod egy orvosnak kicsit vicces hogy valaki daganatnak hiszi a mellékheréjét…

2.2.0

Azt hiszem baj van.

Van egy srác akivel lehetne valami. Aranyos, kedves, szép, okos, intelligens. Jó franciás. Utálja a fizikát és a kémiát. Tehát rossz ember már nem lehet.

Szegedi. Nem gond, áthidalható (Cube, Custos- nektek tabu!). Szép szemei vannak és fekete a haja- imádom a fekete hajú srácokat. Tud gondolkodni. Jó vele beszélni, azért maradok fent ilyen sokáig msn-en mert nincs szívem otthagyni. Mindenhez hozzá tud szólni.

Olyan kis imádnivaló típus. Nincs meg az a háttér, amit szeretne magának. Védelemre szorul, tehát beindul a Rák-féle “védelmezzük meg mert atyáskodni jó dolog” effektus. Vagy lehet ez Captain-féle degeneráció és nem is Rák cucc de lényegtelen, fő hogy beindul.

Mit diktálna a logika? Hogy két fiatal, tetterős, ötletekkel teli, intelligens srác akik ráadásul totál vonzódnak egymáshoz találkozgatnak majd összejönnek. És ez eddig rendben is van. De én elmegyek. Messzire.

És hogy neki mindez megérne egy “Édes Novembert”, az jó dolog, de… ez most szar helyzet. De mindenesetre keserédes. Tény hogy hosszú a nyár de én a hosszú távú kapcsolat alatt nem a júniustól augusztusig terjedő időintervallumot értem.

A talira meg várom a jelentkezéseket továbbra is

2.1.0

"Örömmel értesítünk, hogy interjúd alapján továbbjutottál az utolsó fordulóba!"

Április 18-19, Csillebérc, az utolsó forduló. 16-an vagyunk és csak 3-4,  max 5 hely van. Hajrá

Most egyszerűen csak örülök. Bár nagyon fáradt vagyok, kikönyörögtem hogy holnap ne kelljen suliba mennek és egész nap itthon lehetek, nézhetem hogy jön-e már eredmény ugyanis…

ma voltam az ösztöndíjpályázat második fordulóján, ami egy elbeszélgetés volt, háromnegyed órában. Csodák csodája, egy szakkolis csajjal is összefutottam, ő is meghallgatásra jött. Kicsi a világ  

Szóval tényleg jó volt, jól prezentáltam magam szerintem, hétfő délután-estefelé lesz eredmény a neten. Ez az egyik oka annak, hogy vidám vagyok, a másik meg az hogy szerveződik valami április négyre, végre már, sőt, nem csak egy emberrel Értsétek ahogy akarjátok

A harmadik meg az hogy tök simán odataláltam az Ajtósi Dürer sorhoz, egyedül Ez azért nagy szó nálam. 

Kellett már ide egy ilyen kis bejegyzés is a sok komoly, depis hangvételű mellé. 

1.8.1 by Captain himself

A kissé esős, kissé szeles, kissé letargiával telített de amúgy egészen tűrhető, néhány mosolyt is az arcomra csaló szerdai nap minden vitán felül nyilvánvalóan az angolóra felé menet félúton érte el csúcspontját.

Tulajdonképpen nem történt semmi különönös, említésre különösebben méltó, mondhatnám: érdekes, volt egy srác, aki almát vásárolt a kis zöldségesnél.

Hétköznapi szituáció: Captain angolra baktat a szokásos útvonalán, végig ezernyi emlék helyszíne mellett, erősen gondolkodva azon hogy útvonalat kéne már váltani de úgysem fog mert ez a Captain olyan egy buta, hogy tudja hogy ez neki nem jó, de akkor sem… hát ja, szóval ilyen Captain. Kissé mazochista, de  a mi Kapitányunk.

Szóval Captain, keserdédes gondolataiból a felszínre bukva meglátta ezt a srácot, aki a maga stílusával már kilométerekről 'süt', nameg amúgy is olyan akiről az ember megmondja, pláne ha szintén zenész. Ott állt, nyújtotta a pár szem almáért a pár forintot és mintha akkor minden lelassult volna, az emberek is megálltak egy percre egy kis meleg fiú kedvéért hogy tökéletesen szemügyre vehesse ezt a srácot, ezt a hétköznapi, teljesen hétköznapi mégis rendkívüli srácot, hiszen nyilván miatta hágott tetőpontjára a szeles, hűvös, esős szerda. Milyen helyes arc, milyen édes kéz, milyen szép szem, milyen arányos test, és -húú- milyen szép fenék… 

