Papírhajó

Nem tudom, hogyan tudtok szeretet nélküli élni.

Gyávák vagytok, mert a könnyebb utat választottátok. Nincs elég erőtök szembenézni döntéseitek következményeivel. Szánlak titeket, mert nem tudjátok, mit jelent az igaz szeretet. Önzőek vagytok, mert csak magatokkal foglalkoztok. Torz elvek mentén haladtok, azokba kapaszkodtok, mert saját egyéniségetek hiányát ez tökéletesen tudja leplezni. Amerre csak jártok, romok maradnak utánatok. Hiányzik belőletek az építő erőhöz nélkülözhetetlen belátás, szűklátókörűek és begyepesedettek vagytok.

Nincsen mérték, ha az önleplezésre szolgáló hatalmaskodás óvása a tét. Ti kicsúsztatok az emberi értékek világából. Különpályán mozogtok, ahol ti nem véreztek, ha máson sebet ejtetek.

Nem tudom, hogyan engedheti a Világegyetem Ura, legyen az akárki is, hogy így éljetek. Biztosan célja van vele. Biztosan üzenni akar valamit veletek. Biztosan mutatni akar valamit. Tanítani akar, edzeni és erőssé tenni. De hé, te, odafent! Kérlek, nézzél le rám egy kicsit: miért mértéktelenül kell elszenvedni ezeket az embereket? Miért nem lehet őket másfelé vezetni, ha már egyszer megértettük a leckét? Miért kell, hogy az életük, a tetteik, ezek a keserű méregcseppek aljas szörnyetegként máshová is beférkőzzenek, és bomlasszanak, rohasszanak olyan dolgokat, melyek nekünk fontosak? Kérlek add, hogy ezt megérthessem, elviselhessem és megfordíthassam.

Nem tudom, hogyan tudjátok szülőnek nevezni magatokat. Az ilyen ember nem egy másik, fiatal életért felelősséget vállalni képes felnőtt. Nem több egy gennyes pattanásnál, ami egyszerűen nem akar eltűnni az, és ott éktelenkedik, elcsúfítva egy amúgy szép arcot.

És nektek minden gond nélkül lehet gyereketek, nekem meg ilyen- olyan praktikákhoz kell fordulnom, ha egyáltalán gondolni akarok rá… hol van itt az igazság, hol?

Világegyetem Ura, legyél te akárki is; kérlek add, hogy ezt megérthessem, elviselhessem és megfordíthassam.

3.6.1

captain@paperboat.hu

A konzervativizmushoz – mint egyébként bármelyik eszméhez – objektíven hozzányúlni igen nehéz, nameg egy egoista ember egoblogjában ugyan miért is próbálnánk meg ilyesmit – íme tehát a konzervativizmus, ahogyan én látom.

És hogy miért ez a téma? Azért, mert egyrészt nagyon idegesít ez a jelenség, másrészt pedig azért, mert egyre inkább ezen eszme állandósulása felé tendál kis Hazánk, én pedig szükségét éreztem kifejteni véleményemet a konzervativizmusról is.

Mint minden eszmeirányzat, a konzervativizmus sem egyöntetűen rossz vagy jó; vannak követendő, hasznos ideái, mint ahogy vannak elvetendő, nem a XXI. századba illő agyszüleményei is. Sajnos azonban egyre inkább csak a negatív tartalmak kerülnek előtérbe: a kóros kereszténykedés, a megszállott Istenkedés és a nagyképű, mindent-jobban-tudó, már- már arisztokratikus gőg és cinizmus.

Mint liberális ember, tiszteletben tartom, hogy mindenki alapvetően más, más értékek mentén képzeli el, látja és helyezi rendszerbe a világot. Vannak bátrak és kevésbé bátrak, vannak izzó forradalmárok, hűvös maradáspártiak – és persze olyanok is, akiket semmi sem érdekel. Hiszem, hogy születésnél fogva, alanyi jogon mindannyian egyenlők vagyunk – későbbi érdemeink tesznek különbséget közöttünk.

De vajon mi számít érdemnek? Az, ha egy kialakult értékrend mellett teszem le a voksom, vagy az, ha saját eszméimet követve nem félek újat kreálni? Tisztelendő, ha valaki kiáll az elvei mellett, de nem mindegy, hogy azok a saját ideái, melyeket élettapasztalatával szerzett, vagy olyan elvek, melyeknek elfogadásához nagyon gondolkodni sem kell, viszont tökéletesen alkalmasak arra, hogy árnyékukba bújva, szótárukat használva szépen szónokoljunk. Ami mellesleg nem is olyan nehéz, mert gyakorlatilag nem kell mást tenni, mint a hatalomgyakorlás többezer éves forrását, egy adott (csúsztatásokkal és hazugságokkal teletűzdelt) könyvet kell kinyitni csupán.

