Papírhajó

A gazdasági válság beszivárgott a mi békés kisvárosunkba is. A polgármester, hogy elejét vegye a város recesszióba süllyedésének, a vezető vállalkozókat kerekasztal-megbeszélésre hívta, hogy kifejthessék álláspontjukat és az általuk üdvösnek tartott intézkedésekről tárgyaljanak.

A mi vállalkozásunk is meghívták. Többen is jelentkeztek a családból a képviselői posztra, ám csak egy valaki mehet. Igencsak kínos helyzet állt elő, hiszen családunk demokráciájának értelmében megválasztjuk ezt a képviselőt, de annyi jelölt akadt, hogy gyakorlatilag az én szavazatom dönt. Bemutatom nektek a jelölteket!

Mindenek előtt itt van persze nagyapám. Ő már megélt egy nagy válságot, és ugyanazt javasolja, amit legutóbb csinált, vagyis takarékosságot mindenek felett. Elméletét a vállalkozásban  már gyakorlatba is megpróbálta átültetni, elég felemás sikerrel. Az embereknek nincsen pénzük, ám ennek ellenére ő árat emelt, mert az adókat valahogyan azért csak fizetni kell, főleg most hogy emelkednek, ám a keletkezett felesleg- ugyanis az áremelés mértéke nem éri el az adóemelés mértékét- nem forog vissza a vállalkozásba, hanem lenyúlja apám. Ez nem túl szívderítő, de kezdetnek nem rossz.

Apám sem maradhat ki ebből, bár gondolom ezt mondanom sem kell. Ő aztán az igazi keménykezűség híve. Bekerülése esetén a kultúra minden formáját nélkülözve fogja felszólítani a polgármestert a nagyáruházak mielőbbi eltávolítására, és ‘kimagyarítana’ mindent, vagyis a helyi vállalkozóknak védelmet és adókedvezményt adna, az intézkedések ellenére maradó külföldiekre pedig magas adókat vetne ki. Sőt, javasolja a helyi csapat létrehozását is, mivel szerinte a ‘helyzet tarthatatlan’.

Papám testvére a cég indításában tevékenyen részt vett, ám azóta igencsak megváltozott. Akkor még volt pár jó ötlete, de azóta teljesen idióta lett. Kitalálta, hogy a válság csak egy mellékes akármi, és inkább javasolja, hogy az iskolások csak készségfejlesztésben vegyenek részt, mert ki kell nevelni egy olyan generációt, amely majd segíti a várost. Ő az, aki a szederpálinka készítés nagy szószólója, minden évben egyszer szedernek öltözve állít be az irodába, majd a következő évig nem törődik a témával. Ezzel nem éri el a szederpálinka készítésének beindítása, csak azt, hogy mindenki megutálja a szedret.

Nagybátyám igazából amolyan haszonleső, aki most nagyon örül annak, hogy apámnak is része van a város és konkrétan a vállalkozás bajaiban. Örül annak is, hogy nem neki kell mindezt kezelni, ötlete sem nagyon van, a kritizálásnál többre nem képes. Részt vesz a választáson, na de minek…? Nem tud más alternatívát nyújtani, csak kritizálni. Egyszer volt példa arra, hogy jót tett. Igaz, alternatívája nincs, de ha valamihez, hát az öntudat belénk neveléséhez nagyon ért. Ez mindenképpen becsülendő.

Keresztapám amolyan vegyes rendszert javasol. Elutasítja nagyapám takarékoskodási rendszerét, noha pár elemét támogatja, de csakis a józan ész diktálta mértékben. Ő külsős szakembereket, neves tekintélyeket hívna a városi tanácsba, annak ellenére hogy mi is rendelkezünk pár országosan és nemzetközileg elismert szaktekintéllyel.

Nagyanyám viszont új a porondon. Eddig ő volt az, aki ragaszkodott a szigorúan háttérmunkákat igénylő szerephez és nem vett részt a direkt döntéshozatalban. Úgy gondolja, ha változtatunk a mentalitásunkon és egységbe hozzuk a fellendülést és a takarékoskodást szolgáló intézkedéseket, és kiegészítjük környezetvédő törvényekkel, akkor elkerülhetjük a további bajokat.

Természetesen mindenki magára fog szavazni a vasárnapi családi ebéddel összekötött választáson, Békés nap lesz, mondhatom… Rajtuk kívül én vagyok az egyetlen, aki már szavazhat a vállalkozás ügyeiben. Rajtam van a döntés súlya. Őszintén szólva én annak örülnék leginkább, ha én magam mehetnék, de ez lehetetlen. Egyikük sem képviseli színtisztán az én elképzeléseim, de szerintem nagymamámra fogok szavazni. Tudom, talán komikus, hiszen mindenki lenézni és hozzá nem értőnek, zavarosban halászónak mondja, de nekem tetszik, ahogyan a dolgokat látja. Márpedig ez az én szavazatom, és nekem elsősorban a saját lelkiismeretemmel kell elszámolnom.

2.2.3