Papírhajó

Ahogyan sétáltunk a kihalt éjszakai városban, fura dolgokat mondott nekem.

- Tudod, persze, ésszel nem lehet felmérni ezt, hogy miért tettem vagy teszem vagy ragaszkodnék hozzá de ez nem az a terület ahol az észnek van több létjogosultsága…

Aztán meg furcsán nézett, amikor belevertem a fejem a falba, mert ezt a hülyeséget csak így lehetett elviselni.

Fogtam magam és elkezdtem szaladgálni fel és alá. Persze ekkor meg ő nem értett meg engem. Azt mondta, idióta vagyok és kiforgatom a szavait.

- Értsd már meg mit tettél, teszel és akarsz tenni! Hazudsz magadnak, őt meg kihasználod, ha hagyja! Ha tényleg érzed azt, amit mondasz hogy érzel, akkor nem lehetsz ennyire önző vele!- mondtam.

Persze ő megint kezdte a szentimentális nyafogását. Meg magyarázott hogy Olaszország így meg távolság úgy, meg régóta bejön meg nem is tudom már, nem nagyon figyeltem oda.

Megsértődött rám. Én pedig rá. Egy kereszteződésnél aztán ő balra ment,  én pedig egyenesen tovább. Arra gyorsabban hazaértem.

“Dehát végülis Captain mindig ilyen volt. Sokaknak naivnak tűnhet, különc gondolkodásúnak, önzőnek. Idealistának igen, ez talán a legjobb szó rá. Volt, hogy ráfázott erre. Pontosan akkor, amikor elnyomta magában a megérzéseit. Amikor nem volt bátor. Amikor inkább kompromisszumokat keresett.”

“Most miért nem erre jön? Zsombor mindig sokkal okosabbnak hitte magát nálam. Csak mert ő ésszel lát, nem szívvel. Ha ésszel látnék, ellöktem volna magamtól. Most dühös lennék magamra. Átkoznám és szidnám magam, őrjöngenék és még tőlem is hülye lépésekre szánnám el magam. De nem. Bátor voltam. Azt hiszem, egyre inkább megtalálom önmagam.”

Végül egyszerre értünk haza.

- Ne haragudj.- mondtam.- Nem gondoltam bele, hogyan érezhetsz.

- Te se haragudj.- mondta Captain.- Én meg abba nem gondoltam bele, milyennek hat a viselkedésem.

Mosolyogtunk. Úgy, mint régen, mint két igazi jó barát.

- Bemutatsz majd neki?

- Felesleges. A kezdetektől fogva ismer téged.

2.2.5

exblogger barát
xD
vadállatok vagytok
én már telefonon keresztül is levettem, hogy svitya sem normális
xD
olvasom az elejét, mondom már megint átbaszod a népet. aztán továbbolvasva rá kellett, hogy jöjjek, hogy nem is akárhogy.xD
Captain
nyugi, ő is rólad 
exblogger barát
félpornós átbaszás. grat XD
Captain
már megint
mert mikor basztam át? 
exblogger barát
amikor "ellopták a blogod"
dik. én emlékszem, dte meg nem? 
Captain
jajj téényleg
az Matinnal volt
már tervezgetem legközelebb kivel mókamesterkedjünk egyet 
jelölt már van 

Igen, vicc volt. SVityó és az én fenomenális, orbitális és csodálatos viccem. Mi élveztük, reméljük Ti is! A kommentekhez most az egyszer nem fűznék hozzá semmit, így jók és őszinték ahogy vannak, nem akarok belemagyarázni Talán 979-nek jegyzem csak meg hogy attól, hogy egyházi iskolába járok még nem vagyok szent.

Egyébként pedig várjuk a további párosok jelentkezését! Szívesen olvasnánk mondjuk a 979-Tigri, Iguazu-Kyle, Matin-Custos vagy bármilyen bloggerpáros hasonló fikcióját De bloggertrió is jelentkezhet, el tudnék képzelni egy Christof-m-Cube-Cody menetet is

És mióta SVityó felvetette a témát, én folyamatosan gondolkodok azon hogy vajon (vulgáris leszek) hányan verték erre ki. De komolyan. Ez nagy kérdés ám most bennem.

A blogtali. Úgy néz ki csúszunk egy hetet, mindenféle, egyelőre nem részletezendő okok miatt és június 6-án lenne. Visszajelzéseket várok, kinek jó, kinek nem.

