Posts Tagged ‘jogok’

Két vonatút között és után

September 27, 2008 - 10:03 pm 5 Comments

Szombati napra virradtunk ma is, egy gyönyörű szombati napra, amikoris Captainnek ebben a félévben először be kellett mennie a székesfővárosba a szakkolija által rendezett előadásra, ugyanis érvényes félévet szeretne magának ahhoz meg az ilyen kell.


Nameg amúgy is elment volna. Az előadás témája ugyanis a következő volt (khm) : Oroszország megváltozott geopolitikai helyzete. Fú. Komolyan hangzik, nem? Nagyon jó volt, felfogtam minden egyes mondatát (pedig féltem hogy netán nem fogom pedig de), bár a végén már zsibbadt a seggem a széktől. Mindemellett persze élveztem.


A délutáni program meg… nos, bemásolom az egyik programvezető levelét.

Délutáni programról.
"Keressük az ördög ügyvédjét!" felkiáltással az alábbi programot tervezzük.
 
A következo témákra kell jelentkezni majd itt a helyszínen 10 fos csoportokban:
 
1. Olimpia Budapesten 2020
2. A monoki rendszer kiterjesztése
3. Régi és jelenlegi érettségi
4. Melegjogok és a házasság
5. Fiatalkorú bunözés és a börtön
6. Továbbtanulás versus munkavállalás 18 évesen
7. Bestsellerek versus klasszikusok avagy Harry Potter versus Tolsztoj
8. Hi-tech kütyük versus vissza a természetbe
9. Internet cenzúra
10. Kulturált alkoholfogyasztás és a korhatár leszállítása
 
A témaválasztás után a csapatoknak rögtön  kétfelé kell oszlaniuk, aszerint, hogy a megadott téma mellett vagy ellen szeretnének érvelni.
Felkészülési
idonek kapnak 1 órát, ami után prezentálniuk kell az "eredményt" vagyis
az érveikrol meggyozo beszámolót tartani. A közönség ez után kérdéseket
tehet fel, illetve foleg a 2 teamnek vitatkoznia kell egymással.
A végén szavazunk arról, hogy melyik érvelés, melyik team gyozott meg
minket. Nem arról, melyikkel értünk egyet, az egész az érvelésrol szól,
ezért adtuk az ördög ügyvédje" címet.
 

Nos, ugye nem kérdés, melyik csapatba kerültem és mi mellett foglaltam állást… :)

Amúgy volt ott egy helyes srác, akit eddig nem láttam egy előadáson sem. Csapattársam lett. Gyanús, gyanús :D Dehát ugye nekem barátom van de ettől még nem vagyok vak :)

A menet úgy nézett ki, hogy a két vitázó team kapott 3-3 percet az érvek felsorakoztatására, ütköztetésére majd 3-3 percet a reakcióra. Mi felhoztuk többek közt azt, hogy egy szabad, demokratikus jogállamban élünk, melyben minden ember egyenlő, nem szabad első- ill. másodrendű állampolgárokat kreálni. Valamint, miért lesz rosszabb a heteróknak azért, ha a melegek is  ugyanolyan jogokat kapnak, mint ők? Továbbá, egy ország akkor igazán versenyképes, ha  a társadalom egységes, nincsenek konfrontációk, nincsenek több- ill. kevesebb joggal bírók.
 

Az ellentábor nagyon aranyos volt, előadták, hogy hát ez tulajdonképpen betegség, mert hát alátámasztott tény, hogy mindenki heteronak születik, de valami hatására meleg lesz, és ezeket a saját boldogságuk érdekében át kell nevelni, és hogy ők csak jót akarnak. Majd az egyik csaj, aki nekem a kezdetektől unszimpatikus volt bevágta, hogy végülis a boldogsághoz minek kell papír? Mire tőlünk jött a végszó: nos, akkor neked is sok boldogságot kívánunk a jövendőbeliddel esküvő és papír nélkül.

A vita végén a vitavezető szavazásra bocsátotta a kérdést és 31-29 arányban nyertünk. 
 

Jó volt. Jó volt látni, hogy nem olyan rossz a helyzet, hogy van egy hely, mégpedig nem is akármilyen: az a hely, ahol a jövő elitjét képzik, ahol többségben vannak a toleránsok! Nem sokkal, de többségben! Van itt remény! :) Csak nem mindig látjuk.
 

Most meg szüreti feszt és minden barátom bent van csak én dölgök itthon kimerülten és fáradtan. Kissé úgy érzem, antiszocializálódtam mostanában, főleg a régi csapatom körében ("pedig Rák vagyok basszameg"). Ez ellen tenni kell, jövő hétvégén kitalálok valamit. 
 

