Papírhajó

exblogger barát
xD
vadállatok vagytok
én már telefonon keresztül is levettem, hogy svitya sem normális
xD
olvasom az elejét, mondom már megint átbaszod a népet. aztán továbbolvasva rá kellett, hogy jöjjek, hogy nem is akárhogy.xD
Captain
nyugi, ő is rólad 
exblogger barát
félpornós átbaszás. grat XD
Captain
már megint
mert mikor basztam át? 
exblogger barát
amikor "ellopták a blogod"
dik. én emlékszem, dte meg nem? 
Captain
jajj téényleg
az Matinnal volt
már tervezgetem legközelebb kivel mókamesterkedjünk egyet 
jelölt már van 

Igen, vicc volt. SVityó és az én fenomenális, orbitális és csodálatos viccem. Mi élveztük, reméljük Ti is! A kommentekhez most az egyszer nem fűznék hozzá semmit, így jók és őszinték ahogy vannak, nem akarok belemagyarázni Talán 979-nek jegyzem csak meg hogy attól, hogy egyházi iskolába járok még nem vagyok szent.

Egyébként pedig várjuk a további párosok jelentkezését! Szívesen olvasnánk mondjuk a 979-Tigri, Iguazu-Kyle, Matin-Custos vagy bármilyen bloggerpáros hasonló fikcióját De bloggertrió is jelentkezhet, el tudnék képzelni egy Christof-m-Cube-Cody menetet is

És mióta SVityó felvetette a témát, én folyamatosan gondolkodok azon hogy vajon (vulgáris leszek) hányan verték erre ki. De komolyan. Ez nagy kérdés ám most bennem.

A blogtali. Úgy néz ki csúszunk egy hetet, mindenféle, egyelőre nem részletezendő okok miatt és június 6-án lenne. Visszajelzéseket várok, kinek jó, kinek nem.

2.1.5

Én ezen már csak röhögni tudok. Azonban a könnyem is folyik mert elborzasztó hogy a katolikus egyház feje egy ilyen abnormális mocskos bohóc, akit csak Hitlerhez tudok hasonlítani. Szeretet, elfogadás? Áh, lószart! Inkább gyűlölködjünk, gondolom retrozni akar a Szent Inkvizícióval vagy valami ilyesmivel. Hát hajrá, tegye amit jónak lát. És még csodálkoznak hogy miért fordulnak el az emberek ettől a förmedvénytől, amit Jézus földi helytartója vezet. Hánynom kell.

Az a furcsa, hogy a pápa kitér a transzexuálisokra is. A legfurcsább meg az hogy a beszéde előtti nap fogalmazódott meg bennem a gondolat hogy erről kéne írni majd egyszer. Egészen pontosan a transzvesztitákról, de nagyjából egyre megy. A sors keze

A tény hogy valaki férfi létére női ruhát húz, még nem nevezhető transzvesztitánakk mivel kiskoromban én is előszeretettel bújtam bele anyukám hálóingébe, mégsem lettem travi, igyekszem a legjófiúsabb megjelenést kihozni magamból. Transzvesztita akkor lesz egy ember ha valódi nőnek érzi magát- már amennyire én tudom, és magát annak is definiálja. Javítsatok ki, ha tévedek, olyan téren mozgok amin viszonylag járatlan vagyok.

Én életemben először nyáron láttam transzvesztita embert Alteregoban és meglepődve tapasztaltam hogy nem forgott a hasam, ahogyan ezt előre megjósoltam az akkori barátomnak. Akkor és ott valahogy elkezdődött bennem valami amit mások talán úgy neveznének hogy elfogadás de szerintem ez valami más, a látókör kitágulása.  

