Papírhajó

“…ha bánni tudsz a könyörtelen perccel:
megtöltöd s mindig méltó sodra van,
tiéd a föld, a száraz és a tenger,
és – ami még több – ember léssz, fiam!”

(Rudyard Kipling: Ha)

A test megy csak, a lélek marad.

A kikötőben ringó hajó kísértetét az éjféli holdban is színesnek látod, mert tudod, hogy él. Veled volt, van és lesz: részed, amit magadból kitépni, eldobni, megtagadni nem tudsz.

Érted és általad jött létre. Te magad barkácsoltad szíved minden dobbanásával, elméd minden foszlányával.

Kezdetben ez a hajó sem volt több: foszlány volt csak, végülis tényleg nem volt több puszta foszlánynál. Egy szándék, egy halvány akarat, pár leütött billentyű foszlánya.

Egy folyton mozgó internetes kikötő. Egy állandótlan állandóság, ami veled együtt nő, feszül, hevül, serdül- érik, bukik, fénylik és csalódik.

Valami, ami te vagy. Igazán Te vagy. Kicsivel kevesebb, mégis fényévekkel több.

Csatahajóvá lett a foszlány. Te pedig, te, a tegnap kedves kis tanonca mára kapitánnyá lettél. Te vagy A Kapitány.

És most ismét a hajóra lépsz, mert tudod; ismét készen állsz egy hosszú útra, nem félsz viharokon átvezetni a Hajót. Félsz? Izgulsz? Azt hiszed, nem vagy rá képes? Azt gondolod, ehhez kevés vagy?

Helyes. Igazad van. Talán tényleg így van. De sebek nélkül nincsen gyógyulás, bukás nélkül nincs győzelem és könnyek nélkül még egy mosoly sem ragyogott őszintén. És nincsen olyan kapitány, aki nem lett volna még hajótörött.

Készülj… nézz az iránytűre… megvan? Tudod, merre indulj? Akkor mire vársz még…?

- Fedélzetre! Fel a vasmacskával!

3.5.0

captain@paperboat.hu

Az életem egy szakaszának vége; új  kezdődött. Ennek örömére íme: új külsőt kapott a Papírhajó

A mestermunka Nico remeke, akinek ezúton is köszönöm a gyors, precíz és stílusos munkát!

Az új, fiatalos, lendületes design teljes mértékben illik az életemnek azon fejezetéhez, ami most kezdődik- és nem csak azért, mert a duinoi vár is része . Nem tudom, miért, de nagyon olyan érzésem van, hogy ez az év verhetetlenül jó lesz Fene sem tudja, miért vagyok ilyen javíthatatlanul optimista…

A Papírhajó tehát megújulva, töretlenül szeli tovább az országokat! További jó utat mindenkinek!

3.0.2

captain@paperboat.hu

Hurrá! Csudijó az új Papírhajó, nem? Nekem marhára bejön.

Mindez azonban nem valósult volna meg SVityó és barátja, Dávid hathatós segítsége nélkül, akik rengeteg időt és energiát fektettek abba, hogy a blog ilyen formában éljen tovább, nélkülük ez most tuti nem lenne. Köszönöm nekik!

A blog megújulását pedig egy versennyel szeretném megünnepelni. Ennek a versenynek az ötlete már régen kipattant a fejemből, de direkt erre az alkalmora tartogattam. És hogy miről is van szó…?

Rajzverseny! Nem műalkotásokat várok hanem bármilyen olyan rajzot, amit Te készítettél, legyen bármilyen régi és vicces. A verseny lényege az lesz, hogy elküldöd nekem a rajzod képét (szkennelt vagy simán fényképezett is jó) a kapitany.29@gmail.com e-mail címre (egyelőre még ez üzemel) 2009. április 9 21:30-ig. Bloggerek és olvasók egyaránt jelentkezhetnek! Ha pedig megérkezett minden alkotás, indulhat a találgatás és persze a szavazás, hogy melyik műremek nyerte el leginkább a Nagyérdemű tetszését!

