Papírhajó

Lehet hogy én vagyok a paranoiás, üldözési mániás, akármi. De emellett már nem lehet, vagy legalábbis én nem tudok csak úgy elmenni.

A héten a [Megyeszékhelyi] Református Gimnáziumban és a Gimnáziumhoz tartozó más intézményekben valamint a szakkolimban ugyanis annyi de annyi meleg hatás ért,mint körülbelül az elmúlt két évben összesen (sem). MelegekrÅ‘l szóló viták, a templomi prédikáció, a vitatéma az elÅ‘adáson, meg mi minden más… S mindemellett (mondom, lehet hogy én vagyok paranoiás, de) olyan furcsán kezel mindenki. Furán néznek rám olyan diákok is, akiket nem is ismerek, a tanárok, tanítanak vagy sem… 

Nyár végén rámtört a mi lenne ha…? gondolatkör, s ezen belül is a Mi lenne, ha kiderülne rólam, hogy meleg vagyok? kérdéssel foglalkoztam a legtöbbet. S a válasz: katasztrófa. Hogy a suliban megtudnák, az még annyira nem is érdekelne, max tesiórák elÅ‘tt az öltözÅ‘ben lenne kicsit furi a helyzet. Azt, hogy lenne aki ezt nem tolerálná sÅ‘t, engem a saját belsÅ‘ összeférhetetlenségének levezetésére szolgáló eszköznek próbálna felhasználni: tudom, akadna bÅ‘ven. A tanárok hozzámállása talán változna, de nem mindegyiké, és hiszem, hogy eddig már letettem annyit az asztalra, hogy ne ez alapján ítéljenek meg, max egy-két ilyen egyházi iskolában szokásosan jelen lévÅ‘ extra- szuper, ám ugyanakkor extra- konzervatív tanár. Na bumm.

Más dolog lenne a koli. Egy szinten 50 másik fiúval… Hála Istennek nem közös a fürdÅ‘, de még akkor is…  röviden, tömören: szerintem nemes egyszerűséggel fognám magam és a cuccaim, és otthagynám az egészet a francba.

Szerelmemnek van egy udvarlója, aki el találta neki sütni ezt a fenomenális poént, hogy ha meg akarná őt szerezni, akkor nem kéne mást tennie, minthogy kirúgat engem a sulimból, a hatalma megvan hozzá (a feltevés sántít: ebben a városban van az enyémen kívül még7 gimnázium, nem mennék máshová).

Ugyanakkor a kirúgatás ötlete is abszurdnak tűnik elsőre, mert ugyan mit tudna tenni egy olyanfajta a református vezérkarral? Mondjuk, ha akár ő, akár más elhinti nekik az infot hogy meleg vagyok, egyáltalán adnának-e a szavára, vagy rosszindulatú pletykának fognák fel? S ha valakinek van bizonyítéka? Elfogadják? Adnak hitelt neki? Engem bevonnának az ügybe, kikérdeznének, s ha igen, mikor? És ha kiderül, hogy meleg vagyok, csak ezért kirúgnának?

Ha megtennék, az nyílt diszkrimináció lenne. Én azonban úgy vélem, nem ezért nem tennék meg. Rámszabadítanának minimum öt lelkészt átnevelni vagy mit tudom én, de nem rúgnának ki azért, mert abból a családból származom amelyikből. Abból, amelyik már évszázadokra visszamenőleg messzemenő szolgáltatásokat tett ennek az egyháznak, és tesz ma is. Ez egyrészt védelmet biztosít nekem, akármennyire is utálom ha a családnevem miatt ítélnek meg és várnak el tőlem dolgokat. Másrészt viszont felvetődik a kérdés, vajon bevonnák-e a családom a dologba? 

Belegondolva, itt vagyok én a 17 éves srác ebből a családból, egy elit egyházi gimiben, melegként. A gimi és a család sajnos a kelleténél jobban összefonódik. Ha kiderülne a suliban, felsőbb körökben (is), akkor ez egyúttal azt eredményezné, hogy megtudná a családom is? Mert ha igen, akkor nekem (legalábbis a családom egyik felében) lőttek. A nagyszüleim rám sem akarnának nézni, apám meg öngyilkos lenne (hmm, esetleg ezért az egyért megérné. De nem nem, nem kívánjuk senki halálát [csak egy picit XD]). Hogy ők mennyire tartanák titokban, ez nem is kérdés, elásnák a lehető legmélyebbre a titkot, nehogy szégyen érje a családot. Kisváros- effektus forewa'. Nade a másik kérdés: vajon mit tennék én ilyen helyzetben? Elmondhatom, hogy elég embert tudok magam mögött, akik stabilan mellettem állnának ahhoz, hogy ha már így, hát így: jöhetne a 100%-os coming out. 

Egyszer mindenképp elkerülhetetlenül el fog jönni, ugyanis már régen nem élek abban az illúzióban, hogy az életem nem így kell leélnem, tehát feleség meg gyerekek meg kiskutya meg miegymás. Másrészt örökké hazugságban élni sem lehet. Egyszer így vagy úgy, előbb vagy utóbb, de el fog jönni, el kell hogy jöjjön ez a pillanat (is). 

Azonban ez nagy problémát jelent, ugyanis amíg Magyarországon ilyen pride van amilyen, a melegek megítélése ilyen amilyen, addig bizony az osztályrészem nem lenne más, mint másodsorba süllyedés. Lehetek akármilyen tehetséges, okos, ügyes, lehet akármennyi nyelvvizsgám, végezhetek bármilyen iskolát: ha nem vagyok olyan, amilyennek elvár a nagyátlag, akkor fel is út meg le is. 

Ergo két választás marad: vagy hazugságban élek, vagy ha én ezt az életet választom amilyet, akkor kimegyek külföldre. Ez utóbbi egy picit mintha csábítóbb lenne. Nem is értem, miért. 

Ezzel nem csak én vagyok így. Nyugodtan nevezhetjük ezt tömeg-problémának, rengeteg tini és nem tini küzd ezzel. A megoldást egy olyan, a melegek többsége által elfogadott vezetÅ‘ réteg jelentené, amely tudatos kampányt, felvilágosító körutakat stb. indít vagy tesz, melyek a melegség elfogadását segítik elÅ‘. Met hogy ez a szivárvány-missziós szar nem megy semmire és semmit nem használ, ez tény és való. A magyar melegeknek nem olyanokra van szükségük, akik mást sem tudnak tenni csak kamionokon rázzák magukat rózsaszín tangában, műfasszal felszerelkezve…

by Captain himself <kapitany.29@gmail.com>