… nemzetközi szervezet magyar ága, ami odaítélte nekem az ösztöndíjat

… emberek ebben a szervezetben, akik nagyon jófejek és jajjdehűűdeohhdeááááh:D

… Csillebérc és Balatonszepezd

… pálinka ^^

… olaszországi iskola

… nyár, még akkor is, ha az olvasóim 1/3-át elviszed és nem tudnak olvasni

… Titeket, akiket a barátaimnak hívok, és akikkel mi nem véletlenül találkoztunk, mert véletlen nincs

… bloggervilág

… liberalizmus

… szerelem <3-jelet is tudok már, de az picsás

… J.K. Rowling és Janikovszky Éva

… élet, te keserédes tenger, te égetően perzselő homokos part, te didergetően magas hegycsúcs, te… te élet.

… hülye oldalam, már csak így az előzőből kiindulva egyébként miközben írtam, a fenti mondatot Hamlet- stílusban szónokoltam, csak hogy némi vizuális és audio- élményetek is legyen a bejegyzés kapcsán

… válogatott családom

… irigység, ha ellenem irányulsz, mert jó rajtad nevetni

… szerelem

… Captain, te bloggerek bloggere, te jóképűek jóképűje, te jóseggűek jóseggűje, te minden aktív nyunyócsődörök királya, te fantasztikus. te leírhatatlan, ah, Captain

… egoizmus. Ennyi.

Szép az élet ^^ Most mindent szeretek. Persze azért SVityót egy kicsit mindennél jobban, csak hogy elhiggye.

 2.4.6

Az évek múlásával nagyon sok furcsa változást kell megszoknom. Mindenek előtt azt, hogy felnövök, és ez rengeteg olyan dolgot eredményez, amikkel szembe nézni sokszor nem könnyű. Rengeteg típusú embert sodor elém az Élet Tengere, és meg kell válogatni, ki az, akinek ledobom a kötelet, hogy felmászhasson a Papírhajóra, és ki az, akit nem engedek fel. Egyesek felgyújtják, mások befoltozzák a hajót.

Egyre nagyobb, okosabb és ügyesebb leszek. Most már a táborvezető egyik fő segítőjeként lehettem ott, és hozzám is jöhettek a picik, ha valami bajuk volt- ha repedt a munkájuk, ha nem tudták, hogyan kell használni az engóbot vagy a foccsot, ha nem boldogultak egy áttöréssel… nem gondoltam volna, hogy ilyen… egészen egyszerűen jó érzés az, hogy segítséget kérőből az ember lassan, észrevehetetlenül, de biztosan segítséget nyújtó lesz.

Felnövök, és velem együtt nő fel mindenki is, akit a barátomnak hívok. Együtt vágtunk neki az Élet Tengerének, és most az egyikük…

… férjhez megy. Ez nekem annyira de annyira… egyszóval mondhatnám, hogy furcsa, de annál sokkal több. Egyszerre érzek örömöt, amiért jó neki, büszkeséget, mert a barátjának tart; és egyszerre vagyok egy picit irigy is. Undorító dolog lenne, ha ellene irányulna- de nem így van. Éppen ezért jobb is lenne inkább dühnek hívni. Igen, hívjuk dühnek az érzést az Élet Tengerével szemben. Rohadj meg, Élet Tengere, amiért nem sodortál mellém senkit, akivel elmehetnék erre a fantasztikus eseményre! Rohadj meg hajókormány, amiért nem fordultál abba az irányba!

Rohadj meg Captain, amiért olyan béna vagy!

De mit tudnék tenni, ha egyszer halott…?

Meghalt? Valóban azt hiszed, hogy meghalt?

Persze. Mindjárt el is mesélem neked. Mindez akkor kezdődött, amikor…

2.4.1

Neked is jövök eggyel, tudom… biztosan zavar, hogy a blogom állandó, vissza- visszatérő szereplője vagy. A megértésedet kérem. Ha látlak, minduntalan erős késztetést érzek, hogy valamivel- legyen szó akár a legelvontabb, leghülyébb dologról, de felhívjam magamra a figyelmed. Szeretnék közel kerülni hozzád, de nem tudom pontosan meghatározni, mit is jelent ez a közelség. Szeretlek, na de  milyen szinten…? Nehéz nekem mit kezdeni veled, még ennyi idő távlatából is, de élőben elmondani ezt olyan… nehéz.