Elmondatom hogy több mint két és fél éve- hú de komoly nagy idő- mióta a melegek életét élem, mozgok az ő világukban és közel egy éve, mióta blogot írok rengeteg olyan meleggel hozott össze a (bal)sors akik ugyanúgy elutasítják a travikat mint a hetero többség a melegeket. Amikor szidjuk a minket el nem fogadókat, vaskalaposnak bélyegezve őket akkor nem gondolunk bele hogy mi is ugyanúgy tele vagyunk előítéletekkel csak éppen mások irányába- a cigányok, a románok vagy éppen a transzvesztiták irányába. Ha önmagunkat nem vizsgáljuk felül, ha nem számoljuk fel a saját korlátozottságunkat akkor vajon fogunk mi valaha is egyenrangúságot kapni? Aligha.

Nem tudom az engem naponta olvasó emberek között mennyit érint ez de ha eddigi tapasztalataim helyesnek bizonyulnak akkor sokakról beszélhetünk, bár talán az olvasóközönségemről elmondható hogy az igényes rétegből kerül ki, míg beszélgetőtársaimat gyakran nem onnan szalajtották. Lehet, hogy én tévedek és ez egy totál elfogadott dolog és feleslegesen tépem a szám.

Szóval gondoljunk bele az ő helyzetükbe. Játszunk most olyat, amilyet velünk kapcsolatban szoktak játszani: gondoljuk azt, hogy mi vagyunk az ő helyükben. Szerintem senkinek nem kell bemutatni azt a küzdelmet amely együtt jár a saját meleg-léted elfogadásával, pláne a másokkal való elfogadtatásával mert nem mondható el hogy ez mindenhol simán megy. A külvilág aberráltnak, nem normálisnak, betegnek bélyegez (vagy legalábbis a túlnyomó többség), mert az emberek hihetetlen előítéletesek és nem arról híresek hogy olyan nagyon tudnának vagy akarnának gondolkodni.

Tehát képzeld el, milyen lenne neked: rájössz, hogy meleg vagy, ezt elfogadtatok a családoddal, a barátaiddal majd mindezt megspékeled azzal hogy igazán nőként érzed magad jól. Ez egy übernagy kitolás az élettől. Így élni és így talpra állni, kihúzni magad és azt mondani hogy márpedig ez vagy és akinek nem tetszik, az elmehet máshová. Sokan buknak bele már simán abba a ténybe hogy melegek mert nem tudják feldolgozni, hát még az hány áldozatot szedhet, kérdem én ha valaki arra jön rá hogy transzvesztita? Valahogy sosem fog ide sem tartozni meg oda sem, mert nem is igazán férfi de nem is teljesen nő, férfiként meleg és elutasított, nőként pedig csak egy másodlagos utánzat…? 

Sosem tudtam megérteni azokat az embereket akik elutasítanak valamit, amelynek el nem fogadását  észérvvel nem tudnak alátámasztani. Nem mondhatod meg annak aki imádja a vaníliafagyit hogy ne egye mert csak kevesen eszik és biztosan azért eszik kevesen mert azt csak a lúzerek szeretik, ha egyszer ő azt szereti akkor úgyis azt fogja enni mert arra vágyik. Tudom tudom, általános meg gyenge hasonlat de szemléletes. 

Mindig azt halljuk hogy több nyitottság kell az emberekbe és úgy kell elfogadni a másikat, ahogy van, a szépet és a pozitív értékeket kell látni benne. Mert a megosztott és gyűlölködő társadalom gyenge, befolyásolható, kihasználható, alkalmatlan a modern értékek elsajátítására, a fejlődésre és a világhoz való illeszkedésre, egyszóval arra, hogy túléljen. Az, hogy nyitott szemmel járunk és képesek vagyunk felfedezni a másság, a minden értelemben vett másság értékeit nem jelenti azt hogy szembefordulunk a hagyományokkal, elutasítjuk a nemzeti büszkeségünk vagy az Istenbe vetett hitünk, ahogyan ezt sokan sulykolni próbálják. Nem így van. Végülis nem Isten teremtette őket is? Isten alkotása pedig tökéletes. Azt mondják, mindenkinek van keresztje; az övék miért ne lehetne ez? Mindenki személyre szabott terhet kap és ha ők ilyet kaptak akkor el kell ismernünk hogy erős emberekről van szó, akik képesek megbírkózni ezzel és büszkén élni.