Nyeremény is lesz, de ez egyelőre maradjon csak titok

1.8.6 by Captain himself

Na. Sikerült megfejtenem captain hiper-szuper-mega-atom-titkos jelszavát. Nem volt könnyű dolgom, de végigolvastam az összes bejegyzést, kiválasztottam a kulcsfontosságúakat, minden második szó első betűjével, valamint az utolsó előtti előtti szó utolsó betűjével csináltam egy még titkosabb dolgot, az adott bejegyzés sorszámát megszoroztam hárommal, elosztottam kettővel, vettem a hármas alapú logaritmusát, majd a negyedik hatványát, a kapott értékeket és a betűket egy bizonyos logika alapján sorbaraktam. Először nem sikerült belépnem, de aztán egyszer bebújtam captain szekrényébe és néztem, hogy mit ír be és most – muhaha – itt vagyok. A terror elkezdődött. Már fogalmazom a követeléseimet is.

1.7.7 by Captainfanatikusvagyokalegnagyobb himself

Minden év végén azt mondom, hogy ez volt eddig a legjobb évem, egyrészt azért mert mivel olyan korban vagyok amikor az ember folyamatosan változik, okosodik, ügyesedik, kiterjeszti határait és új képességeit, oldalait fedezi fel, akkor igen, mi mást mondhatna? Másrészt meg azért, mert még nem tudom, milyen lesz a többi, egyáltalán azt sem hogy mennyi van még.

A 2008-as év- mivel én minden évnek adok egy címet- a Céltudatosság jegyében telt (a 2007-es évet a Szerelem fémjelezte). Ezt a címet általában év vége felé adom (a céltudatosság november végén kelt), és valóban: vegyük sorra az évem, mikor mi történt. Vázlatosan persze, hiszen nagyjából ti is nyomon követhettétek az életem itt, a Papírhajón.

Januárban öngyilkos lett egy rokonom ami nagyon megrázott; egyrészt azért mert teljesen váratlanul érte az egész családot másrészt pedig mert sosem történt hasonló ebben a családban a településem újranépesítése óta, mióta itt élünk. Megünnepeltük barátom születésnapját, majd a hónapfordulónk és postára adtam talán eddigi legnagyobb vállalkozásom, a pályázatom egy külföldi ösztöndíjra. Sikeresen elvégeztem az MCC első félévét, a társadalmi tanulmányokat (egy informatikai hiba miatt csúsztam csak le a kiválóról :S), életemben először hallójáratgyulladást kaptam, a bizonyítványom félévkor pedig az osztály legnagyobb javulását mutatta. Oh Captain, te tudsz valamit! Ekkor kezdtem el olvasni Kihaénnem blogját, amelynek ösztönzésére…

…február 9-én, szombaton elindult a Papírhajó és azóta is rendületlenül szeli a habokat, dacolva széllel, viharral, hullámokkal, köszönhetően Nektek, akik olvassátok és lendületet adtok az újabb távok meghódításához! Köszönöm! Februárban elutasították a jelentkezésem külföldre, felfedeztem pár újabb bloggert (Kyan, Boeg, 979, GreenG voltak az elsők, akiket olvastam, már csak 979 maradt), elkezdett foglalkoztatni a melegjogokért folytatott küzdelem, egyszóval, valahogy akkor kezdtem el olyanná formálódni amilyen vagyok- egy folyton változó de állandóságot is mutató, erős kötelékek kialakítására törekvő de a véget elfogadni képes valódi Papírhajó valódi Kapitányává. A hónap végén pedig megszületett legfiatalabb unokatesóm

A március gyorsan jött, és vele együtt egy népszavazás, amelyről itt is kifejtettem a véleményem, leírtam a teljes coming-outom… ekkor volt egy éve, hogy szakítottam az első barátommal és azóta mennyit változtam! Elképesztő, ahogy olykor szembenézek a régi önmagammal és rádöbbenek hogy milyen rövid idő alatt mennyit változtam, de ez így van nem csak velem, bárkivel. A saját eredményem nagyobbnak tűnik a szememben mert egoista vagyok.

Az április a boldog párkapcsolat egyre inkább teljes kibontakozásában telt, tele szerelemmel, megbecsüléssel… ellentmond ennek az a tény hogy ilyenkor küldött apám levelet az exének a nevemben, amiből hatalmas botrány kerekedett hiszen én meg nem hagytam annyiban, ment az adok-kapok… a barátom volt barátja is akcióba lendült, egyszóval, mozgalmas hónap volt, jöttek a szintvizsgák, jelentkeztem nyelvvizsgára, csapatvezetőként elkezdtem dolgozni egy 1000 ember közreműködését igénylő projecten MCC-nek, szóval besűrűsödtem… ahogy a blogom is, hiszen áprilisban a látogatók száma nagyon megemelkedett, kaptam linkeket, én is egyre több embert olvastam (pl. Tamást, Redbleket, Gust).