Hogy rólad már ne is beszéljünk… gondolom tudod, vagy legalábbis sejted, mi megy végbe bennem. Nem ismerlek régóta, de nekem ez kicsit olyan, mintha mi ketten már nagyon, nagyon régóta vártunk volna egymásra. Tudod, én továbbra sem hiszem, hogy két ilyen hasonló, és egyben ilyen elképesztően különböző srác találkozása a véletlen műve. Azt szeretném, ha neked jó lenne, mindegy, hogyan, csak neked legyen jó. Azt szeretném, ha boldog lennél. Volt idő, amikor azt gondoltam, én vagyok a boldogságod záloga, de azóta rájöttem, hogy ez nem így van. Szeretlek téged, de élőben elmondani ezt olyan… nehéz.

Talán te vagy az életem egyik legnagyobb felfedezése. Egy valódi igazgyöngy. A kemény felszín alatt ott van a kincs, amiért keményen meg kell dolgoznod. Talán te vagy az egyik legellentmondásosabb ember, akivel valaha találkoztam, olyasvalaki, akit legalább ugyanannyira lehet utálni, mint szeretni. Mindez csak azon múlik, mennyire ismer téged az ember, de ezt élőben elmondani olyan… nehéz.

Veled sosem volt semmi nézeteltérésem- talán te vagy az egyetlen ilyen ember, akit ismerek. Veled nem kiabáltam, rád nem akadtam ki sosem. Mérhetetlenül örülök, hogy egymásra találtunk és megismerhettük egymást. Hiányozni fogsz, de élőben elmondani ezt olyan… nehéz.

Neked pedig most sem tudok mást mondani, mint hogy szedd már össze magad és lásd be végre, hogy nem azért vagyok veled olykor kemény, mert bántani akarlak, hanem azért hogy a sarkadra állj végre! Nem tudom, mi a bajod, de meggyőződésem, hogy te sem. Nagyon szeretlek, de ha állandóan csak pátyolgatom a kis lelked és hatalmas jelentőséget tulajdonítok minden újabb műbalhédnak, azzal nem javítani fogok a helyzeten, sőt… Nem lekicsinylem az életed, csupán mindennek akkora jelentőséget tulajdonítok, amekkorával bír. Jövőre azonban már nem leszek melletted, ezért fontos most jobban, mint valaha, hogy összeszedd magad végre, de élőben elmondani ezt olyan… nehéz.

És te mit mosolyogsz már megint…? A fél életed a blogomon éled le, te… Te sosem fogsz elhagyni, bármerre vet is a sors. Bár olykor félek, hogy elveszítelek, hiszen ismerem magam, de élőben elmondani ezt olyan… nehéz.

2.3.5

Jó volt egy, még ha csak egy óráig is ott üldögélni és a sört lassan kortyolva elbeszélgetni arról, hogy neki most az a baja hogy a barátjával krízisben vannak és nem is tudja, mit csináljon mert megfojtja a szeretetével, és nem az a típus akire ő fel tudna nézni, nem olyan amilyennek elvárná, amilyennek egy férfinak szerinte lennie kéne. Nem képes vezetni a kapcsolatot, és ráadásul még az intellektuális képességei is hagynak kívánnivalót maguk után.

