Papírhajó

Kerültünk- fordultunk a sötét körúton, de nem tudtuk elérni egymást. Ő utánam jött, én elé mentem.

- Hiába próbálkozol- mondta Zsombor.- nem megy. Ezt most még én mondom neked- örülj. Amíg én mondom, nem fáj, mert tudod, hogy utána úgyis odamegyek hozzád. Megérinthetsz. A mi sorsaink összefonódtak a kezdet kezdete óta: nem szereztél meg de a tiéd maradok örökre. De nézz csak magadra: kimerültél az értelmetlen rohanásban. Nem értél el semmit, holott az erőd végéig hajtottad magad. Szerinted tényleg van így értelme, Kapitány?

- Értelme talán nincsen,- válaszoltam- de én így szeretem. Nekem ez így jó. Teszem, amit, ahogy tudok: ha eredmény nélkül, hát eredmény nélkül, de legalább megtettem minden tőlem telhetőt.

- Nem értelek.- válaszolta. Bal lábával elrugaszkodott a földtől és egy lámpaoszlop körül himbálta magát. Arcára rá- ráesett a keserűen mesterséges fény.

- Megszokhattad volna már.- mondtam lemondóan mosolyogva, majd mindig tökéletesen rongyos kabátomat a vállamra vetettem, kapitányi sisakom a fejembe húztam és határozottan, bármiféle konkrét irány nélkül elindultam a kőtengeren arra, amerre a szemem vitt.

- Kapitány!- hallottam akkor a hátam mögül. Zsombor futott utánam. Megfordultam és megálltam. Ő is megállt. Egy pillanatig csak néztük egymást, majd ő törte meg a csendet. A hangja kellemesen tudálékos volt, mint mindig. Néha el is felejtem, mennyire szeretem Zsombort, amiért mindent tudni vél.

- Kapitány!- kezdte megint.- Most meg hová mész? Lelépsz magyarázat nélkül? Nem is érdekellek már?

- Te mondtad, hogy úgyis idejössz.

- Hiszen most sem vagyok ott.

- De jössz utánam.

- Igen, megyek. Nem akarok egyedül maradni.

Ez a mondat nem kiáltott válaszért. Ismét rámosolyogtam az egyetlen Zsomborra és hátat fordítottam neki. Elindultam a horizont felé.

Alvó ablakok és éber virágok mellett haladtam el. A cipőm talpa csúszós lett a nedvességtől, arcbőröm kipirult. Nem tudtam, merre tartok. Mentem, amerre a Nap eltűnt, hogy utolérjem a gigantikus szabadságot.

- Megint itt vagy.

Ezt a mondatot mintegy mellékesen vetettem a bal oldalamra, amikor Zsombor sziluettjét láttam meg szemem sarkából.

- Igen. Furcsa, nem? Neked van rám szükséged, mégis én követlek téged.

- Tévedsz. Nekem szükségem van rád, ez igaz. Kellesz, hogy ott legyél velem, amikor nekem nehéz. Kellesz, hogy legyen kire keserűen mosolyognom, legyen kinek hátat fordítanom. Kell mellém valaki, aki szelíden felpofoz, ha rossz irányba megyek. De neked is kellek, hiszen nélkülem nem élsz. Ha én nem vagyok, nem vagy te sem, mert te csak számomra élsz igazán. Ezért jössz utánam.

- Rám tehát azért van szükséged, hogy te jól élj, én pedig egyszerűen csak éljek. De rá miért van szükséged?

Sóhajtottam. Nem tudtam, mit mondjak.

- Kapitány.- mondta Zsombor halk- szelíden. A te hajód papírból van, sebezhető, törékeny. Miért cipelsz magaddal olyan kincsesládát, amelynek a kulcsa nincs a birtokodban?

- Nem tudom. Őszintén szólva egyáltalán nem tudom. De hát- rándítottam meg a vállam- az ember nem tudhat mindent. A kulcsokat meg egyszer úgyis odaadod.- mondtam, majd rákacsintottam életre kelt árnyékomra, és a betonról a papírhajó fedélzetére léptem, kibontottam a vitorlákat, a kormányt megtekertem, és elindultam a gigászi nap után.

Mögöttem már hajnalodott.