A május a szintvizsgákkal indult, amin az egyik legjobb lettem a suliban, ahogy ezt mindenki előre tudta Az MCC évkönyvébe írhattam egy beszámolót, és itt zúdult rám egy olyan lavina amellyel csak nehezen tudtam megbírkózni: nyakunkon volt a project leadási határideje, a nyelvvizsga, az év vége, ráadásul csomó családi esemény, a végkimerülés jeleit mutató párkapcsolat… ez a hónap, ahogy az időjárás egyre jobbra fordult úgy fordult egyre rosszabbra az életem. Bár ez dramatikusan hangzik valahogy így volt, ugyanis ilyen mennyiségű munkát sosem láttam azelőtt (azóta szinte hetente), és ezt gyakori kiborulások, sírások és hisztik közepette tudtam csak feldolgozni. Mindegy, megszoktam. A hónap vége felé a sok elfoglaltság miatt már csak mutatóban jártam iskolába, szinte csak dogát írni- na ezt élveztem

Végülis júniusban bekövetkezett az, amitől féltem: a szakítás. Olyan szavakkal váltunk el amelyek nem sértőek, nem bántóak, nem haraggal hanem megegyezéssel vetettünk véget annak a kapcsolatnak. Ezek után szépen elmentem és országos 11. helyet szerezve letettem a nyelvvizsgám, másodszorra is osztályelső javítással elvégeztem a tizedik osztályt, majd prezentáltuk a projectünk amit a zsűri elismeréssel jutalmazott és végül, de egyáltalán nem utolsó sorban 17 éves lettem!

A július egy kétségetől szenvedő, válaszút előtt álló, a saját múltjától kísértett Kapitányt talált aki számos csatát vívott: egyet önmagával, mint ahogy az lenni szokott, egyet az apjával, mint mindig, egyet pedig a volt barátjával. A másik volt barátjához menekült, elment vele életében először egy meleg szórakozóhelyre és visszaszerezte. Rátalát Paulo Coelho könyveire, melyekbe azóta is menekül ha kell, és az augusztusba már olyan magabiztosan, saját erőssége és értéke teljes tudatában lépett át mint még talán soha. 

Az augusztus aztán gyorsan elrepült. Romantika a holdfényes tóparton, kemény munka a családi vállalkozásnál, egyre magasabb, többezres látogatószám, a kísértetek felfedezése, készülés az iskolára, a meghaló remények egy önálló életről, melyek úgy lettek semmivé mint a fák levelei a beköszöntő szeptemberben.

Szeptember, új tanév, új célok, új távlatok. Osztályozóvizsga, készülés az angol érettségire, kibékülés a volt baráttal, széteső kapcsolat a meglévővel, és rengeteg, rengeteg, rengeteg munka és tanulás… kezdődött a tizenegyedik iskolaév, faktok, érettségi, felsőfokú nyelvvizsgára való készülés, új tanév az MCC-ben… és egy széteső rendszer, szétcsúszó élet, szétcsúszó Kapitány, aki

Októberben a talpára állt, szakított a barátjával, rendbe tette az életét, a tanulmányait új rendszerben végezte, ami bevállt, letette az írásbeli érettségit és nem törődött senkivel vagy semmivel, kitűzte a céljait maga elé és ment, mit sem törődve azzal, ki akad az útjába és ki nem és ez lett a végzete hiszen olyan embertelen spirálba került, amely érzelemért kiáltott. Érzelemért, ami a lényegem. Ki hitte volna hogy valaha ez fog eljönni?

A november részleges megoldást hozott, teljes érettségit és a visszatérő múltat. Mivel a jelenben nem voltak meg azok, amelyeket a múlt megadott, természetes hogy a múltba vágyik az ember. A múlt azonban nem véletlenül nem jelen, nem azért lett vége mert nem volt oka; a hibákat nem szabad újra elkövetni az újraírás pedig egy olyan műfaj, amelyre születni kell. 

