Mondd, hogy igazak a színes buborékokba vegyült lebegő sárdarabkák. Hogy igaz, amit megélek. Hogy én tényleg létezem, ebben a korban és ebben a precíz pillanatban itt, melletted.

Ébressz fel és mondd, hogy éljek. Hogy lépjek ki az álomból, mert nincs értelme tovább aludni. Mondd, hogy átálmodtam magamat a valóságba.

Mondd, hogy mindez igaz lehet. És kérlek érd el, hogy elhiggyem.

Ébressz fel és meséld el az életemet. Úgy, ahogy megtörtént, ne ferdíts. Mesélj Fagyivárosról, ahol felnőttem, ahol az első bizonytalan lépteket tettem az Ifjúság útján, amire nem is emlékszem már; mesélj a Wesselényi utcáról, és a garázsról, ahol annyit titkos tervet szőttünk… és mesélj, kérlek mesélj a Bem utcáról is, ahol menedékre leltünk, és a romokból épített kastélyról, az én Papírhajóm kikötőjéről; mesélj a szeretett-utált Kecskemértől, mesélj a gyűlölt helyről és az édes szerelmekről; mesélj Budapestről, az első felfedezésekről; és mesélj, kérlek hosszan mondd el Duino történetét – mesélj, mesélj a szerelemről… mondd igaz, hogy mindez csak nem mese – Duino, Trieszt, Verona, Velence, Róma, Tel-Aviv, Pula, Párizs…? A Carso? Mickey’s? Al Castel?

És mesélj, kezdd el a befejezetlen bangkoki mesét – és kérlek, várj türelemmel, amíg befejezem, és akkor meséld el teljesen. Ígérem, csendes hallgatód leszek.

Ébressz fel, ha vége lesz szeptembernek és adj egy tollat – kell, hogy legyen itt egy toll, valahol a színes buborékok és a sárdarabkák között: add ide, kérlek, és élj, hogy legyen mit írnom.

captain@paperboat.hu I 4.6.9 I

Picture source: http://diariomaria.tumblr.com

captain@paperboat.hu I 4.6.6 I

Előre szólok, hogy képek most nem lesznek- örülök, hogy végre ide jutottam Majd később.

Nehéz az előző bejegyzés után bármit is mondani, de az élet megy tovább… mégpedig nem is akármerre, hiszen lassan vége van az évnek és elközeleg a négyszázadik bejegyzés is

Vége lett a harmadik félévnek. Ehhez egyelőre csak két komment: az első: végre. A belemet kidolgoztam, vért izzadtam: 15 beadandó, három prezentáció (ezek mint az érettségi jegy adott százalékát fogják kitenni), a szakdolgozat, az egyetemek, a gap year, a student life mindenféle vetülete, a Street Performance szervezése… naponta haltam meg, nem mellesleg az összes évfolyamtársammal együtt. Kis kompenzációt jelent, hogy a márciusi Project Week-et Párizsban fogom tölteni, ami azért elég jóféle

És íme a második komment, de csak röviden: basszus. Már csak egy félév van… de már erre a gondolatra elszorul a torkom, szóval inkább nem is fejtegetem tovább.

Duinoban esett a hó. Ez egy történelmi esemény- ilyen nem gyakran fordul elő. Egyébként egész észak- Olaszország el volt havazva, az olaszok meg persze nem dolgoznak (az összeomló gazdaságuk és a fucked up miniszterelnökük sem ösztönzi őket kivételesen), nameg nem is nagyon számítottak ilyen időjárásra, de az azért valahol mégiscsak nevetséges, hogy öt centi hó ennyire lebénít egy országot… a buszok és a vonatok alig jártak, ha igen, akkor is csak horribilis késéssel. Mi végülis egészen jól eljutottunk Trevisoig (Ellie is jött velem, most is itt van), ahol 6 rohadt órát kellett várnunk egy fűtetlen állomáson, ameddig jött a busz, ami kivitt a reptérre. Ezalatt megismerkedtünk a helyi rendőrségi erőkkel, akik felvették az adatainkat, nameg kérdezték hogy ugyan mit csövezünk, meg fucked up amerikai hülyékkel, akiknek törölték a járatát az USA-ba (és ezt a szimpla tényt kb. 15 percen át fejtegették azzal a hülye akcentussal, amitől a falnak megyek).