2.1.5

Untermann buzdít egy ideje egy 25-ös lista megírására, konkrétan egy ilyen lista képernyőre vetésére:

Rules: Once you’ve been tagged, you are supposed to write a note with 25 random things, facts, habits, or goals about you. At the end, choose 25 people to be tagged. You have to tag the person who tagged you. If I tagged you, it’s because I want to know more about you.

De mivel az én kedvenc számom a 24, ezért inkább 24+1-es listát írok. Csak Nektek

1. Imádok firkálni, rajzolni, mindenfélét alkotni, akár egy kis nonfiguratív motívum, akár egy nagyobb  mű(remek) amiről beszélünk.

2. Töröltem magam iwiwről.

3. Facebook-fan lettem. Van kis állatkám is, aki a Pet Society mezein éldegél. Gyakran meglátogatja Matin állatkáját, aki már olyan büdös, hogy legyek röpködnek körülötte. Ejnye.

4. Ha ismerkedek egy sráccal, fel szoktam neki tenni a kérdést hogy olvas-e blogokat. Ha a válasz “nem”, akkor megnyugszom ugyanis nagyon nem szeretném ha a leendőbelim olvasná a blogom. Ezzel egyszer már megjártam, többször nem akarom.

5. A házimunkák közül legjobban a portörlést utálom, bár jó zene mellett azt is megcsinálom ha nagyon muszáj. Amúgy a szobám állapotára nagyon odafigyelek, ez számomra nagyon fontos.

6. Így születik meg egy bejegyzés a Papírhajón A verzió: Captain agyába betolakodik egy jó ötlet valamikor, gyorsan beírja címszavakban a telefonjába mint sms-piszkozat (azért oda mert az mindig vele van és nem veszti el (jóesetben)). Aztán hagyom a gondolatot hogy érlelődjön, majd amikor már elért a megfelelő szintre és konkrét mondatok is összeálltak a fejemben, leülök ide és megírom.

7. B verzió: Pont itt ülök a laptopnál és eszembe jut egy jó ötlet. Kihasználva a kreatív rohamot, leírom a bejegyzést. Általában kómás fejjel ülök neki írni, azok a bejegyzések a legjobbak, vagy azok amik valamilyen oknál fogva elsőre elvesztek és újra be kell őket gépelni.

8. Utálom a pacalt, a grízes tésztát és az Unicumot.

9. Még sosem láttam a tengert, bár azt hiszem szeptembertől kárpótolva leszek szép magyarosan megmondva ezért, ugyanis az iskolám a tengerből kimagasodó szikla tetején álló kastélyban működik. Egész jó, nem?

10. A Kapitány nicknév eredete: amikor indítottam a blogom, hatalmas PotC rajongó voltam (most is az vagyok bár már nem olyan intenzíven) ezért alap volt hogy Captain leszek. A 29 azért jött hozzá, mert a freeblogon a sima Captain már foglalt volt. A Papírhajó mint blognév meg már adta magát

11. A bábus style egy éjjel pattant ki a fejemből amikor visszatértem a szobámba éjszakai pisilésemből és még nem tudtam elaludni.

12. Kedvenc stílusirányzataim a szecesszió és az eklektika.

13. Imádom a törit! Ez a kedvenc tárgyam, nincs jobb mint a diplomáciatörténet… egyszerűen csodálatos! MCC modern kori töri kurzus-függő vagyok. És persze Osztrák- Magyar Monarchia rajongó.

14. Félek a békáktól és a hüllőktől. Viszolygok tőlük. Fúj, undorítóak. A levelibékák és a teknősök képeznek kivételt, de elég csak ránézni egy kígyóra vagy egy varangyra, olyan gonosz a tekintetük…

15. Nem tudok fütyülni. Aki megtanít, kap egy puszit. Vagy esetleg beváltom azt az ígéretet, amit Cube és Custos tettek, mégpedig hogy eljöhet velem Alteregoba Persze ez csak akkor áll ha a tanítóm egyben az ominózus verseny egyik győztese.