És most itt vagyunk, lassan elmondhatjuk, hogy elmúlt a december, elszállt az év. A decemberrel együtt elszállt minden kétség, minden félelem hiszen ismét megtanultam valamit, mégpedig az hogy nem feltétlenül kell irányítani, elég ha hagyod a dolgokat, hadd oldják meg önmaguk és akkor is minden rendben lesz. Nem muszáj mindig a vezető szerepre törekedni ha nincs elég erőd ahhoz, hogy véghez vidd, amit akarsz. A viharokat hagyni kell, hogy kitombolják magukat és ha végük, akkor már tudod, mit kell tenned ahhoz, hogy legközelebb ne csak szemlélő lehess hanem irányító, ne csak sodródjon a hajód hanem te magad irányíthasd. Végtére is, te vagy a Kapitány.

Köszönöm mindenkinek, aki elkísért a 2008-as évben, akár az indulástól, akár menet közben kapcsolódott be. Köszönöm a linkeket, a hozzászólásokat, a törődést, a bátorításokat, az elismerést amit tőletek kaptam. Köszönöm a  jelenlétet, az együttérzét, a kitartást hogy nem hagytátok magára ezt a kis hajót még akkor sem, amikor elsüllyedni látszott. Nektek köszönhetően a Papírhajó nemsokára egy éves lesz.  

Minden olvasómnak sikeres, boldog új évet kívánok!

1.4.3 by Captain himself

A tenger csendes.

Nem morajlik, nem zúg. A Papírhajó egy viszonylag nyugodt tengerszakaszon szeli a habokat, nyugodtan, békésen. A kötelékeket, melyek a többi hajóhoz kötik, melyek kapitányai a Papírhajó Kapitányának szerettei lágyan lengeti a jóreménység szele, melytől minden hajós szerencsét vár. 

A tenger csendes. 

Nem zavarja semmi; sem a közelmúlt sem pedig a közeljövő nagy viharai, régóta nem volt semmi említésre méltó. Sem zátony, sem lék, semmi ami akadályozhatta volna a kis hajó útját az Élet tengerén.

A Kapitány, ha nem is mindig nyugodtan és bizakodóan de – látszólag- biztos kézzel irányítja a hajóját. A kötelékek erősek, amely pedig meglazult, próbálja ismét megkötni. Ha nem is sikerül, hát annyi baj legyen, legalább nem szakadt el. 

A tenger csendes, a nap süt, a hullámok lágyan verik a kis hajó oldalát; látszólag minden rendben, látszólag minden tökéletes és semmi de semmi baj nincs. A Papírhajó egy nyugodt tengerszakaszon evez ahol útjának folytonosságát nem szakítja meg semmi zavaró körülmény.

Látszólag. Valójában ugyanis vihar dúl.

Iszonyatos vihar, mely, mint az összes többi, nem a semmiből, egyik pillanatról a másikra jött. Nem egy futó nyári zápor amely csak átvonul és nem hagy maga után más emléket csak néhány tócsát, melyeknen víztükrében a kisgyermekek nézegetik furcsán visszatetsző arcképüket az eső utáni csendben.Ez más, igazi vihar. 

Olyan, amelynek kitörése előtt már hosszú idővel vannak jelei, melyeket akarutonkon kívül nem veszünk figyelembe, vagy ha fel is tűnik átsiklunk felette vagy lerendezzük pár szóval, mondattal, monzdulattal- általában legyintéssel hogy "áh, úgysem" vagy "jaj, dehogy" vagy "biztosa nem". És általában amilyen magabiztosan tagadjuk le, nos olyan biztos az, hogy nincs igazunk. 

A Kapitány szívében dúl ez a vihar. Az igazat megvallva nem is a szívében hanem egy különb helyen, amelyet úgy hívnak: lélek. A lélek- a Kapitányé legalábbis, ugyanis csak őt ismerem eléggé ahhoz hogy ilyen messzemenő konzekvenciát le tudjak vonni- egy furcsa valami- valami, mondom, meghatározni nehéz lenne- ami a szív és az ész között helyezkedik el, mondhatnánk, közvetítő közeg amely egybe gyúrja a szív érzéseit, az agy érveit és létrehoz valamit, valamit amit mi úgy hívunk: döntés de valójában ez nem más mint kompromisszum amelyet a saját belső bizonytalanságunk szült. Ha pedig itt dúl a vihar, az elég kellemetlen következményekkel jár, és ezek alól még a Kapitány sem kivétel, noha ő maga annak tartja magát sok minden alól. 