Az élet azonban nem állhat örökké, a fények is visszatértek, az emberek ismét elindultak; megállt a világ egy percre, egyetlen röpke pillanatra de azt is mintha csak azért tette volna hogy megmutassa Kapitánynak, a kis meleg srácnak aki ott állt egyedül a forgalmas utca közepén hogy bizony, minden megy tovább, akár egyedül van akár nem, akárkit is lát meg, neki mennie kell ha nem akar elkésni. Mennie kell, holott ott maradt volna a végtelenségig, de minimum még egy percig, hogy végignézze ezt a tökéletes mozdulatot, ahogyan az aprót az eladó kezébe ejti kecsesen, elegáns ujjmozdulatokkal az ismeretlen, egyetlen déja-vu érzést sem előhozó srác, ez a minden kétséget kizáróan meleg srác.

Hogy mi maradt? Egy emlék, egy villanásnyi emlék és a keserű düh, hogy hogyan találjam meg. Eddig nem sikerült. 

1.7.9 by Captain himself

Kedveseim, akik itt aggódtatok, tövig rágtátok a tíz körmötök a Papírhajóért, jó hírt kell közölnöm:

a Papírhajó az én kezemen van. Az igazság azonban az, hogy sosem volt feltörve Vagyis…

minden csak egy

VICC

volt Remélem ti is élveztétek, Matin meg én ugyanis nagyon, mert… 

az úgy volt hogy Matint megkértem hogy szerdán szedje le iskolám városának nevét, hogy azért mégsem legyen fent olyan sokáig, mire is Matin előjött azzal a fenomenális ötlettel hogy mi lenne ha… írna egy bejegyzést, mondom ok, részemről mehet, mire meg is dumáltuk a részleteket, és uzsgyi

Köszönöm a kis sms-eket, üzeneteket, hívásokat, a viccnek vége, remélem ti jót mulattok most rajta, Matin meg én ugyanis nagyon élveztük

1.7.8 by Matin and Captain themselves

Na. Sikerült megfejtenem captain hiper-szuper-mega-atom-titkos jelszavát. Nem volt könnyű dolgom, de végigolvastam az összes bejegyzést, kiválasztottam a kulcsfontosságúakat, minden második szó első betűjével, valamint az utolsó előtti előtti szó utolsó betűjével csináltam egy még titkosabb dolgot, az adott bejegyzés sorszámát megszoroztam hárommal, elosztottam kettővel, vettem a hármas alapú logaritmusát, majd a negyedik hatványát, a kapott értékeket és a betűket egy bizonyos logika alapján sorbaraktam. Először nem sikerült belépnem, de aztán egyszer bebújtam captain szekrényébe és néztem, hogy mit ír be és most – muhaha – itt vagyok. A terror elkezdődött. Már fogalmazom a követeléseimet is.

1.7.7 by Captainfanatikusvagyokalegnagyobb himself

És most jutottam el arra a pontra amikor már mindezt is kiírom magamból, talán átlátom majd én is, hogyan is van most nálam ez a mindenség, ami most egyelőre csak egy nagy káosz

Először is, itt van a nyelvvizsgám. Úgy volt, hogy április 18-án megyek vizsgázni, meg volt a típus is meg minden, tisztára jó volt csakhogy

jelentkeztem még januárban egy külföldi ösztöndíjra, erre itt. Ez nekem azért lenne nagyon jó, mert otthagyhatnám az idióta reformátusokat a pics fenébe egyrészt, másrészt pedig mert ha elvégzem a kinti két évet akkor nemzetközileg elfogadott érettségit kapok tehát kint is maradhatok egyetemen is, gyakorlatilag akárhol. És mivel ösztöndíj, ezért a költségek is minimálisak, vagyis a születésem óta összejött szép összeg a számlámon sem nullázódna le a diplomám kézhezvételére, ami azért valljuk be, nem lenne hátrány. Namost, mindez úgy jön a nyelvvizsgához hogy ez a felvételi rendszer három fordulós, behívtak a másodikba, ami ugyan nem esik egybe a nyelvvizsgával, de a harmadik igen, ezért nem merem bevállalni hogy jelentkezek az áprilisi vizsgára. Mondjuk az sem biztos hogy eljutok odáig, aztán ha meg úgy alakul, max lesz egy nyugodt, szabad szombatom április 18-án.