Miután nagy nehezen kiértünk a reptérre és becsekkoltunk, örömmel fedeztük fel, hogy a Wizzair gépe nincs késésben. Naaaagyon naivak voltunk. Röviden, tömören: 13 órát vártunk arra a kurva gépre. Az egészben pedig az volt a legszarabb, hogy mindeközben semmilyen tájékoztatást nem kaptunk: mindig csak tologatták az indulás időpontját, kaptunk ingyenkaját bizonyos időközönként, de amúgy a teljes bizonytalanságban hagytak minket. Aztán jött a hír, hogy lezárták Ferihegyet- és én összeomlottam. Egy hülye lépcső alatt embriópózban sírtam mint valami kis retardált gyökér, éhes voltam és fáradt, akkor már közel 30 órája nem aludtam, és csak haza akartam jutni- haza, értsd, ki Olaszországból. Kurva Wizzair. Soha, soha, SOHA ne válasszátok őket.

Végülis fél éjfélkor landoltunk itthon, a reptéren pedig Viktor szedett fel minket és vitt haza, adott alánk ágyat, belénk reggelit meg jókedvet Ezúton is nagyon – nagyon köszönöm, pajti <3

Másnap, miután már képesek voltunk felfogni a körülöttünk zajló világot, nekivetettük magunkat Budapestnek, ahol részem volt egy meglepően kellemes találkozásban, a karácsonyi vásárban és az egyetlen dologban, ami jelenleg hiányzik az olasz kultúrából: egy kiadós latte macchiattoban.

Ezek után Viktor, aki nélkül én már komolyan nem egyszer kivégeztem volna magamat (mintegy az események merő véletlen egybeesései nyomán persze), elvitt a találkapontra, ahol apukám (argh) felszedett minket és hazahozott Fagyivárosba.

Ma itthon nem sok mindent csináltunk: délben papám megreggeliztetett minket pálinkával, fagyiztunk, filmeztünk, élveztük azt, amiben nagyon régen nem volt már részünk: a kötetlen, aggódás és határidők nélküli szabadidőt.

Holnap ismét Budapest, Ellie megy haza, Shoya (amore della mia vita <3) pedig érkezik karácsonyra

Egyébként furcsa, hogy a másodévesekben szisztematikusan kifejlődik ez az enyhe Olaszország- utálat… de hát mit van mit tenni, ilyenek ezek…

3.9.8

captain@paperboat.hu

A decemberben indult 1 nap- egy két project inspirálta ezt az új rovatot is, melynek keretében kis heti összefoglalót kaphat majd minden cukker olvasó az ő kedvenc Kapitányától

Voltam beteglistán, ami jó volt. A pontosításhoz angol kifejezéseket kell használnom: skiplist-re mentem sicklist helyett. Szobatársammal úgy döntöttünk, megérdemlünk egy napot, amikor semmit nem csinálunk. Ezen célunkat tökéletesen sikerült teljesíteni

Volt illegális szülinapi parti, ami igen jóra sikeredett. A hagyományos UWC szülinapi köszöntő éjfélkor jön el, amikor az érintettet sütihegyek és embertömegek várják, majd mielőtt átadnánk magunkat az ízek élvezetének, az ünnepeltet bedobjuk a zuhany alá, egy kevés liszt és egyéb gusztustalanságok társaságában Most sajnálom először életemben, hogy nyáron van a születésnapom

Ezen kívül sikerült helyet passzíroznom az órarendemben a kerámiának, szóval most megint közelebb kerültem kicsiny lelkem békéjéhez.

Mickey’s elég jóra sikerült ezen a héten, tele volt emberekkel, ennek fele részegen dülöngélt és menekült a wc felé, másik fele meg asztalokon táncolt és egy pont után vetkőzni kezdett :O ami meglepő volt, de én élveztem A legjobb az volt, amikor Fausta, a hely tulaja, kb. ötvenes nő felugrott a pultra és (felelevenítve régi fortélyait…?) megmutatta, mire képes Nem volt semmi.

Küldtem e-mailt a kommunista pártnak történelem esszéanyag után kutatva… Nem kisebb embert akarok meginterjúvolni, mint magát Thürmer Gyulát

Floorballon nyertünk. Ezazz

Heti blogajánló

amputált lélek. – Donnie

Andreo visszatér- GayTalk

Szimplán- m.

Belated Thanksgiving. – Krisztofóró

30. nap- (Terápia vége) Írjak levelet magamnak. Benne MINDENNEL, amit szeretek magamban. – Lost

… és íme: a várva várt képek Az első sorozat.

Szerda első óra- tudáselmélet… no comment.