2.9.9

Szabad vagyok?- tettem fel magamnak a kérdést egyik nap, mintegy teljesen spontán és váratlanul, nem előzte meg semmilyen cselekedet vagy esemény ami kiválthatta volna ezt a kérdést. Mégis. Egyszercsak belém csapott a villám és lassan ezt súgta: most kérdezd meg magadtól, hogy szabad vagy-e! Vagy legalábbis valami ilyesmit mondhatott, mert én ezt kérdeztem meg magamtól.

Ízelgettem a szavakat egy darabig, majd fogtam magam és nekiálltam leírni ennek a bejegyzésnek a vázlatát. Sorra vettem mindent, ami szóba jöhet a szabadság téma kapcsán. 

Vannak dolgok, amikben nem vagyok szabad, másokban igen. Nem vagyok szabad egyrészt, mert nem magam osztom be az időm nagy részét, nem magam határozom meg éppen mit kell csinálnom úgy általában, nem magam döntöm el éppen hová akarom menni rendszerint, vagy nem én határozok az életem apró dolgaiban úgy egyáltalán, hanem mások. A suli, a kolesz, akármi. Van egy mindannapi életem ami keményen szabályozott, amiben nincs megalkuvás, kőkemény engedelmeskedés van és semmi más. 

Ezek azok a dolgok, amelyekben tehát nem én döntök, rám erőszakolnak egy értékrendet, döntéseket, legyen az bárminek vagy bárkinek a nevében: legyen szó a Biblia, Isten, az erkölcs, a rend, a fegyelem, a morál, a tisztesség, a racionalizmus vagy a konzervativizmus emlegetéséről, ezek a szavak számomra sajnos egyre inkább elválaszthatatlanul kötődnek egy negatív jelentéstartalomhoz, mert az ő nevükben korlátoznak. Az ő nevükben nem vagyok szabad. 

Másrészt viszont ott van az életem egy másik vetülete, ami sokkal nagyobb távlatokat foglal magában. Szabad vagyok érzelmileg; nem vagyok alárendelve senkinek, egyedül hozhatok döntéseket az új kapcsolatok kialakításáról, próbálkozásokról. Nem kényszeríti senki rám az akaratát a céljaim kitűzésében amiket szabadon meg is valósíthatok mert nem akadályoz benne senki; szabad vagyok, és ezt a szabadságom mások is tiszteletben tartják. Szabadon gondolkodok, szabadon érzek, senki nem próbál meggátolni abban, miről hogyan vélekedhetek és hogyan nem. Ilyenkor persze a számomra fontos, hozzám közel álló (pozitív és negatív értelemben egyaránt) emberekről beszélek.

Végső soron szabad vagyok. Szabadon tehettem fel ezt a kérdést is magamnak, szabadon válaszolhattam rá és szabadon publikálhattam is a gondolatmenetem. Szabad vagyok, mert szabadon, magamtól alkottam mindezt. És legfőképpen azért vagyok szabad, mert tudom élni a szabaságommal.

1.8.4 by Captain himself

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Egy puffanás, lihegés, felcsapódó szemek, sötétség. 

A lenti ágyról nyöszörgés ("Már megint rosszat álmodtál?"), a másik ágyról csak egy horkantás, és az élet látszólag vissza is tér a rendes kerékvágásba, ahogyan annak a refi koleszban lennie kell hajnali fél háromkor. 

Látszólag. Ugyanis bennem nagyon nincs rendjén valami. Álmodtam valamit aznap este, amire már nem emlékszem, nem tudom mi volt csak azt tudom, hogy ordítottam a végén, nem csak az álmomban hanem a valóságban is, kiáltottam, menekültem valami elől mert izzadt voltam amikor felébredtem a saját hangomra és arra hogy ülök az ágyban, lihegve mint aki tényleg futott. 

Amikor menekül az ember, akkor valami olyasmi elől fut, amitől fél. Vagy azért, mert volt már dolga vele vagy azért, mert még nem de nem is akarja, hogy legyen. Bosszantó, hogy jelenleg fogalmam sincs, mi következett be azon az éjszakán, mi elől futottam? Mi riasztott meg ennyire?