Az is igaz ugyanakkor, hogy mindennek megvan a maga helye és ideje. Éppen ezért nem jó, ha travik mutogatják magukat a Pride-on, meg egyáltalán az hogy Pride van ma Magyarországon ilyen formában amilyenben. A felvállalás nem szabadna hogy egyenlő legyen a provokációval és a kihívással.

1.4.2 by Captain himself

- 2nd verse, thanks for 979 –

Képzeld el, ahogy az ágyadon fekszel egy nehéz és kimerítő nap után. Csak fekszel. Semmi gond, semmi feszültség, semmi izgalom csak a csend és az a jóleső zsibbadás amikor minden tagod kikapcsol…

…és ekkor az alsó ágyról felszól a szobatársad, hogy na és mi újság a csajokkal.

Nincs mit tenni. Sóhajtasz egyet, miközben végigfut az agyadon ezernyi és ezernyi gondolat, vajon mit is tehetnél most. Végül mégis ugyanazt teszed, mint mindig… hazudsz. Mesterien, hiszen már tudod, hogyan kell, hogyan fogj neki. Sokszor csináltad már. Közben pedig figyelsz, hogy jól megjegyezz mindent, hogy lehetőleg egybevágjon azzal amit majd a többieknek mondasz, mert nekik is hazudni fogsz.

Utálok hazudni. Utálom a hazugságot, annak minden formáját. Ilyenkor mégis kell. Nincs morál, nincs erkölcs csak az egyszerű szabály: hazudj, ha jót akarsz. Hazudj, mert ha nem, akkor elfordul tőled.

Pedig alapvetően jó srác. Jófej, rendes, megosztja veled a sütijét és a hajszárítóját, te pedig a somlóid és a hajvasalód vele. Érdekel a sorsa, mert kedveled és te is érdekled őt, mert ő is kedvel téged. Mégsem ér annyit, hogy őszinte legyél vele.

Nem ér annyit. Annak ellenére sem, hogy elismer csak úgy, mint az összes többi ember, a családod, a haverjaid, a tanárjaid, mindenki aki látja a mindennapi életed, a küzdelmeid, a munkád, amit napról napra végzel csak úgy, mint a többiek. Van rólad véleményük, mondhatjuk: jó véleményük van rólad, mégis hazudsz. Bizonytalan vagy.

Bizonytalan vagy abban, hogy bár kedvelnek, elismernek, nem írja-e felül ezt a pozitív véleményt az a tény, hogy akaratlanul is más vagy… más. Felülírhatja-e ez azt a képet, amelyet kialakítottak magukban rólad; a kis vidéki srácról, annak a családnak a sarjáról, aki elutasítva a származását önerőből akart a csúcsra törni és bebizonyította hogy így is lehet…? Képesek lennének elfelejteni az embert, akit megismertek és a helyére egy olyan valakit ültetnének aki nem te vagy csak valaki, akit innentől látni fognak benned csak azért, mert olyan vagy amilyen…?

Sokan vannak, akik igen. Azok, akiknek mindegy hogy mindennek sok oldala van; akik azt hiszik, az élet vagy fekete vagy fehér, vagy jó vagy rossz, vagy bűnős vagy erkölcsös, vagy romlott vagy romlatlan, vagy megmarad vagy elpusztul. Azoknak, akik a számtalan okból egyet látnak, esetleg egyet kapnak de ahhoz hűek mindhalálig; mindegy, a lényeg az hogy ez mindenre felhatalmaz, ennek nevében mindenre képesek, ez kiemeli őket; itt kiteljesedhetnek, itt kiélhetik magukat és az elfojtott belső ént mert ez az eszme, érv, cél, irányzat vagy akármi igenis feljogosít a kődobálásra, a szidásra, a mocskolódásra, az emberhez nem méltó viselkedésre hogy aztán büszkén kihúzhasd magad hogy elmondd: ma megint jobbá tetted a világot mert megint eltüntettél valakit, aki más. Aki nem alkalmazkodik.