Csütörtök – kerámia

Péntek- az Indonéziának szervezett jótékonysági koncert előtt

Szombat: Fausta a bárpulton

Vasárnap: pranking Felfújt kondom állatkánk, Kamate várja ágyba Shoyát

3.9.5

captain@paperboat.hu

A lényeg, hogy – egyelőre egy hónapon keresztül- minden nap készítek egy fényképet. Mindegy, hogy miről, kiről, hogyan, mikor, a lényeg, hogy egy hónapon keresztül minden nap egy fényképen örökítek meg valamit, amit aznapról érdemesnek tartok megörökíteni.

Most azonban még nem december van, így addig is pár, eddig még kiadatlan fénykép

A november szépséges napsütésben találta a duinoi UWC-t- ez sajnos nem sokáig maradt így, november felétől naponta váltogatta egymást a napsütés és az orkán erejű szél, hogy az esőről már nem is beszéljünk…

Környezettan terepgyak. Iszonyatosan oda- vissza voltam érte. Eső, szél, hideg, mi pedig a hülye erdőben csúszkáltunk, víznyelőkből ki és be… pff.

Old Offices, Room 3 életkép: Captain loves Mathematical Studies <3, whereas Shoya loves Mathematics Higher…

EE SHOW Szakdolgozataink befejeztével megérdemeltünk egy kis mókát és kikapcsolódást. A hagyományos EE Show alkalmával az elsősök szórakoztatják a másodéveseket. Az idei téma: Oscar’s Night, melynek keretében Ellie és én a Juno c. örökzöldet idéztük fel… kötelező annak, aki még nem látta

Halloween

Ravenna. És egy gyenge mozaik. (Ravenna is egy must-see azoknak, akik egyszer arrafelé vetődnek, mert gyönyörű. Én majd’ összepisiltem magam, ahányszor csak megláttam valamit, amit anno művtörin tanultunk… )

Szintén Ravenna (balról jobbra: Sergio – Venezuela, Ellie- Németország, Solveig- Dánia, Alex- Belgium, Captain- Magyarország ). A kép lényege, hogy menő (?) lufikért cserébe elárasztottuk az igazgatót spam e-mailekkel És ő erre persze sosem jött rá. xD

Tereza (Csehország) és jómagam, gyökérmatek fölött- inkább mellett…

3.9.2

captain@paperboat.hu

Ez az iskola azt adta számomra, mint előtte egyetlen más oktatási intézmény sosem. A hely szelleme és szépsége, a környezet, az emberek, az inspiráló közönség, a hangulatos együttlétek, viták és nem egyszer izgalmas szabályszegések olyan élmények, melyeket sosem fogok elfelejteni.

Hiányzik… itthonról vágyok haza. Testileg- lelkileg, minden tekintetben oda tartozom.

Nem a kastély, a tenger, Boltzmann vagy Rilke miatt- azért, mert az a hely olyat adott, amit eddig sehol nem kaptam.

Határok nélkül élhettem meg azt, ami vagyok. Nem csak a melegségemet nem kellett titkolnom, senki nem szabott határt a képzelőerőmnek, a szabadságszeretetemnek, igazságérzetemnek, szabadelvű hitemnek és ötleteimnek. Itt nem lehúzással, mocskolódással, negatív hozzáállással és gyűlölködéssel fogadtak; itt érdekeltem az embereket, kíváncsiak voltak rám, hatással voltam rájuk. Nem volt olyan társam, akivel ne adtunk volna át egymásnak valamit, ami soha nem évül el, ami bennünk marad, és akár láthatatlanul, érezhetetlenül fogja vezetni az utunkat.

A UWC több, mint egy iskola. Több, mint a diákok és tanárok közössége. Több az épületeinél, az ideáinál, a történelménél, a céljainál. A UWC egy életérzés, egy egész életre szóló küldetés első mérföldköve. Bekerülni nem elég: az egész életedet arra kell feltenned, hogy megfelelj Kurt Hahn életművének.

Szavakban talán elmondhatatlan, mi mindent kaptam ebben az évben. Szerves része lettem egy hihetetlenül sokszínű társaságnak, egy mindig mozgó, változó, lázadó és megbékélő közösségnek. Vércsepp lehettem ennek a nagyszerű mozgalomnak a testében.

Május 25-én el kellett hagynom Duinot, és 100 iskolatársamat, akik jövőre nem térnek vissza. Végtelenül szerencsének érzem magam, hogy megismerhettem őket, velük együtt élhettem mindennapjaimat 8 hónapon át. Május 25-én úgy éreztem, kiszakítottak belőlem valamit, amit pótolni vagy helyettesíteni sosem lehet.