16. Kétéves koromban majdnem meghaltam, a szervezetem ugyanis eldöntötte hogy következetesen visszaküld minden folyadékot hányás formájában. Természetesen mindez nyáron volt, és egy orvos sem volt itthon, elutaztak szabadságra. Egyet mégis sikerült keríteni, aki gyakorlatilag megmentette az életemet. Ohyeah

17. Kedvenc évszakom a nyár, nem csak a szülinapom miatt hanem amúgy is… milyen ember az aki tud élni 30 fok alatt? Mutáns (persze ez csak poén)

18. Utál az osztályfőnököm. Ezt előbb-utóbb mindegyiknél kivívom, nem is tudom miért. Talán kicsit nagy a szám és hajlamos vagyok elfeledkezni arról hogy a szabályok rám is vonatkoznak. Hát, előfordulhat. Mindenesetre úgy gondolom azért amiért olyan eredményeket hozok a sulimnak amilyeneket, ez valahol jár nekem, nem…?

19. Apámat meginterjúvolta egy újság a napokban a melegek élettársi kapcsolatáról. Jutalmul a véleményéért elhívtam gokartozni és felkentem a falra egy kanyarban. Persze ő fizette a menetet.

20. A macskám becenevei: Pogika/Cunci/Punci/Puncipöcögtető/Cuncos – ez majdnem olyan mint a Custos / Cunc/Cuncer/Puncer

21. Nem szeretem az msn-t. Az a gond hogy túl sok ember akar velem beszélni egy időben. Hát Istenem, mit tegyek, a népszerűség átka…

22. Egyszer elkezdtem olvasni a Bibliát de nem jutottam el még Mózes második könyvéig sem (az egyessel kezdődik az egész). Azóta a kezembe sem vettem, még hittanórán sem (mondjuk már nem kell mert egyháztörit veszünk ami még érdekes is), inkább közösködtem a padtársammal az övén

23. Szeretek énekelni csak rohadtul nem tudok.

24. Csak angolul olvasok könyvet. A Battle Royale most kivételt fog képezni, de csak az. De csak azért mert Viktor adta kölcsön

24+1. Nem gondoltam volna hogy ilyen gyorsan a lista végére érek. Ide egy verset terveztem nektek, szerintem tetszeni fog… nem én írtam hanem az örökbecsű Paul Verlaine.

TANÁCS KISFIÚKNAK NYÁRRA

                          A kisleány kiváncsi:
                          két ujjhegyével tartja,
                          mert azt hiszi, pisálni
                          készül a kölyök farka.

                          De az feláll. Húzigálja
                          - csak tízéves, Úristen! -,
                          s hogy nyögdicsél a drága,
                          míg jobbra-balra spriccel.

                          A lány bámul: nem sárgás,
                          fehér tejet eresztett.
                          Lehajtja hozzá száját,
                          megkóstolja a nedvet.

                          Ne büszkélkedj, fiacskám,
                          ne mondd ezt élvezetnek.
                          Pajtásod többet használ,
                          kivel a rétre mentek.

                          Elfeküsztök az árok
                          legalján, komisz kölykök,
                          gyorsan le a nadrágot,
                          dugjátok ki a pöcköt,

                          szívd őt meg, de a spermát
                          tarsd vissza, mert így kéjes,
                          mikor két suhanc egymás
                          tátott szájába élvez.

                          S hogy ennél jobb már nincsen?
                          Van! Osztályodban negyven
                          bugris jár, egy-egy frissen
                          meszelt, ruganyos seggel.

                          Menj egyikkel a pajta
                          mögé, állítsd négykézláb,
                          fektesd a fűben hasra,
                          guggoltasd, mint a békát:

                          térdelj mögéje szépen,
                          húzd szét farráncát, lődd meg.
                          Azt érzed, hogy az égben
                          vagy és szárnyaid nőttek.

                          Vagy te feküdj le s hagyd, hogy
                          ő fúrjon meg fardombod
                          tövén - nem élt még taknyos,
                          ki erre nemet mondott.

                          S a lánykák! Most bérmáltak:
                          nagyszámú a rokonság,
                          mind vétkezni kívánnak -
                          és nővérkéd, hugocskád!

                          Csináld velük akárhol,
                          találsz csűrt, padlást, kertet
                          dosztig - csak ne az ágyon,
                          mert ezzel gyanút keltesz.

                          Hanyatt fektesd az édest.
                          Két lába között árok.
                          Azt nem kell keresgélned:
                          szabad szemmel meglátod.