Az igazság, az egy bonyolult dolog. Nem való mindenkinek. Az igazság az, hogy az igazságot mindenkinek tudni igazságtalan lenne. A valóság az, hogy senki sem tudja. Nem tudjuk, miért vagyunk mi ilyenek és ők olyanok; miért mások az emberek, miért vagy egy fajtából több és egy másikból kevesebb. Így lettünk megteremtve, így adatott nekünk ez a világ, hogy a birtokunkba vegyük és kezdjünk vele valamit, tegyük minden ember számára élhető, boldogságot szülő otthonná.

Nem, ez a világ nem az. Ez a világ kegyetlen és barátságtalan. Nem baj. Így talán még szebb és nemesebb az egész hiszen könnyű önmagadnak lenni ott, ahol ezért nem bántanak. De egy olyan helyen, ahol tudod, hogy ha magadat adod akkor bántani fognak, ahol neked így sokkal nehezebb lesz- ott ehhez bátorság kell és akaraterő, kitartás és erős lélek. Ez az, ami majd igazán olyan embert farag belőled akire felfigyelnek, és előbb-utóbb nem csak azért mert más vagy hanem valami másért… azért, mert van bátorságod megélni, hogy más vagy.

Akadályok állnak előttünk. Kősziklák, amelyeket ledönteni nehéz. Ős eszmék, régi tézisek melyek valódi kősziklaként állnak ellen az idő viharos tengerének, makacsul dacolva az új tanokkal, mindennel ami új, ami kicsit is más, ami kicsit is egyedi. Azzal, ami nem illeszthető be a kétezer éves rendbe, ami kilóg, amivel nem tudnak mit kezdeni, ami elüt, ami színes, amit nem tudnak befolyásolni, irányítani, megmagyarázni, legyőzni, uralni. A sziklák állnak. 

Egyetlen fegyver ellenük pedig a szeretet és minden, amely a szeretetet alkotja. A szeretet rugalmas, változékony, mert egy dolog van ami állandó és folytonos ebben a rohanó világban, ez pedig az örökös változás. A változás világában pedig csak az tud megmaradni, ami ugyanolyan képlékeny, könnyen formát öltő, mindenhol jelen lévő jelenség.

A víz pedig legyőzi a sziklát. A legapróbb repedés elég neki: beszivárog és szétrepeszti a tömböt, az pedig leomlik és holnap már senki sem fog emlékezni arra, hogy ott valaha szikla állt mert akkor már ezernyi hajó szeli a szikla helyén a habokat a távoli, minden horizonton túli álombeli kikötő felé ahol véget ér ez az út, ez az élet, ahol minden hajó lehorgonyoz egyszer.

De most még állnak a sziklák. Ledönteni őket a mi feladatunk. Ahogyan a víz sem egyetlen perc alatt roncsolja szét a követ, úgy ez sem egyik napról a másikra fog megtörténni, de meg fog történni mert meg kell történnie. 

1.3.2 by Captain himself

Ezen a héten mindösszesen hét órát "dolgoztam le" a kötelező 13-ból, mivel csak csütörtökön voltam iskolában (de szerintem a vizsgák kiváltották ezt a pénteket). Amúgy a vizsgaeredményeim, íme:

1. Töri: 5, 100%

2. Földrajz: 5, 82%

3. Irodalom: 4, 75%

4. Matek: 3, 52%

_________________

A várakozásoknak megfelelő, pont így terveztem, vagyis pontosabban így éreztem hogy fog sikerülni, miután már megírtam, lefeleltem mindenből:D