Azóta azonban rájöttem, hogy ez nem így van. Ezt senki sem szakíthatja ki belőlem- nem törölheti el az idő, nem égetheti le rosszindulat és nem ölheti meg bármilyen viszály vagy veszekedés. Épebb, teljesebb és egészebb vagyok, mint valaha.

14 nap múlva, immár másodévesként, “vén rókaként” térek vissza a nemzetközi megértés olaszországi fellegvárába. Szerintem mondanom sem kell- nagyon várom már

Magyar európaiként, egy egyszerű emberként a stilizált nagyvilágban.

3.5.2

captain@paperboat.hu

Személyiség

Rögtön egy olyan téma, amihez sokat nem tudok hozzáfűzni… a magamról alkotott képem is jelentősen átalakult Olaszországban, itthon azonban ismét felértékelődtem önmagam szemében. Az, hogy mit gondolok magamról, tehát nagyban függ a környezetemtől, ami nem feltétlenül jó dolog. Azonban van egy pár alapvető tulajdonságom, amiket kint sem vesztettem el: ezek jellemzően azok, amik a pozitív oldalamat erősítik. Olaszország előtt is tudtam, azóta pedig még sokkal jobban tudom, mik a hibáim, negatív tulajdonságaim, de nem vagyok benne biztos, hogy kimondottan tudatosan változtatnom kéne rajtuk. Talán elég, ha csak hagyom, hogy ugyanúgy sodródjak az árral, mint eddig, és folyamatosan újra kell elemeznem magam, ahogyan ezt eddig is tettem- akár Zsombor segítségével, akár nélküle

Magánélet

A magánélet szorosan összefügg a személyiséggel, ezért nagyon megjósolhatatlan. Sosem tudhatom, hogyan fog alakulni a sorsom. Annyit tudok, hogy az életem jó, jó helyen vagyok. Az emberi kapcsolataimban beállt változások pedig néha keserűek, mert távol került tőlem valaki, akiben én akkor is hittem, amikor senki más, de nagyon sok új, értékes emberrel ismerkedtem meg, akik közül nem egy a barátom is lett Az pedig, hogy keserűséget okozzunk másoknak, sajnos elkerülhetetlen. Szeptemberben pedig jönnek az elsőévesek, köztük egy magyar. Kíváncsi vagyok az ‘anyagra’- de mielőtt őket meglátnám, leginkább arra leszek kíváncsi, hogy mi lesz a vége a norvég-ügynek…

Magyarország

Ez (sajnos) egy sokkal konkrétabban megjósolható téma, mint a magánéletem. Igaz, hogy Sólyom László intett a csodavárástól, én valahogy mégis remélem, hogy a Jobbik nem lesz parlamenti párt, de a szomorú igazság az, hogy a realitás mentén haladva nagyon úgy néz ki, hogy az lesz. Az országban konzervatív fordulat fog bekövetkezni, a Fidesz megnyeri a választásokat, a Jobbikkal együtt az Alkotmányt is módosíthatják. A melegjogok kiterjesztése ebben az évben megtorpan, sőt, én még azt is el tudom képzelni (adja Isten, hogy ne legyen igazam), hogy visszalépések lesznek. A válságból egyébként lassan kifelé jövünk, részben a takarékossági intézkedéseknek köszönhetően, bár ha a Fidesz tényleg csökkentené a vállalkozások adóterheit, az még jobb lenne. Remélem, hogy az LMP bejut a Parlamentbe (én rájuk fogok szavazni), és egy valódi liberalizmussal kevert zöldpártiságot visz az amúgy rémisztően egyhangú új Országgyűlésbe.

Érettségi

Igaz, 2010 nem az érettségi éve (az 2011), de szeptemberben kezdődik a második, egyben utolsó évem. Áprilisban le kell adnom a ‘szakdolgozatom’ témáját, amit októberre be kell fejeznem; csomó beadandót, esszét, elemzést, előadást kell írni/tartanom, el kell döntenem, melyik egyetemre szeretnék továbbmenni, ösztöndíjakat kell keresni és pályázni… nem fogok unatkozni, az már egyszer biztos.

ééés végül, de nem utolsó sorban: Papírhajó

A Papírhajó blog idén februárban harmadik évébe lép, és nyugodt szívvel ígérhetem, hogy izgalmas évünk lesz Sok újdonságot, meglepetést tartogatok; olyan témákat, amelyek eddig még egyik melegblogon sem jöttek elő. Bejegyzéstervek, vázlatok bőven akadnak a laptopomon Pár napon belül pedig a design is változik

3.0.1 captain@paperboat.hu