Az éjszakai felriadásaimra én magam általában nem szoktam emlékezni, csak szobatársaim beszámolói alapján tudom, hogy vannak olykor-olykor. Azt is tőle tudom, hogy álmomban rendszeresen motyogok vagy beszélek, de érthetetlen amit mondok (még jó, nem akarok egy co-t összehozni neki tudtomon kívül). Nem emlékszem rájuk, tehát nem fontosak. Kósza álmok voltak csak és jelentéktelenek. De ez más volt. Tudom, mert emlékszem rá hogy megtörtént, hogy tényleg ott voltam és még akkor is féltem, amikor már tudtam hogy vége mert felébredtem. Azán vagy egy óráig feküdtem ott, a koleszban az ágyon a takaró alatt, szorosan magahoz ölelve egy számomra kedves plüsst és csak meredtem ki az ablakon az alvó városra és azon járt az agyam, vajon mit álmodtam. Mi lehetett rám ilyen hatással? Mi az, ami befészkelte magát a gondolataim legmélyébe és nem hagy nyugodni? Mi az, ami olyan makacsul gonosz velem hogy nem éri be azzal, hogy álmomban nem hagy békén, még az ébrenlétemet is el akarja rontani? Szégyellje magát! 

Esküszöm hétfőn veszek egy álomfogót.

1.7.5 by Captain himself

- szegezte nekem a nagy kérdést legjobb  barátom egyik nap. Szóval, Te hogy érzed, boldog vagy? Ez volt a kérdés. Semmi bevezetés, felvezetés, ráhangolás, bemelegítés, mintha mi sem lenne természetesebb, in medias res, rögtön a mélyvízbe, bamm.

Én meg csak ültem ott, bambán meredve a kórházi váróterem csempéjére, letaglózva a kérdéstől, csak ültem az új kabátomban, fejemben egy dübörgő gondolattal, ezzel az eggyel ami kisöpört minden mást. Csak ültem, néztem magam elé, és valami olyan következett be, ami ritkán: nem tudtam semmit sem mondani. 

Mert valójában mi az, amikor valaki boldog?

Tudom, mikor voltam nagyon boldog. Boldog voltam, amikor a barátommal voltam, amikor éreztem hogy szeretet vesz körül mert közel volt hozzám mindenki aki fontos volt nekem. Boldog voltam, ez erőt adott és az életem rendben volt, minden a helyén volt még akkor is, ha voltak szarabb helyzetek is, voltak viták, voltak nagy kicseszések de jó volt; boldog voltam.

Mindez elmúlt. Ez az év merőben más, mint a tavalyi volt. Változtam, a gondolkodásom sokat érett. Sok mindent máshogy látok, máshogy fogok fel. Mélyebben analizálok mindent, mielőtt megtennék bármit is. Átlátok olyan dolgokat, amiket egy éve még nem. És ami a legfontosabb: fenntartások nélkül el tudom fogadni magam, minden helyzetben. Van egy alapvető hitem az Isteni jóságban, abban hogy minden, ami történik okkal történik és hogy mindennek a végkicsengése pozitív. Minden, ami ebben az életben történik, tanít valamire. Nekem megadatott az, hogy fel tudjam mérni, mi mire tanít, mi mire tesz képessé. Lehet, hogy csak akár évekkel utána, de egyszer úgyis tudni fogom. 

De mégis… boldog vagyok? Mim van meg, mim nincs?

Van szeretet körülöttem? Vannak emberek, akik szeretnek, akikben bízhatok, akik támogatnak? Van biztonságot nyújtó otthonom, törődnek velem. Tulajdonképpen semmiben sem szenvedek égető hiányt. Az pedig, hogy most nincs barátom… 17 vagyok, ez még nem jár semmiféle életreszóló konzekvencia levonásával. Majd lesz. És ha lesz, akkor jó lesz.

Végeredményben tehát, mikor a barátom már megröntgenezték, a központ felé menet azt mondtam neki: igen, boldog vagyok. Igaz, hogy voltam már boldogabb, de most is az vagyok. Vagy talán csak máshogy vagyok boldog. Nem tudom.

