Tag Archives: IB

Egyetemek 3 – Finale

Valamikor március- április környékén, a Nyilatkozat írása és menedzselése közben azonban elbizonytalanodtam ebben. Hogy tényleg ezt akarom-e csinálni. Az alaptörvénnyel kapcsolatos ellenérzéseim, az a cinikus álszentség, amivel másodrangú állampolgárokká minősítettek minket, megváltoztatta a céljaimat. Küzdtünk magunkért, a jogegyenlőségért, és én szerettem részese lenni ennek a küzdelemnek a legelejétől fogva. Eleinte csak egy kósza gondolat volt [...]

Egyetemek 2

Miután beadtam a jelentkezésemet, a beadandóimat, a mini-szakdogát meg a Jóisten tudja még, mi minden mást, eljátszadoztam egy kicsit a tengerentúli egyetemek gondolatával, de ezekről gyorsan le is tettem. A mai napig nem tudom, miért, de egyfajta ellenérzésem van az amerikai és kanadai egyetemekkel kapcsolatban. Európában akartam tanulni, és ezt most is tartom. A téli [...]

Egyetemek 1 (updated)

Miután befejeztem, módosítottam és javítottam az egyetemekről szóló bejegyzést, a végeredmény egy 979-et is megszégyenítő hosszúságú post lett, így három bejegyzésben regélem el egyetemi tragédiám történetét. Szóval, ahogy beharangoztam: egyetemek. Sokadik nekifutásra készül el az a post, aminek több oka is van: egyrészt a lustaság, másrészt egy bizonyos fokú szégyenérzet, harmadrészt pedig az, hogy nem [...]

Az IB maga

jött el és itt ülünk a közepében, én személy szerint 2 vizsgán vagyok túl és még 14 van hátra, de ha a szóbeliket is figyelembe vesszük, akkor valamivel jobb ez az arány, és 5 van mögöttem míg 14 előttem. Ami a legjobban idegesít az egészben az az, hogy egy idő után beleunok a vizsgába, és [...]

hétpontöt

Alkotmányozás, MEGYEK és Nyilatkozat OFF… színre lépek végre én magam is, és beavatlak titeket ez elmúlt hetek mocskos részleteibe Kezdem azzal, hogy elég nyugodt vagyok a jövőmet illetően. Van egy B-tervem: ha elbukom is az IB-t, ami egyébként egészen pontosan 10 nap múlva kezdődik számomra, sem veszett el minden kilátásom és lehetőségem: transzvesztita leszek. Na [...]