Papírhajó

Rajz fakt, kedd, délután negyed öt körül, központ, templomrajzolás. Már majdnem vége- a faktnak is, a rajz is lassan elkészül. Már csak egy-két vonal itt, egy kis finomítás erre-arra, az árnyékok rendben, tér rendben, arányok rendben, megérte két hónapot vesződni ezzel (is). Büszke voltam magamra, és pont arra gondoltam hogy egy év múlva ilyenkor vajon még mindig a kecskeméti eget fogom-e bámulni, amikor megcsörrent a telefonom.

Anya volt az. Hívott, hogy megjött a levél az ösztöndíjbizottságtól, amely az eredményt tartalmazza.

Mondtam neki hogy jó, tegye le az asztalomra, majd pénteken kibontom, mert én akarom kibontani. Igazából nem is tudom ezt miért találtam ki, de talán azért mert féltem a kudarctól, attól hogy a levélben elutasító válasz lesz, hogy leírják hogy nem engem választottak, nem vagyok benne abban a háromban akiket 208 közül válogattak ki nagy gonddal… és letettem.

Majd tíz perc múlva visszahívtam anyát hogy na jó, engem nem érdekel, bontsa ki  mert szétrágom a körmeim olyan ideges vagyok. És nekiállt. És bontotta… hallottam ahogy szakad a boríték, ahogyan csúszik ki a levél, széthajtogatja… majd felsikít. És kiáltozik a tesómnak, és örömében ugrál, a kezében még ott a levél, ő már tudja de nekem még le sem esett, csak maga az érzés árad szét bennem lassan de biztosan, átjárja minden sejtem és feltölti őket valamiféle ritmusos vibrálással… igen, ez az volt: a győzelem és siker tudata, és akkor, abban a pillanatban ahogy anyukám kimondta hogy “nyertél”, akkor már tudtam, akkor már megértettem mi van, és akkor már én is vele együtt ugráltam tőle negyven kilométerre de mintha ott lettem volna mellette,  mintha a levél az én kezemben lett volna… és letettem a ceruzát mert annyira remegett a kezem hogy nem tudtam befejezni a rajzot, szaladtam, telefon a kezemben, sms-ek, hívások, be a koliba, mindenkinek a nyakába ugrottam akit csak találtam… öröm, öröm és öröm, határtalan öröm mindenfelé, aznap semmi sem lehetett nem szép, semmi sem ronthatta el a kedvem, és a mosolyt nem lehet letörölni az arcomról azóta sem… nem lehet, mint ahogy a szívemből sem lehet kitörölni azt a láthatatlan fényt ami elárasztotta tegnap délután, és azóta is ott ragyog…

Igen, szeptembertől itt hagyok sok mindent. Magam mögött hagyom az eddig felépített életem, elmegyek valahová, ahol csak egy dolog lesz biztos: az hogy jó lesz. Két év Olaszország vagy Wales következik most: két év, és ez csak a kezdet… valami új kezdődik most, ami azt jelenti, hogy valami másnak pedig vége szakad. Nem lesz többé református gimnázium, nem lesz több reggeli áhítat, jutott eszembe mindjárt… és nem lesz több kényelmes otthonlét mert messze lesz tőlem minden, ami most számomra a világot jelenti- éppen ezért kell majd felépítenem egy újabb világot és ahogy magam ismerem, nem lesz gond mert sikerülni fog. Innentől nincs megállás: kaptam egy hatalmas esélyt, minden rajtam múlik.

Izgulok, Várom, mi fog történni, várom milyen lesz az élet szeptember után… várom, mennyire tudom megállni a helyem, mit tudok elérni, hol van képességeim határa, mi az amire még elég az erőm és mi az, amire már nem…rengeteg kérdésem van, de mindre választ fogok kapni. Lesz rá két évem.

A távcső végén már felsejlett a Jóreménység foka, ahol a Papírhajó irányt vált. Hajrá!

