A kaotikus, sokszor idegesítő és idegtépő bangkoki közlekedés zaján keresztül is hallod; feltűnik akkor is, mikor épp egy vészesen közeledő tuk-tuk vagy kismotor, ne adj’ Isten a hercegnőt kísérő katonai különbusz elől menekülsz; megkapod az árusok portékái közt nézelődve, az utcán sütött húsok büdös füstjén keresztül evezve, a kávéra csak nyomokban emlékeztet kotyvalékot szürcsölgetve – [...]
(Ez a bejegyzés tulajdonképpen egy extended comment Maxen bejegyzéséhez) A melegség egy normális ország normális társadalmában magánügy. Magánügy, hogy ki a párod, magánügy, hogy melyik nemre izgulsz, magánügy, hogy melyik nem képviselőivel bújsz ágyba; magánügy, mert a melegség nem megkülönböztető faktor, hanem tény, mint ahogy valaki fekete, valaki meg fehér; ettől nem ér véget a [...]
Ez nem egy boldog történet. Nem boldog, de nem azért, mert valósághű: a valóság, mondjon bárki bármit, nem mindig szomorú, nem mindig végződik halállal, sorsrontással vagy veszteséggel. Nem, a valóság lehet édes, ugyanannyira keserű, vagy éppen valami keserédes keveredés középtájon. A valóság azért valóság, mert nem igyekszik felnagyítani sem a pozitív, sem a negatív oldalt: [...]
A katolikus egyházról: “Mert tudod, mennyire nem szeretem az egyházat. Mint intézményt. És előbb leszek a Jobbik vagy a Lega Nord tagja, mint egy egyházi egyetemé. Katkó vagy refi vagy bármi. De itt van Father Joe, a Mercy Centre alapítója, aki gyerekek ezreit emelt fel negyven éves munkája során, és ezt mondja: “Baszódjon meg az [...]
Történt ugyanis, hogy Marsha és én a héten egy nemzetközi iskolában tevékenykedünk, az angol – és művészeti táborban oktatjuk a kisebbeket és nagyobbakat egyaránt. Bangkokban elképesztő mennyiségű nemzetközi iskola van, és ezek közül igen sokat vallásos kezek igazgatnak. A Mercy Centre kiválogatott ifjai egy buddhista papok által vezetett iskolába járnak és gyűrik az IB-t, míg [...]