1.7.4 by Captain himself

Köszi SPF !
Már ácsingóztam erre pár napja

Alap

Étel: Bő zsírban és
csokiban tocsogó kaja. Nyami.
Ital: Tejcsi, magam készítette tea (olyan édes hogy más nem issza meg)
Alkohol(os ital): akácmézes meggypálinka
Szín: kék, bordó
Együttes: Crystal, de nem együttest szeretek hanem számokat.
Színész: Johnny Depp
Színésznő: Julia Roberts, ki más?
Film: Ajjaj Hmm… HP-filmek, Micsoda nő, Édesek
és mostohák, Eragon, PotC…

Szám: 24

Hiszel-e…?

Horoszkópban: Igen. Éljen
soká a Rák-Szűz páros!
Istenben: Igen.
Túlvilágban: Igen.
Földönkívüliekben: Valakiknek mi is UFO-k kell hogy legyünk!
Magadban: Igen. Néha kicsit túlzottan is.

Mit gondolsz
róla?

Álmok: Akárki akármit
mond, az álmok nem megrontják, hanem megédesítik az életet, kirángatják a
szürkeségből. Imádom őket. Millió van.
Szerelem: Olyan nincs hogy nem vagyok szerelmes. Ha másba nem, hát magamba De
erről nem lehet csak így írni, írtam már róla eleget meg fogok is…
Élet: Sajnos ezt is már csak akkor tanulják meg sokan értékelni, ha már nincs.
Pedig csak egy van. Vigyázni kéne rá, törődni vele, tervezni, tudatosan
építeni, a spontán helyzeteket kihasználni…
Halál: „Ne félj a haláltól! Élj úgy, hogy a halál legyen maga a beteljesülés!”
Dohányzás: Soha. Fúj.
Káromkodás: Sajnos rendszeresen szoktam. Persze mindennek van határa.
Ismeretlenek előtt sosem. Isten nevével sosem. Nem szép dolog, de néha sokat
lendít a helyzeten

Egyik-másik

Vanília-csoki: Vanília.
Sör-bor: Bor. Jóféle vörös XD
Szárazföld-tenger: Tenger… egy vitorláson ringani a laplementében… jajistenem
Fekete-fehér: Fekete.
Hideg-meleg: Meleg.
Nap-Hold: Hold.
Állat-ember: Állat.
Rend-rendetlenség: A rendszerezett rendetlenség

Közösség

Szeretsz vásárolni? Csak
ha nem kísérő vagyok
Szeretsz emberekkel találkozni? Hangulatember vagyok. Most lehet hogy igen, öt
perc múlva lehet hogy nagyon messzire kívánom őket. De amúgy attól függ kik.
Szeretsz otthon lenni? Ha egyedül vagyok, akkor mindig. Ha nem, hiányzik a
csend.
Hogy jössz ki a környezeteddel? Attól függ, kik alkotják.
Mikor ismerted meg a mostani legjobb barátodat? Többnek is kiosztottam eme
státuszt… a legrégebbit több, mint 16 éve (17 vagyok ) 
Szeretsz középpontban lenni? Imádok, de szívesen osztozkodok. Bár mikor hogy.
Szereted, hogy ha boldog emberek vesznek körül? Nagyon.
És ha szomorúak? Én mindenkit boldoggá teszek.
Milyennek tartanak a többiek? Megosztó ember vagyok. Vagy nagyon utálnak, vagy
nagyon szeretnek.  

Előfordult már,
hogy…?

Ültél már repülőn? Két-
ill. négyszemélyes magánban jaja
Voltál külföldön? Bezony.
Sírtál mások előtt? Nem is egyszer…
Másztál fára? Sőt, még le is estem. Rohadtul fájt.
Találkoztál már híres emberrel? Igen.
Eltört egy csontod? Csak repedt.
Be kellett feküdnöd kórházba? Igen.
Telefonbetyárkodtál? Persze, amikor előfizus lettem sokat
Lógtál az iskolából? Ez nem is kérdés
Úsztál tengerben? Nem.
Voltál templomban? Minden kedd reggel 7:15 áhítat. Jippí. Persze megyek én
amúgy is csak nem olyan gyakran…
Fent maradtál egész éjszaka? Fenn bizony Max nem emlékszem mindenre.
Táborban voltál? Többen is, egybe rendszeresen járok, imádom.
Gondolatban megöltél valakit? Naponta gyilkolok.
Volt autóbaleseted? Nem, de nem sokon múlott. Apám egy állat.

