Hiányzik, hogy lássam az elmúlást: hiányzik, hogy átéljem, ahogy lassan elbukik minden, ami a nyár fékezhetetlen tombolásához kötött; látni akarom a pusztulást, de nem emberekét, nem jobb sorsa érdemes lelkek méltatlan kiszorítását akarom testközelből, mégis kívülállóként szemlélni: ott akarok lenni, és érezni akarom, ahogy körülöttem tűzzel sír a futó élet;

hiányzik az ősz, ahogy én ismertem akkor, mikor nyugalomért szöktem a parti zöld fény alá; mikor élvezettel loptuk az utolsó sugarak reménytelen melegét; mikor mosolyunk megolvasztotta a hideg szél elővédseregét; mikor már nem értetek el, mert én megtértem oda, ahová tartozom.

Hiányzik az ősz, és egy régi maraton át a városon, abban a förtelmes zöld pulcsiban, amit fel sem vettem volna, ha tudom, már akkor régen kiment a divatból… de csak alig egy évvel utána váltam meg tőle;

hiányzik a kitűzős kabátom, az egyik pár, régen tönkrement barna cipőm, a Griffendél színeiből kötött sálam és az egyik vállalható sapkám: hiányzom magamnak, ahogy átvágok egy, talán csak a képzeletemben létező parkon, ami valahol Budapesten van; hiányzik a kezemből az öltet jogara és a hatalom, mely tudom, hogy az enyém: és ha tudnátok, mennyire akarom látni a park közepén azt a kis, Monarchia- korabeli kávézót a fa asztalokkal és fonott székekkel, ahol leülnék a teraszra, cappuccinot rendelnék, amibe három kanál cukrot tennék, elővenném a laptopomat az oldaltáskámból, rágyújtanék egy mentolos Multira, amit lassan szívnék, miközben a cappuccinó gőzölgő képeit gépelném valakinek, aki utánam kutatja a világot.

Azt mondanám neki: ne keress tovább – visszatértem.

captain@paperboat.hu I 4.8.1 I

Ha itt vagytok, úton vagy otthon, úton a Hazából Hazába, remélem, hallotok és értetek:

nem felejtelek el titeket. Nekem itt vagytok, láthatatlanul, mintha patrónusokként őrködnétek mellettem és lépdelnétek az úton velem,

Ti, akikkel olyan fájdalmasan rövid idő alatt jártuk be ezt az emberöltőnyi hatalmas utat,

Ti, akikkel együtt fedeztük fel, milyen kicsik is vagyunk – és akikkel pont ezért lettünk kicsit nagyok,

Ti, akikkel együtt vagyunk otthon az Élet tengerének első nagy kikötőjében, ebben a színes forgatagban, ahol csak az az egy biztos, hogy semmi sem igaz és semmi sem biztos,

Ti, akikkel együtt éltünk közösségben, az eltérés egyesítő ereje alatt,

Ti, akikkel átléptük a mindennapok bugyuta határait, és színre, nemre, nemzetiségre, politikai ideológiára, vallásra, kultúrára, nemi irányultságra tekintet nélkül voltunk egy nagy közösség,

Ti, akik a családom mellett vagytok a családom, akik elhitették velem, hogy értékes vagyok, és akikkel minden erőmmel próbáltam megértetni, hogy értékesek vagytok,

Ti, akik a valóságon kívül jelentitek az életem legvalósabb vetületét;

Ti mind, remélem érzitek és tudjátok, hogy hiányoztok, és hogy sosem foglak elfelejteni titeket. Most, mikor a való világba visszatérve próbálom újra megkeresni a helyem, mikor még félálomban kóválygok, ti vagytok azok, akiknek a valótlan valós jelenléte segít és fog segíteni mindig egy lépéssel tovább a megfoghatatlan, felfoghatatlan, megérthetetlen és elsajátíthatatlan teljesség felé.

Vi amo, e mi mancate, sempre.

