Papírhajó

Szabad vagyok?- tettem fel magamnak a kérdést egyik nap, mintegy teljesen spontán és váratlanul, nem előzte meg semmilyen cselekedet vagy esemény ami kiválthatta volna ezt a kérdést. Mégis. Egyszercsak belém csapott a villám és lassan ezt súgta: most kérdezd meg magadtól, hogy szabad vagy-e! Vagy legalábbis valami ilyesmit mondhatott, mert én ezt kérdeztem meg magamtól.

Ízelgettem a szavakat egy darabig, majd fogtam magam és nekiálltam leírni ennek a bejegyzésnek a vázlatát. Sorra vettem mindent, ami szóba jöhet a szabadság téma kapcsán. 

Vannak dolgok, amikben nem vagyok szabad, másokban igen. Nem vagyok szabad egyrészt, mert nem magam osztom be az időm nagy részét, nem magam határozom meg éppen mit kell csinálnom úgy általában, nem magam döntöm el éppen hová akarom menni rendszerint, vagy nem én határozok az életem apró dolgaiban úgy egyáltalán, hanem mások. A suli, a kolesz, akármi. Van egy mindannapi életem ami keményen szabályozott, amiben nincs megalkuvás, kőkemény engedelmeskedés van és semmi más. 

Ezek azok a dolgok, amelyekben tehát nem én döntök, rám erőszakolnak egy értékrendet, döntéseket, legyen az bárminek vagy bárkinek a nevében: legyen szó a Biblia, Isten, az erkölcs, a rend, a fegyelem, a morál, a tisztesség, a racionalizmus vagy a konzervativizmus emlegetéséről, ezek a szavak számomra sajnos egyre inkább elválaszthatatlanul kötődnek egy negatív jelentéstartalomhoz, mert az ő nevükben korlátoznak. Az ő nevükben nem vagyok szabad. 

Másrészt viszont ott van az életem egy másik vetülete, ami sokkal nagyobb távlatokat foglal magában. Szabad vagyok érzelmileg; nem vagyok alárendelve senkinek, egyedül hozhatok döntéseket az új kapcsolatok kialakításáról, próbálkozásokról. Nem kényszeríti senki rám az akaratát a céljaim kitűzésében amiket szabadon meg is valósíthatok mert nem akadályoz benne senki; szabad vagyok, és ezt a szabadságom mások is tiszteletben tartják. Szabadon gondolkodok, szabadon érzek, senki nem próbál meggátolni abban, miről hogyan vélekedhetek és hogyan nem. Ilyenkor persze a számomra fontos, hozzám közel álló (pozitív és negatív értelemben egyaránt) emberekről beszélek.

Végső soron szabad vagyok. Szabadon tehettem fel ezt a kérdést is magamnak, szabadon válaszolhattam rá és szabadon publikálhattam is a gondolatmenetem. Szabad vagyok, mert szabadon, magamtól alkottam mindezt. És legfőképpen azért vagyok szabad, mert tudom élni a szabaságommal.

1.8.4 by Captain himself

Azt mondják, a név kötelez. És valóban, akár már az utcai árustól megvásárolt kis tollon lévő feliratból megtudhatjuk, mit is jelent a nevünk ergo mire kötelez. S ennek rendje és módja szerint én tényleg "fejedelemnek, uralkodónak" érzem magam (ezt jelenti a török-magyar eredetű nevem). A név azonban mégis egy olyan dolog, amit nem Te választasz hanem úgy kapod. Adják.

Azért, hogy legyél hozzá hűséges, kövesd azt, amit megfogalmaz, teljesítsd a feladatot, amit ad. Hogy megfejtsd szimbolikájának jelentését mely elindít azon az úton, amelyen tovább kell haladnod, menned. Ez az a név, ami felvértez a harcra, amit meg kell vívnod, melyben győzöl vagy elbuksz- lényegtelen, ha kitartasz az mellett, ami vagy, ami a lényeged.

A név azonban csak egy dolog. Nem mi választottuk, de adatott nekünk: olyan, amelyet nem kértünk de kaptuk hogy felnőjünk hozzá. És akár tetszik akár nem, mindig elkísér és áldott-átkozott ómenként végig velünk lesz hosszú utunk során, melyet meg kell tennünk. Van, hogy véget ér azelőtt, hogy elmondhatnánk: igen, méltó lettem a nevem viselésére. Megszakad az út minden ok nélkül.

A név valahol a tudatod alatt, akár akarod akár nem de alakít, formál. Tetszik vagy nem, de ez is azon kevés dolgok egyike melyek ellen nem tudsz tenni. Nagyban részt vesz jellemed kialakulásában, többek közt ez adja a lényeged.

Azt a jelleget, lényeget amely sokszor nem látszik mert az emberek elhamarkodottan, felszínesen ítélnek és nem néznek a színfalak mögé, nem érdekli őket hogy a hajó rakterében mi van, ha nem tetszik nekik az, amit a fedélzeten vagy az, akit a kormány mögött találnak. 

"…köztünk minden ember más, különös és sokfajta szokás…"- énekli Kulka János és igen; mindenkiben van jó és rossz, "…a világot nem lehet felosztani jókra és halálfalókra"- írja Rowling.

Mert vajon minden lelkész tökéletes és feddhetetlen csak azért, mert lelkész és hivatásánál fogva Isten földi prófétája?

Vajon minden vezető felelős-e a rábízottakért, csak azért mert irányítja őket?

Vajon minden döntés jó-e csak azért, mert olyanok hozták akiket méltónak gondolnak rá?

Nem.

A lelkész is elköveti ugyanazt a bűnt mint minden más ember, csak ezeket a bűnöket eltakarja a reverenda.

A vezetők visszaélnek a helyzetükkel, melyet elfed a hatalom.

A döntések pedig visszásan sülhetnek el mert valahol mélyen mindig ott van a személyi érdek bennük…

Nem lehet azonban kollektívan elítélni mindenkit csak azért, mert egy adott csoport tagja- pláne nekünk nem. És észre kell vennünk, hogy ha a legjobb, legszentebb dolgoknak is megvan a sötét oldala, akkor a legrosszabbnak tartott dolgok is hordoznak magukban valami szépet és jót, olyat, amit esetleg még ők maguk sem látnak.

Ki tudja hogy az ádáz, mindenkin áthajtó, gátlástalan ember nem rendelkezik-e olyan tulajdonságokkal, melyek a hősöknek adatottak?

Vajon elítélhetünk-e valakit azért, mert rossz útra tért úgy, hogy nem tudjuk pontosan az okát annak, miért jár ezen az úton? Mert "…van úgy, hogy a jó cél érdekében kényszerű kalózkodáson át vezet az út és így végső soron a kalóz is jó tettet hajt végre"- hallhatjuk az egyik kedvenc filmemben, a Karib tenger kalózaiban.

Nem ítélhetjük el. Kötelezi a neve. Kötelezi a jelleme. Kötelezi mindaz, amelyet egy felsőbb gondolatra el kell érnie, és amit el is fog érni és mire ott van, megtalálja, megcsinálja, addigra megérti, miért volt szükség mindenre amit útközben talált, átélt. Mire véget ér ez a hosszú utazás, még akkor is, ha pokolian nehéznek és keservesnek éreztük is; meg fogjuk érteni, hogy volt értelme. Akkor, amikor már minden szálat, mozzanatot kristálytisztán látunk és átlátunk. De addig még nagyon sok van hátra.

1.2.2 by Captain himself