Nem lehet senkit sem kárhoztatni, ha úgy érzi, szüksége van egyfajta menedékre, biztos pontra ebben a világban. Ezzel mindannyian így vagyunk, szellemiségünktől és eszmeiségünktől függetlenül. A kérdés tehát nem is ez: a kérdés az arány.

A konzervativizmusnak vannak jó oldalai is: a nemzeti öntudat fontosságára és az értékek tiszteletére nevel. Azonban az az arányú nemzetieskedés és értékmegőrzés, melyre a mai politikai elit törekszik, úgy hiszem, túlmegy az egészséges határon. Nem hiszem, hogy a XXI. században, amikor a fejlett társadalmakban az individualizmus nyer teret, nekünk hátraarccal a múltba kell menekülni. Nem hiszem, hogy a kereszténységre és Istenre tett folytonos utalásokkal, törvényekbe való bevételével bármi jót is lehetne tenni az országnak. Ezek így csak üres frázisok, melyekkel egyesek saját hatalmuk kiszélesítésének teremtenek alapot.

A magyar társadalom megosztott és lemaradt. Túl zárkózott és maradi. Egy ilyen társadalomra alapozva nem lehet sikeres országot építeni. A múlt maradjon múlt, a magánügy pedig magánügy. Állami szintre emelni egy eszmeirányzat erőltetett jelképeit hiba. Mindenkinek magának kell eldöntenie, miben és hogyan hisz. A jövő nem fog elkezdődni, ha egy éles kanyarral visszanyargalunk a múltba.

A haladás elkerülhetetlen. Egy nemzet, egy társadalom, egy ország akkor sosem lehet sikeres, ha gyökeresen ragaszkodik a múlthoz. Ami megőrzendő, azt ne dobjuk el, de ne is öntsük márványba: a mai kor kihívásainak és elvárásainak megfelelően alakítsuk úgy, hogy még legalább 1000 évig útmutatónk lehessen. A lejárt gondolatok kiselejtezése elengedhetetlen feltétele annak, hogy a jövő útjára lépjünk.

A konzervativizmust én személy szerint önmagában nem tartom alkalmasnak bármiféle komolyabb kihívás teljesítésére. Nem tartom alkalmasnak arra, hogy ezen eszmék alapján vezessenek bármilyen közösséget, országot pedig pláne. A rideg szabályok, az etikett, az álszent parancsolatok és tabuk, a látszat fontossága – ezek mind pótcselekvések csupán, melyek az egyén elnyomására születtek. Nem szép jövő elé néz Magyarország, ha ebbe az irányba halad.

A jövő új távokat kéne hogy nyisson, nem pedig konzervdobozba kéne zárnia az embereket.

3.5.8

captain@paperboat.hu

Három téma megírásán gondolkodtam, így most írok a negyedikről.

Június 30 és július 18 között Izraelben voltam, egy iskolai project ment ott, abban vettem részt plusz ha már arrafelé sodort az élet, akkor meg is néztem, ugyan mi akad abban a szerencsétlen kis államocskában

Június 30-án indult a gépen Ferihegyről. A becsekk előtt azonban elkaptak a biztonságiak… lévén, hogy Izraelbe megyek, ami nem a világ legbiztonságosabb országa, keresztül- kasul kikérdeztek mindenről, mindezt olyan bunkó stílusban, ami engem is hasonló hang megütésére sarkallt, szóval volt egy pont, mikor azt hittem, nem engednek fel a gépre. Amikor a facebookomon kellett leveleket megmutatni, akkor nagyon kedvem lett volna otthagyni az egészet a francba, mert szerintem ez a megmozdulásuk perelhető lett volna egyébként, de végül csak biztonságosnak minősítettek… mintha legalábbis én akarnám felrobbantani magamat valahol…

A repülés egyébként nagyon jó volt, még sütit is kaptunk, meg török ásványvizet.