Én meg elpanaszoltam hogy ez annyira jellemző ami most megy. Hogy elmegyek és lám, rögtön mindenkit érdekelni kezdek, rögtön levelekkel bombáz a fél romeo, ráadásul olyanok akik után eddig csak reménytelenül csorgattam a nyálam. Gyakorlatilag most a lábam előtt hevernek. Egy baj van csak, hogy késő. Ez egy átmeneti helyzet, félig még itt, félig már ott. Nem mondom hogy nem lenne jó ha valaki várna rám, de lehetek annyira önző hogy két évig, ha nem tovább, elvárom ezt akárkitől? Aztán ott van az örök kérdést megtestesítő pasi is, akivel magamban még mindig nem tudtam úgy igazán és teljesen dűlőre jutni, de az ösztöndíj felgyorsította az időt. Bő három és fél hónap gyorsan elrepül. Ha akarok valamit, akkor most vagy soha. Éppen ezért lenne jó tudni mit is akarok. Bár hazugság lenne azt állítani hogy nem élvezem a megváltozott helyzetet (persze csak valahol nagyon mélyen .

Eltelt az óra, keserédes örömmel konstatáltuk hogy a szánalmasok klubja még mindig él, két kemény taggal, aztán ki-ki felszállt a saját buszára és hazajöttünk. Mostantól sokszor fogunk kijárni abba a parkba mert tök jól éreztük ma ott magunkat, de legközelebb hideg sört viszünk (tehát nem az action előtt két nappal szerezzük be).

2.0.9

Szóval megnyertem az ösztöndíjat, örömködtem magamnak de úgy gondoltam mit sem ér a boldogság ha az ember egyedül van, így hát nagy levegőt vettem és beígértem a barátaimnak szombat estére egy házibulit.

Nyolcra hívtam őket, és így már délután kettőkor nekiálltam a szintén beígért palacsinta elkészítésének. A palacsintámról azt kell tudni, hogy jelenleg szegényes gasztronómiai művészetem csúcspontja ez az étel, ami bár finom meg minden, de igencsak szegényes tudásról árulkodik. Ezt mindenképpen tovább kell fejleszteni, főleg mivel ennek a hétnek az elején hivatalosan is tuti: Olaszország, és egy, azt az iskolát elvégzett csajtól azt a tippet kaptam hogy nem feltétlenül rossz ha tudok magammal kezdeni valamit a konyhában ott. Hát ok, nyáron fel kell kötni a gatyaszárat Legalább az alapokat el kéne sajátítani.

Na de, addig is: természetesen a palacsinta készítését dokumentáltam, íme: (a képek után folytatódik a beszámoló)

Természetesen az este nem csak palacsintákból állt, hanem egyéb jó dolgokból is. Ezek egyike volt az a két üveg pálinka amely nagypapám az estét segítő szándékáról tett tanúbizonyságot, bár igen rövid ideig minek következtében elég khm hogy is mondjam, furcsa állapot lett rajtam úrrá amin a vendégek távozása utáni forró fürdő sem segített, sőt… erről SViktor egyébként nagyon viccesen tudna mesélni biztos, felhívott és olyan hangon szerintem még senki más nem hallott engem beszélni mint ő akkor… Nade pár perccel később az ágyikómban már sokkal jobb volt a helyzet, bár a másnaposságot nem sikerült elkerülni, sőt…mit ne mondjak, marha jó volt így suliba menni hétfőn és tz-t írni de ez van…

Minden esetre nyugtat a tudat hogy akármit teszek, van egy biztos utam ahol végig fogok menni. Ez persze nem jelenti azt hogy akár egy cseppnyivel is lazábban lehet venni a sulis és sulin kívüli tevékenységeimet, sőt, éppen ezért kell talán ha lehet még többet beleadni mert szűk négy hónap múlva minden eddigi tapasztalatomra (nem csak tudásomra!) szükségem lesz. De erről majd akkor…

Amúgy a heti suli maga volt a borzalom (ballagás szervezése, bankett, szerenád…), jó ez az érettségi szünet. Mármint nekem, aki hétfő-kedd-szerdán nem érettségizik és a csütörtöki sem nyom sokat, sőt, semmit a latban. Mondjuk elég mókás lesz exemmel egy teremben emelt angolt írni…