Fotó: Ieva Blazeviciute, AD0911

captain@paperboat.hu I 4.3.7 I

- Igazából nem értem mit szenvedsz és játszod hogy mennyire szar neked, miközben rohadtul jó az életed. Cserélnék Veled.

- Hidd el hogy nem cserélnél, ha tudnád mi van belül.

- Mindig ugyanaz a szöveg! Mi van belül, nem érdekel mi van belül! Annyit hivatkoztál már rá hogy elegem van belőle. Vagy mondd el vagy ne hivatkozz rá, de ez a félszeg ez is- az is állapot megőrjít.

- Na jó, akkor próbáljuk meg. Ismersz, ha nem is minden nap de látsz, beszélek veled, veled vagyok. Az egyik legjobb barátom vagy, te vagy az aki talán a legjobban ismer. Együtt homokoztunk kiskorunkban, együtt fedeztük fel hogy melegek vagyunk, noha erről csak később szereztünk tudomást. Ha valakinek, akkor neked ezt értened kell.

- Oké csak mondd már mert nagyon érdekel hogy mi is lehet ez amit mondani akarsz, bár téged ismerve nem biztos hogy elsőre fel fogom fogni (gonosz vigyor).

-(fül mellett elengedés) Szóval látsz egy srácot nap közben, a mindennapjaiban ahogy él. Ahogy minden reggel felkel, elmegy reggelizni, bemegy a kis suliba, tanul, szorgalmasan jegyzetelget, aranyosan néz a tanárra, jófiú bár kicsit nagy a szája és van úgy hogy nem tudja abbahagyni a röhögést órán ezért kiküldik de alapjáraton rendes. Aztán ebédel, elmegy a kis barátaival ide-oda, tanul, beszélget, telefonál este pár távol élő barátjával aztán meg alszik. Szimpatikus, rendes és aranyos, olyasvalaki akivel szívesen barátkoznál. Ambíciózus, törekvő, mosolygós, vidám, satöbbi. Látod őt?

- Itt áll előttem…

- Ügyes. Még sütit?

- Nem, inkább folytasd.

- Oké. Szóval ezt látod kívülről. A srácot pedig belülről majd megöli az unalom, a napok egyhangúsága, az hogy minden ugyanolyan, szinte semmi változatosság, monoton lüktetés minden. A srác el van zárva sok dologtól, ami fontos neki. Nem nyúlhat hozzá a blogjához hét közben, nem tud személyesen részt venni a bloggerlétben ami nagyon bántja, Unja a hétköznapjait miközben tudja hogy többre hivatott mint ami most körülveszi. Többre hivatott annál a mosolygós szenvedésnél, ami bent várja a koliban. Többre hivatott annál minthogy a mindennapi kis harcait a bigott reformátusokkal vívja…

- Szóval az  a baj hogy nem tetszik egy átlagos 17 éves kamasz élete?

- Igen, így egyszerűen ez.

- Szívás. Ezen nem tudsz változtatni.

- Ha összejön az ösztöndíj, külföld.

- Az más környezet az igaz… és úgy gondolod ott jobb lesz?

- Úgy gondolom, ott jobb lesz. Szabadabb légkör, szabadabb emberek, szabadabb élet. Szerintem jobb lesz.

- Bízom benne. Bízom benned is. Bár nem szeretném hogy itt hagyj és csak évente párszor lássalak, szorítok neked. De nem félelmetes mindez? Hogy ennyire testközelbe került?

- De, kicsit megijedtem tőle. De menni kell tovább, amíg csak tudok. Magamat adom mindig, remélem elég lesz mondjuk Olaszországig

- Ja mert apád megtiltotta hogy Hong Kongba menj…

- Nem érdekel mit tilt meg és mit nem. Nagykorú leszek szeptemberre, ha összejön, és oda megyek ahová akarok. Nem kell a jóváhagyása. Egyébként Olaszország az elsődleges cél de ezt nem mondtam neki, hadd éljen egy kicsit rettegésben, nem fog kárt tenni neki.

- (nevet) Gonosz vagy!

-(gonosz vigyor) Igen, és büszke rá!

1.8.7