Szóval, ahogy beharangoztam: egyetemek. Sokadik nekifutásra készül el az a post, aminek több oka is van: egyrészt a lustaság, másrészt egy bizonyos fokú szégyenérzet, harmadrészt pedig az, hogy nem akartam acsarkodni és vádaskodni mindaddig – itt legalábbis nem, blogon kívül pedig megtettem elégszer – ameddig nem ismerem ki pontosan a helyzetet, amiben most vagyok.

Pályaválasztás. Ezen rengeteget őrlődtem, sok meddő és kevésbé meddő vitába bocsátkoztam, álmatlanul forgolódtam éjjel és hosszúkat sétáltam a Rilkén. Próbáltam rájönni, hogy hogyan tudom leginkább elképzelni magamat, mit szeretnék kezdeni az életemmel, hogy melyik szakmában tudnám a leginkább elérni a kitűzött célt: a személyes boldogság mások boldogságán keresztül való elérését.

Kézenfekvő volt az újságírás, a publikálás. Utána is néztem pár írói kurzusnak, de ezt az ötletet nagyon gyorsan elvetettem. Eleve csak olyan egyetemek ajánlottak ilyen kurzust mint a University of East London, ami már a nevében sem vonzó, emellett pedig rájöttem, hogy írni úgyis írhatok, ha nem kapok érte külön diplomát. Ergo elérkeztem ahhoz a feltevéshez, hogy kell egy használható diploma, aminek a birtokában több lehetőségem is van. Egy újságírói diploma pedig nem pont ilyen.

Ezek után sokat gondolkodtam, és végül jogász akartam lenni. Ekkor még nagyon ördögtől való volt a gondolat, hogy visszatérjek Magyarországra, bár a pénz kérdése már ekkor is iszonyatosan nyomasztott. Minden esetre nem nagyon törődtem a magyar egyetemekkel, nem kerestem, nem néztem utána semminek. A jog keretein belül pedig nemzetközi jogra akartam menni, így jött a Uni Glasgow. Skócia több szempontból is szerencsés – eltekintve talán az időjárástól – nem olyan drága, mint mondjuk London vagy más angol nagyváros, és az EU diákjainak nincsen tandíj (csak az angoloknak… ).

A jogászról azonban nem túl sokkal utána le is tettem, mondván; száraz, személytelen, nagyon tanulós, seggelős, nem kreatív, stb. Ezek után a pszichológia kezdett érdekelni. Ez, ellentétben a többi szakmával, amin akkoriban gondolkodtam, újdonság volt. Shoya ültette el a gondolatot a fejemben, amikor az egyik éjszakai lelkizésünk után mondta, hogy jó pszichológus lennék, mert könnyen át tudom látni és magamévá tudom tenni mások helyzetét. Hogy ez mennyire állja meg a helyét, nem nagyon tudom megítélni, de tény, hogy nekem is megtetszett a pszichológia, és ekkor már konkrét feladat-vízió is párosult mellé: segíteni az útvesztett fiataloknak. Ebbe nagyon gyorsan bele is éltem magamat, és makacsul ki is tartottam az elképzelés mellett annak ellenére, hogy kb. mindenhonnan össztűz alá kerültem, mert rajtam és Shoya-n kívül másnak nem hogy nem tetszett az ötlet, de egyenesen rémálmaik voltak tőle. Végül magam is beláttam, hogy talán nem ez a legtesthezállóbb és az én temperamentumomhoz leginkább való munka.

A folyamatos kacskaringózások viszont sok időt vettek el, és a jelentkezési határidő vészesen közeledett. Október elején még sem a pályámat, sem pedig az egyetemet illetően halvány fogalmam nem volt, hogy mihez akarok kezdeni, így kisebb pánikba estem, amin csak Ellie rendszeres anyai tea-cigi-ölelés-kúrái segítségével evickéltem át nehézkesen. Persze nekem pont akkor sikerült átmennem ezen a krízisen, amikor az IB szörnyként magasodott fölénk, és beadandók, önként összeállított kísérletek, mérések, esszék és a mini-szakdolgozat nyomása alatt amúgy is nehézkesen tudtunk megállni.