A Project neve SEED (Student Engagement in Education for Development), amit természetesen támogat a UWC. A lényege az, hogy szegényebb helyeken szervezik meg diákok évente, lehet jelentkezni, és az adott környezetben segítenek azt, amit kell. Volt, aki árvákat mentett Bolíviában, Kambodzsában… mi pedig Tel Aviv egyik nagyon lepukkant negyedében tettük ugyanezt. Olyan gyerekekkel foglalkozó cserkésztáborba mentünk, akiknek a szülei nem lehetnek velük, mert illegális bevándorlóként menekültek Izraelbe – jellemzően háborúk elől – de illegális létük miatt kitoloncolták őket, de az ott született gyerekek maradhattak, mert helyben születtek, tehát állampolgárok. Kemény :S

Nem mindenki beszélt angolul, de volt tolmácsunk, a legtöbb dologhoz pedig nem is volt szükség ilyen fajta kommunikációra: játszottunk, rajzoltunk, festettünk… Iszonyúan édesek voltak a kis kölykök, csak úgy lógtak rajtunk, rajtam jellemzően 4-5 egyszerre, a hátam majd’ leszakadt tőlük Jó érzés volt segíteni, tevékenyen részt venni valami hasznosban, gyakorlatba ültetni a UWC eszméit. Minden téren jól éreztem magam. Egyébként lehet, hogy az utolsó pillanatban voltunk ott, két okból is: indexen olvastam, hogy csomó gyereket toloncolnak a szülők után, illetve hogy küszöbön áll az Izrael – Irán összecsapás… kegyetlenségek, háborúk megint… másra sincs szüksége a világnak.

A háború, bármilyen borzalmas is, sajnos az izraeli társadalom többsége által támogatott alternatíva. Ok, én aláírom, hogy számukra lételem a hadsereg, hogy a hosszú szolgálati idő (fiúk: 3, lányok: 2 év), az ország védelméért van, de egyetlen vitás helyzet sem egyoldalú… Akármennyire is demokráciának vallja magát Izrael, a jobboldal gyakorlatilag korlátlan hatalma (huh, így leírva ismerősen hat a dolog) simán kinyírja a békepárti baloldalt, ráadásul a nemzetközi események is az ő kezükre játszanak.

Izraelben egyébként általánosan jelen van a társadalomban a konzervativizmus és a hagyománytisztelet. Ami érdekes,  mert az országban 4 Gay Pride kerül megrendezésre egy évben (ebből az egyik Jeruzsálemben), és mindegyik népünnepélynek számít, nem pedig kordonos birkavonulás, mint a mi budapesti gyönyörűségünk. Egyébként az országban engedélyezett a melegházasság és az örökbefogadás is (!). Tel Aviv egyértelműen a Közel- Kelet melegparadicsoma. A beach egyik szakasza (közvetlenül a fallal elkerített vallásos beach mellett…) a melegek közismerten kedvenc találkozóhelye – és, hát igen, van is min legeltetni az embernek a szemét A város főutcáján pedig egymást érik a meleg szórakozóhelyek, a fő parkban pedig egy gyönyörű LMBT Központ várja a segítségre, támogatásra vágyó melegeket, leszbikusokat, biszexuálisokat és transzneműeket. Ugye nem csak én érzek erős kontrasztot?

Ami abszolút meglepett, az a péntek estétől szombat estéig tartó teljes OFF. A szó szoros értelmében az egész ország leáll, megbénul- ami, hagyománytisztelet ide vagy oda, valljuk be, elég nagy botorság egy, a világban érvényesülni és gazdaságát élénkíteni kívánó ország részéről a XXI. században. Nem jár sem busz, sem vonat, nincsenek nyitva a boltok… ezen viszont a magán busztársaságok nagyon jól keresnek, így gyaníthatóan ez még sokáig így marad, és a mi 4-es metrónk is hamarabb lesz kész, mint Tel Aviv földalattija.

A blogger már csak Izraelben is blogger marad, akár ír, akár nem – mi sem támasztja ezt alá ékesebben, mint hogy Matin jóvoltából találkoztam blogom egyik lelkes jeruzsálemi olvasójával Nagyon kellemes volt, még egyszer köszönet mindenért.

Egy éve már tudtam, hogy duinoi diák leszek: izgatottan számoltam vissza a napokat, lázasan pakoltam, búcsúzkodtam… tudtam, hogy nagy kalandok várnak rám, de ez az egész még visszagondolva is elég hihetetlennek tűnik. Nem csak azért, mert ellátogattam olyan helyekre, melyekről álmodni sem mertem korábban (mint pl. Jeruzsálem, Holt- tenger), hanem azért is, mert olyan értékes és életre szóló tapasztalatokkal lettem gazdagabb, melyeket mások talán sosem élnek át. Egy, a mi irányunkba igyekvő, megosztott kultúrájú nép kivetettjeinek sorsa, a világvallások központjában pezsgő melegélet látványa, történetek a háborúról araboktól és izraeliektől, a béke utáni reménytelen vágy érzése… sosem fogom elfelejteni ezt az izraeli utat. Nagyon hálás vagyok azért, hogy elmehettem, örülök, hogy jelenlétem hasznos lehetett, és remélem, visszatérhetek még egy békés Izraelbe- és akár Palesztinába is.

3.5.6

captain@paperboat.hu