Immáron csupán 21 nap választ el a szakkolis prezentáció leadásától (maga a prezentáció… jó kérdés, nem tudom mikor lesz), a nyelvvizsgától pedig 28 nap (bár a szóbelitől már csupán 25-26, ezt nem tudom pontosan). Izgulhatnék, hogy mik jönnek, de nyugodt vagyok, mert a készülés a megfelelő ütemben halad, úgy, ahogy terveztem, és ha nem jön közbe semmi krach, akkor minden akadályt simán tudok majd venni. A horoszkópom is azt írja, a május az én hónapom lesz, nagy sikereket jósol, hát miért ne jönne össze…? Na jó, nem csak erre alapozok, de azért jó olvasni ezeket a sorokat

Csütörtökön ugyanis édes jó apámmal, a már emlegetettel voltam Budapesten, de már péntek volt, mire hazaértünk. A családi vállalkozás termékét prezentáltuk egyelég neves helyen, neves emberek társaságában. Gusztustalan az az ember, megpróbálta úgy beállítani, mintha ő lenne itt a cégen belül a nagyfőnök. A nagyapám sajnos nem tudott velünk jönni, így rám hárult a feladat, hogy mindenkinek elmondjam: nagyapámé a buli. Ez persze apámnak nem tetszett, de ez engem nem izgat. Lényeg a lényeg: a szakkolimnak köszönhetően elismerő pillantásokat és névjegykártyákat zsebelhettem be

Ma meg fejfájós, fűnyírós, bosszankodós napom volt, de nap végére magamhoz tértem, és tesómmal megnéztük a Trója c. nagyszabású nagyon jó filmet.

Olvastuk már irodalmon is a könyvet, de be kell valljam (nem jellemző, de most ez van): a film jobban megfogott, mint a könyv. Nem tudom, miért, de itt sokkal jobban lejött a mondanivalója (legalábbis ami számomra megfogalmazódott). Ez pedig Akhilleusz (görög hős, félisten) és Agamemnon (görörg király, hadvezér), illetve Paris, Hektor (trójai királyfik) és Priamosz (Trója királya) példáján csapódott le.

Agamemnon testesíti meg a gőgös nagyvezért, akit nem érdekel semmi és senki, csak saját hatalma, gátlástalanul átgázol mindenkin, és nem érdekli, hányan halnak meg, de ő maga halhatatlan legyen ("…mert nem a katona neve marad fenn, hanem a királyoké…"). Hatalma alá hajtotta a görög világ felét, nevét azonban ma sem ismerik feleannyian sem, mint Akhilleuszét- elbukott. Így múlik hát el a világ dicsősége.

Akhilleusz neve fennmaradt. Nem azért, mert akkora hős volt és vitéz katona (szerintem). Hanem azért, mert miután megölte barátja, Patroklosz legyőzőjét, Trója trónörökösét, Hektor herceget, az idős, megtört Priamosz királynak kiadta fiát, és 12 napnyi fegyverszünetet kötött vele. Az embertelen gyilkológépből érző lelkű ember lett: jelleme sokat fejlődött, és kialakult benne az a valami, ami nekem emberré teszi az embert. Az ilyen ember neve marad fenn, dicsősége neki ragyog majd fényesen.

Paris herceggel tudom leginkább azonosítani magam. A szerelem hőse- fiatal, de mégis hősies, bár elbukik egyszer-kétszer, nem is akármekkorát, feláll és újrakezdi, hogy megvédje szeretteit és hazáját, mert végső soron miatta támadták meg Tróját a görögök. Ő volt ugyanis, aki kiszabadította Helenét Menelaosz spártai király udvarából, az igaz szerelem jegyében.

Hektor a példás családapa, szerető férj és testvér, akire mindig lehet számítani- egyenes és becsületes, felvállalja sorsát. Akarva- akaratlan Akhilleusszal kerül szembe, és becsülettel küzd, míg el nem bukik. A becsület örök és soha nem múló példája.