                          Oda, fiam! Előlről
                          nyomod be. Használj némi
                          erőszakot először.
                          Tudja meg, ki a férfi!

                          A lányság között gyorsan
                          veszi neszét hírednek.
                          Jönnek hozzád csoportban,
                          s akikkel egyszer tetted:

                          mind utánad szaladnak
                          s repetálnak belőle.
                          Ezt meg ne gyónd a papnak,
                          mert ideges lesz tőle.

Tetszett?

2.1.1   captain@paperboat.hu

Nem is emlékszem, mikor éreztem magam ilyen jól utoljára. Csak ültünk ott a padon a parkban, kezünkben egy- egy sör, és még az sem volt baj hogy olyan meleg volt az a szerencsétlen ital hogy szinte élvezhetetlenné tette, azért jó volt.

Jó volt egy, még ha csak egy óráig is ott üldögélni és a sört lassan kortyolva elbeszélgetni arról, hogy neki most az a baja hogy a barátjával krízisben vannak és nem is tudja, mit csináljon mert megfojtja a szeretetével, és nem az a típus akire ő fel tudna nézni, nem olyan amilyennek elvárná, amilyennek egy férfinak szerinte lennie kéne. Nem képes vezetni a kapcsolatot, és ráadásul még az intellektuális képességei is hagynak kívánnivalót maguk után.

Én meg elpanaszoltam hogy ez annyira jellemző ami most megy. Hogy elmegyek és lám, rögtön mindenkit érdekelni kezdek, rögtön levelekkel bombáz a fél romeo, ráadásul olyanok akik után eddig csak reménytelenül csorgattam a nyálam. Gyakorlatilag most a lábam előtt hevernek. Egy baj van csak, hogy késő. Ez egy átmeneti helyzet, félig még itt, félig már ott. Nem mondom hogy nem lenne jó ha valaki várna rám, de lehetek annyira önző hogy két évig, ha nem tovább, elvárom ezt akárkitől? Aztán ott van az örök kérdést megtestesítő pasi is, akivel magamban még mindig nem tudtam úgy igazán és teljesen dűlőre jutni, de az ösztöndíj felgyorsította az időt. Bő három és fél hónap gyorsan elrepül. Ha akarok valamit, akkor most vagy soha. Éppen ezért lenne jó tudni mit is akarok. Bár hazugság lenne azt állítani hogy nem élvezem a megváltozott helyzetet (persze csak valahol nagyon mélyen .

Eltelt az óra, keserédes örömmel konstatáltuk hogy a szánalmasok klubja még mindig él, két kemény taggal, aztán ki-ki felszállt a saját buszára és hazajöttünk. Mostantól sokszor fogunk kijárni abba a parkba mert tök jól éreztük ma ott magunkat, de legközelebb hideg sört viszünk (tehát nem az action előtt két nappal szerezzük be).

2.0.9

Olyan igazságtalan amikor bloggerek összegyűlnek blogtali ürügyén és totál jól elvannak és közben senki sem gondol arra hogy vannak olvasók is a világon, akik nélkül nem blog a blog. Ezért blog és nem napló, mert írjuk valakiknek- azon túl persze hogy elsősorban magunknak.

Én nyár végén elmegyek, éppen ezért látom elérkezettnek az időt arra hogy találkozzunk! Mindenki, aki olvassa a Papírhajót! Meg persze én, aki írom

Szeretnélek  megismerni titeket, legalább egy közös délután/este erejéig. Ezért megkérem azokat, akik szívesen eljönnének egy Papírhajó-olvasó találkozóra, jelezzenek a captain@paperboat.hu e-mail címre, a következő adatokkal:

mikor nem érnek rá és hová valósiak.

Ez utóbbi azért fontos hogy olyan városban rendezzük meg a kis találkozót ami a legtöbb embernek jó, bár van egy halálbiztos tippem hogy melyik lesz ez a város.

Időpontról még fogalmam sincs, de én első körben a pünkösd előtti szombatra gondoltam…

Várom az e-maileket Tőletek, Olvasók Oh, és persze az olvasó blogger is lehet

- Felkészültél?