Egyéb

Jobb- vagy balkezes vagy?:
Jobb.
Mi van az egérpadodon? Érintőpados vagyok
Mi van az ágyad alatt? Koliban a szobatársam, otthon meg az íróasztalom
Emeletes ágy-párti vagyok
Mitől félsz a legjobban? Jelenleg attól hogy októberben úgy elszúrom az
érettségit ahogy az annak a rendje, de hosszútávon attól hogy nem a megfelelő
időben és módon derül ki, hogy meleg vagyok.
Mi jár most a fejedben? Az hogy a szomszéd koliban vajon meddig akarják ezt a
szar technot üvöltetni.

Vannak háziállataid? Cica
(Pogi), halak, vízi csigák

Múlt

Akit a legjobban
hiányolsz: A múltból? Nem nagyon hiányolok senkit.
Amit a legjobban hiányolsz: Azt az igazi apa-fia dolgot, ami nekem sosem volt.
Életed legszebb időszaka: Pont most élem

Életed legrosszabb időszaka: Amikor koliba költöztem…
Ha visszamehetnél az időben, hova mennél? Ókori Athén
Egy dolog, amit megbántál: Nincs olyan. Talán csak az hogy amikor a múltkor
összefutottam az exemmel nem rúgtam bokán.
Egy dolog, amit elfelejtenél: Nem akarok felejteni. Megbocsátás van, felejtés
nincs
Mi akartál lenni, ha nagy leszel? Hát, indítottam kukásautósofőrködéssel, majd úrhajós, állatorvos, újságíró,
tv-s, politikus, diplomata (ez a kettő a jelenlegi)

Jövő

Állás: külügy
Házasság: ha addigra a törvények lehetővé teszik, mindenképp.
Gyerekek: Max 3, de ez is a törvényektől függ…
Fiad neve: Ömm… Marci, Máté, Zalán, Örs…
Lányod neve: Virág, Anna
Hol fogsz lakni? Egy kisvárosban közel egy nagyvároshoz / kertváros 
Mit fogsz csinálni 20 év múlva? Valószínűleg 20 év múlva ilyenkor aludni
fogok.

És méghogy a koliszobában
nincs hálózat. Pff. Vicces ez a nevelőbácsi

Kíváncsi lennék Álarcosra, Kiskirályfira és Iguazura

by Captain himself <kapitany.29@gmail.com>

Kedves akárki, aki ezt olvasod, bárhol is vagy, bármikor az idő végtelenjében!

 Figyelj jól rám. Figyelj, mert a Papírhajó kapitányaként írtam ezt a levelet, de nem tudhatom, mikor ezt olvasod, még mindig az leszek-e. A lényeget tekintve azonban azt hiszem, ez nem jelentős. Akár kapitány vagyok még, akár nem, az üzenetem örök Neked, kedves olvasó, bármikor, amikor csak úgy érzed, vedd elő ezt a levelet, melyet a csodás Papírhajóról dobtam az Élet tengerébe, olvasd el újra és újra, hátha vígaszt tud nyújtani a nehéz percekben, órákban, napokban… bármikor.

Mikor úgy döntöttem, megírom a levelem, nagyon furcsa dolgokon mentem keresztül. Kevés idő alatt sokat tanultam, többek közt egy régi- új dolgot is: történetesen azt, hogy nem egyedüli kapitány vagyok. Az Élet nevű tenger hatalmas, és nem a Papírhajó az egyetlen, mely próbál dacolni hullámaival.

Egy vagyok hát a sok közül! S mégis csak egy, megismételhetetlen, felülmúlhatatlan és reprodukálhatatlan, ugyanúgy, ahogy Te, kedves olvasó. Mind egyediek vagyunk, ugyanolyanok ám mégis mások és különbözőek.

Miben hasonlítunk? Abban, hogy mind ugyanazon tenger habjait szeljük hajóinkkal. Mind próbáljuk a leghosszabb távot megtenni, a lehető legbiztonságosabban. Néha mindannyian kikötünk, ha találunk egy biztonságos kis szigetet. Néha lehorgonyzunk, feltöltjük a hajó rakterét, hogy megerősödve, új erővel kelhessünk ismét a hosszú tengeri útra. 