Mivel nekem az olasz hetedik, tehát nem IB-kritérium tárgyam volt, így akkoriban nem is volt kérdés, hogy ez a tantárgy lesz negligálva annak érdekében, hogy a többiből össze tudjam hozni, amit kell. Vivana, a tanárom és tutorom (és olasz anyukám <3) ezt igencsak nehezményezte, és a sorozatban ötödik be nem adott esszé után félrevont egy kis anyai kiosztásra, ahol én biztosítottam őt az olasz nyelv iránti feltétlen szeretetemről, de… és akkor ugrott be: mi lenne, ha olaszt tanulnék tovább? Ennek az ötletnek nem sok alapja volt, tekintve az akkori gyászos teljesítményemet (a másodév elején össz-vissz annyit tanultam olaszból, amennyit a duinoi öregfiúktól hallottam, azok pedig többnyire triestino-akcentusban használt káromkodások voltak), de „nincs mit veszteni” alapon sokadszorra is nekirugaszkodtam a UCAS (a Felvi brit megfelelője) kurzuskeresőjének. Sok egyetem kínált olasz kurzust, de valamivel párosítani akartam. És itt jött az adu ász: University of Glasgow, sociology with Italian. Bravo.

A következő héten kerestem- kutattam, írtam, fogalmaztam, fordítottam és kioktattam az igazgató feleségét (ő volt akkoriban az egyetemi felelős, modell volt a lelkem), de végül a határidő előtt pár nappal sikerült leadnom a teljes jelentkezést.

University of Birmingham, University of Edinburgh, University of Glasgow, Glodsmiths University of London és az ambiciózus London School of Economics szociológia kurzusai kerültek fel a jelentkezési adatlapomra. Mindegyik egyetemnél másik minorral társítottam a szociológiát – olasz, social policy, politics, ilyesmik.

A szociológiát akkoriban a tökéletes választásnak hittem, mert egy kicsit minden volt, amin előtte gondolkodtam: egy kicsit jog (hogy ezt hogyan raktam össze, jó kérdés), egy kicsit pszichológia, egy kicsit írás. Nagyon meg voltam elégedve a választásommal.

captain@paperboat.hu I 5.0.1 I

Ami a legjobban idegesít az egészben az az, hogy egy idő után beleunok a vizsgába, és csak azt nézem, mikor lesz már vége. Nem szeretek vizsgázni, noha magát az időszakot szeretem mert nem kell minden nap korán kelni, van, hogy 5 napig semmi dolgom mert nincsen vizsgám, de utána viszont 4 nap alatt 9 vizsgára kell beülnöm- persze, az IB-nak is megvannak a maga jó és rossz oldalai.

Aztán persze az sincs, hogy ha beültem egy tárgy vizsgájára, és kijövök, akkor megszabadulok tőle örökre mert minden tárgy több részre van osztva, és a szinttől függően különböző hosszúságú és tartalmú vizsgákra kell beülni. A matek például még holnap reggel is gyötörni fog, hiába voltam ma már bent egy matekvizsgán.

Amúgy valamilyen szinten élvezem, elvégre ez az ami két éve kínoz, az IB, és most végre leszámolunk vele. Így vagy úgy, de vége lesz. Persze az IB vége a UWC végét is magában hordozza, de nem vagyok meggyőződve, hogy ez a vég nem a kezdet vége-e pont.

Másfelől pedig a jegyeim egy része már úgy is eldőlt, hiszen a két év alatt teljesített beadandók, projectek, lab reportok és egyéb nyalánkságok a végső jegyek 20-25%-át adják, tehát van, ahol nagyon is van értelme az erőlködésnek (pl. matek), van, ahol pedig igazából lazítani is lehet (pl. angol irodalom).

A magyar kissé aggaszt, noha próbálom én felszínen tartani a magyaromat (még akkor is, ha idén szinte semmit nem beszélek magyarul, itt azért írok rendületlenül), valahogy mindig sikerül valami hibát ejteni vagy belekavarodni valamibe, ami mondjuk egy irodalmi elemzésnél nem szerencsés. Boh. Belejövök megint, más választásom nem igazán van.