- Persze, minden ok, csak gyorsan és ügyesen…

A hátsó ajtón osontunk be, a kutyát lekenyereztük egy szalonnával. A házat, ahová 17 és 16 éve járunk szinte hetente, úgy ismerjük már mint a tenyerünket, ezért nem volt nehéz feljutunk az emeletre. Megfordult a fejemben hogy kissé aggasztó a csapdák hiánya de nem törődtem vele.

- Megvagy még?- szóltam hátra unokatesómnak, majd láttam hogy igen; felértük az emeletre. Még mindig senki.

- Szerinted hol van? – kérdezte Nóri.

- Gondolom a nappaliban… – válaszoltam félszegen, majd benyitottam. Igazam volt; ott volt.

Borzalmas látvány tárult a szemünk elé; Nóri még fel is sikított. Ott volt, egy székhez kötözve, tengerkék szeme alól szivárgott a vörös vér, szőke haja kitépve és szétszórva a földön, testén kék- zöld foltok. Leszegett fejjel ült ott a szoba közepén, de ahogy beléptünk erőtlenül felemelte fejét. Arcára kiült a csodálkozás, majd mielőtt bármit is mondhatott volna…

Hátulról jött a csapás és elemi erővel. Arccal a földre buktam, nem kaptam levegőt, forgott velem a világ… aztán visszatért a levegő és a világ, talpra szökkentem és láttam ahogy az apám a sarokba szorítja unokatesóm és B-t, akit Nóri időközben kiszabadított. Nyilván neki volt annyi lélekjelenléte hogy cselekedjen amíg én könnyeimmel küszködtem egykori barátom látványa miatt.

Kezében a baltával apám már lecsapott volna, ám ekkor Nóri és B elé ugrottam. Apám szemébe néztem, a szürke és a barnáskék szempár úgy villant össze mint még soha előtte.

- Nem bánthatod őket. Ahhoz előbb velem kell végezned.

- Veled is fogok, ne aggódj…- sziszegte. Hangja eltorzult az őrült, elfojtott dühtől.- De előbb végig kell nézned ahogy meghalnak. Ő! –ordította hirtelen, Nórira mutatva.- És Ő! –ordította még eltorzultabb arccal, B-re szegezve ujját.- Ők mindketten! Megrontottak, a rossz útra vittek!

- Nem! –ordítottam, majd a tőlem telhető legnagyobb erővel gyomorszájon vágtam apám. Vad tusa indult közöttünk, de senki nem sietett a segítségemre, Nóri ledermedt, B pedig túl gyenge volt még. A folyosón folytatódott a harc, egy rossz lépés balra és… a világ forogni kezdett, egyszer ő fojtogatott engem aztán én őt, így gurultunk le a lépcsőn. A fordulóban megálltunk, alig láttam valamit a homlokomból előtörő vértől de sikerült elérnem, amit akartam: kicsavartam a baltát a kezéből. Felpattantam és rohantam, rohant velem Nóri és B is. Az étkezőből az erkélyre, az erkélyről a melléképület tetejére, onnan a szomszéd kertjébe és ki az utcára.

- Jól vagy? – ennyit tudtam csak kérdezni B-től, mikor egy golyó milliméterekkel süvített el a fülem mellett és csapódott a földbe. Apám felkelt és a másik erkélyről nézett le ránk, kezében még a füstölgő pisztoly.

- Futás! A bankba anyához!- adta ki a parancsot Nóri és mi futottunk, úgy mint még soha.

Berontottunk a bankba, és alighogy elértük a keresztanyám, apám már ott volt, pisztolyát ránk szegezte. Én megint a falhoz szorítottam Nórit és B-t, eléjük álltam, jelezve: ha valaki ma meghal közülünk, az először én leszek.

- Állj félre kisfiam! – ordított apám.

Kicsapódott az ajtó és egy pillanatig azt hittem, unokatesóm barátjában a felmentő sereg jött el. Keresztanyám is ezt hihette mert egy mosoly futott át az arcán. Elővett egy pisztolyt és apámra szegezte.

- Ereszd le a fegyvert.- mondta halkan de határozottan, és apám így tett. Én nem mozdultam a helyemről és B sem, Nóri viszont odafutott barátjához és átölelte… ám az ölelés fojtogatássá változott, Nóri fogoly lett. Most az ő fejéhez szorította a srác azt a pisztolyt, ami egy perccel előbb még apámat fenyegette, aki viszont ismét rám szegezte a fegyvert.

