Olyan dolgok vannak benne, amiknek semmi helyük egy demokrácia alapjában. Istennek semmi keresnivalója a világi hatalom alapkövében- mint ahogy a kereszténységnek sem. A KDNP elvei jelennek meg és érvényesülnek az egész Nemzeti Hitvalláson (sic!) keresztül. Az pedig külön kétségbe ejtő, hogy az alkotmány a hitvallással együtt értelmezendő.

Az alaptörvény nem biztosítja a szociális minimumot a rászorulóknak, és bebetonozza a kormányzó erők gazdasági elképzeléseit, egy egyszeri kétharmados történet szereplőinek ötleteihez kötve a későbbi kormányokat is. A sztrájktörvény módosításával és a rendőr- és tűzoltótüntetések után történtekkel együtt értelmezve világos: ellenvéleményeknek nincsen helye a Nemzeti Együttműködés Rendszerében.

Éppen ezért nincs helye ebben a borzalomban sem a rendes jogkörű Alkotmánybíróságnak, sem a törvényhozásba való közvetlen beavatkozás lehetőségének, sem a népszavazás klasszikus intézményének. Ez azon túl, hogy mértéktelenül a Fidesz által letarolt központi igazgatáshoz vonja a hatalmat, demagógia is, hiszen maga a Fidesz is több alkalommal élt az Alkotmánybírósághoz való fordulás vagy a népszavazás jogával. Úgy tűnik, 8 év alatt volt elég idejük kiismerni a fékek és ellensúlyok rendszerét ahhoz, hogy most hatékonyan kiiktassák őket.

Azokkal csesznek ki, akik így is másodrangúak a törvény előtt: az egyedülállókkal, a házasságban nem élőkkel, a melegekkel. Azokkal, akik nem klikkelnek a kormány múlt századi eszméivel.

Ez a korcs gátat szab a magyar társadalom szabad fejlődésének, akárhogyan is hangsúlyozzák; nem a társadalom fejlődését, hanem annak visszafordulását alapozza meg. Egy olyan építmény alapköve ez, ami visszafordítja a magyar társadalmat, márványba önti ezt az egészségtelen kettéosztottságot és éljenzi a politikai kultúra hiányát.

Ha az előző alkotmány legnagyobb hibája a legitimitás hiánya volt, akkor ezzel a tákolmánnyal semmit sem segítettek a helyzeten. A kompromisszumképtelenség, az európai normák és politikai kultúra íratlan szabályainak következetes figyelmen kívül hagyása, a törzsi harcok alapján értelmezett erőfitogtatás szülte ezt a papírhalmazt.

Számomra ez nem tiszteletre méltó, nem felemelő és nem tudok azonosulni vele. Ezek nem az én alapelveim, nem az én ideológiarendszerem. Az alkotmány megírásának és megtárgyalásának módja, a legitimitás megkérdőjelezhetősége, a társadalmi konszenzus teljes hiánya, a kényes kérdések részletes megvitatásának kihagyása a napi pártpolitikai sárdobálás szintjére süllyesztette ennek a fiatal jogállamnak a (wannabe) alapkövét. Az, ami minden magyarnak védelmet és jogbiztonságot volt hivatott adni, mára egy letűnt ideológiák döglegyeitől körüllengett, újrahasznosított egyházi dogmagyűjtemények elemitől hemzsegő irathalmaz lett. Semmi több.

Azt akarják, hogy büszkék legyünk magunkra, a magyarságunkra. Az ő regnálásuk óta azonban én párszor – és egyre gyakrabban – komolyan mondom, szégyellem a magyarságomat. Valóban ezt akarja ez az ország? Mert ha igen, akkor Magyarország a jövőben még ennyire sem lesz vonzó és szerethető azoknak, akik egy jogegyenlőséget biztosító, szabad légkörű és semleges, befogadó államban akarnak élni.

Ez nem a demokrácia vége. És azt is fontos leszögezni, hogy az új alaptörvény természetesen nem minden pontjában elfogadhatatlan. Viszont így is egy hatalmas döfést kaptunk a hátunkba. A dokumentum egésze, a szellemiség, amire épül, az eljárás, ahogyan készült egyszerűen visszataszító és nem ebbe a századba, nem erre a kontinensre való.

“Nem akarok jóslatokba bocsátkozni, illúziókat festeni, de félek, hogy a liberális, európai szellemiségű embereknek nem lesz könnyű négy évük. Különösen igaz ez a meleg közösségre.