Amúgy gyönyörűen süt a nap és jó idő van, amit speciel utálok, mert most per pillanat is éppen a könyvtárban ülök és próbálok még egy utolsót rágyúrni a matek második felére.

IB – I Bullshit

captain@paperboat.hu I 4.3.3 I

Személyiség

Rögtön egy olyan téma, amihez sokat nem tudok hozzáfűzni… a magamról alkotott képem is jelentősen átalakult Olaszországban, itthon azonban ismét felértékelődtem önmagam szemében. Az, hogy mit gondolok magamról, tehát nagyban függ a környezetemtől, ami nem feltétlenül jó dolog. Azonban van egy pár alapvető tulajdonságom, amiket kint sem vesztettem el: ezek jellemzően azok, amik a pozitív oldalamat erősítik. Olaszország előtt is tudtam, azóta pedig még sokkal jobban tudom, mik a hibáim, negatív tulajdonságaim, de nem vagyok benne biztos, hogy kimondottan tudatosan változtatnom kéne rajtuk. Talán elég, ha csak hagyom, hogy ugyanúgy sodródjak az árral, mint eddig, és folyamatosan újra kell elemeznem magam, ahogyan ezt eddig is tettem- akár Zsombor segítségével, akár nélküle

Magánélet

A magánélet szorosan összefügg a személyiséggel, ezért nagyon megjósolhatatlan. Sosem tudhatom, hogyan fog alakulni a sorsom. Annyit tudok, hogy az életem jó, jó helyen vagyok. Az emberi kapcsolataimban beállt változások pedig néha keserűek, mert távol került tőlem valaki, akiben én akkor is hittem, amikor senki más, de nagyon sok új, értékes emberrel ismerkedtem meg, akik közül nem egy a barátom is lett Az pedig, hogy keserűséget okozzunk másoknak, sajnos elkerülhetetlen. Szeptemberben pedig jönnek az elsőévesek, köztük egy magyar. Kíváncsi vagyok az ‘anyagra’- de mielőtt őket meglátnám, leginkább arra leszek kíváncsi, hogy mi lesz a vége a norvég-ügynek…

Magyarország

Ez (sajnos) egy sokkal konkrétabban megjósolható téma, mint a magánéletem. Igaz, hogy Sólyom László intett a csodavárástól, én valahogy mégis remélem, hogy a Jobbik nem lesz parlamenti párt, de a szomorú igazság az, hogy a realitás mentén haladva nagyon úgy néz ki, hogy az lesz. Az országban konzervatív fordulat fog bekövetkezni, a Fidesz megnyeri a választásokat, a Jobbikkal együtt az Alkotmányt is módosíthatják. A melegjogok kiterjesztése ebben az évben megtorpan, sőt, én még azt is el tudom képzelni (adja Isten, hogy ne legyen igazam), hogy visszalépések lesznek. A válságból egyébként lassan kifelé jövünk, részben a takarékossági intézkedéseknek köszönhetően, bár ha a Fidesz tényleg csökkentené a vállalkozások adóterheit, az még jobb lenne. Remélem, hogy az LMP bejut a Parlamentbe (én rájuk fogok szavazni), és egy valódi liberalizmussal kevert zöldpártiságot visz az amúgy rémisztően egyhangú új Országgyűlésbe.

Érettségi

Igaz, 2010 nem az érettségi éve (az 2011), de szeptemberben kezdődik a második, egyben utolsó évem. Áprilisban le kell adnom a ‘szakdolgozatom’ témáját, amit októberre be kell fejeznem; csomó beadandót, esszét, elemzést, előadást kell írni/tartanom, el kell döntenem, melyik egyetemre szeretnék továbbmenni, ösztöndíjakat kell keresni és pályázni… nem fogok unatkozni, az már egyszer biztos.

ééés végül, de nem utolsó sorban: Papírhajó

A Papírhajó blog idén februárban harmadik évébe lép, és nyugodt szívvel ígérhetem, hogy izgalmas évünk lesz Sok újdonságot, meglepetést tartogatok; olyan témákat, amelyek eddig még egyik melegblogon sem jöttek elő. Bejegyzéstervek, vázlatok bőven akadnak a laptopomon Pár napon belül pedig a design is változik

3.0.1 captain@paperboat.hu