De ha már itthonmaradásra kényszerültem, a Redbeknél látott Basic Dánielen felbuzdulva (aki akart velem randizni háhá :D ) megnéztem a Megasztárt, bár kár volt mert csak felhúztam magam rajta hogy a zsűri olyan posvány szarokat átengedett akiknél még én is jobban énekelek, pedig ez nagy szó.

Mai tevékenységem ezennel berekesztem, vár a megérdemelt pihenés. Holnap délután remélem be tudok azért nézni a városba.
 
by Captain himself <kapitany.29@gmail.com>

Melegjogok Magyarországon

May 24, 2008 - 9:43 pm 6 Comments

Hozzávetőleg egy hete captain29, Magyarország legjobb egyetemi szakkollégiumnak középiskolás proramjában résztvevő szorgos diák, kihasználva az E-Learning nyújtotta lehetőségeket, a szakkoli honlapján fórumot nyitott Melegjogok Magyarországon címmel. A témameghatározháshoz a következőt írta:

" Sokat hallhattunk mostanában a melegek jogairól, mozgalmaikról,
törekvéseikről… de egyáltalán milyen jogokról van szó? Mit akarnak?
Lehetnek a melegek is teljes jogú tagjai a társadalomnak, vagy vannak
olyan "kiváltságok"- házasság, gyermekvállalás- melyeket csak a
heteroszexuálisok élvezhetnek? Egyáltalán, miért baj, ha valaki meleg?
Sőt, egyáltalán baj-e? Ha igen, miért, ha nem, hát miért nem? Érdekes
téma szerintem…"

Captain29 gondolkodott azon, hogy esetleg nyíltan felvállalja melegségét a szakkoliban, de aztán úgy döntött, ez ritka nagy dőreség lenne. S lássatok csodát, témanyitás után harmadnapra- jó szokás szerint- csoda történt. Captain29 belátta, okosan döntött (általában béna döntéseit szokta felismerni ilyenkor), ugyanis jöttek ám a beírások sorban. Ezek közül most csemegézgetünk egy picit, a legjobb aranyköpéseket egy csokorba gyűjtve. Íme:

"…egy mentálisan rossz beállítódottságú ember vajon mire neveli a "gyermekét". (Keselyűtolyásból nem kel ki vadgalamb.)"

"Tiszteletben kéne tartani,hogy mi a gyermek számára a legjobb és nem önző módon az önmaguk örömét forszírozni."

Oh. Ez a két részlet engem is elég sokként ért, őszintén megmondom. Mert ebbe én sem gondoltam bele. És ezt egy előző, igen szenvedélyes hangvételű bejegyzésemben (Back into the stars) ki is fejtettem. Mert igen, szép dolog, hogy meleg férfi/nő párok gyermeket akarnak. Ez természetes, és bennem is ott motoszkál a gyereknevelés vágya, öröme, hogy gondoskodhatok valakiről. Azonban- és ebben igaza van a második bejegyzés írójának- nem szabad önzőnek lenni. A gyereket ezért igen sok attrocitás érheti majd ("Na és akkor ma ki jön érted? Anyukád vagy apukád? Jaj elfelejtettem, neked csak egyik van, de abból kettő!") és ez már a kis elsősnél kezdődne (…anyja neve…). S bár szép dolog lenne és nagyon örülnék neki, de realisztikus kell nézni a dolgot: a társadalom nem lesz olyan érett Magyarországon még jó ideig, hogy ezt normálisan kezelje. Jelenleg azon a szinten vagyunk, hogy durván és agresszívan rátámad mindenre, ami kicsit is eltér a "normálistól". S ez már kisgyerekkorban megnyilvánul, igen erősen (anyum tanítónő, szóval hallok egyet s mást a 7-10 éves gyerekekről). Akármennyire is fáj, el kell fogadni: ez egy darabig még utópia marad. Annak ellenére, hogy rengetegn nagyon nagyon akarjuk. A keselyűtojás meg egy hatalmas baromság. Bizonyított, hogy valakit meleggé nevelni nem lehet. Veleszületett dolog, bár előfordul, hogy olykor későn jelentkezik.

"Én abban hiszek hogy a homoszexualitást vagy a másik nemben való
folyamatos csalódás, vagy valami (elnézést, nem úgy értem) mentális
komplikáció váltja ki."

Tipikus "közép-hetero" hozzáállás. Akik tudják, hogy melegek vannak, de nem szívesen vesznek róla tudomást. Egyébként aki ezt írta, hát no komment. Ő meg olyan mindenhez van komment. Lehet ez hozta a fórumomra is, nem tudom. Tény, hogy a későbbiekben még származik tőle egy bejegyzés, amin szintén érdemes elgondolkodni, annak ellenére is, hogy a hangneme kissé sértő.

"Ugyanúgy éreznek, szeretnek mint mi, de ugyanúgy gyűlölni is tudnak, és
a "felsőbb" részükben igen nagy megvetés van a magukat kamionon,
rózsaszín alapszínen fekete kereszttel felszerelt Bibliával mutogató
társaik iránt."