Semelyikünk sem tudja, mi vár rá. Nem tudjuk, nem is tudhatjuk, hisz nem akármilyen tenger ám ez az Élet nevű! Szeszélyes, kiszámíthatatlan, s a legkevésbé sem igazságos. Viharai bármely pillanatban lecsaphatnak bármely hajóra, és egyetlen szempillantás alatt a mélybe taszíthatják, s ezzel az örök kárhozatra ítélhetik.

Vannak azonban lényeges különbségek is köztünk. Van, aki egyedül hajózik, nem bízik senkiben és semmiben. S vannak olyanok köztünk, akik nem egyedül hajóznak, hanem hajójukat összekötik más hajókkal, s a csomókat hol lazábbra hagyják, hol pedig erősen meghúzzák. Úgy gondolják, így könnyebb. Valahol jól gondolják, hiszen a hajóikra mért csapásokat könnyebben kiheverik. Ha elfogy erejük, a többi hajóra támaszkodva haladhatnak tovább az Élet vizein. De ha az Élet úgy akarja, bármely pillanatban elvágahtja még a legerősebbre megkötött csomókat is. Semmi sem biztos ezen a nagy tengeren.

Bizony, kedves Bárki! Jól vigyázz! Bár fiatal vagyok még, a Papírhajó kapitányaként megéltem már egyet s mást. Volt szerencsém sok embert a hajómon üdvözölni, kötöttem már kötelet és szakítottam is szét. Láttam már süllyedő hajót, s bizony volt arra is példa, hogy én magam süllyesztettem el egyet. Úgy gondolom hát, elég tapasztalatom van ahhoz, hogy tanácsot adjak Neked, Bárki is legyél!

Sose ítélj első látásra! A hajó ereje nem a külcsínyben van. Lehet bár a hajó bármily díszes kívülről, épülhetett bármilyen nemes fából és lehet akármilyen nagy, s ezernyi vitorlája dagadhat az áldott-átkozott Élet tengerének szeleiben: nem biztos, hogy túl fog élni egyetlen egy vihart is. Mert a hajó ereje nem a küllemben rejtőzik, hanem a kapitányban. A legjobb hajó is kerülhet rossz kormányos irányítása alá, s akkor könnyen elsüllyed, elpusztítja a legkisebb vihar is. Hiába látszik erősnek a hajó, ha kapitányában nem lakozik szeretet, mások iránti tisztelet és tolerancia, jóreménység és bátorság, hamarabb halálra jut, mint bárki is hinné. Mert könnyű kívülről erősnek látszani, de annál nezebb a látszat mögé tartalmat teremteni.

S vannak hajók, melyek bár gyengének látszanak, mégis túlélik a legvadabb viharokat is, sőt, megerősödve kerülnek ki azokból. Nézd csak meg az én drága kis Papírhajóm! Sokszor láthatod, Olvasó, hisz sokfelé megfordulok vele. Nem arra, amerre a szél fúj, hanem amerre én akarom kormányozni. Az anyaga papír. Azt hinné bárki, és azt hiszed Te is, nem a hosszú életre teremtetett a Papírhajó, és kapitányával együtt hamar el fog veszni. Ki kell hogy ábrándítsalak! Nem így van! Nem tudhatja senki, mikor csap le rá a végzetes vihar, mikor kap léket, de egy dolog biztos. Míg a hajót olyan kapitány vezeti, akinek tiszta a szíve, addig nem lehet baj. 

Mindig tartsd szem előtt ezt a jótanácsot:

"…ha magadba nézel és azt látod, hogy a szíved tiszta, akkor jó az út amin jársz és többé ne is fordulj vissza…"

Ne hagyd hát hogy hajód mások kormányozzák, mert a kapitány Te vagy!

Kedves Olvasóm! Nem tudhatom, mikor kapod meg ezt a kis palackot, mely ezt az üzenetet rejti. Nem tudhatom, merre sodródik az Élet tengerében. Nem is ez a lényeges. A fontos az, hogy olvasd végig, és mérleged az olvasottakat! Ne akard becsapni önmagad és másokat se: mutasd azt, ami Te vagy! Hallgass a szívedre, mert csak az az, ami a helyes utat mutatja… 

        Captain 29

a Papírhajó kapitánya

 A palackpostára a thecaptain@citromail.hu címen válaszolhatsz!