- Állj félre Kapitány!- mondta Nóri barátja.- Hagyd hogy a buzi, aki megrontott bűnhődjön, mielőtt te is elnyered méltó büntetésed!

És én csak ott álltam… körbenéztem; láttam a sok halálra vált fehér arcot, remegő, rettegő embereket. Keresztanyám kezeibe temette arcát, próbálta meggyőzni magát hogy mindez csak álom de nem, nem az volt, maga a rettentő valóság, a legszörnyűbb és legborzalmasabb amit valaha átéltünk.

Aztán az egész felgyorsult és mintha a másodperc töredéke alatt ment volna végbe. Félreálltam, de ahogy elléptem, felkaptam a földről egy széket és fejbe vágtam vele apám akinek kiesett kezéből a pisztoly, amit elkaptam. Ő a földre került ájultan, én pedig Nóri barátjára szegeztem a kibiztosított fegyvert.

- Engedd el, vagy lelőlek.

- Ne viccelj, sosem tennéd.

- Engedd el, nem viccelek.

- Na gyerünk, csináld csak!

Még be sem fejezte a mondatot, már cselekedtem is. Belelőttem a combjába. Felordított, elengedte Nórit aki a földre roskadt és ekkor rontottak be a rendőrök, hogy véget vessenek ennek a kálváriának.

*

Mindenfelé arcok néztek vissza rám, de én csak egy valakit kerestem. A tömeg mintha meg akart volna fojtani és én levegőt akartam, olyasvalakit aki sokáig maga volt az élet számomra.

Felálltam a mentőkocsi mellől és elindultam hogy megkeressem. Egy hordágyon ült és a semmibe bámult. A vér már nem szennyezte csinos arcát. Leültem mellé.

- Ne haragudj.- mondtam neki csendesen. – Nem akartam hogy…- nem tudtam tovább mondani. Az indulatok, a félelem, a kételyek… feltört belőlem a zokogás.

Ő átölelt és csendben a fülembe súgta: “Te ne haragudj!”. Felnéztem. A tengerkék és a barnáskék szempár is könnyekben úszott. Tökéletes volt a pillanat. Nem volt többé te meg én, mi voltunk megint…

2.0.7  captain@paperboat.hu

Anya: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! (bééé!)

Apám: És mennyit kell fizetni? (neked nem mindegy, most úgy őszintén? nem zavart eddig sem a téma)

Captain: Persze reméltem, de hogy meg is kapom fúú ezt nem gondoltam volna jó persze valahol gondoltam meg számítottam rá mert tudom hogy jó vagyok de most nagyon fontos hogy ne szálljak el… (de legalább ismeri magát a srác)

Egyik legjobb barát: Utállak! Utállak! Ááá, hihetetlen! De ha tudnád most mennyire utállak! (én is, tudod jól

Unokatesó: (sírva) Együtt nőttünk fel és most itt hagysz? Nem érdekel, én pályázok, megnyerem és utánad megyek! (gyere! csak nehogy elkapjanak a határon! lehetőleg Szlovénia felé gyere, az EU-tag)

Osztályfőnök: Hát végre egyenesbe jön az életed! (eddig tökre görbe volt ha nem vettétek volna észre)

Angoltanár: Ugye én megmondtam? (azt mondtad, érzed! )

Nagymama 1: Ez piramisjáték. (persze, én leszek a fáraó)

A hozzá tartozó nagypapa: Hát, kár. Most már nem fogok tudni mindent ami történik veled mert ott nincsenek ismerőseim. (na ezért biztos nem fogok könnyeket hullajtani)

Nagymama 2: Most sírjak vagy nevessek? (nevess sírva)

A hozzá tartozó nagypapa: Ez szép! (köszi, a cseresznyéket azért még megvárom)

Nagynéni: (levegőért kapkod és nem tudja szavakba önteni amit mondani akar) (igen, kb. én is hasonlóképpen reagáltam)

Osztálytárs: Akkor miért nem mondod vissza az érettségit meg a nyelvvizsgát? (minek? azért gürcöltem egész évben hogy most visszamondjam?)