Ezt én írtam. Próbálok nem félreérthetően védekezni a melegek nevében. Remélem, tényleg nem lesz feltűnő. Bár… de erről majd később, és hosszan.

"Én nem értem, hogy miért lenne ez a meleg-kérdés bonyolult? Szerintem a
másságot nem csak a vallásos emberek, hanem minden normális értékrendet
valló ember ellenzi. Egyszerűen nem így lett teremtve/kialakulva az
ember, hogy két azonos nemű ember egymással "együtt éljen"… Nos, az ilyen embert, ha a szülei jól megnevelnék (gondolok itt egy jó
alapos verésre), biztos lennék abban, hogy soha sem jutna többet eszébe
az, hogy neki a saját neméhez támadjon kedve vonzódni."

Ezen annyira felhúztam magam, hogy csak ültem a gép előtt és hápogtam percekig, hogy hogyan lehet valaki ennyire megátalkodottan szűklátókörű, kínosan gátolt? Kiadós verés… (ilyenkor kívánok neki egy nagy négerakármicsodát oda hátulra, hogy megtapasztalja: egy kiadós veréstől nem változik meg senki.). Ő magát egy 5000-res kisváros lakójaként definiálta, bár én inkább tudnám őt elképzelni egy középkori viskóban, Istent fanatikusan, elvakultan imádó apuci és anyuci oltalmazó szárnyai alatt. Elkeserítő, hogy ilyenek is vannak, ráadásul a "Bonus intra, melior exi." ("Jöjj, ha jó vagy, s távott még jobban!")jelszavú iskolában- ahol a jövő elitjét képzik. El van ásva a jövőnk, ha akár egy ilyen emberből is "elit" lesz.

"milyen jogokkal nem rendelkeznek a homoszexuális magyar állampolgárok? Ugyanis jó öreg alkotmányunk mindenki számára biztosítja az egyéni és
polgári szabadságjogokat. "

Soroljam? Felesleges, hiszen mind tudjátok.

" Tehát hagyni kell, mást nem tehetünk. Csak arra kérem őket hogy
tisztelet a társadalom részéről a felvállalás miatt ide vagy oda, de
azt csinálják valahol ott ahol az nem zavarja a heterokat. Pölö ne
kelljen bámulnom azt a metrón, hogy a velem szembe ülő két srác hogy
nyalja egymást, és ne kelljen ezt a mellettem ülő öreg néninek se
végignéznie, nem beszélve az anyukájuk kezét fogó két kisgyerekről,
akik kimeredt szemmel bámulták a számukra abszolúte érthetetlen
jelenetet. Egy szó mint száz: csinálják odahaza, lakásokban, házakban,
pincékben, vagy a Himalája tetején, csak ne nyilvánosan!"

A bejegyzés, melyre utaltam. Első olvasatra valami olyasmi hatást váltott ki belőlem, mint a verés-filozófia, de újraolvasva, s kissé lehiggadva felfedeztem a benne rejlő igazságot. Nem szabad minden ész nélkül csak jogainkért tüntetni és harcolni úgy, hogy közben nem vesszük észre ezeket a kis gyermekeket (és ezt nyugodtan vehetjük metaforának). Az idős néni cseppet sem izgat, sokat élt már, hát most lát ilyet is. De vannak, akik még tényleg "ártatlanok" (már amennyire ártatlan lehet egy ember) és őket még nem kellene ezzel szembesíteni idejekorán. Az viszont abszurdum, hogy menekülnünk és bujkálnunk kéne. Ugyanolyan polgárai vagyunk ennek az országnak, jogunk van hát ott gyakorolni természetadta jogaink, ahol jólesik. Ez azonban ellentmondásban van az előbb felvetett ártatlan-elmélettel, és meg is érkeztünk a problémához, ergo ez egy iszonyúan kínos ördögi kör. Lehet megvitatni ;)

Summa summarum: Nem szabad vaknak lennünk, s ugyanígy nem szabad másoknak sem annak lennie. Nem szabad egyoldalún ítélnünk, elvakultan követelni jogaink s közben ügyet sem vetni másra. Ha már a világ úgyis ilyen embertelen, legalább mi, "mások" legyünk ezen a téren is kicsit különbözőek ;)

Ebben a bejegyzésben talán olyan nézeteket is megbolygattam, felszínre hoztam olyan gondolatokat, melyek heves vita tárgyai lehetnek. Legyen így! Nagy vitákból születnek a nagy ötletek, melyeket a kitartás és szorgalom idővel nagy tettekké érlel. Szintúgy kívánom: legyen így! S még egy valami: remélem, ez nem megy majd a nagymértékben megugrott látogatottságom rovására! Mit lehet erre mondani? Legyen így! :)

by captain29 himself <thecaptain@citromail.hu>