Papírhajó

Egoista vagyok. Ennyinek hangzik. Egoista. Kész. Nincs miről tárgyalni.

Tévedés. Van.

Egoista vagyok. Miért? Mert törtető lennék? Mert lenézek másokat? Mert többnek tartom magam? Mert hajlamos vagyok magam felsőbbrendűnek érezni? Mert elítélem a nálam gyengébb képességűeket? Egyáltalán; deklarálok nálam gyengébb képességűeket? Irreálisan jónak, okosnak, intelligensnek képzelem magam tehát hiányzik belőlem a reális önértékelés?

Nem.

Egoista vagyok. Én-központú, individualista. Nem arról van szó, hogy korlátlanul imádom magam, ennél a dolog jóval összetettebb.

Ismerem magam. Tudom, mire vagyok képes. Ismerem a hibáim csak úgy, mint az előnyeim. Tisztában vagyok a jó oldalammal, de nem feledkezem meg a rosszról sem. És igen, hangoztatom hogy miben vagyok jó, hogy egész jól nézek ki, hogy okos vagyok, tehetséges, hogy igen elértem ezt és ezt és ezt és erre büszke vagyok, hogy nem érdekel mások véleménye (bár ez kissé lódítás), hogy optimista vagyok mert van miért annak lennem. Tényleg, valóban egoista lennék? Valóban egoista az, akinek olyan ítélőképessége van maga felett, ami bár igaz, hogy hajlamos önmaga túlértékelésére, de megvan a képessége a tanulásra, az önreflexióra és saját maga felülvizsgálására? Egoistának mondható valaki, aki annak fényében helyezi magát a többieknél egy (pár) fokkal feljebb, mert van mire alapoznia a kiemelkedést? Egoistának mondható az, aki nem hiszi, hogy itt egyedül áll ezen a fokon, és tudja hogy vannak emberek jóval fölötte? Egoista az, aki elismeri ha valaki akármiben is jobb nála, legyőzte, lepipálta, túltejesítette és nem kezd el rögtön fantazmagóriákat gyártani hogy milyen körülmények vezettek bukásához, csak hogy mentse magát? Egoista az, aki képes áldozatot vállalni másokért? Egoista valaki, aki igenis tud jót tenni úgy hogy nem tudja még az sem, akivel tette hogy ő volt, mert nem vágyik a hálára, mert a szimpla tudatért tette amit tett, embertársi, ha tetszik, felebaráti kötelességből? Egoista-e az, aki azért helyezi önmagát a középpontba mert tudja jól: az életben senki más nem tudja őt érvényre juttatni csak ő maga? Aki tudja, hogy saját magát csak ő tudja megélni, más nem fogja? Vajon lehet egy ellentmondásoktól terhes, olykor önmagában is bizonytalan, kisebbségi érzésektől menekülő ember egoista?

Lehet. Pontosabban: lényegében ezért egoista. Ezért vagyok én is egoista. Mert teljesítenem kell. Ellensúlyoznom kell az apám bűneit, ellensúlyoznom kell a melegségem, ellensúlyoznom kell mindent, amiben nem vagyok tökéletes, még azt is hogy enyhe o-lábam van, lényegtelen: mindent, ami rosszul érint, ebben ellensúlyozom. Az egom kiteljesedésében. Ez hajt, motivál, lendít előre. Ez tesz optimistává. Ez ad életerőt, bátorságot. Ez ad alám utat és segít megrajzolni az út térképét. Ez ad új lécet, szöget és kalapácsot a kezembe, ha léket kap a Papírhajó.

Céllal van ez így. Nem véletlen. Kaptam pár keresztet, de kaptam lehetőséget is arra, hogy elhordjam őket. Kaptam jellemet, kaptam tehetséget, kaptam lehetőségeket. Lehetőségeket, nem csak a sikerekre, hanem a bukásokra is. Ha csak sikerem lenne, nem lennék józan. Akkor lennék önimádó. Így egoista vagyok, aki ha bukik, tudja, hibázott valahol, elkezdi keresni az okot, az időpontot hogy mikor, miért- felülvizsgálja magát, de nem értékeli le. Képes változtatni, de nem utálja meg magát. Miért? Mert egoista. És zárul a kör.

1.9.2