Osztálytárs 2: Akkor neked már tök mindegy milyen jegyeket kapsz! (elvileg igen, gyakorlatilag már magam miatt sem)

Tesó: Jaj… nekem végem… (én is szeretlek

Egy másik nagyon jó barát: Mi másra is számítottunk? (oh és még én legyek szerény)

Ugyancsak nagyon jó barát: Most mit lepődtök meg? Én végig tudtam. (tavaly is tudtad, mégsem kaptam meg. vagy már ezt tudtad? ahh kis ravasz)

Matektanár: És azt megmondanád nekem hogy ezután kinek fogok beszólni? (azt nem tudom de én az utolsó óránkon biztos rád zúdítom az egész évi mennyiséget gonosz vén banya)

Iguazu: Tudtam! (L)

Matin: Ügyes vagy báz gratula! (jöhetsz látogatni )

Untermann: Büszke vagyok rád! (akkor is Olasz )

Szobatárs: Akkor ketten emigrálunk! (igen csak te családostul )

Pogi: Miáu (=adj kaját) (jaj Punci te sem változol)

Volt kémiatanár: Ez hihetetlen! Gratulálok! Gratulálok! Sok sikert! (bakker nem is tanít de milyen rendes)

Igazgatóhelyettes: Elszívják a magyar agyakat. De azért sok sikert! (ha igazán jó munkát akartál volna, erőlködtél volna még egy kicsit a mosolyon)

2.0.2

Rajz fakt, kedd, délután negyed öt körül, központ, templomrajzolás. Már majdnem vége- a faktnak is, a rajz is lassan elkészül. Már csak egy-két vonal itt, egy kis finomítás erre-arra, az árnyékok rendben, tér rendben, arányok rendben, megérte két hónapot vesződni ezzel (is). Büszke voltam magamra, és pont arra gondoltam hogy egy év múlva ilyenkor vajon még mindig a kecskeméti eget fogom-e bámulni, amikor megcsörrent a telefonom.

Anya volt az. Hívott, hogy megjött a levél az ösztöndíjbizottságtól, amely az eredményt tartalmazza.

Mondtam neki hogy jó, tegye le az asztalomra, majd pénteken kibontom, mert én akarom kibontani. Igazából nem is tudom ezt miért találtam ki, de talán azért mert féltem a kudarctól, attól hogy a levélben elutasító válasz lesz, hogy leírják hogy nem engem választottak, nem vagyok benne abban a háromban akiket 208 közül válogattak ki nagy gonddal… és letettem.

Majd tíz perc múlva visszahívtam anyát hogy na jó, engem nem érdekel, bontsa ki  mert szétrágom a körmeim olyan ideges vagyok. És nekiállt. És bontotta… hallottam ahogy szakad a boríték, ahogyan csúszik ki a levél, széthajtogatja… majd felsikít. És kiáltozik a tesómnak, és örömében ugrál, a kezében még ott a levél, ő már tudja de nekem még le sem esett, csak maga az érzés árad szét bennem lassan de biztosan, átjárja minden sejtem és feltölti őket valamiféle ritmusos vibrálással… igen, ez az volt: a győzelem és siker tudata, és akkor, abban a pillanatban ahogy anyukám kimondta hogy “nyertél”, akkor már tudtam, akkor már megértettem mi van, és akkor már én is vele együtt ugráltam tőle negyven kilométerre de mintha ott lettem volna mellette,  mintha a levél az én kezemben lett volna… és letettem a ceruzát mert annyira remegett a kezem hogy nem tudtam befejezni a rajzot, szaladtam, telefon a kezemben, sms-ek, hívások, be a koliba, mindenkinek a nyakába ugrottam akit csak találtam… öröm, öröm és öröm, határtalan öröm mindenfelé, aznap semmi sem lehetett nem szép, semmi sem ronthatta el a kedvem, és a mosolyt nem lehet letörölni az arcomról azóta sem… nem lehet, mint ahogy a szívemből sem lehet kitörölni azt a láthatatlan fényt ami elárasztotta tegnap délután, és azóta is ott ragyog…

Igen, szeptembertől itt hagyok sok mindent. Magam mögött hagyom az eddig felépített életem, elmegyek valahová, ahol csak egy dolog lesz biztos: az hogy jó lesz. Két év Olaszország vagy Wales következik most: két év, és ez csak a kezdet… valami új kezdődik most, ami azt jelenti, hogy valami másnak pedig vége szakad. Nem lesz többé református gimnázium, nem lesz több reggeli áhítat, jutott eszembe mindjárt… és nem lesz több kényelmes otthonlét mert messze lesz tőlem minden, ami most számomra a világot jelenti- éppen ezért kell majd felépítenem egy újabb világot és ahogy magam ismerem, nem lesz gond mert sikerülni fog. Innentől nincs megállás: kaptam egy hatalmas esélyt, minden rajtam múlik.