Priamosz Trója bölcs ura, szerető családapa, aki megtörve, de bátran kikéri fia holttestét Akhilleusztól, és közben felszínre hozza benne az emberarcot: képes megalázkodni, és bölcsességével jobb emberré tenni fia gyilkosát.

Még most, több ezer év után is csodálhatjuk Homérosz Íliászát, és az abban leírt mesébe öntött valóságot: a nagy háború utolsó 52 napja bemutatja az embert, körüljárja az alattomos számítótól a szerelem hőséig.

2008. március 9-én Szociális Népszavazást volt Magyarországon, mégpedig ügydöntő.

Három kérdést tettek fel: akarja-e a tisztelt NÉP, a démosz (ugyebár, hamár demokrácia van…) hogy legyen tandíj, vizitdíj, és kórházi napidíj.

NEM, NEM, NEM!

Vagyis IGEN, IGEN, IGEN, (óó igen… igen igen…) mi akarjuk, hogy ne legyen!

Szóval kicsit kacifántos a feltevés, meg a válasz, de mindegy- a lényeg, hogy nem lesz. Eltörölték.

Mert a nép szava Isten szava.

A Népszavazásnak hát vége, de a következményei még csak most jönnek. Igazából ez a mi drága jó Fletónk balatonőszödi vallomása és a következő parlamenti választások közötti göröngyös belpolitikai út fele. Amikor a nép kiáltott. Mégpedig azt, hogy elege van.

Elege van abból, hogy a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége gátlástalanul, korlátlanul és pimaszul az arcába hazudik, még mindig és mindig, újra és újra.

Én nem hiszem, hogy a magyar birkanép. Ha az lenne, akkor most vasárnap nem több mint 50%, hanem alig 15 ment volna el szavazni, és a nemek győztek volna. Nem így történt. A magyar két dolgot bizonyított be ezen a történelmi vasárnapon.

Egy: nem birkanép, és nem lehet vele mindent megtenni.

Kettő: hogy ki nem állhatja, ha hazudnak neki, és nem tűri. Az igazságra törekszik mindenáron, és nem éri be elferdítésekkel, vagy az igazság félig kibontott részleteivel.

Igen, én hiszem, hogy Magyarország győzött. És hiába próbálják meg a szocik félremagyarázni, hogy mi van. Hogy nincs pénze az államnak, és ez kell. Mert így lesz igazságos. Hogy ez nem nagy teher.

NEM NAGY TEHER? Na beszéljünk csak erről egy kicsit!

1) Vizitdíj: 300 forint. Így kimondva nem nagy pénz. Én elhiszem, és tudom, hogy ez a háziorvosoknak nagyon jó volt. De vannak olyanok, s nem is kevesen, akiknek még ez a 300 forint is nagy teher. Hiszen nézzük csak: hová is süllyesztette a Gyurcsány-kormány Hazánkat böszme kormányzásának évei alatt? Mennyire növelte a munkanélküliséget, az államháztartási deficitet? Lendületben volt az ország: a baj csak az volt, hogy lefelé. A munkanélküliség, a szegénység hihetetlen méreteket öltött. Így ne csodálkozzon rajta Hordágy Ágnes sem, hogy ekkora társadalmi ellenállást váltott ki ez az összeg. Ismerek valakit. Egy nénit, aki idős szegény, és egyedül él. Régóta bajok vannak a szívével, ezért egyik nap elment az orvoshoz, hogy megméresse a vérnyomását. Mikor ki akarta fizetni a vizitdíjat, akkor az asszisztensnő felvilágosította: nem kell, hisz cukorbeteg. A néni csak ennyit mondott: "Jaj de jó, akkor ma tudok kenyeret venni…"- kell még tovább magyarázni? Nem. Felesleges. Nektek az, a fentiek meg milliárdjaikon trónolva és helikopterjeik ablakából nézve úgysem látják, úgysem értik.