Szóval a sikert megünnepeltük, a belünk kidolgoztuk azért hogy a végzősök minden este lerészegedhessenek, ez az!  Jöhet három nap pihenés, bár most belegondolva igazából idejét sem tudom MCC-re mikor néztem fel és a víz is kiver ha belegondolok ott mit fogok találni szóval talán nem is lesz olyan felhőtlen pihenés ez a három nap… De így szép az élet, legalább lesz mit csinálnom. Nem úgy mint most szombaton… de ez már egy másik történet amit talán máskor mondok el, talán el sem mondom

Ritkán veszem ennyire lazára a bejegyzéseim, ilyenkor kicsit olyan érzésem van mint ha semmit sem csináltam volna hiszen gyakorlatilag ugyanezt öt percben ledarálom bármikor bárkinek. Na jó, legyen fél óra, ha beleszámítjuk a gesztusokat és a röhögést

2.0.4

Apám: És mennyit kell fizetni? (neked nem mindegy, most úgy őszintén? nem zavart eddig sem a téma)

Captain: Persze reméltem, de hogy meg is kapom fúú ezt nem gondoltam volna jó persze valahol gondoltam meg számítottam rá mert tudom hogy jó vagyok de most nagyon fontos hogy ne szálljak el… (de legalább ismeri magát a srác)

Egyik legjobb barát: Utállak! Utállak! Ááá, hihetetlen! De ha tudnád most mennyire utállak! (én is, tudod jól

Unokatesó: (sírva) Együtt nőttünk fel és most itt hagysz? Nem érdekel, én pályázok, megnyerem és utánad megyek! (gyere! csak nehogy elkapjanak a határon! lehetőleg Szlovénia felé gyere, az EU-tag)

Osztályfőnök: Hát végre egyenesbe jön az életed! (eddig tökre görbe volt ha nem vettétek volna észre)

Angoltanár: Ugye én megmondtam? (azt mondtad, érzed! )

Nagymama 1: Ez piramisjáték. (persze, én leszek a fáraó)

A hozzá tartozó nagypapa: Hát, kár. Most már nem fogok tudni mindent ami történik veled mert ott nincsenek ismerőseim. (na ezért biztos nem fogok könnyeket hullajtani)

Nagymama 2: Most sírjak vagy nevessek? (nevess sírva)

A hozzá tartozó nagypapa: Ez szép! (köszi, a cseresznyéket azért még megvárom)

Nagynéni: (levegőért kapkod és nem tudja szavakba önteni amit mondani akar) (igen, kb. én is hasonlóképpen reagáltam)

Osztálytárs: Akkor miért nem mondod vissza az érettségit meg a nyelvvizsgát? (minek? azért gürcöltem egész évben hogy most visszamondjam?)

Osztálytárs 2: Akkor neked már tök mindegy milyen jegyeket kapsz! (elvileg igen, gyakorlatilag már magam miatt sem)

Tesó: Jaj… nekem végem… (én is szeretlek

Egy másik nagyon jó barát: Mi másra is számítottunk? (oh és még én legyek szerény)

Ugyancsak nagyon jó barát: Most mit lepődtök meg? Én végig tudtam. (tavaly is tudtad, mégsem kaptam meg. vagy már ezt tudtad? ahh kis ravasz)

Matektanár: És azt megmondanád nekem hogy ezután kinek fogok beszólni? (azt nem tudom de én az utolsó óránkon biztos rád zúdítom az egész évi mennyiséget gonosz vén banya)

Iguazu: Tudtam! (L)

Matin: Ügyes vagy báz gratula! (jöhetsz látogatni )

Untermann: Büszke vagyok rád! (akkor is Olasz )

Szobatárs: Akkor ketten emigrálunk! (igen csak te családostul )

Pogi: Miáu (=adj kaját) (jaj Punci te sem változol)

Volt kémiatanár: Ez hihetetlen! Gratulálok! Gratulálok! Sok sikert! (bakker nem is tanít de milyen rendes)

Igazgatóhelyettes: Elszívják a magyar agyakat. De azért sok sikert! (ha igazán jó munkát akartál volna, erőlködtél volna még egy kicsit a mosolyon)

2.0.2

- Igazából nem értem mit szenvedsz és játszod hogy mennyire szar neked, miközben rohadtul jó az életed. Cserélnék Veled.