Magyarországon nagy változások készülnek, mondta nem egyszer Orbán Viktor. Igen, igaza van. Sajnos tényleg nagy változások vannak készülőben.” – írtam egy évvel ezelőtt. Nem akartam, hogy igazam legyen. Most sem akarom. Pedig nagyon úgy néz ki: sajnos az életemben talán először fogom sajnálni, hogy végül tényleg igazam lett.

captain@paperboat.hu I 4.2.9 I

Volt itt a blog oldalsávján sokáig egy felhívás. Egy felhívás Nektek, minden Olvasómnak és Bloggertársaimnak- azoknak az Embereknek, akik törődnek azzal, merre viszi Magyarországot a sors az elkövetkezendő hosszú évtizedekben.

Egy alkotmány ugyanis általában emberöltőkön át elkíséri a nemzetet. Ilyenre tervezik a miénket is- azt az alkotmányt, amelyben kvázi megtiltanák az azonos neműek közötti házasságot, ezzel betonba öntenék a jogegyenlőtlenség ezen példátlan formáját, álszent módon a családra meg a szokásos dolgokra hivatkozva.

Úgy gondolom, pártállástól és politikai ideológiától függetlenül minden felelős állampolgárnak az alkotmányozók tudtára kell adnia, mit gondol a készülő alkotmány koncepciójáról. Lehet, hogy nem hallgatnak meg minket, lehet, hogy nem fogja érdekelni a kormányt, mit gondolunk. De a csendben tűrés és magunkban morgolódás nem megoldás.

Felelős, demokratikus, XXI. századi állampolgárokként a sorsunknak a saját kezünkben a helye. Egy olyan ügy, mint a többséggel való jogi egyenlőségünk, mindennél fontosabb, mert nem csak a mi, hanem a következő generációk életére is kihatással lehet.

Ezért szeretném nyomatékosan megkérni minden Bloggertársamat és Olvasómat, hogy írjon egy e-mailt az Alkotmány-előkészítő eseti bizottságnak az aeeb@parlament.hu címre. Én már megtettem, az írásom a honlapon elolvasható.

Senki sem tud kiállni értünk magunk helyett. Mire vártok még? Nyomás írni!!!

4.1.3

captain@paperboat.hu

Az évek múlásával nagyon sok furcsa változást kell megszoknom. Mindenek előtt azt, hogy felnövök, és ez rengeteg olyan dolgot eredményez, amikkel szembe nézni sokszor nem könnyű. Rengeteg típusú embert sodor elém az Élet Tengere, és meg kell válogatni, ki az, akinek ledobom a kötelet, hogy felmászhasson a Papírhajóra, és ki az, akit nem engedek fel. Egyesek felgyújtják, mások befoltozzák a hajót.

Egyre nagyobb, okosabb és ügyesebb leszek. Most már a táborvezető egyik fő segítőjeként lehettem ott, és hozzám is jöhettek a picik, ha valami bajuk volt- ha repedt a munkájuk, ha nem tudták, hogyan kell használni az engóbot vagy a foccsot, ha nem boldogultak egy áttöréssel… nem gondoltam volna, hogy ilyen… egészen egyszerűen jó érzés az, hogy segítséget kérőből az ember lassan, észrevehetetlenül, de biztosan segítséget nyújtó lesz.

Felnövök, és velem együtt nő fel mindenki is, akit a barátomnak hívok. Együtt vágtunk neki az Élet Tengerének, és most az egyikük…

… férjhez megy. Ez nekem annyira de annyira… egyszóval mondhatnám, hogy furcsa, de annál sokkal több. Egyszerre érzek örömöt, amiért jó neki, büszkeséget, mert a barátjának tart; és egyszerre vagyok egy picit irigy is. Undorító dolog lenne, ha ellene irányulna- de nem így van. Éppen ezért jobb is lenne inkább dühnek hívni. Igen, hívjuk dühnek az érzést az Élet Tengerével szemben. Rohadj meg, Élet Tengere, amiért nem sodortál mellém senkit, akivel elmehetnék erre a fantasztikus eseményre! Rohadj meg hajókormány, amiért nem fordultál abba az irányba!

Rohadj meg Captain, amiért olyan béna vagy!

De mit tudnék tenni, ha egyszer halott…?

Meghalt? Valóban azt hiszed, hogy meghalt?

Persze. Mindjárt el is mesélem neked. Mindez akkor kezdődött, amikor…

2.4.1