2.0.1

Gyakorlatilag hulla vagyok. Annyira frankón jó volt a válogatás, hogy állati.

Ami számomra a legfurcsább volt az rögtön az. hogy magabiztos több-vagyok-tudatom elsuhant mivel annyira egyenlítettek voltak az erőviszonyok hogy ahogy azt valaki (nem én!) megfogalmazta: “Itt van Magyarország 16 legértelmesebb diákja.” És körülbelül (jó persze hiányoztak ilyen szuperagyak még mint Matin vagy Cube vagy Igu, de ketten ehhez már túlkorosak voltak Igu meg igazoltan volt távol ).

Szabadidő nuku, minden perc beosztva a legkülönfélébb logikai, csoportos játékokkal, szórakozással, nevetéssel, közös mélyrehatóangondolkodással, színielőadás-tervezéssel és kivitelezéssel, 2300-as város építésével papírból, egymás átsegítésével a gigantikus pókhálón, a vakot némán irányítással, citromdobálással (labda helyett), előadásokkal (pl. eutanáziáról, amit vita is követett, de nem én voltam az előadó, az témám a fiatalok kulturális fogyasztási szokásairól szólt ), közös vacsorafőzéssel, érveléssel a terrorizmus elleni harc módszereiról… satöbbi satöbbi satöbbi. Egyszóval: móka kacagás, 24 órás topon levés, alvás szinte nuku, rengeteg értékes, jófej ember… áh, tényleg fantasztikus volt!

Nagyon megérte ide elmenni. Az első perctől kezdve elfeledkeztünk arról hogy mi tulajdonképpen vetélytársak vagyunk, 16-an 3 helyért… hihetetlen szabad, kellemes légkörben töltöttük el ezt a csillebérci kis táborozást, olyannyira hogy alig akartunk hazajönni!

És most várunk. A válogatóbizottság a döntését valószínűleg már meghozta, de még senki sem tud semmit. Pedig… wáá… nem vagyok ideges nem nem nem nem nem

Ja, és az egyik szervező totál úgy nézett ki mint Ricsi csak hosszabb volt a haja. Pedig már tök faszán elterveztem hogy hogyan ne lepleződjön le a tény hogy ismerjük egymást, ergo elkerüljem a protekció-gyanúnak még az árnyékát is de erre szerencsére nem került sor.

1.9.9

Már éppen kilépett volna az ajtón, egyik lábát talán már át is emelte a küszöbön, mikor végre rászánta magát, hogy utána szóljon.

- Ne! Várj! Még nem tudok mindent!

- Ezért megyek el.- felelte a furcsa idegen.- Most elmegyek, hogy szabadon élhess. Azért kell szabadon élned, mert csakis szabadon, magadtól tudsz megtanulni olyan dolgokat, amelyekkel később meg kell birkóznod. Ha most nem tanulsz, később már nagyon nehéz lesz és talán már erőd sem lesz hozzá. Ezért megyek most el. Eddig itt voltam melletted, teret adtam neked és nem engedtelek túlzottan messzire magamtól. Burokban éltél, de megtanitottam neked mindent, amit tudnod kell ahhoz, hogy túlélj, hogy sikeres legyél magadtól is. Viszlát!

Ezzel kisétált az ajtón, nem maradt mögötte más csak emlékének furcsa illata, amely lassan átjárta az egész teret. Ott állt ez a srác, magában, egyedül, de valahogy boldogan. Tudta, életének egy része most sétált ki az ajtón, és innentől kezdve nem lesz mellette, nem segiti át az akadályokon. Inenntől kezdve minden megváltozik. Nem lesz kihez futnia, amikor fáj, senki nem fogja bekötözni a sebeit és senki nem fogja helyette megharcolni a csatáit. Nincs többé ez a furcsa, egyszerre gyűlölt és szeretett akárki. Nem fogja megverni ha rosszat tett, de szeretni sem fogja többé. Nem fogja szeretni… elment…

- Nem ment el.- szólalt meg ekkor egy hang, amelynek forrását nem ismerte. Mintha belülről szólt volna valaki, akiről nem tudta kicsoda, de olyan érzése volt mintha már nagyon régen ismerné.- Nem ment el- ismételte meg a hang- csak már nem látod. Továbbra is benned él, részese az életednek, de már nem az ura. És az sem igaz, hogy nem szeret. Nagyon is szeret, és éppen azért enged kiteljesedni. Tudja, hogy rossz lesz neked, de azt is tudja hogy még rosszabb lenne, ha itt maradt volna veled. Senki nem élheti az életed helyetted.

