Papírhajó

    • Home
  • Pages

    • A Papírhajó kapitánya

Posts Tagged ‘görény’

Gossip

May 1, 2008 - 12:09 am No Comments

VÉGRE ITTHON!

Ma elballagtak a végzősök- legalábbis ha jól tudom, mert jelenlétemmel a ballagást nem tiszteltem meg, tavaly is elballagtak nélkülem, hát idén miért ne jött volna össze. Szóval jön a nagy négynapos szünet, majd pedig a szintvizsgák második felvonása, a szóbelik. Május 5-én történelem, 7-én irodalom. A töri megy, de az irodalomtól félek. Batsányit, Bessenyeit, Berzsenyit és még egy B- betűst akinek a neve most nem jut eszembe úgy keverem, hogy csak na. Mint Kazinczyt meg Kölcseyt is, de pár perc után legalább őket már el tudom helyezni, hogy akkor most ki is a nyelvújító, és ki a Himnusz írója. Nem vagyok én hülye, csak kicsit korlátozott agyilag :D

Szóval tanulni kell- míg mindenki más lebzsel és lábát lógatja, én tanulok keményen. Hála Istennek a szintvizsgának 7-én vége, s én, a kis naiv úgy gondoltam, egyszerűsödik a helyzet, ha a három nagy projectből egyet kilövünk (már csak a szakkolis prezentáció meg a nyelvvizsga van hátra) de Szerelmem több, mint egy évvel ezelőtti exe szerencsésen gondoskodott arról, hogy ne maradjak program nélkül.

Gossip, vagyis pletyka. Hihetetlen, mi mindenre képes egy ember, főleg egy kétségbeesett kamasz (khm…), ha valamit akar, de nagyon. Ráadásul olyan kamasz, aki meleg, enyhén szólva laza erkölcsű és szellemileg sincs épp a toppon.

Mindig is az egyenes és tiszta, becsületes megoldások híve voltam és ki nem állhatom a mások háta mögötti furkálódást, áskálódást. Szánom azt az embert, akinek csak arra van ereje, csak akkor tud bátor lenni, amikor az érintett háta mögött kell elmondani a véleményét- de amikor a szemébe kéne nézni, akkor valahogy elakad a szava. Nem megy neki. Persze hogy nem, mert nem is néz senki szemébe.

De miért jó ez neki? Miért jó, hogy alaptalan és aljas pletykákat terjeszt a Szerelmemről? Neki ez miért éri meg? Mert már nem őt szereti? Mert nem tudja elfogadni, hogy őt is ott lehet hagyni, hogy ő is kaphat pofonokat, hogy őt is le lehet győzni? Idegesíti, hogy az édes tündibündi szemeiért nem kap meg mindent, amit csak e világ terem?

Nos, szar is az ilyen, de ez akkor sem jogosítja fel erre. De a pletyka önmagában még talán el is menne- csinálja csak, ha akarja, ha ez őt boldoggá teszi, hát sajnálom, nem tudok mit kezdeni vele, az ő baja, ha leragad egy ilyen szinten. A pletyka következményei már annál súlyosabbak, főleg, ha olyanokat terjeszt hogy Szerelmem beteg, s hogy őt kétszer is meg kellett műteni, annyira tönkretette. Én több, mint 7 hónap alatt nem nagyon betegedtem le, nem tudom, neki egy évvel az egy hónap után hogyan jött össze. Biztos nagyon ügyes lehet- ha egy cirkusz bűvészt keres, majd bejánlom. Talán az majd leköti felesleges energiáit.

Nade van itt még valami. Van ugye ez a bizonyos youtube, ahová a jónép mindenféle videot feltölthet, amilyet csak akar, ami őt boldoggá teszi. Emberünk fogta magát, összeollózott egyet, melynek leírásában kifejti: ez a video a számára legfontosabb embereket mutatja be. Mindezt 2008. januárjában. S mit ad Isten: 2 perc 6 másodpercnél nem ott van az én Szerelmem? Az ő legfontosabbjai közt?! Nem tudom, ti hogyan vagytok vele, de nekem valahogy nem tud fontos lenni az, akivel szóba sem állok már hónapok óta. Úgy látszik, neki igen. De akkor miért terjeszt róla pletykákat? Nem normális a srác, ebben biztos vagyok. Túl nagy az ellentmondás, már-már édes jóapámra emlékeztet (lentebb olvashatjátok fenomenális, örökéletű húzásainak egy aranyos kis példáját).

Én meg nem vagyok az a fajta, aki csak úgy hagyja magát, nekiduráltam magam, összevágtam a saját kis videom életem gyöngyszemeiről, s nosza fel a youtube-ra. Közösek a kulcsszavak, majdcsak ráeszmél, miért is került fel oda ez a video.

Csodás. Vége a szintvizsgáknak, de nem maradok idegtépés nélkül ezután sem. Pontosabban enélkül sem maradnék, hiszen a tanulmányi kötelezettségeim mellett ott van ugye az apám, aki kiemelt figyelmet fordít idegszálaim rendszeres kondiban tartására, de ő még pluszban valahogy mégsem hiányzott ide. A legrosszabb pedig az, hogy nagyon tenni sem lehet ellene. Lehet, csak az meg bonyolult. Az ő módszereire meg senki nem akar, de igazán nem is tudna leereszkedni.

 

Tags: buta, gonosz, görény, kis   Posted in Uncategorized |

  • erről szól

    élet érettségi érzés érzelmek ösztöndíj apa barát barátok Blog blogger blogtali Captain Coming egyház emberek ex gondolatok gyerek hülye hazugság kérdés kapcsolat Mélyen múlt magyar Magyarország Matin meleg Olaszország out papírhajó pasi pasik politika Politika református suli szülők szakítás szakkoli szerelem szeretet társadalom Untermann Zsombor

    WP Cumulus Flash tag cloud by Roy Tanck requires Flash Player 9 or better.

  • kapitányi szoba

    • A Papírhajó kapitánya
  • speakers’ corner

    • anyuja on Egyetemek
    • IO on Egyetemek
    • Mikoyan on Egyetemek
    • deFalla on Egyetemek
  • hajóraktár

  • irányok

    • Babilon 2050
    • Főnix
    • UWC
  • mások ;)

    • 979
    • Christof-m
    • Confessor
    • csokipuding
    • Custos
    • Defalla
    • dnsd
    • Egy meleg srác újrakezdése
    • EM
    • Gay Fitness
    • Gondolatraktár
    • Hádész
    • Hanem jelez
    • His Trashy Trash
    • Iguazu
    • J.T. Hanson
    • Krisztofóró
    • Kyle
    • Latens
    • Lost
    • Matin
    • Maxen
    • Mennyei Mandarin
    • Meztelencsiga
    • Natsume
    • Pablo’s
    • Pape
    • PetitPrince
    • Redblek
    • Rolly
    • SPF
    • SVityó
    • Tamás
    • Tigri's Personal
    • Westart
    • Wordpress Theme
    • Xián
  • archív

  • kategóriák

    • Blog
    • család
    • Everyday
    • Felüláll
    • Képzet
    • la dolce vita
    • lmbt
    • Mélyen
    • politika
    • Uncategorized
    • UWC és IB
    • Vélemény
    • világ
  • Meta

    • Register
    • Log in
    • Entries RSS
    • Comments RSS
    • WordPress.org
  • Meta

    • Register
    • Log in
    • Flash Payday
    • Wordpress Themes

Colon Cleaner | Auto Loan Quotes | Colon Cleaner