Még régebben történt ugyanis hogy a Kapitány, egy kevésbé nyugodt időszakban távcsövével a messzi vizeket kémlelte amikor meglátott egy új hajót. Csinos kis hajó, állapította meg. Kicsit élesebbre állítva a távcsövét azonban olyat látott, hogy az állát a fedélzet padlójáról kellett felszednie meglepetésében, ugyanis az említet új hajó kapitánya egy olyasvalaki, aki nem kis ideig vele együtt utazott a Papírhajón! 

Nos ez volt az a pillanat, amikor Kapitány már tudta, hogy valami lesz, de nem akart róla tudomást venni, vagy ha éppen vett is, hát elnapolta a bővenn átgondolást, mert volt gondja ezernyi másik. Egy köteléke éppen elszakadóban volt, és mindenképp meg akarta menteni- sajnos vagy nem sajnos de nem sikerült neki. Ez viszont az a pillanat volt amikor eljött az idő arra- lévén a rossz dolgok kicsit összesűrűsödtek- hogy kialakuljon a vihar, amely azóta is tombol, egyre hevesebben és ádázabbul.

Kapitány sokszor kémleli távcsövével a vizet. Nézi a többi kapitányt, a többi hajót, a távoli tájakat, kikötőket keres, tájolójával keresi a megfelelő utat, merre kormányozza szeretett kis hajóját. Az Élet vize azonban – lévén nem az a fajta víz amely csak úgy engedi a hajókat szabadon úszni- egyre közelebb sodorta egymáshoz a Papírhajót és az új hajót, élén a régi- új kapitánnyal.

Amikor Kapitány erre rájött, az volt az a pillanat amikor nagyon gondolkodóba esett. Mit tegyen? Megfogott egy kötelet de lerakta, mondván, nem, nem létesít köteléket. Felvette, lerakta, méregette, halasztgatta- ezt hívjuk úgy, hogy titkolózott önmaga előtt-, remek alkalmat nyújtva ezzel a lelkében dúló viharnak a minél szélesebb körű tombolásra és rombolásra.

És miközben Kapitány tanácstalankodott addig az áramlatok mind közelebb sodorták egymáshoz a két hajót az Élet tengerén. Kapitány pedig most sem tesz semmit csak ül a kormány mögött, nézi a bágyadt sugarakat és egy régi több mint fél évvel ezelőtti viharra gondol, melyre azt mondta: "Veszélyes". Az a vihar- bár nem volt elég erős a hajó elsüllyesztéséhez- nagyon megviselte. Szegény Kapitány…! Talán nem is tudja, hogy mennyivel nagyobb vihart táplál önmagában, a lelkében.

A viharokkal le kell számolni. És a Kapitány ezt tudja. Ha nem is tud mindent, ezt az egyet minden bizonnyal megtanulta tizenhét és fél év hol gyötrő hol felemelő tengeri út után. S mint tanulékony kapitány, már nála van a kötél mert tudja, mit akar. Mindemellett a vihar még nem csendesül. Ahhoz több kell. Hogy elmúljon, előbb cselekedni kell és a Kapitány azt is tudja, hogy mit. Tudja, mit fog tenni. Kiáll a hajókorláthoz- ugyanúgy, ahogy egykor, mikor a távolt kémlelve figyelmes lett az új hajóra- és eldobja a kötelet a másik hajó felé. Feladja hiúságát és büszkeségét behódol nagy félelme, a megalázás előtt abban a reményben hogy elkerülheti és ezáltal győzelmet arathat felette.

1.3.7 by Captain himself

Van egy valaki, aki rendszeresen kommentel ide bár ő maga nem ír blogot, de mégiscsak van benne valamilyen írói hajlam hiszen ma kaptam tőle egy mailt, melyben bloggereket parodizál ki, nyilván a saját írási stílusukat ennek eszközéül felhasználva. Ez lennék én:

captain:

5*-ös dolgozatot
írtam az ország egyik legjobb (egyházi) gimnáziumában. Hát nagyjából
erre számítottam. Igaz tanultam is rá, de nekem az megy, ha akarom. És
most akartam. Megint rengeteget fejlődtem múlt hét közepe óta, másképp
látom hibáimat, és gyengeségeimet is. Még szerencse, hogy előnyeimből
több van. Ez az egom.

Mit mondjak, kicsit magamra ismertem Meg a paródia is jó lett  

Köszönet érte még egyszer sp-nek, akinek kommentjeit továbbra is örömmel várom!