Posts Tagged ‘név’

A név kötelez

November 8, 2008 - 4:24 pm 8 Comments

Azt mondják, a név kötelez. És valóban, akár már az utcai árustól megvásárolt kis tollon lévő feliratból megtudhatjuk, mit is jelent a nevünk ergo mire kötelez. S ennek rendje és módja szerint én tényleg "fejedelemnek, uralkodónak" érzem magam (ezt jelenti a török-magyar eredetű nevem). A név azonban mégis egy olyan dolog, amit nem Te választasz hanem úgy kapod. Adják.

Azért, hogy legyél hozzá hűséges, kövesd azt, amit megfogalmaz, teljesítsd a feladatot, amit ad. Hogy megfejtsd szimbolikájának jelentését mely elindít azon az úton, amelyen tovább kell haladnod, menned. Ez az a név, ami felvértez a harcra, amit meg kell vívnod, melyben győzöl vagy elbuksz- lényegtelen, ha kitartasz az mellett, ami vagy, ami a lényeged.

A név azonban csak egy dolog. Nem mi választottuk, de adatott nekünk: olyan, amelyet nem kértünk de kaptuk hogy felnőjünk hozzá. És akár tetszik akár nem, mindig elkísér és áldott-átkozott ómenként végig velünk lesz hosszú utunk során, melyet meg kell tennünk. Van, hogy véget ér azelőtt, hogy elmondhatnánk: igen, méltó lettem a nevem viselésére. Megszakad az út minden ok nélkül.

A név valahol a tudatod alatt, akár akarod akár nem de alakít, formál. Tetszik vagy nem, de ez is azon kevés dolgok egyike melyek ellen nem tudsz tenni. Nagyban részt vesz jellemed kialakulásában, többek közt ez adja a lényeged.

Azt a jelleget, lényeget amely sokszor nem látszik mert az emberek elhamarkodottan, felszínesen ítélnek és nem néznek a színfalak mögé, nem érdekli őket hogy a hajó rakterében mi van, ha nem tetszik nekik az, amit a fedélzeten vagy az, akit a kormány mögött találnak. 

"…köztünk minden ember más, különös és sokfajta szokás…"- énekli Kulka János és igen; mindenkiben van jó és rossz, "…a világot nem lehet felosztani jókra és halálfalókra"- írja Rowling.

Mert vajon minden lelkész tökéletes és feddhetetlen csak azért, mert lelkész és hivatásánál fogva Isten földi prófétája?

Vajon minden vezető felelős-e a rábízottakért, csak azért mert irányítja őket?

Vajon minden döntés jó-e csak azért, mert olyanok hozták akiket méltónak gondolnak rá?

Nem.

A lelkész is elköveti ugyanazt a bűnt mint minden más ember, csak ezeket a bűnöket eltakarja a reverenda.

A vezetők visszaélnek a helyzetükkel, melyet elfed a hatalom.

A döntések pedig visszásan sülhetnek el mert valahol mélyen mindig ott van a személyi érdek bennük…

Nem lehet azonban kollektívan elítélni mindenkit csak azért, mert egy adott csoport tagja- pláne nekünk nem. És észre kell vennünk, hogy ha a legjobb, legszentebb dolgoknak is megvan a sötét oldala, akkor a legrosszabbnak tartott dolgok is hordoznak magukban valami szépet és jót, olyat, amit esetleg még ők maguk sem látnak.

Ki tudja hogy az ádáz, mindenkin áthajtó, gátlástalan ember nem rendelkezik-e olyan tulajdonságokkal, melyek a hősöknek adatottak?

Vajon elítélhetünk-e valakit azért, mert rossz útra tért úgy, hogy nem tudjuk pontosan az okát annak, miért jár ezen az úton? Mert "…van úgy, hogy a jó cél érdekében kényszerű kalózkodáson át vezet az út és így végsÅ‘ soron a kalóz is jó tettet hajt végre"- hallhatjuk az egyik kedvenc filmemben, a Karib tenger kalózaiban.

Nem ítélhetjük el. Kötelezi a neve. Kötelezi a jelleme. Kötelezi mindaz, amelyet egy felsőbb gondolatra el kell érnie, és amit el is fog érni és mire ott van, megtalálja, megcsinálja, addigra megérti, miért volt szükség mindenre amit útközben talált, átélt. Mire véget ér ez a hosszú utazás, még akkor is, ha pokolian nehéznek és keservesnek éreztük is; meg fogjuk érteni, hogy volt értelme. Akkor, amikor már minden szálat, mozzanatot kristálytisztán látunk és átlátunk. De addig még nagyon sok van hátra.

1.2.2 by Captain himself