Izgulok, Várom, mi fog történni, várom milyen lesz az élet szeptember után… várom, mennyire tudom megállni a helyem, mit tudok elérni, hol van képességeim határa, mi az amire még elég az erőm és mi az, amire már nem…rengeteg kérdésem van, de mindre választ fogok kapni. Lesz rá két évem.

A távcső végén már felsejlett a Jóreménység foka, ahol a Papírhajó irányt vált. Hajrá!

2.0.1

Írhatnék arról hogy a hétvégén lesz az ösztöndíjpályázat utolsó fordulója és izgulok mert az életem teljesen új irányt vehet ha nyerek; 16-an vagyunk három helyre, igen izgulok, félek is és várom is, nem tudom mi lesz, nem tudom milyen lesz, akarom is meg nem is, megijedtem, beszartam de ugyanakkor mindennél jobban akarom. Áh, be fogok golyózni. Szóval hétvégén nem leszek.  De bejegyzés lesz. Hogy hogyan? Az én titkom

1.9.6

Elültetett benned valamit. Először maga a folyamat, aztán maga az érzés, végül maga a tény. Elültette, felnevelte, elpusztította de a tieddé tette. Benned marad örökre.

Aztán jön ez a furcsa érzés hogy ha benned mindez végbement, akkor a másikban is végbe kellett mennie ugyanennek. Te szeretted, végigélted vele mindazt ami volt aztán egyszer csak hirtelen vége, igazából tudod miért de nem mered bevallani magadnak. Akármi van, az érzés megmarad. Valamilyen formában mindig él.

Benne is. Csak mivel ő más mint te, benne máshogy.

Furcsa, és tudom hogy fáj látnod milyen formában éli meg más. Nem érted, mert te nem olyan vagy. Talán okosabb vagy, lehet csak szimplán naivabb és még hiszel valamiben amit a legtöbben ‘emberi jóságnak’ hívnak; lehet hiszel a nagyobb jóban, lényegtelen. Más vagy. Más mint ő. Mások vagytok, mégsem ugyanolyanok.

Ő a látszatba menekül, te a valóságot éled tovább. Megpróbálod erős kézzel irányítani a hajód és látod hogy egy darabig ő is így tesz. Aztán az egész megint felborul. Te mész tovább, ezernyi kérdéssel magadban hogy miért követnek ilyen kevesen, miért találkozol ilyen kevés hajóval ezen az úton, talán nem jó? Talán az, talán nem, nem tudhatod. Mindenkinek mást tartogat egyéni története.

Azt azonban valahogy látod, hogy a másik út, amin ő van, az nagyon nem jó. Te vagy az, aki megismerted, aki tudod hogy neki mi lenne a jó, és minden egoizmus nélkül állíthatod hogy jelen pillanatban igenis tudod neki mi kéne. Az kéne neki amit te adtál, de te már nem adhatod egy sor körülmény miatt, más meg nem képes ugyanerre. Hiszed te. Mert hogy közben mi van, azt rohadtul nem tudod. Te csak azt tudod, érzed hogy veled szemben milyen viselkedést tanúsít az, akit te olyan alapokra helyeztél át, amelyekre tud építeni. Duplán fáj ezért a tőle kapott rossz szó. Tudod, hol van a gyökere.

A gyökere az, hogy szeret de nem mondja, nem mondhatja. A gyökere az, hogy baromira nem tudja, mit kezdjen veled.

Más, mint te. Máshogy érez, más a múltja, más a jövője. De akármennyire is nem akarja, benne vagy mindkettőben. Benne vagy a múltjában, az alapokban, ezért mindig benne leszel a jövőjében is. Akármennyire is nem akarja, mindig is te leszel az egyik legmeghatározóbb ember az életében. Ahogy ő a tiédben.

Mégis mások vagytok. Feloldhatatlanul mások. Ezért nem lesz közös jövőtök. Nem lesz, miközben mindketten ott éltek a másik szívének legmélyében.

1.9.5