- Értelek. – válaszolt.- Akkor te most miért beszélsz hozzám, ha egyszer a magam ura vagyok?

- Azért,- felelte a hang- mert tudom hogy támaszra van szükséged. Nagyon új még neked ez a helyzet. Azonban én nem fogom neked megmondani, mit tegyél. Nem azért ment el, hogy átadja a feletted gyakorolt hatalmat másnak hanem azért, hogy visszaadja annak, akit megillet, vagyis neked.

- Értelek.- mondta ismét. – De az ugye nem baj, ha megkérdezem, ilyenkor mégis mi a teendő?

- Nem. – válaszolt a hang, kissé mintha nevetett volna. -  A teendő nagyon egyszerű. Mihez van kedved?

- Nekem? Talán… kipróbálni, mennyit is érek. Magamtól.

- Tedd.

- Mi a véleményed róla?

- Nem tudom. Neked kell tudnod. Majd megtapasztalod, jó volt vagy sem. Végülis, ez a te életed.

- Akkor menjünk.

- Menjünk. Én mindig veled maradok.

hétvégén az utolsó forduló. 1.9.8

Írhatnék arról hogy a hétvégén lesz az ösztöndíjpályázat utolsó fordulója és izgulok mert az életem teljesen új irányt vehet ha nyerek; 16-an vagyunk három helyre, igen izgulok, félek is és várom is, nem tudom mi lesz, nem tudom milyen lesz, akarom is meg nem is, megijedtem, beszartam de ugyanakkor mindennél jobban akarom. Áh, be fogok golyózni. Szóval hétvégén nem leszek.  De bejegyzés lesz. Hogy hogyan? Az én titkom

1.9.6

Hosszasan elnyújtott ásítás után, az ágyamon heverészve csak úgy mellékesen és lazán rám néz, majd belekezd:

- Igazából nem értem mit szenvedsz és játszod hogy mennyire szar neked, miközben rohadtul jó az életed. Cserélnék Veled.

- Hidd el hogy nem cserélnél, ha tudnád mi van belül.

- Mindig ugyanaz a szöveg! Mi van belül, nem érdekel mi van belül! Annyit hivatkoztál már rá hogy elegem van belőle. Vagy mondd el vagy ne hivatkozz rá, de ez a félszeg ez is- az is állapot megőrjít.

- Na jó, akkor próbáljuk meg. Ismersz, ha nem is minden nap de látsz, beszélek veled, veled vagyok. Az egyik legjobb barátom vagy, te vagy az aki talán a legjobban ismer. Együtt homokoztunk kiskorunkban, együtt fedeztük fel hogy melegek vagyunk, noha erről csak később szereztünk tudomást. Ha valakinek, akkor neked ezt értened kell.

- Oké csak mondd már mert nagyon érdekel hogy mi is lehet ez amit mondani akarsz, bár téged ismerve nem biztos hogy elsőre fel fogom fogni (gonosz vigyor).

-(fül mellett elengedés) Szóval látsz egy srácot nap közben, a mindennapjaiban ahogy él. Ahogy minden reggel felkel, elmegy reggelizni, bemegy a kis suliba, tanul, szorgalmasan jegyzetelget, aranyosan néz a tanárra, jófiú bár kicsit nagy a szája és van úgy hogy nem tudja abbahagyni a röhögést órán ezért kiküldik de alapjáraton rendes. Aztán ebédel, elmegy a kis barátaival ide-oda, tanul, beszélget, telefonál este pár távol élő barátjával aztán meg alszik. Szimpatikus, rendes és aranyos, olyasvalaki akivel szívesen barátkoznál. Ambíciózus, törekvő, mosolygós, vidám, satöbbi. Látod őt?