2) Kórházi napidíj: nagyjából ugyanaz, mint a vizitdíj. Mondjuk az összeg pótlása nem jelentene hiányt, ha egészségügyünk hős reformálónője nem vett volna több milliárd forintért széfeket a kórházakba. De azt is minek…? Csak hogy legyen. Vagy az egyik szoci épp ilyen vállalkozásba kezdett, és kellett neki a kezdő lendület. Mert ezeknél ez így megy.

3) Tandíj. Na ez… talán a leggusztustalanabb. És még volt bőr a képükön azt írni, idézem: "a tandíj maximum összege 150.000 forint/félév lehet." A frászt! Osztályomban nemrég körbejárt a Felsőoktatási tájékoztató, és azt hittem, majd' leszédülök a székről, mikor megláttam, hogy ez az összeg akár elérheti (elérhette…) az 1.800.000 forint/félévet is! Társadalmi igazságosság… hol van ez itt? Mert én semmi igazságot nem látok abban, hogy a szegény, de értelmes fiatal nem tud egyetemre menni mert nincs pénze, hogy kifizesse a tandíjat. És még kollégiumba is kéne menni ugye, meg jegyzeteket vásárolni… nem két fillér. Volt még egy indok, mégpedig az oktatás színvonalának emelése. Mert nincsenek igazán jó magyar egyetemek. Namost, talán nem kéne 70, kezdjük itt. Kettő: azzal, ha azok jutnak be a felsőoktatási intézményekbe, akiknek van rá pénzük, akkor oda fogunk jutni, hogy a magyar értelmiség utánpótlását azok fogják alkotni, akik lehet totál hülyék, de apuci jó helyre tudta csúsztatni a borítékot anno. Nevetséges.

Nameg ugye az elv, hogy miért nekünk kéne kifizetni azt, amit Gyurcsány és társai elk*rtak?

Mert elég, ha végigtekintjük a magyar gazdaságot 2002-től. Igen, 2002-től, amikor a Medgyessy-kormány átvette a kormányzást az Orbán-kormánytól. A deficit 3% körül mozgott, Magyarország Közép- Európa vezető állama volt, az EU-csatlakozás küszöbén voltunk, a gazdaság nagymértékben fejlődött, élénk volt (Széchenyi-terv), stb… 2006-ra eljutottunk oda, hogy bár a kormány dübörgő gazdaságról és pannon-pumáról mesélt, az államháztartás hiánya 11% körül mozgott, az államadósság megháromszorozódott, a gazdaság padlón, és mindez miért? Egészen egyszerűen azért, mert az MSZP nem tud kormányozni. Több okból sem:

1) nem méri fel az ország képességeit. Az embereket a jólétbe "hajszolja", és így tönkreteszi az országot, mert olyan mértékű juttatásokat vezet be, melyeket az ország egyszerűen nem bír el. Kísérteties a hasonlóság a Kádár-rendszerrel, nem?

2) mert olyan gengszterek és csalók, maffiózók ülnek a vezetőségében, akik nem az ország, hanem a saját gazdagodását tartja szem előtt, csalások és sikkasztások sorozata indult el (gondoljunk csak Kulcsár Attila elhíresült mondatára: "…majd az a Gyurcsányi kihúz minket a bajból!").

3) mert semmi erkölcs nincs bennük. Őszöd után milyen ember az, aki még ki is húzza és bátor hősnek tituláljamagát, még nagyobb hazugságokkal igyekszik félrevezetni a közvéleményt, mikor nyilvánvalü, hisz ő maga mondta: végighazudták az utolsó másfél-két évet! Teljesen világos volt, hogy amit mondanak, az nem igaz!

Elég volt! Ez az üzenete március kilencnek, elég volt! Köszönjük, nem kérünk a hazugsából, a félrevezetésből! Mi élni akarunk!