Papírhajó

Hajnalba, miután visszafeküdtem Szerelmem mellé egy rövid retyó-beli kitérő után, nem tudtam visszaaludni. Nem azért, mert horkolt (tündérien aludt , hanem mert nem vagyok normális. Bár iszonyatosan fáradt voltam, bepörgött az agyam, rámtört egy amolyan "na most megyek és írok"-féle, de ezt akkor nem tettem meg, és a múltkor jól bevált ötletem felhasználva fogtam a tollat és a papírt, felírtam a címet és visszafeküdtem aludni.

…vagyis feküdtem volna, de olyan édesen aludt, hogy inkább néztem, hogyan szuszog, mellkasa fel-le, ahogy a résnyire nyitott ablaknál a holdfény táncol az arcán… és közben egyre csak ez a bejegyzés íródott a fejemben, reggelre pedig már szinte kész is volt. Egy nagyon furcsa probléma, bár talán nem is az. Ezt döntsétek el Ti! 

Mondják, hogy van szerelem elsÅ‘ látásra. Tény, hogy Szerelmem az elsÅ‘ találkozásunk óta nagyon nem közömbös nekem, de nem lettem belé szerelmes egybÅ‘l, az váratott még pár napot magára Naszóval tény ami tény: oké, ez szép és jó, de mi van akkor, ha a szép külsÅ‘, egy jóképű, jótestű (…jó fenekű…) srác, akit tán hosszas bámulással tüntetsz ki olyan belsÅ‘t takar, ami másra sem jó, csak takarásra?

Tudnád szeretni ezt a srácot csak azért, mert egy görög isten testfelépítésével rendelkezik?

Lehet egyáltalán szeretetnek nevezni azt, ha valaki csupán partnere külseje miatt ragaszkodik hozzá?

Véleményem szerint nem. De mi is az a szeretet? ElÅ‘szeretettel használjuk, játszunk a szóval miközben magát a szeretet definícióját nem is ismerjük! De vajon lehet-e egy ilyen megfoghatatlan, irányíthatatlan, sokszor érthetetlen dolgot, mint a szeretet definiálni, a racionalitás korlátai közé zárni? Aligha… 

És mi a helyzet az internetes ismerkedéssel? Egy olyan honlapon, mint a randi vagy a gayromeo vagy ezernyi más (én ezt a kettÅ‘t látogattam) látsz a másikról egy-két képet, egy profilt, melyet Å‘ kreál magának hogy eladja magát: tisztára mint egy piac! Kissé kiábrándító. Megnézed a képeit, jóképű vagy nem (ha csak az arcáról van fenn kép ugye, de erre most nem térnék ki), gyorsan egy csók vagy egy footprint… ennek nem így kéne műkiödnie! Hát akkor hogy?

Mert ott van ugye a belső is: az, amit szemmel nem lehet látni, amihez kitartás kell hogy megfejtsük, jóindulat, jámborság és türelem, hogy megismerhessük a másikat teljes valójában. Hogy megvan-e benne az a valami, ami lángra lobbant egy szerelmet?

Ennek ékes példái a blogok, melyek (főleg a melegblogok, legtöbb esetben) fordítva működnek, mint a társkeresők: itt a blogger lelkülete, gondolatai, értelmi szintje, összetettsége, véleménye egyed dolgokról, tehát a személyiségének egy darabja (s a sorok között talán több is) az, amire rátalálhat a látogató. 

Nincs viszont kép. De mi van akkor, ha teljesen egy hosszon van blogger és olvasója, vagy netán két blogger, de amint képet látnak a másikról, kiábrándulnak? Lehetetlen az örök arctalanság mögött maradni. Felül tudja-e írni a tiszta belső a nem mindig kifogástalan külsőt?

Például, tegyük fel, hogy egy közületek, akik olvassák a Papírhajót nagyon szimpatikusnak talál engem (óh, több is van , olyannyira, hogy úgy érzi, a romeo-s footprintje az "I could fall in love with you" lenne. Valóban szerelmes tud lenni valaki valakibe anélkül, hogy látná? Csupán bele tud szeretni magába a szellembe annak külsÅ‘ megjelenésének figyelmen kívül hagyásával? Vagy elengedhetetlenek a külsÅ‘ jegyek: nem csak az arc, a test, hanem a mosoly, a gesztusok, a mozgás, a mimika… vagy a tiszta, "szép" belsÅ‘ megszépíti az amúgy maga után kívánnivalót hagyó külsÅ‘t?

Szerencsés vagyok e tekintetben, szerelmem ugyanis külsőre rögtön, belsőre pedig fokozatosan egyre jobban megtetszett. Szerintem ez a helyes sorrend. Olyan nincs, hogy valaki nem tetszik senkinek sem, olyan sem, hogy valakiért meg mindenki elolvad.  Akármi is a trend, akármennyire is próbálják sulykolni az átlagemberbe a kisebbségi komplexust, hogy sose legyen elégedett önmagával, mert lehet még karcsúbb, még izmosabb, csak szedje be ezt és ezt, vegye meg ezt és ezt vagy menjen el ide és ide ennyiért és annyiért: van egy nagy igazság, mi szerint

a gyönyörű csomagolás legtöbbször azért van, hogy elterelje a figyelmet a hiányos, értéktelen belsőről. 

by Captain himself <kapitany.29@gmail.com>