Szóval ez nekem marha jó lenne, 22-én, vasárnap délután fél háromra hívtak be a második fordulóra, ami egy háromnegyed- egy órás beszélgetés Budapesten, szóval az időpont és a helyszín megint marha jó, esetleg valaki a nagy megmérettetés előtt egy kávé, tea, sör, pálinka?

Beindult az új szakkolis félév is, számomra az utolsó. Nagyon durva, hogy két éve nyáron még ott álltam az épületben, várva a felvételire most meg az utolsó félévem kezdem… annyira magától értetődővé vált a szakkoli az életemben, hogy el sem tudom képzelni, milyen lesz majd nélküle. Milyen lesz aludni éjszaka a végeláthatatlan tananyagok böngészése helyett, a szabad szombatokon otthon tunyulni a vitakurzusok helyett, vagy egyszerűen csak maga a tény, hogy Matin nem fog több sms-t kapni tőlem hogy foglaljon már egy helyet mert kések, szóval mindez nagyon fog hiányozni. Nagyon. Nincs más lehetőség, mindenképpen vége, ha kimegyek külfödre akkor is, ha meg nem, akkor is, szóval ebbe bele kell törődni…

Van egy project, amin jelenleg dolgozunk többen is, és ha elkészül végre (előreláthatóan még két hét körülbelül), akkor… nade, erről csak ennyit egyelőre A lényeg annyi, hogy ez nekem egyelőre csak kudarcélményt hoz, sikert annyira nem, nade majd ha kész lesz, onnantól kezdve remélem ez máshogyan lesz  

Amúgy ma megint olyan napom volt amikor igazából semmi hasznosat nem csináltam, leszámítva négy oldal angol szó megtanulását a csodás 1000 Questions 1000 Answers című műből, melyet ha meglesz a felsőfokom, tutira elégetek annyira utálom. Igazából csak tunyulás volt, holott lenne dolgom bőven, pl. egy videot össze kéne vágni, a szobám ki kéne takarítani… ilyenkor annyira hasztalannak érzem magam hogy még a fejem is megfájdul bele, de komolyan. Nem tudom hogy lehetek ilyen mértékig ellentmondásos, nem tudok nem csinálni semmit de ha meg pörgök akkor arra vágyok, bár tudnék egy kicsit pihenni, aztán amikor meg tudok, akkor megint pörögni vágyok… 

Ennél jobban csak az bosszant, amikor órákig ülök a laptop előtt mindenféle kézzel fogható eredmény nélkül, és abba fájdul bele a fejem. 

És most megyek, összekapom magam, és irány a tivornya

1.7.2 (közeledik a 200 húúú) by Captain himself

Tikk- takk, ketyeg az óra. Ketyeg nekem, ketyeg a blognak, ketyeg mindenkinek. Erre jöttem rá ma, ahogy ráeszméltem, hogy egyik percben még x városban voltam angolon, másikban meg már y-ban, ami 60 kilométerre van onnan, meccsen. Hogy elrepült az idő, és nem is vettem észre! Értéktelennek véltem, de ez is rengeteg elvesztegetett perc, amikor tehettem volna valamit, de nem, én ehelyett csak egy kocsiban ültem, ettem a kis szendvicsem, ittam hozzá a bio répás-narancsos lófityfirittyet, mert másnak nem tudom nevezni és igazából semmi érdemlegeset nem tettem, leszámítva hogy gyakoroltam az önuralmat és nem löktem ki apám a kocsiból, az meg ugyanis jobbikos lett a szentem, és pont erről tartott kiselőadást, hogy a jobbik így meg úgy. Hát mondom, oké, bazdmeg a jobbikod. Persze ezt nem mondtam, csak úgy gondoltam magamban, valahol nem túl mélyen, tehát lehet ez a gondolatfoszlány túlnőtte magát és mintegy metális üzenetként az éterben meghallotta ezt a valamit, amit gondolatnak már nem tudok nevezni hiszen azon túlnőtte magát, ahogyan ezt már konstatáltam korábban. Lényegtelen, szóval valahogy eljutott oda hozzá mert abbahagyta a radikális párt tömjénezését. Még éppen időben, mert elhaladtunk egy szdsz-es plakát mellett, na akkor mi lett volna, bele sem merek gondolni.

Szóval az idő csak megy, feltartóztathatatlanul, és nem mindegy, hogy az ember mire használja. Megvolt a napi bölcsesség, ennyire telik a vén Captaintől így szerda este fél éjfél tájékán. Uff.

1.7.0 by Captain himself