- Itt áll előttem…

- Ügyes. Még sütit?

- Nem, inkább folytasd.

- Oké. Szóval ezt látod kívülről. A srácot pedig belülről majd megöli az unalom, a napok egyhangúsága, az hogy minden ugyanolyan, szinte semmi változatosság, monoton lüktetés minden. A srác el van zárva sok dologtól, ami fontos neki. Nem nyúlhat hozzá a blogjához hét közben, nem tud személyesen részt venni a bloggerlétben ami nagyon bántja, Unja a hétköznapjait miközben tudja hogy többre hivatott mint ami most körülveszi. Többre hivatott annál a mosolygós szenvedésnél, ami bent várja a koliban. Többre hivatott annál minthogy a mindennapi kis harcait a bigott reformátusokkal vívja…

- Szóval az  a baj hogy nem tetszik egy átlagos 17 éves kamasz élete?

- Igen, így egyszerűen ez.

- Szívás. Ezen nem tudsz változtatni.

- Ha összejön az ösztöndíj, külföld.

- Az más környezet az igaz… és úgy gondolod ott jobb lesz?

- Úgy gondolom, ott jobb lesz. Szabadabb légkör, szabadabb emberek, szabadabb élet. Szerintem jobb lesz.

- Bízom benne. Bízom benned is. Bár nem szeretném hogy itt hagyj és csak évente párszor lássalak, szorítok neked. De nem félelmetes mindez? Hogy ennyire testközelbe került?

- De, kicsit megijedtem tőle. De menni kell tovább, amíg csak tudok. Magamat adom mindig, remélem elég lesz mondjuk Olaszországig

- Ja mert apád megtiltotta hogy Hong Kongba menj…

- Nem érdekel mit tilt meg és mit nem. Nagykorú leszek szeptemberre, ha összejön, és oda megyek ahová akarok. Nem kell a jóváhagyása. Egyébként Olaszország az elsődleges cél de ezt nem mondtam neki, hadd éljen egy kicsit rettegésben, nem fog kárt tenni neki.

- (nevet) Gonosz vagy!

-(gonosz vigyor) Igen, és büszke rá!

1.8.7

"Örömmel értesítünk, hogy interjúd alapján továbbjutottál az utolsó fordulóba!"

Április 18-19, Csillebérc, az utolsó forduló. 16-an vagyunk és csak 3-4,  max 5 hely van. Hajrá

Most egyszerűen csak örülök. Bár nagyon fáradt vagyok, kikönyörögtem hogy holnap ne kelljen suliba mennek és egész nap itthon lehetek, nézhetem hogy jön-e már eredmény ugyanis…

ma voltam az ösztöndíjpályázat második fordulóján, ami egy elbeszélgetés volt, háromnegyed órában. Csodák csodája, egy szakkolis csajjal is összefutottam, ő is meghallgatásra jött. Kicsi a világ  

Szóval tényleg jó volt, jól prezentáltam magam szerintem, hétfő délután-estefelé lesz eredmény a neten. Ez az egyik oka annak, hogy vidám vagyok, a másik meg az hogy szerveződik valami április négyre, végre már, sőt, nem csak egy emberrel Értsétek ahogy akarjátok

A harmadik meg az hogy tök simán odataláltam az Ajtósi Dürer sorhoz, egyedül Ez azért nagy szó nálam. 

Kellett már ide egy ilyen kis bejegyzés is a sok komoly, depis hangvételű mellé. 