- Hidd el hogy nem cserélnél, ha tudnád mi van belül.

- Mindig ugyanaz a szöveg! Mi van belül, nem érdekel mi van belül! Annyit hivatkoztál már rá hogy elegem van belőle. Vagy mondd el vagy ne hivatkozz rá, de ez a félszeg ez is- az is állapot megőrjít.

- Na jó, akkor próbáljuk meg. Ismersz, ha nem is minden nap de látsz, beszélek veled, veled vagyok. Az egyik legjobb barátom vagy, te vagy az aki talán a legjobban ismer. Együtt homokoztunk kiskorunkban, együtt fedeztük fel hogy melegek vagyunk, noha erről csak később szereztünk tudomást. Ha valakinek, akkor neked ezt értened kell.

- Oké csak mondd már mert nagyon érdekel hogy mi is lehet ez amit mondani akarsz, bár téged ismerve nem biztos hogy elsőre fel fogom fogni (gonosz vigyor).

-(fül mellett elengedés) Szóval látsz egy srácot nap közben, a mindennapjaiban ahogy él. Ahogy minden reggel felkel, elmegy reggelizni, bemegy a kis suliba, tanul, szorgalmasan jegyzetelget, aranyosan néz a tanárra, jófiú bár kicsit nagy a szája és van úgy hogy nem tudja abbahagyni a röhögést órán ezért kiküldik de alapjáraton rendes. Aztán ebédel, elmegy a kis barátaival ide-oda, tanul, beszélget, telefonál este pár távol élő barátjával aztán meg alszik. Szimpatikus, rendes és aranyos, olyasvalaki akivel szívesen barátkoznál. Ambíciózus, törekvő, mosolygós, vidám, satöbbi. Látod őt?

- Itt áll előttem…

- Ügyes. Még sütit?

- Nem, inkább folytasd.

- Oké. Szóval ezt látod kívülről. A srácot pedig belülről majd megöli az unalom, a napok egyhangúsága, az hogy minden ugyanolyan, szinte semmi változatosság, monoton lüktetés minden. A srác el van zárva sok dologtól, ami fontos neki. Nem nyúlhat hozzá a blogjához hét közben, nem tud személyesen részt venni a bloggerlétben ami nagyon bántja, Unja a hétköznapjait miközben tudja hogy többre hivatott mint ami most körülveszi. Többre hivatott annál a mosolygós szenvedésnél, ami bent várja a koliban. Többre hivatott annál minthogy a mindennapi kis harcait a bigott reformátusokkal vívja…

- Szóval az  a baj hogy nem tetszik egy átlagos 17 éves kamasz élete?

- Igen, így egyszerűen ez.

- Szívás. Ezen nem tudsz változtatni.

- Ha összejön az ösztöndíj, külföld.

- Az más környezet az igaz… és úgy gondolod ott jobb lesz?

- Úgy gondolom, ott jobb lesz. Szabadabb légkör, szabadabb emberek, szabadabb élet. Szerintem jobb lesz.

- Bízom benne. Bízom benned is. Bár nem szeretném hogy itt hagyj és csak évente párszor lássalak, szorítok neked. De nem félelmetes mindez? Hogy ennyire testközelbe került?

- De, kicsit megijedtem tőle. De menni kell tovább, amíg csak tudok. Magamat adom mindig, remélem elég lesz mondjuk Olaszországig

- Ja mert apád megtiltotta hogy Hong Kongba menj…

- Nem érdekel mit tilt meg és mit nem. Nagykorú leszek szeptemberre, ha összejön, és oda megyek ahová akarok. Nem kell a jóváhagyása. Egyébként Olaszország az elsődleges cél de ezt nem mondtam neki, hadd éljen egy kicsit rettegésben, nem fog kárt tenni neki.

- (nevet) Gonosz vagy!

-(gonosz vigyor) Igen, és büszke rá!

1.8.7