Papírhajó

Rossz érzés ám ez. Amikor az emberben annyi de annyi gondolat kering össze-vissza, hogy… jaj, és mindent le akar írni! De nem tudok szinte semmit sem, mert ezaz, hogy túl sok. Akarok írni valamirÅ‘l, de nem tudom, mi is az a valami. Napok óta érzem ezt a meddÅ‘ alkotási ichletet, de nem tudom levezetni. Tegnap még "műfordításba" is kezdtem, a Simple Plan Untitled (Címzetlen) c. számát fordítottam le magyarra, hogy énekelhetÅ‘ is legyen… no comment, elÅ‘bb-utóbb ebbe (is) belejövök!

Nagy nap volt ez a mai. Ma volt a kis unokahugom keresztelője Hihetetlen édi a csaj, nagyon szeretem Mindig is mondták, hogy van érzékem a kisgyerekekhez, meg hogy szeretnek (én is őket!). Talán annak köszönhető mindez, hogy ha kell, hát határtalan mélységekbe vagyok képes visszaesni a fejlődésben? Lehet, talán agyilag is közel állunk egymáshoz

S miközben ott játszottam vele, együtt gügyögtünk és gőgicséltünk, dédimamám megjegyezte: "Olyan jól elvagy vele, remélem majd a sajátoddal is ilyen jól fogsz bánni".

Na ekkor zuhant a kedvem hatalmasat, mert… mert nekem nem lehet gyerekem? De lehet, biológiailag lehet. Van azonban több, sokkal több felfogás ezzel kapcsolatban.

Van egy, mely szerint a gyerek nem azé, aki "csinálta", nem is azé, aki szülte, hanem azé, aki neveli. S én ezzel tökéletesen egyetértek: mert az "apa" és "anya" szavakat lelki értelemben kell értni. Nézzük csak az én példám: van egy fater, akinek hímivarsejtjébÅ‘l lettem (félig), de miután megszülettem, annak a csodás évnek csodás meleg hónapjának hihetetlen napján, hát… nem nagyon törÅ‘dött velem, és akkor még finom voltam és visszafogott! Szóval… de ezt már leírtam. Tehát nekem Å‘ nem apám.

S van még nagyon sok ilyen kisgyerek és naggyerek (nagygyerek?) rajtam kívül, aki így van ezzel. CsecsemÅ‘k, kisbabák és kamaszok… Nem csak apa, de szülÅ‘k nélkül. Sokan közülök sorstalanul tengÅ‘dve itt vagy ott, magukra utalva, árvaházakban… 

És hány és hány ember van, férfi és nÅ‘, aki vágyik gyerekre, de nem lehet neki, mert kicsit is más mint az átlag, a szabvány? Más, és ez értelemben jobb. És itt… itt igazságtalan az élet, mert egyesek nem veszik észre, mekkora értéket dobnak el maguktól, mikor lemondanak gyermekükrÅ‘l, míg mások egész életükben sóvárognak egy után…? Mert nem lehet, mert más… Miben más? Ember. SzeretÅ‘ ember.Ugyanúgy szíve van, amivel szeretetet ad, és mely vágyik a szeretetre…

Sokan hozzák fel ellenérvként, hogy ezzel a gyerekek nem egészséges családmodellt látnának, ergo Å‘k is melegek lennének. A legszebb az egészben az, hogy nem egy ember mindezt a parlamentben hangoztatja. Jellemzi az országot egyébként, hogy ilyen címeres barmokat beengednek oda (mint pl. Å‘k, vagy ott van az a Fletó is… de ezt ne most.) Meleggé születni kell, ezt nem lehet utólag belenevelni, ez egy olyan tulajdonság… olyan, mint a hajszín (jobb már nem jutott eszembe, agyilag zokni vagyok…) be lehet festni, el lehet fedni de attól még az eredeti megmarad, véglegesen nem lehet eltűntetni, mert… mert nem lehet és kész!

Persze van egy másik álláspont is, a szokásos elvakult, szűklátókörű, behatárolt, ósdi látásmód, mely szerint a "buzik" még az életre sem méltók, s örüljenek, hogy meg vannak tűrve ebben a társadalomban.

A dolgokat szeretném mindig elfogulatlanul szemlélni, s mégha nem is mindig megy, de ebben az esetben sikerült: akármennyire is utálom Fletót és kormányát (mely már kisebbségben van hehehe)  el kell ismerni, hogy a melegekért tett munkájuk (bár ebben főleg az általam méginkább utált szdsz szerepe jelentős) egyedülálló, de ez még csak a kezdet, bár kétségkívül ígéretes. Jogilag. Mert mire az emberekbe sikerül egy kis nyitottságot nevelni, az nem két perc lesz. 

Bár ez nem is annyira nyitottság, inkább emberség kérdése…

Stílusos mindezt anyák napján leírni. S nem véletlenül lett ez a 24. bejegyzés  

(Kicsit összeszedetlen, lehet nem is sikerült nagyon a lényeget leközölni, de egy egész napos családi hercehurca és négynapnyi kÅ‘kemény tanulás után ennyire tellik… sajnálom!)