1.8.1 by Captain himself

És most jutottam el arra a pontra amikor már mindezt is kiírom magamból, talán átlátom majd én is, hogyan is van most nálam ez a mindenség, ami most egyelőre csak egy nagy káosz

Először is, itt van a nyelvvizsgám. Úgy volt, hogy április 18-án megyek vizsgázni, meg volt a típus is meg minden, tisztára jó volt csakhogy

jelentkeztem még januárban egy külföldi ösztöndíjra, erre itt. Ez nekem azért lenne nagyon jó, mert otthagyhatnám az idióta reformátusokat a pics fenébe egyrészt, másrészt pedig mert ha elvégzem a kinti két évet akkor nemzetközileg elfogadott érettségit kapok tehát kint is maradhatok egyetemen is, gyakorlatilag akárhol. És mivel ösztöndíj, ezért a költségek is minimálisak, vagyis a születésem óta összejött szép összeg a számlámon sem nullázódna le a diplomám kézhezvételére, ami azért valljuk be, nem lenne hátrány. Namost, mindez úgy jön a nyelvvizsgához hogy ez a felvételi rendszer három fordulós, behívtak a másodikba, ami ugyan nem esik egybe a nyelvvizsgával, de a harmadik igen, ezért nem merem bevállalni hogy jelentkezek az áprilisi vizsgára. Mondjuk az sem biztos hogy eljutok odáig, aztán ha meg úgy alakul, max lesz egy nyugodt, szabad szombatom április 18-án.

Szóval ez nekem marha jó lenne, 22-én, vasárnap délután fél háromra hívtak be a második fordulóra, ami egy háromnegyed- egy órás beszélgetés Budapesten, szóval az időpont és a helyszín megint marha jó, esetleg valaki a nagy megmérettetés előtt egy kávé, tea, sör, pálinka?

Beindult az új szakkolis félév is, számomra az utolsó. Nagyon durva, hogy két éve nyáron még ott álltam az épületben, várva a felvételire most meg az utolsó félévem kezdem… annyira magától értetődővé vált a szakkoli az életemben, hogy el sem tudom képzelni, milyen lesz majd nélküle. Milyen lesz aludni éjszaka a végeláthatatlan tananyagok böngészése helyett, a szabad szombatokon otthon tunyulni a vitakurzusok helyett, vagy egyszerűen csak maga a tény, hogy Matin nem fog több sms-t kapni tőlem hogy foglaljon már egy helyet mert kések, szóval mindez nagyon fog hiányozni. Nagyon. Nincs más lehetőség, mindenképpen vége, ha kimegyek külfödre akkor is, ha meg nem, akkor is, szóval ebbe bele kell törődni…

Van egy project, amin jelenleg dolgozunk többen is, és ha elkészül végre (előreláthatóan még két hét körülbelül), akkor… nade, erről csak ennyit egyelőre A lényeg annyi, hogy ez nekem egyelőre csak kudarcélményt hoz, sikert annyira nem, nade majd ha kész lesz, onnantól kezdve remélem ez máshogyan lesz  

Amúgy ma megint olyan napom volt amikor igazából semmi hasznosat nem csináltam, leszámítva négy oldal angol szó megtanulását a csodás 1000 Questions 1000 Answers című műből, melyet ha meglesz a felsőfokom, tutira elégetek annyira utálom. Igazából csak tunyulás volt, holott lenne dolgom bőven, pl. egy videot össze kéne vágni, a szobám ki kéne takarítani… ilyenkor annyira hasztalannak érzem magam hogy még a fejem is megfájdul bele, de komolyan. Nem tudom hogy lehetek ilyen mértékig ellentmondásos, nem tudok nem csinálni semmit de ha meg pörgök akkor arra vágyok, bár tudnék egy kicsit pihenni, aztán amikor meg tudok, akkor megint pörögni vágyok… 

Ennél jobban csak az bosszant, amikor órákig ülök a laptop előtt mindenféle kézzel fogható eredmény nélkül, és abba fájdul bele a fejem. 

És most megyek, összekapom magam, és irány a tivornya

1.7.2 (közeledik a 200 húúú) by Captain himself